A HÉT METAL MŰTÁRGYA - Vol. 11. - AC/DC - Highway To Hell

Klasszikus albumok klasszikus borítói nyomában

2010. február 15. (hétfő) 07:08 | utoljára módosítva: 2010. február 21. (vasárnap) 16:38

AC/DC - HIGHWAY TO HELL


Megjelent: 1979. július 27.



Az eheti metal műtárggyal kapcsolatban fellépett némi dilemma, hiszen a Black Sabbath korszakalkotó debütáló albuma épp 40 éve, 1970. február 13-án látott napvilágot, de a misztikus, borzongató hangulatú Sabbath borító helyett végül az AC/DC legutolsó Bon Scott-os albumának borítóját "állítjuk ki" rovatunkban.

A Highway To Hell aktualitását pedig az a szomorú esemény adja, hogy február 19-én lesz 30 éve annak, hogy az ausztrál rockerek legendás énekese életét vesztette egy túl jól sikerült londoni mulatós éjszakát követően. Mivel Bon Scottról s haláláról szeretnénk majd külön is megemlékezni (február 20-án a budapesti Mappa Klubban lesz egy emlékbuli olyan fellépőkkel, mint a Supernem, a The Trousers és az Electric Bastards teljes legénysége, valamint a Chief Rebel Angel, az Ozone Mama, a Superbutt és a Lo-Fi Stereo néhány tagja), most inkább csak a sokak által az ultimatív AC/DC albumnak tartott lemez borítójáról ejtenénk szót.

Ahogy az a Maximum Rock'n'roll címmel magyarul is megjelent AC/DC könyvben olvasható, az Atlantic kiadó már a tervezett lemezcímmel sem volt elégedett, attól tartottak ugyanis, hogy az Államok bigottan vallásos középnyugati részén túl sok problémát jelenthet a terjesztés és a reklámozás terén.

"A Highway To Hell eredetileg tervezett borítóját a jó és a rossz küzdelmét ábrázoló grafika díszítette, és természetesen az AC/DC tagjai voltak a jófiúk. Ezen a borítón az elhagyatott út közepén álló tagokat angyali, fehér fény világítja meg. Körülöttük a sötét éjszaka, autójával pedig egy sátáni teremtmény tart feléjük. Angusék azonban egyhangúan utasították el ezt az ötletet, ugyanis túlságosan művészieskedőnek tartották."

Az Atlantic kiadónál a borító felelőse Bon Defrin alelnök és kreatív művészeti igazgató volt, aki már a Powerage album óta dolgozott a csapattal, és akinek a nevéhez fűzik a Highway To Hell-en is látható klasszikus AC/DC logó megalkotását. Ez elsőként az 1977-es Let There Be Rock lemezen jelent meg. Defrin pár évvel ezelőtt elég szűkszavúan nyilatkozott az AC/DC-hez fűződő viszonyáról:

A borítók esetében a kiadó vagy a zenekar döntött? Netán közösen?

"Rendszerint én és a zenekar határoztunk."

A Powerage, a Highway To Hell és a Back In Black mellett melyik AC/DC borítókon dolgoztál még?

"Kapásból nem emlékszem mindre, de az utolsó a Ballbreaker volt."

Milyen volt az AC/DC-vel dolgozni? Az egész zenekar részt vett a munkában? Vagy csak Angus, vagy Bon, netán a menedzsmentjük is?

"Óriási volt velük dolgozni. Többnyire Angus és Malcolm törődött ezzel, Bon soha."

Honnan jött az ötlet a klasszikus AC/DC logóhoz? (Szerintem ez minden idők egyik legóriásibb logója.)

"Köszönöm, hogy tetszik... De tudod, 1977 már jó régen volt."


Defrin visszafogottságának a magyarázata talán abban is rejlik, hogy kreatív igazgatóként inkább csak irányította a fotósok, grafikusok munkáját. A Highway To Hell frontján és hátán látható képeket is egy Jim Houghton nevű fotós és stábja készítette el. Houghton és társa, Earl Steinbicker még 1965-ban indította el fotóstúdiós vállalkozását New York-ban, és a '70-es évek második felében az Atlantic kiadó volt az egyik legfontosabb ügyfelük. Steinbicker így emlékszik vissza erre a munkájukra:

"A lemez frontján látható képet eredetileg még 1977 decemberében készítettük a Powerage albumhoz, akkor azonban nem használták fel. Két különböző háttér előtt is készültek fotók ekkor, és az egyik sorozatból azért a Powerage album hátsó borítóján látható egy kép. A fotózás során Jim kezelte a fényképezőgépet, én pedig kizárólag a megfelelő világítással foglalkoztam, különös tekintettel a háttér megvilágítására. Azt akartuk, hogy a csapat tagjai kiemelkedjenek a szürkés háttérből, mégis legyen a fotónak egyfajta komor hangulata. Az Angus fején látható szarvakat, valamint az ördögfarkát utólag tettük rá airbrush technikával. Maguk a srácok elég veszélyesen néztek ki, de élmény volt velük dolgozni.

Ami a hátsó borítóra került országutas fotót illeti, azt a melót komoly tervezgetés előzte meg. Egy éjszakai országúton akartuk lekapni őket, a Pokol tűzének gomolygó füstjével a háttérben. De hol talál az ember Manhattan közelében egy elhagyatott országutat? Végül Staten Island lett a megfelelő helyszín. A polgármesteri hivatal segítségével sikerült engedélyt kapnunk arra, hogy az útmunkálatok miatt lezárt részen dolgozhassunk.



Aznap éjjel egy bérelt kisteherautóba préselődtünk és elindultunk Brooklyn felé a még befejezetlen West Shore Expresswayhez. A srácok mind izgatottan várták, hogy milyen látvány tárul majd eléjük a Verrazano Narrows Bridge-ről. Egy mobil Honda generátor segítségével beüzemeltük a füstgépet, de utólag már azt mondom, hogy jóval több fényt is alkamazhattunk volna a füst mögött."

Ha valaki figyelmesebben összeveti a Highway To Hell elején és hátán látható képeket, Malcolm Young eltérő hajhossza is árulkodik arról, hogy a fotók nem egy időszakban készültek. Az országutas kép másik érdekessége, hogy Phil Rudd dobos egy Powerage turnépólót viselt a fotózáskor, ám a feltűnő, fehér logót utóbb kiretusálták, hogy egységesebb hangulatot tükrözzön a kép.



Ausztráliában csak november elején jelent meg a lemez, és ahogy az korábban is megesett, az ottani kiadó, az Albert Productions más borítót használt. Ezúttal azonban csak némileg tértek el az eredeti képtől: itt lángnyelvek vették körbe a bandát,és egy basszusgitár nyaka jelképezte a pokoli lángok közé vezető országutat.

Apróság, de talán érdekes ez is: a lemez akkora sikert aratott világszerte, hogy még a Vasfüggöny mögött, Kelet-Németországban is megjelentették, de egy egészen semmitmondó borítóba csomagolva.

A hatodik AC/DC sorlemezzel a csapatnak elsőként sikerült felkerülnie az amerikai listákra, egészen a 17. helyig jutottak, megalapozva a banda máig töretlen népszerűségét. Csak az Egyesült Államokban több mint 7 millió példány kelt el belőle, és a zenekar koncertprogramjának ma is kihagyhatatlan részét képezik az olyan dalok, mint a címadó, a Show Down In Flames. Ezeket pár napja az ausztrál és új-zélandi koncerteken is játszották.

AC/DC - Highway To Hell (felvétel a német tévéből 1979-ből)


Fontos megjegyezni azt is, hogy a Highway To Hell volt az első AC/DC album, amit már külső producerrel készítettek, és nem a Harry/Vanda párossal. Eredetileg Eddie Kramerrel dolgoztak volna, de hamar kiderült, hogy nincsenek egy hullámhosszon, így végül a melót John Mutt Lange végezte el, akinek szintén produceri áttörést, szakmai elismerést hozott ez a lemez. Mutt két további AC/DC albumon is dolgozott Angusékkal (Back In Black, For Those About To Rock), majd a Def Leppard hangzásán keresztül a '80-as évek arénarock soundjának megalkotása fűződik nevéhez.

Az interjúzni nem hajlandó, a világtól elzárva, Svájcban élő producer az utóbbi években leginkább Shania Twain énekesnő albumain dolgozott (aki egészen 2008-ig, 14 éven át volt a felesége), de a világszerte hatalmas sikert aratott 2008-as Nickelback album, a Dark Horse különleges hangzása is Mutt páratlan produceri tehetségéről árulkodik. 
   
 

A hét metal műtárgya rovatban eddig szerepelt:
Motörhead - Ace Of Spades
Metallica - Kill'em All
Marilyn Manson - Mechanical Animals
Whitesnake - Lovehunter
Soundgarden - Louder Than Love
Def Leppard - Hysteria
KISS - Destroyer
Scorpions - Blackout
Megadeth - Rust In Peace
Anderson, Wakeman, Bruford, Howe - An Evening Of Yes Music Plus

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CLAPS FOR CAROLINE - Az új klip: Cruel Memories
2012. május 21. (hétfő) 06:54

Stories címmel hamarosan megjelenik a metalcore-t elektronikával keverő törökszentmiklósi Claps For Caroline új albuma, amelyhez elkészült az első videóklip. CLAPS FOR CAROLINE - Cruel Memories (a 2012-es Stories albumhoz) CLAPS FOR CAROLINE - Edge Of The Abyss (dal a Stories lemezről)  

SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!
SABATON - Hallgasd meg a Status Quo feldolgozásukat!

Az idei FEZEN fesztiválon fellépő Sabaton május 25-én megjelenő Rex Carolus albumának bónusztétele egy különleges Status Quo feldolgozás, az In The Army Now, amit máris...

BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...
BEHEMOTH - A szívem, a lelkem és a bőröm egy darabját tépem ki...

A június 3-án a budapesti Club 202-ben fellépő lengyel Behemoth frontembere, Nergal az RSU Radio-nak adott interjújában arról beszélt, hogy új Behemoth lemez csak 2013-ra várható....

NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal
NIGHTWISH - Budapesti videóinterjú Tuomas-szal

A Nightwish hivatalos magyar oldala, a www.nightwish.hu még a budapesti koncert alkalmával készített egy majdnem 20 perces interjút a csapat főnökével, Tuomas-szal, amelynek...

Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO
Friss videók: TREMONTI, HARDLINE, ALCEST, THE CULT, KOBRA AND THE LOTUS, VAN CANTO

A friss klipeket, videókat, új dalokat, érdekességeket felvonultató sorozatunk újabb hatos adagja: TREMONTI - You Waste Your Time (szólóban az Alter Bridge/Creed gitáros)...

GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese
GAAHL - Az ex-Gorgoroth énekes filmjének előzetese

Megérkezett az előzetese annak a Flukt (Menekülés) címmel szeptemberben bemutatásra kerülő norvég akciófilmnek, amelynek egyik szereplője az egykori Gorgoroth, ma God Seed frontember...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld MySpace oldal HammerWorld RSS