BONDED - Jön az ex-Sodom zenészek második albuma, itt az első dal

November 12-én jelenik meg az Into Blackness lemez

2021. szeptember 10. (péntek) 14:34

Még 2020 elején jelent meg a Bonded debütáló albuma, a Rest In Violence, az utódja pedig november 12-én lát majd napvilágot Into Blackness. Első előzetesként már itt is van a szöveges videóval kísért Into The Blackness Of A Wartime Night.

A Bonded zenekart a Sodomból 2018 januárjában elbúcsúztatott Bernemann gitáros és Makka dobos hozta össze, melléjük pedig Chris Tsitsis gitáros, Marc Hauschild basszer és Ingo Bejonczak énekes sorakozott fel. A második albumot Cornelius Rambadt producerrel rögzítették az esseni Rambado Recording stúdióban, a borítót Björn Gooßes (Killustrations) készítette.

"Örömmel és büszkén mutatjuk be az első új dalunkat, amely egyszerre tartalmazza a Bonded összes védjegyét: riff-orientált, gyors, jó sok tempóváltással, és folyamatos benne a kontraszt a brutalitás és a dallamok között. Akár a második albumunk címadó dalának is tekinthető, mivel a négy számon átívelő történetünk központi darabja - a sztorit amúgy Richard Rhys Jones könyve, a The Division Of The Damned ihlette. Reméljük, hogy élvezni fogjátok... És legyetek résen, mert hamarosan több is jön majd!"

 


www.facebook.com/bondedofficial
 

 

 


BONDED - Into The Blackness Of A Wartime Night (a 2021-es Into Blackness album előzeteseként)








BONDED - Into Blackness
(11/12 - Century Media)

01. The Arsonist
02. Watch (While The World Burns)
03. Lilith (Queen Of Blood)
04. The Holy Whore
05. Division Of The Damned
06. Into The Blackness Of A Wartime Night
07. Destroy The Things I Love
08. Final Stand
09. Ill-Minded Freak
10. Way Of The Knife
11. The Eyes Of Madness



















 

Hammer TV

 
MHORAI - It az új hazai deathcore csapat első albuma: Hegemony
2021. szeptember 26. (vasárnap) 07:14

Hegemony címmel megjelent és végig is hallgatható az új hazai deathcore formáció, a Mhorai első albuma. "A felvételek a házi stúdiónkban készültek, a keverési munkálatokat pedig a No Silence Studio végezte. A Hegemony című nagylemezünk fizikai formában is megrendelhető. A 10 saját dal mellett van egy bónusz is, egy feldolgozás, az I'm Broken a Panterától." Rendelés (CD/póló)     www.facebook.com/mhoraimetal "...Ez a lemez tartalmazza mindazt, amit jelenleg a metal zenéről tudunk és szerettünk volna megosztani Veletek. Az elmúlt évben, debütálásunk óta egyre többen hallgatják a zenéinket internetes felületeken és egyre többen hordanak Mhorai-pólókat is. Bizony lettek, akiknek már most kedvencei közé tartozik egy-egy dalunk. Ez az ok, ami mindig elég motivációt adott a folytatáshoz..."   MHORAI - Hegemony (a 2021-es album)   MHORAI: Köteles Máté gitáros...

DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline
DAWN OF SOLACE - Új dal és klip a Wolfheart főnökétől: Skyline

14 év után adta ki második albumát 2020 elején a Dawn Of Solace, a Wolfheart-főnök Tuomas Saukkonen szólóprojektje, de a folytatásra nem kell ennyit várni. A sötét hangulatú,...

EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától
EMIGRATE - Két albumelőzetes dal a Rammstein gitárosától

The Persistence Of Memory címmel november 5-én érkezik az új lemez a Rammstein gitárosának Emigrate projektjétől. Richard Z. Kruspe másik bandájának legutóbbi albuma a 2018-as A Million...

NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human
NORTHTALE - Az első albumelőzetes dal az új énekessel: Only Human

Itt az első Northtale dal az új énekessel! A power metal bandában az ex-Twilight Force énekes, Christian Eriksson utódja a brazil Guilherme Hirose (Traumer) lett, a november 12-én...

THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl
THE DARKNESS - Novemberben jön az új album, friss dal és klip: Jussy's Girl

Motorheart címmel november 19-én jelenik meg a Justin Hawkins énekes vezette brit hard rocker The Darkness hetedik albuma, harmadik előzetesként pedig a videóval kísért Jussy's Girl dallal...

THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól
THE ANSWER LIES IN THE BLACK VOID - Album és friss klip, atmoszférikus doom a magyar/holland duótól

Horváth Martina énekesnőt ismerheted a Niburtából, a Ghymesből, a Thy Catafalque lemezeiről is, de az Agregator egyik dalában is vendégeskedettt, a legfrissebb formciója pedig egy...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS