December 12., Diesel Klub

2008. december 10. (szerda) 18:19 | utoljára módosítva: 2009. október 17. (szombat) 16:14
Hazánk egyik legpatinásabb és egyben egyik legjobb tribute bandája az 1996 óta létező Iron Maidnem, akik a napokban egy 12 Maiden dalt tartalmazó lemezt hoztak ki 10 Wasted Years címmel, valamint egy, a látványt tekintve szinte verhetetlen Havancsák Jules borítóval. Az albumhoz kapcsolódik egy nagyszabású Diesel klubos buli is Pesten, december 12-én, amelynek előkészületeit Lénárd László zavarta meg a kérdéseivel. A válaszol az egyik alapítótól, a szolnoki Denevér stúdiót is üzemeltető gitárostól, Cserfalvi „Töfi” Zolitól érkeztek. (A Hammerworld december-januári dupla számában megjelent interjú extra folytatása.)

Kezdjük talán a Szigetes Maiden bulival! Te is úgy gondolod, hogy szarul szólt a csapat?

"Nekem óriási élmény volt a koncert, hiszen 20-24 évet vártunk ezekre a dalokra és erre a díszletre, de sajnos valóban nem szólt jól. Életem első Maiden koncertje a '84-es budapesti buli volt és később ennek a hatására lettem zenész. Szóval, ha egy szokol-rádión kellett volna végighallgatni, akkor is örültem volna neki.:) Hogy miért nem szólt jól, annak sok oka lehet és akár egy könyvet is lehetne írni a témakörről, úgyhogy most csak néhány gondolatot mondanék erről. A Szigetesekre nem lehet kenni, mert a Maiden saját embere kevert, saját pulttal, csak a végerősítést használták a helyi felszerelésből, az meg nem sokat számít ma már ezen a szinten. Pár nap múlva a Sex Pistols például lényegesen jobban szólt. Őket mondjuk sokkal egyszerűbb hangosítani, de azért legalább az alapvető dolgoknak gond nélkül rendben kellene lenni egy Maidennél is. Az összetettebb zene és a három gitár nem indokolhatja, hogy pl. gyakran eltűnik az ének és csak foszlányokat hallani belőle. Azt biztosan sokan észrevették már, hogy az utóbbi 10-15 évben egyre kevesebb hangfal van kirakva a színpad két oldalára. Lényegében arról van szó, hogy manapság jóval kisebb teljesítménnyel próbálják meg biztosítani ugyanazt a hangerőérzetet, mint amit a '80-as években megszoktunk a gyakran 2-300.000 Watt-os hatalmas cuccokból. Ez persze nyilván nem fog menni kompromisszumok nélkül. Én azt tapasztalom, hogy a kisebb felületű hangfalrendszerek leginkább a középvonalban tudnak megszólalni elfogadhatóan vagy a keverő környékén, a széleken viszont könnyen szétesik a hang. Főleg szabadtéren, ahol egy kisebb szél is könnyen elfújja a hangot. Hasonló lehet a történet, mint amikor egy gitáros mögött egy kisméretű, egyhangszórós combo szól, vagy egy nagy 4x12-es Marshall láda. Hiába egyenlő esetleg a teljesítmény, ha nincs elég nagy hangfalfelület, akkor sokkal nehezebb jól megszólalni. A Sziget előtt megnéztük őket Prágában is. Az kicsit tisztább volt, de az sem volt rendben. Jó néhányszor láttam az elmúlt 10 évben kisebb termekben is őket és ott sem szóltak igazán jól. Lehet, hogy a három gitár nehezíti meg ennyire a hangmérnök dolgát, de ezt nehéz megmondani így kívülről. Az is biztos, hogy nagyon egyéni hangzása van a Maidennek és ezt nem egyszerű élőben produkálni. Ezzel nekünk is gyakran kell szembesülnünk egy-egy Maidnem koncerten.

A közönségből nézted a Sziget-bulit, vagy hátulról?

"Nagyrészt a közönségből, de szerencsére sikerült feljutnom a Heaven Can Wait-ben a színpadra Kiss Zolival együtt. Ez óriási élmény volt számomra, teljesen be voltam zsongva, mint '86-ban, amikor először találkoztam velük. Összefutottunk már párszor azóta, de a színpadon lenni pár méterre tőlük azért egészen más történet! Nem beszélve arról, hogy ott álltam a 8-10 méteres Eddie mellett! Totál kész voltam! Szakmailag is borzasztóan érdekelt, hogy mit hallanak ők odafent, hiszen mi is szinte minden héten nyomjuk a Maiden nótákat és gyakran probléma a monitorozás. Legalábbis a nehezebb dalokban nagy szükség van rá, hogy tisztán lehessen hallani minden hangszert a színpad minden részén és ezt sokszor nem egyszerű megoldani. Náluk kristálytisztán szólt fent az egész, vagy tízszer jobban, mint kifelé és nagyon jól is játszottak. Igen érdekes élmény volt ez nekem."

Tényleg már a reptéren fogadtátok őket?

"Sikerült elkapni őket érkezéskor, de nem voltak túl jó kedvükben. Lehet, hogy buliztak előző este Splitben, vagy csak egyszerűen már nagyon fáradtak voltak így a turné vége felé. A lényeg, hogy nem voltak most haverkodós hangulatban. Annyi időnk volt csak, hogy gyorsan adtunk nekik a számukra összeállított Maidnem DVD-ből, ami a 10 éves Wigwam buliról tartalmazott részleteket. A közel 5 órás buli minden dalából raktam rá egy kis részletet, hogy egyáltalán tudjanak róla, hogy ilyen is történt egyszer, hiszen nem mindennap játszik el egy zenekar egyben 5 Maiden lemezt!:) Meg is lepődtek, legalábbis Rod Smallwood menedzsernek rendesen kigúvadt a szeme a borító láttán és még Adrianből is sikerült kicsikarni egy-két érdeklődő reakciót."

Valamennyire képben vannak az Iron Maidnemet illetően?

"Tudnak a létezésünkről, mert Dave-vel és Nicko-val még 2003-ban Debrecenben sikerült beszélni egy kicsit rólunk is. Aztán később a 10 éves szülinapi bulira próbáltuk elhívni Adriant és Nicko-t, bár akkor csak a menedzserig jutottunk, aki nemet mondott a felkérésre. A véleményüket sajnos nem tudjuk, mert azóta nem volt lehetőségünk beszélni velük. Valószínűleg komplett őrültnek tartanak minket, és ez csak erősödni fog bennük, ha meghallják a most megjelenő lemezt!"

A Maiden mellett a Metallica is nagy mániád volt, ha jól rémlik. Mint hangmérnök, stúdiós szakember, mi a véleményed a Death Magnetic hangzásáról?

"Igen, mindig is nagyon szerettem a Metallicát, de a St. Anger-rel nagyon elásták magukat nálam. Vártam már az új lemezt, de sajnos ez is borzalmasan szól, csak ez most másképp rossz, pedig zeneileg tök jó lenne. Olyan mintha átküldték volna egy torzítón, annyira túl van vezérelve. Szerencsére most már volt annyi eszem, hogy nem vettem meg látatlanban. Tudom, hogy sokakat nem zavar a dolog, de ez is csak azt mutatja, hogy egyre rosszabb minőségben hallgatnak zenét az emberek és így sok helyen nem is jönnek elő az ilyen problémák. Sajnálatos dolognak tartom ezt a tendenciát és rendkívül elhibázottnak a Metallica lépését, mert így csak rásegítenek erre. Ha ők megtehették ezt, akkor most már mások is meg fogják tenni. Igazából egyre hangosabbak, torzabbak és dinamikátlanabbak a lemezek, de ez most minden határon túlment. Még az a jó, hogy létezik az ellenkező irányú tendencia is. Steve Harris pont azért nem engedte masterelni a legutóbbi Maiden lemezt, hogy ne legyen ilyen torz kása belőle. A mastering a keverés után következő és egyben a gyártás előtti utolsó munkafázis. Sok egyéb mellett itt állítják be különböző dinamika módosítások révén, hogy mennyire szóljon hangosan a lemez. Ha ezt túlerőltetik, akkor torzul a felvétel. Szóval Steve-nek elege lett az agyonkompresszált, hallgathatatlanra masterelt lemezekből és úgy volt vele, hogy inkább ne nyúljon bele más a keverés után. Így ugyan jóval halkabb, mint a mai lemezek többsége, de legalább jól szól és így végre sikerült egy ütős dobsoundot csinálni. A Dance Of Death pl. azért nem lett a legjobb hangzású, mert a Maiden-soundnak nagyon nem tesz jót ez a hangosra masterelés és főleg a dob sínyli ezt meg. Az Edguy Rocket Ride lemezét tudnám még kiemelni, mint pozitív példát. Az utóbbi évtized egyik legjobb hangmérnöki munkájának tartom, bár a legutóbbi lemezüket még nem is hallottam, gondolom az is jól sikerült. Nincs torzításig hangosítva, tiszta, dinamikus, arányos, szóval minden a helyén van benne nagyon. A legtöbb hangmérnök szerint egyébként is egy marhaság ez az eszement hangerőháború. Ha halkabb, akkor majd hangosabbra veszi, aki hallgatja, nem? Még azt fontos megjegyezni a Metallica kapcsán, hogy most kivételesen nem is a mastering hangmérnök rontotta el, ahogy az általában lenni szokott, hanem már eleve, tudatosan ilyen torzra keverték és ilyen rossz anyagot vittek hozzá, tehát ezen már nem lehetett segíteni az utolsó fázisban. Tudtommal sajnálja is rendesen, hogy rajta van a neve a borítón."

Mi adta az ötletet, hogy épp most rukkoljatok elő ezzel a 10 Wasted Years című, 12 Iron Maiden feldolgozást rejtő albummal?

"Ezeket én nem is nevezném feldolgozásoknak, hiszen az esetünkben pont arról van szó, hogy igyekszünk teljesen élethűen előadni a dalokat. Ilyenkor természetesen adódik a kérdés, hogy miért készítünk lemezt. A válasz igen egyszerű, és bármilyen hülyén is hangzik, de leginkább magunknak csináljuk, mert örömünket leljük benne. Mindamellett persze, hogy eszméletlen nagy munka, főleg így, hogy többnyire jó nehéz dalokat szedtünk össze. A közönség egy bizonyos részét egyébként nagyon is érdekli, hogy egy-egy dal hogyan szólal meg mai hangzással, akár mások kezében is. Promóciós célokra amúgy is mindig szükség van saját hanganyagra, hiszen a külföldi klubokba főleg ezek segítségével lehet bekerülni. Így most mások is meghallgathatják ezeket. Amúgy meg, ha belegondolsz, akkor pl. Beethoven, vagy Bach műveit évszázadok óta újra és újra eljátsszák, sőt még lemezre is merészelik venni a különböző előadók! Itt pont ugyanarról van szó, csak a rockzenében nem olyan megszokott, hogy adott esetben az interpretációra is helyeződhet a hangsúly a zeneszerzők helyett. A klasszikus zenében viszont pont ez az általános és az számít ritkaságnak, amikor a szerző játssza el a saját műveit. Tudom, hogy vannak, akik erős fenntartásokkal kezelik ezt az egész tribute dolgot, de szerintem semmi különös nincsen ebben, ráadásul mi még akkor kezdtük, amikor ennek nem volt ilyen nagy divatja. Remélem még száz év múlva is lesznek olyanok, akik megteszik ezt a Maiden dalokkal, én legalábbis úgy gondolom, hogy ezek is vannak olyan jó művek, hogy fenn fognak maradni hosszú ideig és olyanok is lesznek, akik megszólaltatják őket akár lemezen, akár élőben. A lemezcím arra utal, hogy a 10 éves szülinapi koncertre való készülődés során rögzítettük a dalokat, még 2006-ban. Az eredeti terv szerint még arra a koncertre meg is jelent volna a lemez, de akkor már nem maradt időm összekeverni. Most nyáron viszont elővettem az anyagot és befejeztem."

Hogy válogattátok össze ezeket a dalokat?

"Az ilyen lemezek általában a hozzánk hasonló fanatikusokat érdeklik, így az volt az alapkoncepció, hogy sok ritkaság legyen rajta, hiszen jórészt ínyencek fogják hallgatni, de azért egy-két sláger is helyet kapott, mint például a Wasted Years vagy a Run To The Hills. Az Alexander, a Seventh Son, a Mariner vagy az Infinite Dreams teljesen egyértelmű volt, hiszen ezek szinte minden Maiden rajongónak nagy kedvencei. Felkerült néhány olyan nóta is, amiket csúnya szóval töltelék daloknak szoktak hívni. Azokra szokták ezt mondani, amik nem annyira alapművek, nem olyan széles körben sikeresek. Ilyen pl. a Deja-Vu, a Sun And Steel és a Back In The Village. Persze ezeket is szeretik sokan és pont azért kaptak helyet, mert a Maidennél még ezek az úgynevezett töltelék nóták is nagyon jók tudnak lenni és ez a legtöbb zenekarra nem jellemző. Emellett igyekeztünk úgy összeállítani a dalokat, hogy a lehető legkevesebb átfedés legyen a korábbi felvételeinkkel, így sok dalt ekkor rögzítettünk először, a többit pedig teljesen újra vettük."

Melyik dalnál tértek el leginkább a Maiden-féle verziótól?

"Általában mindent úgy játszunk, ahogy az eredeti felvételen is hallható, bár néhány szóló improvizatívabb részében lehetnek kisebb eltérések. Igazából ők sokkal lazábban kezelik a dalaikat, mint mi. Legalábbis náluk nagyobb eltérések is szoktak mutatkozni egy-egy turnén. Ugyanakkor sok dal meglepetést okozhat még akár a Maiden tagoknak is, hiszen mai technikával rögzítve egész másképp szólnak bizonyos részek. Sokkal konkrétabbak, kivehetőbbek sokszor a részletek a gitár és basszus játékban. Vagy pl. a Piece Of Mind lemezen még nem nagyon hallatszanak Nicko egylábdobos duplázásai és galoppozásai, pedig már ott is feltűnnek helyenként. Emiatt a Sun And Steel például teljesen másképp szól most. Mondjuk az eredeti nem volt végiggaloppozva, nálunk meg igen, szóval itt azért kicsit belepiszkáltunk. A Run To The Hills-nél is ez történt. Így most olyan, mintha Nicko idejében született volna a dal. Természetesen az eredeti is nagyon jó, hiszen Clive is óriási dobos, de úgy általában elmondható, hogy Clive teljesen más jellegű dolgokat dobolt, mint amiket Nicko szokott. Szóval mi itt is szabadjára engedtük magunkat valamennyire. Ezen kívül még a Sea Of Madness alaptémája szólhat talán kissé szokatlanul, mert most nem olyan űrhajós a hangzás, mint a Somewhere lemezen. Ott alig lehetett kivenni, hogy milyen hangokból áll ez a téma, így elsőre esetleg furcsa lesz. Erről a kérdésedről eszembe jut még, hogy két évvel ezelőtt elkezdtem szimfonikus verziókkal is kísérletezni. Az Alexander el is készült demo szinten, de a lemezre a hagyományos került fel. Az a távolabbi tervem, hogy csinálok egy dupla CD-t szimfonikus átiratokkal, hasonlóan, mint a szimfonikus Metallica volt. Remélem egyszer sikerül ezt élőben is színpadra állítani, egy igazi szimfonikus zenekarral együtt. Egyszer már volt szerencsém játszani egy ilyen formációban és elképesztő élmény volt, szóval bízom benne, hogy ez összejön egyszer. Talán a 15 éves szülinapra el is készül az anyag."

Szerinted az Alexander The Great miért marad ki mindig a Maiden programból?

"Ezt én is nagyon szeretném megkérdezni tőlük! Egyszerűen érthetetlen. Tudom, belülről egy zenekar nagyon másképp tudja látni a dolgokat, de hogy ennyire ne legyenek vele tisztában, hogy ez az egyik legjobb daluk Most kaptam egy görög felvételt Polgár Petitől, ahol Bruce elkezdi a refrént, a közönség meg persze egyből folytatja De zászlókon is követelték már a bulikon! Hát ezt én is nagyon szeretném megkérdezni tőlük! Egyszerűen érthetetlen. Tudom, hogy belülről egy zenekar nagyon másképp tudja látni a dolgokat, de hogy ennyire ne legyenek vele tisztában, hogy életük egyik legjobb dalát írták akkor meg? Valamit azért sejthetnek már, mert Dickinson megígérte, hogy nyomni fogják idén, csak aztán mégsem lett belőle semmi. Most kaptam amúgy egy görög koncertfelvételt Polgár Petitől, ahol Bruce elkezdi énekelni a refrént, a közönség meg persze egyből folytatja.:) Meg zászlókon is követelte már a közönség a koncerteken. Nagyon remélem, hogy lesz még egy retro-turné, ami a Somewhere és Seventh Son lemezekre koncentrál, hiszen a két legsikeresebb lemezükről van szó. Ezeket nem lehet elintézni ezzel az öt dallal, amit idén kaptunk róluk. Ha lesz ilyen turné, akkor ott talán előveszik. Mondjuk arra még nem volt példa, hogy olyan dalt is előszedjenek, ami nem volt műsoron az eredeti turnén, de ki tudja? A Matter lemezzel eléggé bevállalósak voltak, hogy végignyomták, úgyhogy ennyi erővel bármi megeshet."

Mi a helyzet a 2008 őszére ígért saját dalokkal, a Chronology dolgaival? Milyen típusú muzsika várható tőletek?

"Három dal van teljesen megírva. Ezeket hamarosan letölthetővé tesszük, csak még fel kell játszani őket rendesen. Most még csak amolyan alkotás közbeni demók léteznek, de igazából egyből lemezminőségű megszólalásban szeretnénk kiállni, mivel ezek a nóták már a készülő lemez részét fogják képezni. Év végén, vagy januárban elindul a weblapunk és oda felkerülnek majd. Zeneileg nem akar Maiden utánzat lenni, de persze a hatásaink bőven meg fognak látszani rajta. Jó kis húzós metál dalok, fogós dallamokkal, kétszólamú szólókkal, néha elszállósabb részekkel. Szeretnénk egy olyasféle egyensúlyt tartani a könnyebben érthető és az összetettebb dalok között, mint ahogy azt a Maiden is csinálta egész pályafutása során. Egyszerűbben szólva lesznek majd Wasted Years típusú dalok is és Alexander/Seventh Son típusúak is. Amúgy mindig is ezt tartottam az egyik kulcsnak a Maiden hosszú távú sikereit illetően. Mindig megvoltak náluk a fogósabb, azonnal ütő nóták és a bonyolultabb, agyasabb dalok is, így aztán szinte mindenki talált benne szeretnivalót. Jövőre szeretnénk összerakni a teljes lemezanyagot és talán év végén meg is jelenhet majd."

A Maidnem felállása is változik, módosul, ahogy nézem, mekkora az átfedés a Maidnem és a Chronology közt?

"A Chronology-t tulajdonképpen a basszer Boros Béla és jómagam kezdtük el. Jelenleg az énekes Kiss Zoli és a dobos Balogh Krisztián vesz benne még részt. Ha egyszer esetleg színpadra kerül a dolog, akkor mondjuk kelleni fog még egy-két gitáros és egy szintis is, mert elég dús hangszerelésű dalok lesznek."

Most amúgy kik a biztosnak tekinthető Maidnem tagok? Te például a stúdióval kapcsolatos melók mellett ott tudsz lenni minden bulin?

"A gitáros Bevíz Miska, Boros Béla és jómagam vagyunk az őstagok. Kiss Zoli ugyan később érkezett, de hamar nélkülözhetetlenné tette magát nálunk és a billentyűs Áron is régóta velünk van már. Dobos poszton viszont több változás is volt az elmúlt években. A most megjelenő lemezen még Krecsmarik Gabi játszott, de ő 2006 végén kiszállt. Utána Urbán Gabi követte őt, aki már sokszor játszott nálunk, de az Akelából ismert Ratkai "Retek" Miki is gyakran kisegített bennünket. Év eleje óta pedig egy fiatal srác van, akit Balogh Krisztiánnak hívnak. Ő egy igazi Nicko rajongó, így az eredetihez nagyon hasonló dolgokat üt, amitől most még jobban hasonlít az előadásunk a Maidenhez. A Denevér stúdióban néha valóban sűrű az élet, ilyenkor Fábián Sanyi szokott beugrani helyettem. Ez évi 3-4 bulit jelent. Őt az Obstructionből ismerhetik az emberek, de már régebben is beugrott hozzánk egy időre, mikor Miska Angliában volt."

Nem tervezitek, hogy Maiden módra három gitárral fogtok játszani? Egyáltalán a Maidenben szerinted szükség van három gitárosra?

"Maximum néha, nagyobb buliknál, az érdekesség kedvéért, de állandóra biztosan nem. A 10 éves bulin Sanyi be is szállt harmadiknak néhány dal erejéig. Még lemezen is nehéz jól megcsinálni a három különböző gitárt, nemhogy élőben. Bizonyos szempontból a Maidenben sincs olyan túl nagy szükség rá, mert a régebbi lemezeken is sokszor 3-4 gitár szólt, meg most is. Koncerten meg inkább csak zavarossá teszi a megszólalást. Egyes részeket persze így könnyebb jól megszólaltatni, főleg ahol tényleg nagyon eltérő dolgokat játszik a három gitár. Janick szerintem leginkább azért maradt, mert egyrészt semmi okuk nem volt elküldeni, másrészt meg érdekes dolog, hogy három gitárral nyomják. Meg hát szép lassan ő is a Maiden részévé vált és ő is ír jó dalokat éppúgy, mint a többiek. Tőlem ugyan kicsit távol állnak a sokszor kaotikus szólói, de mára már elfogadtam. Csak azt a Moonchild szólót jobb lett volna, ha Adrian játssza a turnén! : Ebből is látszik, hogy nem kezelik túl szigorúan a dalaikat és világszerte elég éles vitákat sikerült gerjeszteniük azzal, hogy nem Adrian nyomta ezt a részt."

A decemberi koncerten lesznek vendégek is?

"Egyedül Krecsmarik Gabi lesz most a vendég, aki pár nótát eljátszik majd velünk a lemezről, mivel ő dobol az albumon. Elég komoly pirotechnika lesz felvonultatva és már csak ezért sem akartunk most nagy jövés-menést a színpadon. Itt most pontosan tudnunk kell, hogy mikor, hol és mi fog robbanni, hogy senki se sétáljon bele egy ilyenbe. A műsor 2 óra 45 perc körül lesz. Elhangzik a teljes lemezanyag és még ezen kívül is jó néhány ritkaság. A kötelező slágerek természetesen most sem maradhatnak ki és lesz 4 olyan dal, amit még nem játszottunk eddig, köztük egy olyan is, amit a Maiden sem játszott élőben soha."

A három méter körüli Eddie-t hogyan mozgatjátok a színpadon?

"Egy ember van beöltözve Eddie-nek. Egy trükkös magasított cipő van a lábán, Eddie pedig a vállára van szerelve egy speciális szerkezettel. Nem volt egy egyszerű történet összehozni!"

Havancsák Jules megint nagyot alkotott a borítóval. Kellett neki instrukciókat adni, vagy szimplán rábíztátok, hogy találjon mi valamit?

"Hát igen, ismét le kalappal előtte és ezúton is köszönjük neki a rengeteg munkát! Eredetileg úgy terveztük, hogy erre a lemezre saját magunk rakunk össze egy egyszerűbb borítót, amit meg is tettünk még 2006-ban. Most elkezdtük kicsit továbbfejleszteni, de aztán egyre jöttek az ötletek és egyre nehezebben megvalósíthatónak tűnt a dolog, így megkértük Gyulát, hogy vegye kézbe az egészet. Az alapötlet, hogy játszunk a színpadon és Eddie drótokon rángat minket, tőlünk származott, de a konkrét megvalósítás már főleg Gyula elképzelései alapján történt. Mi csak annyit mondtunk, hogy Somewhere-es hangulatot szeretnénk. Hát az lett is elég rendesen! : Munka közben pedig szokás szerint jöttek még a jobbnál jobb ötletei. Ezekből lettek a belső oldalak."

2008-ban hány magyar és hány külföldi bulitok volt? Melyik volt a legemlékezetesebb?

"Azzal a párral együtt, ami még hátravan, 43 bulink volt idén, bár a két ünnep között még lehet, hogy összejön néhány horvát koncert. Ebből 19 volt magyar és 24 külföldi. A külföldi bulikból a horvát és a szerb koncertek mindig kiemelkedőek, ott valahogy nagyon bulizós a közönség és a Maident is imádják. Zágrábban például egy 800-1000 fős klubban szoktunk játszani, amit mindig megtöltünk és az a meglepő, hogy ott általában ismert nyugati zenekarok szoktak fellépni, mint pl. a Saxon, Grave Digger, vagy a Korpiklaani. Mikor először voltunk ott, akkor azt hittem, hogy nagy megfázás lesz a dologból. Beraknak minket ismeretlenül egy ekkora klubba önálló koncertre, hát gondoltam, az nem létezik, hogy teltház lesz. Pedig az lett. Amikor egy órával a buli előtt kimentem a színpadra, hogy kikészítsem az innivalómat, akkor majd ezren kezdtek el ordítani egyszerre! Hihetetlen volt! Aztán már az intrónál beindult a tombolás és le sem álltak a buli végéig. Fantasztikus közönség van ott és a többi horvát buli is mindig hasonlóan zajlik. A magyar koncertek közül a Wigwamosak szoktak leginkább emlékezetesek lenni, mert ott mindig valamilyen speciális programot játszunk. Legutóbb például egy Somewhere-turnés műsorba ágyazva elnyomtuk a teljes Somewhere albumot. Sokaknak az egyik kedvenc lemeze, így aztán mindenki örült ezeknek a daloknak. Ebben az évben a legnagyobb koncertet Belgrádban adtuk egy sörfesztiválon, ahol több mint 10000 embernek játszhattunk. A színpad közel akkora volt, mint a Szigeten a Nagyszínpad. Többnyire a szerb hírességek játszanak ezen a fesztiválon, illetve egy-két tribute csapat. Nagy élmény volt ennyi embernek zenélni, ez hangulatát tekintve már csaknem olyan volt, mint egy igazi Maiden koncert. Az emberek már az Aces High intro alatt megőrültek, ettől meg mi is! Remélem máskor is sikerül még hasonló bulikat összehozni, mert ezek felejthetetlen élmények!"

www.ironmaidnem.hu

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PROSECTURA - 30 éves a banda, novemberben jubileumi koncert jön
2019. augusztus 18. (vasárnap) 12:20

1989-ben alakult a Prosectura és ebből könnyedén kiszámolható, hogy az ország egyetlen önkéntes tűzoltó- és lendületzenekara éppen 30 éves. A csapat fennállásának eddigi legfontosabb koncertje, azaz a születésnapi bál a Dürer Kertben lesz, november 9-én. Vendégként az éppen negyedszázados Macskanadrág lép fel. "30 év... Aranylemezek, kurvák, kábítószer, fotómodellek, gigapartik... Egy zenekar 30 éve általában erről szól. Mi büszkén számolhatunk be több ezer fagyasztott hamburgerről benzinkúton, néhány lightos tanyabuliról Szekszárdon, valamint egy színpadra dobott bugyiról még '93 -ban a Fekete Lyukból, és persze pár sírva röhögős, ám szalonképtelen történetről fél-, vagy akár tök részegen! Rendkívül büszkék vagyunk magunkra, úgyhogy ünnepelni fogunk! Legszebb éveinket adtuk Nektek, ezért ünnepeljünk együtt november 9-én a Dürerben. Utána átvonulunk egy benzinkútra és behambizunk...

FOR THE FALLEN DREAMS - Last minute metalcore-zúzda a Dürer Kertben
FOR THE FALLEN DREAMS - Last minute metalcore-zúzda a Dürer Kertben

Egy elég súlyos last minute buli kerekedett a Dürer Kert 041 termébe augusztus 22-re, csütörtökre: 11 év után visszatér a michigani metalcore fogat, a For The Fallen Dreams, ráadásul...

MAGOR - Új dalok, vendégek és különleges látvány - szerdán a Barba Negra Trackben
MAGOR - Új dalok, vendégek és különleges látvány - szerdán a Barba Negra Trackben

A Magor zenekar éppen a harmadik nagylemezén dolgozik, az első önálló szabadtéri koncertjük pedig szerdán, augusztus 21-én lesz a Barba Negra Track kisszínpadán, a Phoenix RT...

GATE69 - Új videoklip a fiatal debreceni rocktriótól: Cold Coffee
GATE69 - Új videoklip a fiatal debreceni rocktriótól: Cold Coffee

A Cold Coffeee című dalhoz készült el a 2016-ban alakult debreceni Gate69 új videoklipje. Ez a szám a 2018 februárjában megjelent bemutatkozó EP-n szerepelt, a Hungry-n, április óta...

HÁRSH - Instrumentális post-rock, egy kis noise-zal, az első album: Vénkert
HÁRSH - Instrumentális post-rock, egy kis noise-zal, az első album: Vénkert

Vénkert címmel megjelent és végig is hallgatható az instrumentális post-rock trió, a 2016-ban alakult budapesti Hársh 8 tételes bemutatkozó albuma. "Egy 3 tagú, 2016-ban alakult pesti...

KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez
KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez

Megjelent és végig is hallgatható a Kárpátia új lemeze, a Bujdosók II, amelyet a Pittyendáré zenekar közreműködésével készítettek el. A CD megrendelhető a zenekar online...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS