A HÉT METAL MŰTÁRGYA - Vol. 11. - AC/DC - Highway To Hell

Az eheti metal műtárggyal kapcsolatban fellépett némi dilemma, hiszen a Black Sabbath korszakalkotó debütáló albuma épp 40 éve, 1970. február 13-án látott napvilágot, de a misztikus, borzongató hangulatú Sabbath borító helyett végül az AC/DC legutolsó Bon Scott-os albumának borítóját "állítjuk ki" rovatunkban.

A Highway To Hell aktualitását pedig az a szomorú esemény adja, hogy február 19-én lesz 30 éve annak, hogy az ausztrál rockerek legendás énekese életét vesztette egy túl jól sikerült londoni mulatós éjszakát követően. Mivel Bon Scottról s haláláról szeretnénk majd külön is megemlékezni (február 20-án a budapesti Mappa Klubban lesz egy emlékbuli olyan fellépőkkel, mint a Supernem, a The Trousers és az Electric Bastards teljes legénysége, valamint a Chief Rebel Angel, az Ozone Mama, a Superbutt és a Lo-Fi Stereo néhány tagja), most inkább csak a sokak által az ultimatív AC/DC albumnak tartott lemez borítójáról ejtenénk szót.

Ahogy az a Maximum Rock'n'roll címmel magyarul is megjelent AC/DC könyvben olvasható, az Atlantic kiadó már a tervezett lemezcímmel sem volt elégedett, attól tartottak ugyanis, hogy az Államok bigottan vallásos középnyugati részén túl sok problémát jelenthet a terjesztés és a reklámozás terén.

"A Highway To Hell eredetileg tervezett borítóját a jó és a rossz küzdelmét ábrázoló grafika díszítette, és természetesen az AC/DC tagjai voltak a jófiúk. Ezen a borítón az elhagyatott út közepén álló tagokat angyali, fehér fény világítja meg. Körülöttük a sötét éjszaka, autójával pedig egy sátáni teremtmény tart feléjük. Angusék azonban egyhangúan utasították el ezt az ötletet, ugyanis túlságosan művészieskedőnek tartották."

Az Atlantic kiadónál a borító felelőse Bon Defrin alelnök és kreatív művészeti igazgató volt, aki már a Powerage album óta dolgozott a csapattal, és akinek a nevéhez fűzik a Highway To Hell-en is látható klasszikus AC/DC logó megalkotását. Ez elsőként az 1977-es Let There Be Rock lemezen jelent meg. Defrin pár évvel ezelőtt elég szűkszavúan nyilatkozott az AC/DC-hez fűződő viszonyáról:

A borítók esetében a kiadó vagy a zenekar döntött? Netán közösen?

"Rendszerint én és a zenekar határoztunk."

A Powerage, a Highway To Hell és a Back In Black mellett melyik AC/DC borítókon dolgoztál még?

"Kapásból nem emlékszem mindre, de az utolsó a Ballbreaker volt."

Milyen volt az AC/DC-vel dolgozni? Az egész zenekar részt vett a munkában? Vagy csak Angus, vagy Bon, netán a menedzsmentjük is?

"Óriási volt velük dolgozni. Többnyire Angus és Malcolm törődött ezzel, Bon soha."

Honnan jött az ötlet a klasszikus AC/DC logóhoz? (Szerintem ez minden idők egyik legóriásibb logója.)

"Köszönöm, hogy tetszik... De tudod, 1977 már jó régen volt."


Defrin visszafogottságának a magyarázata talán abban is rejlik, hogy kreatív igazgatóként inkább csak irányította a fotósok, grafikusok munkáját. A Highway To Hell frontján és hátán látható képeket is egy Jim Houghton nevű fotós és stábja készítette el. Houghton és társa, Earl Steinbicker még 1965-ban indította el fotóstúdiós vállalkozását New York-ban, és a '70-es évek második felében az Atlantic kiadó volt az egyik legfontosabb ügyfelük. Steinbicker így emlékszik vissza erre a munkájukra:

"A lemez frontján látható képet eredetileg még 1977 decemberében készítettük a Powerage albumhoz, akkor azonban nem használták fel. Két különböző háttér előtt is készültek fotók ekkor, és az egyik sorozatból azért a Powerage album hátsó borítóján látható egy kép. A fotózás során Jim kezelte a fényképezőgépet, én pedig kizárólag a megfelelő világítással foglalkoztam, különös tekintettel a háttér megvilágítására. Azt akartuk, hogy a csapat tagjai kiemelkedjenek a szürkés háttérből, mégis legyen a fotónak egyfajta komor hangulata. Az Angus fején látható szarvakat, valamint az ördögfarkát utólag tettük rá airbrush technikával. Maguk a srácok elég veszélyesen néztek ki, de élmény volt velük dolgozni.

Ami a hátsó borítóra került országutas fotót illeti, azt a melót komoly tervezgetés előzte meg. Egy éjszakai országúton akartuk lekapni őket, a Pokol tűzének gomolygó füstjével a háttérben. De hol talál az ember Manhattan közelében egy elhagyatott országutat? Végül Staten Island lett a megfelelő helyszín. A polgármesteri hivatal segítségével sikerült engedélyt kapnunk arra, hogy az útmunkálatok miatt lezárt részen dolgozhassunk.

Aznap éjjel egy bérelt kisteherautóba préselődtünk és elindultunk Brooklyn felé a még befejezetlen West Shore Expresswayhez. A srácok mind izgatottan várták, hogy milyen látvány tárul majd eléjük a Verrazano Narrows Bridge-ről. Egy mobil Honda generátor segítségével beüzemeltük a füstgépet, de utólag már azt mondom, hogy jóval több fényt is alkamazhattunk volna a füst mögött."

Ha valaki figyelmesebben összeveti a Highway To Hell elején és hátán látható képeket, Malcolm Young eltérő hajhossza is árulkodik arról, hogy a fotók nem egy időszakban készültek. Az országutas kép másik érdekessége, hogy Phil Rudd dobos egy Powerage turnépólót viselt a fotózáskor, ám a feltűnő, fehér logót utóbb kiretusálták, hogy egységesebb hangulatot tükrözzön a kép.

Ausztráliában csak november elején jelent meg a lemez, és ahogy az korábban is megesett, az ottani kiadó, az Albert Productions más borítót használt. Ezúttal azonban csak némileg tértek el az eredeti képtől: itt lángnyelvek vették körbe a bandát,és egy basszusgitár nyaka jelképezte a pokoli lángok közé vezető országutat.

Apróság, de talán érdekes ez is: a lemez akkora sikert aratott világszerte, hogy még a Vasfüggöny mögött, Kelet-Németországban is megjelentették, de egy egészen semmitmondó borítóba csomagolva.

A hatodik AC/DC sorlemezzel a csapatnak elsőként sikerült felkerülnie az amerikai listákra, egészen a 17. helyig jutottak, megalapozva a banda máig töretlen népszerűségét. Csak az Egyesült Államokban több mint 7 millió példány kelt el belőle, és a zenekar koncertprogramjának ma is kihagyhatatlan részét képezik az olyan dalok, mint a címadó, a Show Down In Flames. Ezeket pár napja az ausztrál és új-zélandi koncerteken is játszották.

AC/DC - Highway To Hell (felvétel a német tévéből 1979-ből)
br />

Fontos megjegyezni azt is, hogy a Highway To Hell volt az első AC/DC album, amit már külső producerrel készítettek, és nem a Harry/Vanda párossal. Eredetileg Eddie Kramerrel dolgoztak volna, de hamar kiderült, hogy nincsenek egy hullámhosszon, így végül a melót John Mutt Lange végezte el, akinek szintén produceri áttörést, szakmai elismerést hozott ez a lemez. Mutt két további AC/DC albumon is dolgozott Angusékkal (Back In Black, For Those About To Rock), majd a Def Leppard hangzásán keresztül a '80-as évek arénarock soundjának megalkotása fűződik nevéhez.

Az interjúzni nem hajlandó, a világtól elzárva, Svájcban élő producer az utóbbi években leginkább Shania Twain énekesnő albumain dolgozott (aki egészen 2008-ig, 14 éven át volt a felesége), de a világszerte hatalmas sikert aratott 2008-as Nickelback album, a Dark Horse különleges hangzása is Mutt páratlan produceri tehetségéről árulkodik. 
   
 

A hét metal műtárgya rovatban eddig szerepelt:
Motörhead - Ace Of Spades
Metallica - Kill'em All
Marilyn Manson - Mechanical Animals
Whitesnake - Lovehunter
Soundgarden - Louder Than Love
Def Leppard - Hysteria
KISS - Destroyer
Scorpions - Blackout
Megadeth - Rust In Peace
Anderson, Wakeman, Bruford, Howe - An Evening Of Yes Music Plus