CHILDREN OF BODOM - A Szigetes buli!

Hári Dani olvasói beszámolója

2010. augusztus 17. (kedd) 08:44 | utoljára módosítva: 2010. augusztus 22. (vasárnap) 06:33

 

Tavasszal derült ki, hogy az idei Szigeten fellép a Children Of Bodom is, és attól kezdve csak az lebegett a szemem előtt, hogy ott lehessek ezen a koncerten.
És igen, zökkenőmentesen ki is jutottam augusztus 11.-én a Hajógyári-szigetre, majd miután egy hosszabb keresgélést követően megtaláltam a Headbangers Ball színpadot, gyorsan bevágtam magam az első sorba. A Cadaveres és az Ill Nino lehengerlő bulijai után végre következhetett a nagy show...
Kattints Hári Dani beszámolójának folytatásáért!

 




Elsötétült a színpad, a sátor pedig csordulásig megtelt emberekkel. Először Jaska foglalta el a helyét a dobszerkó mögött, majd Janne is a szintetizátornál. Utánuk feljöttek a többiek is: Roope, Henkka és Alexi. Az első szám az egyik legjobb koncertkezdő nóta, a Follow the Reaper volt. Szenzációs volt! Hihetetlenül bepörgette a közönséget.

Ezután kicsit váratlanul, elég korán következett a zenekar amolyan himnusza, a Hate Crew Deathroll. Váratlan volt, de ettől még zseniális. A refrént az egész sátor üvöltötte: "We are Hate Crew, we stand and we won’t fall. We’re all for none and none for all. Fuck you! We’ll fight til’ the last hit and we sure as hell, ain’t taking no shit."

És ezek után köszöntötte Alexi a közönséget, majd robogtunk tovább egy szintén kiváló koncertdallal, jött a Needled 24/7. Ez a szám mindig jó, mindig üt. Ez most sem volt másképp.
A következő dal az Every time I die. Szintén egy kiváló koncertnóta. A rendkívül jó szinti és gitárszólók egyedivé teszik ezt a számot.

CHILDREN OF BODOM - Living Dead Beat (Sziget 2010)



Ezután egy olyan szám következett, ami a legjobban egy koncert legelső számaként üt, de így is jó volt. Ez a szám volt a Living dead beat. A következő tétel a Sixpounder. Ez a szám mindig lenyűgözött. Sötét és nyomasztó hangulat, eszméletlen gitárszólóval. Ezután következett a zenekar legfrissebb albumának címadó száma, a Bloodrunk.

CHILDREN OF BODOM - We're Not Gonna Fall (Sziget 2010)



A következő dalok az Are you dead yet albumról szóltak. A We’re not gonna fall és az In your face. Mindkettő zúzós odamondós dal, volt is rá nagy tombolás.

Mindezek után egy koncert elengedhetetlen kellékén volt a sor, jött az Angels don’t kill. Hatalmas volt, hihetetlenül jó! A következő darab a Kissing the shadows az előzőekhez hasonlóan ütött. És ezután jött az egyik személyes nagy kedvencem a Hate me! Mindenki együtt üvöltött: I believe in Armageddon, I’ve been baptized in alcohol. I’m embodiment of Antichrist, I’m living for my own demise.

Ezután ráadás következett a Hatebreeder album két igazi klasszikus számával: Silent night, Bodom Night és Downfall. A koncert ezek után ért véget. A műsoridő miatt kicsit rövid volt, de ettől még nagyon jó.

Egy két negatívum azért akadt. Egy számot se játszottak a Something Wild debütről és a szinti elég halk volt a koncert alatt. De ezekkel együtt is eszméletlen jó buli volt. Remélem hamarosan jönnek megint.
Dani


The Crow2 Sziget fotóiért ide kattints!
 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS