EVILE

Michael Alexander - R.I.P.

2009. október 6. (kedd) 18:12 | utoljára módosítva: 2011. augusztus 31. (szerda) 20:34
Tragikus a hír: elhunyt a brit Evile zenekar basszusgitárosa, Michael Alexander. Az Amon Amarth-tal közös turnén lett rosszul a zenész, így került a svédországi Lulea kórházba, ahol elhunyt. Mindössze 32 éves volt.
Az Evile zenészei, Matt Drake, Ol Drake és Ben Carter az alábbi nyilatkozatot tették közzé:
„Annyira nehéz szavakat találni arra, hogy kifejezhessük az érzéseinket. Nem tudjuk elhinni vagy elfogadni, ami történt. Az egyik percben még dumáltunk a cimboránkkal, Mike-kal, a másikban pedig már többé nem volt kihez szólni. Annyi minden cikázik át a fejünkben, amit el akarunk mondani, meg akarunk tenni, át akarunk érezni. Félig-meddig még azt várjuk, hogy egyszer csak felbukkan a sarkon és beszól nekünk, hogy f…fejek vagyunk. Egyszerűen nem tudtuk még helyére tenni a dolgot.
Annyira dühítő az is, hogy amikor mindez történt, távol volt a családjától, ugyanakkor ismerve Mike-ot, mégis örülünk, hogy épp turnén volt, mert azt imádta.
Nem találjuk a szavakat. Máris borzasztóan hiányzik. Egy nagyon normális, alapból is kedves fickó volt, aki imádta a zenét és a családját. Rengeteg csodaszép közös emlékünk van.
A szívünk együtt dobog a lányáéval, a családtagjaiéval és a barátaiéval ebben a tragikus, nehéz időben.
A szeretett Mike rettentően fog hiányozni.
Nyugodj békében, testvér.”
 
R.I.P., Mike!

Hammer TV

 
TEN - Premier a dallamrocker bandától, az első dal a februári lemezről: Fearless
2021. december 6. (hétfő) 17:02

Here Be Monsters címmel február 18-án jelenik meg a Gary Hughes vezette brit dallamrocker Ten új albuma, a 2018-as Illuminati lemez utódja, első előzetesként pedig a Fearless dallal lehet ismerkedni. A Ten nem is egy, hanem két új albumot készített el a világjárvány okozta kényszerpihenő miatt, de a két lemez között nincs kapcsolat, a Here Be Monsters tehát nem amolyan első rész, hanem egy önálló anyag. A producer maga Gary Hughes volt, a keverést és a maszterelést pedig Dennis Ward végezte, akivel már a 2011-es Stormwarning lemez óta együtt dolgoznak.   www.facebook.com/TenOfficial TEN: Gary Hughes - ének Dann Rosingana - gitár Steve Grocott - gitá Steve McKenna - basszusgitár Darrel Treece-Birch - billentyűs hangszerek + Markus Kullman - dobok (vendég)   TEN - Fearless (a 2022-as Here Be Monsters albumról) TEN - Here Be Monsters (02/18 - Frontiers) 01. Fearless...

OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János
OMEGA - 78 éves korában elhunyt a legendás énekes, Kóbor János

78 éves korában rövid betegség után meghalt Kóbor János, Mecky, az Omega frontembere, adta hírül a zenekar. Az énekes pár héttel ezelőtt került kórházba. "Rajongók milliói...

P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!
P. MOBIL - A Fábry-show vendégei voltak, nézd meg a videót!

Csütörtökön a Fábry-show vendége volt a P. Mobil, ahol a készülő nagylemezről, a Nyugodjál meg-ről a második előzetes dalt - Nagyon nagy a baj - élőben is előadták. Előtte pedig...

COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed
COMEBACK KID - Új dal és klip a Gojira frontemberével: Crossed

Heavy Steps címmel január 21-én jelenik meg a melodikus hardcore vonalas kanadai Comeback Kid hetedik albuma, a 2017-es Outsider lemez utódja, harmadik előzetesként pedig azzal a klippel...

TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns
TONY MARTIN - Az ex-Sabbath énekes első új dala: As The World Burns

Thorns címmel január 14-én jelenik meg az ex-Black Sabbath énekes, Tony Martin új albuma, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért As The World Burns dallal lehet ismerkedni....

ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It
ESKIMO CALLBOY - Pumpálj velük keményen! Új dal és videoklip: Pump It

A We Got The Moves című nyári bulihimnuszt - és persze a felejthetetlen Hypa Hypát - most egy új klipes dallal igyekszik megfejelni a Ruhr-vidéki electrocore sikerzenekar, az Eskimo Callboy....

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS