DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától

Végighallgatható az Alchemical Warfare című harmadik album

2021. január 15. (péntek) 18:52

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma.

A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The Savage Season egyúttal egy klip is született.

A bemutatkozó anyaguk egy 2013-as EP volt, azt követte a 2014-es All Hell's Martyrs album, 2017-es tavaszán pedig a For Doom The Bell Tolls lemez.

 


www.facebook.com/DreadSovereign
 


"Az ír Dread Sovereignt nem kisebb név alapította, mint Alan Averill Nemtheanga, a Primordial énekese. Nemtheanga itt nem csupán frontember, de basszusgitáros és fő dalszerző is egyben, a stílus pedig saját bevallása szerint a doom és a jelzők nélküli metal között mozog valahol, olyan zenekarok hatásait vegyítve, mint a Venom, a Saint Vitus, a Cirith Ungol.

Az új banda megvalósításában egyrészt a Primordial-béli kollégája, a dobos Simon O’ Laoghaire segítette, valamint egy fiatal rockgitáros, bizonyos Bones, aki lendületes-tüzes játékával mindjárt igen sokat hozzá is tett a csapathoz. Bemutatkozó albumukat (All Hell's Martyrs) az underground ínyencek számos kedvencének (pl. The Devil’s Blood, Urfaust, The Ruins of Beverast) otthont adó Ván Records adta ki 2014 elején.

A 2017-es második albumon Simon helyét Con Ri dobos (Johnny King - Conan, Malthusian stb.) vette át, az ő játéka hallható a harmadik lemezen is.
"
 
Nemtheanga - basszus/ének
Bones (Dikasterion) - gitár
JK (Conan) - dobok

 


DREAD SOVEREIGN - She Wolves Of The Savage Season (a 2021-es Alchemical Warfare albumhoz)




DREAD SOVEREIGN - Alchemical Warfare (a 2021-es album)



01. A Curse On Men
02. She Wolves Of The Savage Season
03. The Great Beast We Serve
04. Nature Is The Devil's Church
05. Her Master's Voice
06. Viral Tomb
07. Devil's Bane
08. Ruin Upon The Temple Mount
09. You Don’t Move Me (I Don’t Give A Fuck)




DREAD SOVEREIGN - The Great Beast We Serve (szöveges videó a 2021-es Alchemical Warfare albumhoz)




DREAD SOVEREIGN - Nature Is The Devil's Church (a 2021-es Alchemical Warfare albumhoz)












DREAD SOVEREIGN - Alchemical Warfare
(01/15 - Metal Blade)

01. A Curse On Men
02. She Wolves Of The Savage Season
03. The Great Beast We Serve
04. Nature Is The Devil's Church
05. Her Master's Voice
06. Viral Tomb
07. Devil's Bane
08. Ruin Upon The Temple Mount
09. You Don’t Move Me (I Don’t Give A Fuck)


































 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NIGHTFALL - Albumpremier a dark metal görög mestereitől: At Night We Prey
2021. március 4. (csütörtök) 17:17

At Night We Prey címmel holnap jelenik meg, de már végighallgatható a görög dark metal legenda, az idén éppen 30 éve aktív Nightfall új stúdióalbuma, a 2013-as Cassiopeia lemez utódja. A lemezről bővebben is olvashatsz a márciousi HammerWorld magazinban: "...A Nightfall zenei világa egy elég érdekes keverék, amelyben megtalálhatóak a Dimmu Borgirra, vagy a honfitárs Septicfleshre hajazó szimfo-black motívumok, de azért kevésbé harsányan, intenzíven és teátrálisan. A billentyűket is alkalmazó, a már-már epikus, és csodás keleties dallamokkal is felvérzett, nem mellesleg remek Meteor Gods ilyen például..."   www.facebook.com/nightfallbandofficial NIGHTFALL - At Night We Prey (a 2021-es album) 01. She Loved The Twilight 02. Killing Moon 03. Darkness Forever 04. Witches 05. Giants Of Anger 06. Temenos 07. Meteor Gods 08. Martyrs Of The Cult Of The Dead (Agita) 09. At Night We Prey 10. Wolves In Thy Head...

ATREYU - Nyáron jön az új album, friss dal a Blink-182 dobosával: Warrior
ATREYU - Nyáron jön az új album, friss dal a Blink-182 dobosával: Warrior

Baptize címmel június 4-én jelenik meg a 2011-ben pihenőre küldött, majd 2015-ben egy Long Live című lemezzel visszatért dél-kaliforniai Atreyu nyolcadik stúdióalbuma. A metalcore...

CADAVERES - Áprilisban új album jön, videoklippel az első dal: Savages
CADAVERES - Áprilisban új album jön, videoklippel az első dal: Savages

Ars Moriendi (A meghalás művészete) címmel április 9-én jelenik meg a Cadaveres hatodik albuma, első előzetesként pedig a videoklippel kísért Savages dallal lehet ismerkedni. "A...

EPICA - Omega (lemezkritika)
EPICA - Omega (lemezkritika)

EPICA Omega (Nuclear Blast)   Öt évvel a kiváló The Holographic Principle után végre megérkezett a holland szimfo-metal alakulat új, sorrendben nyolcadik soralbuma, az...

:NODFYR: - Pagan metal bemutatkozás Hollandiából, az első album: Eigenheld
:NODFYR: - Pagan metal bemutatkozás Hollandiából, az első album: Eigenheld

A pagan metal holland :Nodfyr: első albuma Eigenheld címmel jelent meg a Ván Recordsnál. A lemezt máris végighallgathatod, a kritikáját pedig megtalálod a márciusi Hammerben. "Az...

WOLFHEART - Gyilkos új dal a márciusi EP-ről: Hereditary
WOLFHEART - Gyilkos új dal a márciusi EP-ről: Hereditary

Skull Soldiers címmel egy 4 tételes és 2 új dalt tartalmazó EP-vel jelentkezik március 5-én a melodikus death metalt különlegesen fagyos hangulattal kísérő finn Wolfheart. A címadó...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS