IGNITE - Az első két dal Téglás Zoli utódjával, az új énekessel

Egy igazi metal arc lett az új frontember

2021. szeptember 17. (péntek) 17:17 | utoljára módosítva: 2021. szeptember 18. (szombat) 07:08

Máris meghallgatható két új Ignite dal az új énekessel, Téglás Zoli utódjával. Zoli 2019 novemberében jelentette be, hogy távozik a kaliforniai dallamos punk/HC csapat éléről, azóta nem is lehetett tudni, hogy ki az utódja.

Most végre itt egy új kislemez két dallal, a címadó Anti-Complicity Anthemhez pedig hamarosan egy klip is érkezik.
A Turn XXI egy régesrégi nóta új verziója, eredetileg az 1994-es első Ignite lemezen jelent meg, a Scarred For Life-on, a Turnt akkor még Randy Johnson énekelte.

Téglás Zoli utódja Eli Santana lett. A kaliforniai srácot olyan klasszikus metal bandákból ismerheted, mint a Holy Grail vagy a Huntress, az előbbiben gitáros/énekes volt, az utóbbiban csak ritmusgitáros.


Brett Rasmussen basszusgitáros:
"Az az energia és az a pozitivitás, amit Eli a stúdióba magával hozott, ragályos volt! Abszolút friss levegőt jelentett mindannyiunk számára, egyben az Ignite korai napjaira emlékeztetett. Alig várom, hogy turnéra vigyük ezeket a dalokat."

 


www.facebook.com/igniteband


 


IGNITE - Anti-Complicity Anthem (a 2021-es Anti-Complicity Anthem kislemezről)





IGNITE - Turn XXI (a 2021-es Anti-Complicity Anthem kislemezről)






























 

Hammer TV

 
THE OTHER - Új dal és klip a horror punk csapattól: Demon Eyes
2021. október 26. (kedd) 14:52

Demon Eyes címmel egy klipes új dallal jelentkezett a The Other, a kölni horror punk brigád. Feltámadt sírjából a legendás horror punk kiadó, a Fiend Force Records (többek között a This Is Horror Punk válogatások, Blitzkid, Nim Vind, Bloodsucking Zombies From Outer Space, Rezurex stb.), ez adta az apropót az új nótához. A kiadót 2003-ban alapította a The Other énekese, Rod Usher, a bandának pedig ez az első dala a tavalyi Haunted lemez óta. A Demon Eyes keverését és maszterizálását Dennis Koehne végezte, a borítót Oss Caroch készítette.   www.facebook.com/theotherhorrorpunk        

AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic
AUTUMN TWILIGHT - Tíz év után az első új dal: Cyclic

Tíz év óta először egy új dallal és szöveges videóval jelentkezett a dark/gothic/doom metalos Autumn Twilight. A 2010-es Sequel lemez utódja Valid címmel jelenik meg a decemberi-januári...

FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!
FIVE FINGER DEATH PUNCH - Júliusban visszatérnek Budapestre!

Az még májusi hír volt, hogy két album rögzítésére készül a Five Finger Death Punch, az viszont egészen friss, hogy a 2022 nyarára most meghirdetett Európa-turnéjuknak lesz budapesti...

SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact
SIJJIN - Új banda a Necros Christos romjain, dalpremier: Condemned By Primal Contact

Sumerian Promises címmel november 12-én jelenik meg a death/tharsh vonalas berlini Sijjin bemutatkozó albuma, második előzetesként pedig a Condemned By Primal Contact dallal lehet ismerkedni....

NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül
NEVERLAND - Videóval az új hazai metal formáció első dala: Nézz körül

Nézz körül címmel egy szöveges videó kíséretében mutatta be első dalát a Neverland, egy új banda, amelyben az Avenford gitárosa, Szehoffner Péter ismét együtt zenél egykori...

RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives
RED FANG - Új klip a saját temetésükről: Rabbits In Hives

Arrows címmel júniusban jelent meg a portlandi Red Fang új albuma - öt hosszú év után. A Rabbits In Hives dalhoz készült friss klipben a Red Fang zenészei a saját temetésüket...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS