MORK - Norvég black metal, klippel az első dal a márciusi albumról: Arv

"groove-ok, nyers jelleg, grandiozitás, szomorúság, szépség és erő"

2021. január 14. (csütörtök) 18:43

Katedralen címmel március 5-én jelenik meg a black metalt a 90-es évek első felének hangulatában játszó norvég Mork ötödik albuma, Thomas Eriksenéktől pedig máris itt a videóval kísért első előzetes dal, az Arv. A Mork legutóbbi albuma a 2019-es Det svarte juv volt.

Thomas: "Arra az ösvényre, amelyet az első albumtól a jelenig bejártam, nagyon is szükségem volt, hogy megtalálhassam önmagam és a Mork identitását is. Az új albumon mindaz megtalálható, amit én elvárok egy lemeztől, groove-ok, nyers jelleg, grandiozitás, szomorúság, szépség és erő. Nincsenek szabályok, leszámítva azt, hogy miközben alkotok, reagáljak mindenre, ami előbukkan a fejemből és a lelkemből.

Az Arv volt az első dal ezúttal, amelyhez megírtam a szöveget és rögzítettem az éneket. Egy nagyon személyes tétel, igazán súlyos, lassú és van groove-ja is a melankolikus dallamok mellett. A videót a szülővárosom, Halden fölé magasodó, fenséges és impozáns Frederiksen erődben forgattuk.
"

A Katedralen albumon vendégként felbukkan Nocturno Culto a Darkthrone-ból, Dolk a Kampfarból, valamint Eero Pöyry a funeral doomster Skepticismből.


 


www.facebook.com/MORKOFFICIAL
 




MORK - Arv (a 2021-es Katedralen albumról)








MORK - Katedralen
(03/05 - Peaceville Records)

01. Dodsmarsjen [04:57]
02. Svartmalt [04:19]
03. Arv [05:26]
04. Evig Intens Smerte [06:58]
05. Det Siste Gode I Meg [05:11]
06. Fodt Til A Herske [06:33]
07. Lysbaereren [05:10]
08. De Fortapte Sjelers Katedral [09:28]
















Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PHRENESIS - Modern metal Győrből, az első EP: Acheron
2021. január 21. (csütörtök) 18:13

Acheron címmel megjelent és végig is hallgatható a modern metal / metalcore vonalas győri Phrenesis hat tételt tartalmazó bemutatkozó EP-je. "Dalainkat a kilátástalanság és a reménytelenség okozta érzelmi hullámvasút ihlette. Témáink között helyet kapott az otthonunk és létünk rémálommá válása (Áldozat), a bosszú (Azt hazudtad), a csalódás (Angyal), az önpusztítás (Nem bánom) és végül a világunk. Ez a világ csak egyszer elégeli majd meg, hogy mindent megad a semmiért cserébe (Zafír). Csak úgy elolvasni is érdemes a szövegeket, miután meghallgatta valaki az EP-t, mert úgy teljesen más atmoszférával rendelkeznek, mint dalba foglalva."   www.facebook.com/phrenesismetal     PHRENESIS - Acheron EP (2021) ACHERON by Phrenesis    

AUGUST BURNS RED - Animációs videóval egy vadonatúj dal: Standing In The Storm
AUGUST BURNS RED - Animációs videóval egy vadonatúj dal: Standing In The Storm

Új dallal indította a 2021-es évet az August Burns Red. Ismerkedj meg az animációs klippel kísért Standing In The Storm nótával! Az amerikai metalcore arcok animációs videóját Stefano...

ISATHA - Ismerkedj meg a budapesti extrém folk metalosok új albumával: From Here To Beyond
ISATHA - Ismerkedj meg a budapesti extrém folk metalosok új albumával: From Here To Beyond

From Here To Beyond címmel megjelent és végig is hallgatható az extrém folk metalos budapesti Isatha 9 tételes második albuma. Az első nagylemezük a 2013-as Erdei regék volt. Az Isatha...

MOONSPELL - Február végén érkezik a Hermitage album, új dal és klip: All Or Nothing
MOONSPELL - Február végén érkezik a Hermitage album, új dal és klip: All Or Nothing

Hermitage címmel február 26-án jelenik meg az új Moonspell album, a 2017 őszén kiadott 1755 lemezük utódja, harmadik előzetesként pedig már itt is van a videoklippel kísért All Or...

KISS - "A rock'n'roll és a képregények voltak a legjobb tanáraim"
KISS - "A rock'n'roll és a képregények voltak a legjobb tanáraim"

Az American Songwriternek nyilatkozott a KISS egyik frontembere, Gene Simmons, többek között arról, hogy mennyire fontosak voltak számára annak idején a képregények. "Tudod, amikor...

BAD RELIGION - Az elme felszabadítása
BAD RELIGION - Az elme felszabadítása

Emancipation Of The Mind címmel egy eddig kiadatlan dalt tett közzé a kaliforniai punk rock legenda Bad Religion Ez a nóta eredetileg a legutóbbi albumhoz, a 2019 tavaszán kiadott Age Of...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS