VAN HALEN - Már stúdióznak David Lee Roth-tal!

2011-re várható az új album

2010. augusztus 6. (péntek) 14:15 | utoljára módosítva: 2011. szeptember 4. (vasárnap) 13:07

Az utolsó Van Halen sorlemez, amelyen még az eredeti énekes David Lee Roth szerepelt, 1984-ben jött ki, és a címe is csak ennyi volt: 1984. Az album turnéja azonban már le sem futott teljesen, és a csapat kettészakadt - Roth szólópályára lépett, átadva Van Halen-beli helyét Sammy Hagar-nek.
David Lee Roth a '90-es évek közepén egy rövid időszakra visszatérni látszott a zenekarba, de akkor csak két új nóta született a Best Of Volume I című első Van Halen válogatáslemezhez. 2006 elejétől már újra arról pletykált mindenki, hogy Roth most valóban visszatért.
2007 nyarán tényleg el is indult egy amerikai turné - teltházak előtt. A csapat honlapja szerint ez volt minden idők legsikeresebb Van Halen turnéja. A koncerteken az eredeti basszer helyén azonban Eddie Van Halen gitáros fia, Wolfgang bőgőzött. A turné lefutása óta már az új Van Halen soralbum a fő téma, és úgy tűnik, lassan egyenesbe kerül a banda. Májusban Dweezil Zappa kottyantotta el egy interjújában, hogy Eddie már mutogatott neki új zenéket, nem sokkal később pedig John 5 gitáros beszélt arról, hogy Eddie haverja iszonyat jó formában van, és hogy a Van Halen javában írja az új dalokat Eddie 5150 nevű stúdiójában
A legfrissebb hír pedig az, hogy a csapat két eredeti tagja - Eddie és Alex Van Halen - szerződést hosszabbított a Warner/Chappell kiadóval, azaz továbbra is ez a cég kezelheti a banda komplett katalógusát. Az új Van Halen album pedig 2011-re várható.

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS