Paganfest turnénapló - 2009-09-14, Nürnberg

Pogány metal újra Bajorországban

2009. szeptember 15. (kedd) 16:12 | utoljára módosítva: 2009. november 16. (hétfő) 03:51
 
2009-09-14 Nürnberg – Hirsch (4. nap)
 
Két dolog nem maradhat el a Paganfest egyetlen buliján sem, a hajnali berúgás, valamint a szintén hajnali buszlerobbanás. Előbbihez nekem ugyan még nem volt szerencsém, de gyanítom :), hogy ez azért nem Pogányfeszt sajátosság, sokkal inkább minden metal turné  obligát velejárója, utóbbi viszont tényleg sújtja ezt a turnésorozatot. A tavalyi Paganfest körút során háromszor fordult elő komoly buszprobléma, a pesti buli majdnem el is maradt, csakis a közös erőfeszítésnek és a cseh-szlovák határra sebtiben útnak indított kisbuszoknak köszönhetően valósult meg végül a pesti turnéállomás. Ha emlékeztek, akadt is némi csúszás, valamint zenekari sorrend csere a Pecsában. Nos, ez volt az oka.
 
A hagyomány tehát nem szakadhat meg: reggel arra ébredek, hogy a busz megáll valahol a nagy semmi kellős közepén, a leállósávban. Sofőrünk egyből biztonsági mellényt húz és megy segíteni a kollégájának. Szerencsére nincs megoldhatatlan probléma, ez most „csak” egy defekt. Egy ilyesfajta monstrum elég sok keréken gurul, ha az egyik kidől a sorból, azért még nincs vészhelyzet, de így továbbhaladni semmiképp sem volna egészséges.
 
A sofőrök szakavatott tevékenységét a buszokról leszállingózó ébredező-éledező rockerek udvarias távolságból figyelik. A szokatlanul korai ébresztő többeket „felkészületlenül” ér, különösen a Korpi énekese, a hírhedten nagy bulizós Jonne néz ki súlyosan. Látszik rajta, hogy számára még távolról sem ért végett a tegnap, nem tud mit kezdeni ezzel az idejekorán érkezett „másnappal” :).
 
The show must go on! A kifújt kerekű busz utasai, az Alestorm, az Ex Deo és a Korpiklaani tagjai szépen átülnek hozzánk, elfoglalva az emeletes busz alsó szintjének ülőhelyeit, a Swashbuckle – Unleashed – Reiter trió, valamint a turnéstáb pedig marad vízszintesben az emeleti hálófülkékben. Ez az igazi tömeges rockerállat szállítás :). Aludni amúgy nem gáz ebben az emeletes koporsóban, ébren utazni már kevésbé kellemes, de hasonfekve bepötyögöm a berlini turnénaplót, ezzel szerencsére el is telik az idő.
 
Nürnberg történelmi belvárosából nem (sem) látunk semmit, a klub egy ipari területen található, szemben egy malommal. A régi ipari csarnokot úgy 850 emberre kalibrálták, a backstage zavaróan tagolt, a produkciós iroda pedig csupán egy konténer. A kajáldát egy szomszédos épület szórakozóhelye jelenti: akár egy anakronisztikus kupleráj, kb. mint egy '80-as évekbeli klasszikus Derrick-epizód díszlete. A hírhedt táskás szemek is megvannak, csak épp Harry Klein nem lép be az ajtón...
 
Az első napokban folyamatosan érkezett zenekari pólók, CD-k, és egyéb ajándéktárgyak leltározásával telik az időm, az osztrák pólóárus emberkével próbálunk úrrá lenni a totális káoszon. A Szigetes Hammer shopot egyedül a hátán elcipelt kolléganőm, Anita most biztosan csuklik a pesti Hammer irodában, ugyanis látva az itteni segéderő gyenge pontjait, visszasírom Anitánk tempóját és precizitását. Sebaj, Joe is belejön majd, mondjuk a turné végére - nem olyan ördöngős ez a feladat. Kapunyitásra azért megszületnek a szükséges adatok, amiket persze össze kell még vetni a szállítólevelekkel és számlákkal, hogy drága jó zenekaraink kellően precíz elszámolást kapjanak. Az egymás hegyén hátán heverő papírokból végül csak összeáll a kép, de az extra meló miatt ma lényegében elszalasztom a bandákat. Csupán egy rövidebb Alestorm ízelítő jut nekem, de pont akkor tévedek a terembe, amikor a Swashbuckle kalózkapitánya pattan a fedélzetre, hogy aztán együtt támadják le a nürnbergi metalistákat. .
 
Később jót dumálunk Maurizio Iacono-val az Ex Deo (valamint a Kataklysm) főnökével, és kiderül, hogy az olasz származású kanadai srác, aki amúgy az USA-ban él, a saját két bandája mellett a Swashbuckle és a Blackguard ügyeit is intézi. Elszánt metal-arc, ugyanakkor elég reálisan látja a bandái helyzetét. Elégedetten konstatálja, hogy a népek veszik a pólóikat és a CD-iket, ami nemcsak azért fontos, mert a kisebb csapatok számára ez a legfontosabb bevételi forrás egy ilyen turnén, hanem azért is, mert ez jelzi azt, hogy az embereknek tetszett, amit a színpadon láttak. Érdekes, de azért nem meglepő, hogy a Swashbuckle esetében, ahol a zene – legalábbis a pagan/death/black arcok számára – kevésbé izgalmas, viszont élőben gyilkos és látványos a banda, inkább a színes, kalóz-designos pólókat viszik, magát a CD-t csak elvétve. Ahol viszont a látvány mellett a zene is rendben van, ott a a CD készletet is rendesen fosztogatják - ilyen banda az Ex Deo is.
 
A zenekaros elszámolás után a helyi klubfőnök a soros, ez egy saját rendezvény, ami annyit tesz, hogy csak béreljük a termet. Miután rendezzük a terembérleti díjat és az egyéb költségeket, a szó a magyar focira terelődik. Próbálom aktualizálni a Puskás Öcsivel (RIP) kapcsolatos, jó régen rögzült infókat a Loki BL feljutásának hírével - remélem, ősszel megtanulják a „Debrecsen”nevet. Kicsit elkeserítem a fanatikus bajort, hogy Mattheus egy nagyszájú, béna kacsa volt a magyar válogatott kispadján. Végül kiegyezünk abban, hogy biztosan azért hülyült meg a jó Lothar, mert anno eligazolt Nürnbergből az ősellenség Münchenbe. :).
A foci után megküzdünk a pörkölt-gulasch sztenderd tematikával is, de a szakmáját nézve eredetileg szakács arc legalább tudja a különbséget. Mielőtt megkapnám a Plattensee (a Balaton német neve), Pusta, Langosch adagomat is, inkább a csajokra terelődik a szó, és kiderül, hogy van egy magyar pincérlány a klubban, de ő pont szabadnapos. Pedig jó lett volna már élő magyar szót is hallani.
Még szerencse, hogy van skype és net, így legalább online beszélhetek a szüleimmel és a kedvesemmel, offline pedig a Dalriada Arany-albumával csillapítom a napról-napra növekvő honvágyamat. Ficzek Andrisék zseniálisat alkottak! Sokszáz kilométerre otthontól Arany János örökérvényű balladái és azok értő módon, érzéssel megzenésített dalai nagyon kedves társnak bizonyulnak. A soproni bandának igencsak helye volna egy ilyen turnén, remélem, hogy egyszer végre sikerül ezt is elérnem velük!
 
Egyébként folyamatosan érik össze a turnébrigád, eleinte csak az egymást korábbról ismerő bandák és stábtagok dumáltak egymással, de mára már teljes a kavarodás, még az eleinte zárkózottan viselkedő Korpis arcokkal is folytattunk egy kis csevelyt a magyar metalról,  külön kielemezve az Ugass kutya! pólómat. A nap végén elég nehézkesen jön össze a távozás, különösen igaz ez a Reiter zenészeire, akiket minden német helyszínen számtalan személyes ismerős és ős-fan vesz körül.
 
Kevés zene, sok meló - kicsit szürke volt Nürnberg, de sebaj, az Into Darkness turné alkalmával lesz majd lehetőségem megnézni a klubtól 10 percnyi sétára található gigantikus stadiont, a hitleri Németország lebonthatatlan mementóját, valamint az itt felépült szintén gigantomán Colosseum-másolatot.

Irány a Hanza-vidék bástyája, Hamburg!

 

 

Hammer TV

 
MHORAI - It az új hazai deathcore csapat első albuma: Hegemony
2021. szeptember 26. (vasárnap) 07:14

Hegemony címmel megjelent és végig is hallgatható az új hazai deathcore formáció, a Mhorai első albuma. "A felvételek a házi stúdiónkban készültek, a keverési munkálatokat pedig a No Silence Studio végezte. A Hegemony című nagylemezünk fizikai formában is megrendelhető. A 10 saját dal mellett van egy bónusz is, egy feldolgozás, az I'm Broken a Panterától." Rendelés (CD/póló)     www.facebook.com/mhoraimetal "...Ez a lemez tartalmazza mindazt, amit jelenleg a metal zenéről tudunk és szerettünk volna megosztani Veletek. Az elmúlt évben, debütálásunk óta egyre többen hallgatják a zenéinket internetes felületeken és egyre többen hordanak Mhorai-pólókat is. Bizony lettek, akiknek már most kedvencei közé tartozik egy-egy dalunk. Ez az ok, ami mindig elég motivációt adott a folytatáshoz..."   MHORAI - Hegemony (a 2021-es album)   MHORAI: Köteles Máté gitáros...

DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú,...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS