ÉLŐ FÉM - Sabaton és Rammstein a göteborgi Metaltown fesztiválon!

2010. június 18. - Göteborg, Frihamnen, Metaltown festival

2010. július 19. (hétfő) 09:55 | utoljára módosítva: 2014. január 7. (kedd) 03:54

Már régóta terveztük, hogy valamikor eljutunk Svédországba is, és az utazás most egy rendhagyó nászút keretében meg is valósulhatott. Feleség, három barát, autó, két hét... És ha már a messzi Északon járunk, nyilván kötelező elmenni kedvencünk, a svéd Sabaton valamelyik koncertjére.

Rá is találtunk az optimális megoldásra, a Metaltown fesztiválra, aminek helyszínéül a göteborgi kikötő egy hatalmas mólója szolgált. A jegyeinket már hónapokkal előre megrendeltük egy svéd rokon segítségével, úgyhogy ott már ezzel sem kellett foglalkoznunk.

A Metaltownt amúgy 2004 nyarán rendezték meg először, akkor még csupán egy napos volt az esemény, de 5 ezer néző jött el megnézni Alice Coopert, a Turbonegrót, az Edguyt vagy az In Flamest. A szervezők pár év alatt rendesen felhizlalták a bulit: tavaly már a 'Megtelt' táblát is kitehették az időközben kétnapossá változott fesztivál bejáratánál, miután 22 ezren már megváltották a belépőiket.

Egyéb programjaink miatt csak a Sabaton és a Rammstein buliját tudtuk megnézni az idei feszten, de ezeket nagyon élveztük.
Körmendi István beszámolója.



A fesztiválra célirányosan érkeztünk az első nap késő délutánján, hogy legyen időnk egy kicsit körbenézni és persze néhány sört is elfogyasztani. A bejutás zökkenőmentesen ment, kedvesen mosolyogtak az ottani hostessek, kellemes szórakozást kívánva. A karszalag viszont hagyott némi kívánnivalót maga után. Jó néhányan kénytelenek voltak visszamenni és újat kérni, mivel nem valami stabil módszerrel rögzítették. Nem úgy, mint a magyar MetalFesten, az a karszalag még mindig kitartóan öleli körbe a csuklómat, és remélhetőleg sokáig ott is marad.

Miután körbenéztünk a standoknál, fura érzés fogott el. Bármennyire is hihetetlen, de egy svéd metal fesztiválon nem lehetett Sabaton pólókat, pulcsikat vagy bármilyen velük kapcsolatos relikviát kapni! Mivel mi már a Sabaton Csatahajón beszereztük az új album pólóját, így megvolt az alkalomhoz illő öltözetünk. Az is meglepő volt, hogy többen kérdezték a helyiek közül, hogy nekünk honnan van ilyen pólónk.

A következő meglepetés a sörsátornál fogadott: el volt kerítve és a biztonságiak kérték a személyit, ha alkoholt akartál fogyasztani. Ráadásul nem lehetett kivinni a sört, csak az üdítőt, úgyhogy bent kellett maradnunk, amíg meg nem ittuk a habos nedűt. Viszont az üres söröspoharakat a pultnál visszaváltották. Igazi meglepetésként ért az is minket, hogy egy bódénál eredeti magyar lángost lehetett kapni - legalábbis a felirat szerint: 'Ungersk Original Langos'. Nem próbáltuk ki...

Néhány sör elfogyasztása után végre kezdődött a Sabaton koncert! Az első pillanattól az utolsóig extázisban volt a nem kis létszámú tömeg. Mivel a fesztiválos műsoridők rendszerint rövidebbek, ezért a szettlista egy best of programot tartalmazott (Ghost Division, Panzer Battalion, Attero Dominatus, Cliffs of Gallipoli, The Price of Mile, The Art of War, Primo Victoria), plusz néhány új dalt (Coat of Arms, Saboteurs, Uprising, Screaming Eagles), és természetesen az elmaradhatatlan Metal Machine/Metal Crue kettőst, ami nélkül nincs Sabaton koncert. (Bár ez a Primo Victoriára is érvényes...)

A koncert alatt végig lehetett érezni azt az energiát, amit Joakimék közvetítettek a közönség felé. És a koncertezés örömét is. A lelkes énekes bejárta a színpad minden szegletét, hozta a szokásos pózokat. Ami pedig még jobban feldobta a látványt, az a nem kis mennyiségű pirotechnika volt.

Véleményem szerint a következő évek egyik legmeghatározóbb zenekara lesz a Sabaton, köszönhetően az ilyen koncerteknek is, ahol egyértelműen lejön, hogy szívvel-lélekkel nyomják a metalt. Hála továbbá a jobbnál jobb albumoknak, és persze a közönség iránti közvetlenségüknek.



SABATON - Metaltown 2010 (Göteborg)




Remélem, hogy november közepén a Wigwamban a World War Tour keretében a lemezbemutató koncertet szintén életreszóló élménnyé varázsolják. Ott végre teljes műsoridőt kapnak majd. Mi ott leszünk!

Alig hevertük ki a Sabaton okozta csapást, már mehettünk is a másik nagyszínpadhoz, ahol kb. tíz perc múlva kezdett az est főzenekara, a Rammstein. Őket volt szerencsém látni márciusban az Arénában, és most is csak azt tudom mondani, amit az akkori buli után: a Rammsteint mindenkinek látnia kell! Amit ez a hat német srác a színpadon művel, az már nem is szimpla koncert, hanem egy hatalmas és látványos show.

A göteborgi műsoruk teljesen megegyezett a Liebe ist für alle da lemezbemutató koncertkörút programjával, azzal az eltéréssel, hogy egy számot lehagytak a szett elejéről, valamint kimaradt a legutolsó dal, az Engel is. Pedig szívesen megnéztem volna még egyszer, ahogy Till egy orbitális méretű, égő angyalszárnnyal a hátán énekel.

De így is voltak klasszikusok bőven. A műsoruk első felében főleg az új nóták domináltak (Rammlied, B*****, Waidmanns Heil, Wiener blut, Frühling In Paris, Ich tu dir weh), a második részben pedig beindult a slágerparádé (Du riechst so gut, Benzin, Links 2 3 4, Du hast, és persze az újkeletű klasszikus, a Pussy - habágyúval).

Volt itt minden amit megszokhattunk tőlük: a Feuer Frei alatt az arcra szerelt lángszórók, a Benzin alatt az egyik technikus felgyújtása, és az Ich tu dir weh alatt pedig a billentyűsnek tűzzel történő leöntése egy emelvényről, és persze nem hiányoztak a megszokott színpadi fények és lángok sem.. Ráadásként a Haifish alatti gumicsónak-szörfözést is megejtették, ezen a turnén ez a szerep Flake billentyűsnek jutott. A koncertet a szokásos Sonne, Haifish és az Ich Will zárta.

Rendkívül szimpatikus volt, hogy a Sabaton énekese több taggal együtt megtekintette a Rammstein fellépését is. Mindkét koncert megérte az utazás fáradalmait, ez egy felejthetetlen este volt!
Körmendi István


Hozzászólások

[002182]
adam1990
Na most már rendben van.
[002181]
adam1990
Hol a folytatása a cikknek!?
Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HÉTKÖZNAPI CSALÓDÁSOK - "Sírva vigadunk József Attilával...", új klip született: Dúdoló
2020. november 30. (hétfő) 07:36

Csókol Attila címmel jelent meg a hónap elején a Hétköznapi Csalódások új albuma - József Attila versek megzenésítésével. A friss klipjük a Dúdoló dalhoz született meg. "Itt az első klip az új lemezhez! Sírva vigadunk József Attilával és minden olyan emberrel, aki a társadalom perifériájára szorult és esélye sincs onnan feljebb kapaszkodni. Nézd és dúdold velünk a Dúdolót, a nyomorgók dalát!" Az idén éppen 30 éves punk rockerek a 2006-os Én, József Attila itt vagyok folytatásaképp újból egy teljes albumot szenteltek József Attila versek megzenésítésének. A friss anyagon több vendég is hallgató, énekel Kálmán Kata (Perfect Symmetry) és Tamás Éva (Tamás Éva Játéktára), brácsán játszik Martos G. Csongor (Hangerdő Társulat, Boja), nagybőgőn Kerekes Kornél (Kacaj, Boja), illetve hegedűn Katona Bálint (Kacaj, Four Keys).   www.facebook.com/hetkoznapicsalodasok "József Attila...

CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS