VÖRÖS ATTILA - Sűrű egy év lesz ez!

A Nevermore márciusban újra Pesten játszik

2011. január 2. (vasárnap) 16:53 | utoljára módosítva: 2011. január 15. (szombat) 11:16

Vörös Attilával óriásit pördült a világ az utóbbi 12 hónap során. Az itthon egy Pantera tribute-ban feltűnt fiatal gitáros 2010. január 13-án ült fel egy tengerentúli járatra, hogy szerencsét próbáljon az amerikai színtéren. Attila még Magyarországról felvette a kapcsolatot az éppen másodgitáros nélkül dolgozó Nevermore-ral (Chris Broderick a Megadethbe távozott), küldött is a csapatnak videókat, és noha szíve mélyén leginkább Jeff Loomis oldalán szeretett volna pengetni, már az is egy álom megvalósulása lett volna, ha sikerül beférkőznie valami működőképes kinti zenekarba.
Ehhez képest Attila májustól végturnézta az évet a Nevermore második gitárosaként, de előtte már a frontember Warrel Dane amerikai klubturnéját is végigtolta. A Nevermore március 14-én újra Budapesten játszik, Attila pedig ezerrel készül a következő megmérettetésre, ugyanis a Nevermore is feliratkozott azon 40 metal banda közé, akik január végén egy karib-tengeri 4 napos kanyarra utaznak egy 70 ezer tonnás óceánjáró fedélzetén, hogy közben koncerthegyekkel szórakoztassák el a jegyet váltott kétezer fémőrültet.
Vörös Attilát az elmúlt évéről, a Nevermore turnékról, a beilleszkedéséről, és persze a 2011-es terveiről kérdeztük ki. (Fotó: Caroline Traitler - www.photopit.com)
Kattints a holnap folytatódó interjúnk első részéhez!








Egy évvel ezelőtt, 2009. Szilveszterén kívántál magadnak valamit?

"Pontosan már nem emlékszem, de ha kívántam is ezt-azt, az biztos, hogy a Nevermore-os leigazolásom köztük volt... Ha nem ez volt 'A kívánságom'! (nevet). Ezen felül nagyon sok olyan dolog is teljesült, amire vágytam, így szinte minden szempontból sikeresnek volt mondható ez az évem, aminek nagyon örülök."


Számodra ez az ősz a Nevermore amerikai turnéjával telt. Mikor is indult a túra?

"Szeptember 13-án utaztam ki, elsőként Japánba, ahol két koncertet adtunk a Thrash Domination fesztiválon, többek között az Exodus, az Overkill és az Agent Steel társaságában. Az amerikai turné kb. négy nappal ezután indult Seattle-ből, így gyakorlatilag egy fél próbára is alig volt időnk, és máris indultunk az éles bevetésre... (nevet)

Három állandó vendégbanda kísért el minket, a dán Hatesphere, a francia/kanadai Blackguard és a kaliforniai Warbringer. A többiekkel ellentétben én eddig nem sok ilyen turnén vettem részt, de az számomra is eléggé nyilvánvaló volt, hogy nem mindennapi összhang és harmónia alakult ki a négy csapat között. Nagyon jóbaráti, már-már családi hangulatban telt ez a másfél hónap, és már nagyon várom, hogy megismétlődjön ez a felállás.

Azt már most lehet tudni, hogy pl. Blackguardék ott lesznek a következő amerikai, illetve egy lehetséges ausztrál turnén is. A cimbiskedés és az afterpartyzás is ment nagyjából egy pár nap után, amikorra szépen mindenki meg-megismert mindenkit. Sokszor volt olyan is, hogy valaki velünk maradt a buszon, mert a többiek hamarabb indultak el, vagy csak simán otthagyták, mert olyan állapotban volt...

De arra is akadt példa, hogy napközben dőlt le nálunk olyan valaki, akire az esti koncert után egy hosszú vezetés várt, és így tudott jobban rápihenni erre a komoly fizikai megterhelésre. A legutolsó szabadnapunkon aztán egy helyen szálltunk meg mindenkivel, ahol együtt 'bárbekjúztunk' és jammelgettünk egész éjszaka. Fantasztikus csapat volt!"

(Fotó: Julien Guiducci - metalchroniques.fr)


Mekkora helyeken játszik most a Nevermore?

"A skála elég széles, ez kontinenstől, de még az Amerikán belüli területektől is függ. Ott előfordult a nyugati parton, Kaliforniában - persze főleg a kisebb helyeken -, hogy 'mindössze' 150-200 ember előtt játszottunk, míg a keleti parton ugyanez a szám simán 5-600 között mozgott, de akár fölé is ment ennek.

Ezzel szemben Japánban egy 1500 fős klub könnyedén megtelt, míg Európában ennél akár nagyobb helyeken is teltházas koncertet ad a zenekar. Aztán ott vannak a nyári fesztiválok, ahol több ezres tömegek előtt lépünk fel. Számomra eddig a legnagyobb nézőszám talán a Rock Hard fesztivál volt, ahol nagyjából 7500 embernél mondták azt a szervezők, hogy a fesztivál teltházas. De a francia Hellfesten is lehettek legalább ennyien, ha nem többen."


A Nevermore-nál megy még a partizás a koncertek után, vagy már lehiggadtak az arcok?

"A Nevermore-ról sokan tudják, hogy annak idején már-már a Pantera szintjén teljesítettek a bulizásban. Volt, hogy Warrel és Alexi Laiho (Children Of Bodom) ivóversenyt rendezett, és Warrel gyakorlatilag játszi könnyedséggel itta asztal alá a legendásan nagyivó finn arcot... Ez azért marhára „nem kis szó! (nevet) De ezek az idők már elmúltak, Jim (Jim Sheppard basszer) és Warrel az egészségi állapotuk miatt gyakorlatilag már szinte egyáltalán nem ihatnak. A többieknél azért elő-előfordul, hogy mondjuk valami szabadnapon eleresztik a gyeplőt. De akkor sem annyira őrült módon, mint régebben."


Számodra melyik volt az őszi amerikai turné "legelhajlósabb" éjszakája?

"Szinte végig sikerült kontrollálnom az ivászatot, ami persze nem azt jelenti, hogy nem fordult elő ilyesmi... (nevet) De azt igen, hogy igazából egyszer sem sikerült úgy elhajlanom, hogy ne emlékeznék valamire. Na jó, egyszer azért sikerült igazán közel kerülnöm ehhez az állapothoz... De emiatt a teljes felelősséget a Hatesphere-es srácokra hárítom! (nevet) Hihetetlen jó arcok a dánok, és ha bármikor is előfordult, hogy egy kicsit jobban a pohár fenekére néztem, rejtélyes módon valamelyikük mindig ott volt...

Az egyik ilyen alkalommal sikerült annyira berúgnom, hogy önkiszolgálóra vegyem a figurát, azaz önhatalmúlag elvegyek egy sört a bárpultból. Erre azért volt 'SZÜKSÉG'... (nevet) mert Amerikában minden hely bezár éjjel kettőkor, az európai 'ember', főleg ha már ivott is, nem ismeri a NEM-et... Miután a pultra tettem a megfelelő összeget - és egy kis jattot is, asszem... - úgy gondoltam, hogy nem lehet baj abból, ha kiszolgálom magam. Szerencsére ott volt Warrel, aki elmagyarázta a biztonságiaknak, hogy csak egy idióta európai vagyok, így hála az égnek nem lett végül semmi balhém. Ez volt talán a legveszélyesebb... (nevet)

Amúgy egy hasonló szituációban meg én mentettem ki a drága Hatesphere-es barátaimat, ráadásul egyszerre rögtön kettőt is! (nevet) Nem értették meg, hogy miért nem akarják kiszolgálni őket, és ezt a maguk módján 'szóvá tették', így végül azonnali távozásra szólították fel őket, ami nyilván nem ment egyszerűen két óriási, nem kicsit ittas dán metalos esetében..." (nevet)


Egyébként olyan egy amerikai turné, amilyennek még ithonról képzelted?

"A különbség leginkább talán a közönség és a helyszínek tekintetében érezhető. Amerikában nagyon 'elkényeztetettek' az emberek, és talán emiatt is sokkal kevésbé jönnek izgalomba egy-egy bulin. Ráadásul ott a Nevermore nem is ad el annyi lemezt, azaz kevesebb emberhez jut el, tehát kisebb helyeken is játszik. Ez mondjuk egy alapvető különbség, de ezt már a Warrel szólóturnén is megtapasztaltam. A kisebb helyek ott sem kacsalábon forgó csodapaloták, hanem zuhanyzó nélküli klubok, a színpadon - éppen emiatt - átlag 3-4 napja bűzölgő rokkerekkel! (nevet)

Az utazás is fárasztó tud lenni, de ezt azzal lehet kibekkelni, legalábbis nekem sikerült, hogy igyekeztem minél tovább fenn maradni. Így gyakorlatilag az utazás javát át lehet aludni. Az igazi nehézséget azonban az állandó várakozás, a napközbeni semmittevés jelenti. A forgatókönyv általában az, hogy megérkezünk, helyesebben felkelünk egy új helyen, akár egy másik országban is, a technikusok bepakolnak, majd szinte egyből jön egy bő fél órás, vagy akár órás beállás (soundcheck). Ezután egy egy-két, de akár három órás tétlenség következik, majd általában jön egy meet & greet akció, ahol a fanokkal szoktunk találkozni. Ez szintén eltarthat egy óráig, később pedig ott az esti koncert.

Egy-egy programpont közt nincs is idő arra, hogy körülnézz az adott helyen. Igazából ez a ciklikusság tudja felőrölni az embert. Rosszabb esetben ezt alkohollal vagy más idióta szerekkel  lehetNE lerövidíteni. A másik lehetőség, és ezt gyakran csináltam magam is, hogy a koncert előtt ledőltem pár órára. Ilyenkor csak arra kell vigyázni, hogy időben felkeljen az ember, különben zombiként kell a húrok közé csapnia. Az meg hatványozottan nehezíti a feladatot!" (nevet)


Mi az, ami a mostani tapasztalatgyűjtés után a legjobban tetszik Amerikában, és mi az, ami a legkevésbé?

"Nagyon tetszenek a kaják, és a margarita-koktélok! (nevet) Igazából számomra Amerika már nem annyira izgalmas, és ha tehetném, inkább Európát vagy akár Dél-Amerikát, Ausztráliát ismerném meg jobban. Egy-két nagyobb amerikai várost leszámítva gyakorlatilag majdnem minden ugyanolyan, homogén. Persze minden államnak, helynek megvan a maga kis sajátossága, de ez messze nem annyira színes, mint például Európában bármi. Nekem amúgy eddig Seattle a legszimpibb város azok közül, ahol megfordultam!" (nevet)


Ezt a megközelítésében letisztultabb új Nevermore albumot (The Obsidian Conspiracy) hogy fogadták az amerikai rajongók?

"Számszerű adatokkal és egyéb statisztikákkal nem igazán tudok szolgálni, de úgy tudom, nagyjából mindenki elégedett. Azt gondolom viszont, hogy egy jobb menedzsmenttel és hatékonyabb marketinggel több 'új' emberhez is eljuthatna a lemez. Ezen remélhetőleg erősen fognak majd változtatni a soron következő nagyobb turnék, hiszen már most is sok olyan emberrel beszélgettem a bulik után, akik azzal jöttek oda, hogy nem ismerték a zenekart, de hogy mennyire bejött nekik a buli és tuti beszerzik az összes albumot."


Félig rajongóként, félig bennfentesként kérdezlek: te magad mit gondolsz jó pár hónap után az új albumról? Változtak a kedvenc dalaid a turné hatására?

"Én alapvetően nagyon szeretem az új albumot, de megértem azokat a fanokat, akik esetleg mást vártak, és emiatt picit húzzák a szájukat. Viszont 'félig bennfentesként', valamint zenészként azt azért tudom, hogy főleg egy Jeff Loomis vagy Warrel Dane típusú kreatív embertől nem várható el, hogy önmagát ismételgesse lemezről-lemezre, még ha esetleg ez is a siker záloga. Egy kreatív ember számára muszáj, hogy kreatív maradjon, és véleményem szerint akár tudatosan is - de persze főleg belülről fakadóan - próbálkoznia kell a kísérletezgetéssel.

Ez az album tudatosan lett olyan 'letisztult', amilyen lett, és ezt szeretem benne, mivel tudom, hogy mindez nem mesterkélten, hanem teljesen természetes úton született meg. Jó érzés betenni a lejátszóba. Ráadásul, mint rajongó, én pont azt szeretem a zenekarban, hogy sosem lehet tudni, mivel rukkol elő a következő albumokon.


Sok új dalt vettetek elő a bulikon?

"A legelső koncertek előtt már megtanultam hét dalt, és ezek közül ötöt játszottunk is. Olyanokat, mint a Termination Proclamation, ami az amerikai turnén általában koncertnyitó dal volt - egy jó kis technikás 'súlytás'. Aztán a Poison Throne, a Moonrise, vagy az Emptiness Unobstructed, amihez klip is készült, és amiben már én is felbukkanok egy-egy pillanatra, vagy a címadó Obsidian Conspiracy, ami már most közönségkedvenc. Tervezzük a Maiden Spoke és a The Blue Marble beillesztését is, és valamilyen rotációval ezt a hét új dalt forgatnánk a turnékon. Amúgy nekem pont ez a két dal a személyes kedvencem az új lemezről, úgyhogy nagyon bízom benne, hogy mihamarabb terítékre kerülnek!" (nevet)


NEVERMORE - Emptiness Unobstructed



A mai világban nyilván egész más eladási adatok vannak, mint mondjuk 10 éve...

"Ez igaz, de a lemez indítása az eddigi legjobb volt. A turnék meg pont arról is szólnak, hogy a zenekarok népszerűsíthessék az aktuális albumot, úgyhogy meglátjuk mi lesz, ha már több helyen is bemutattuk az Obsidian Conspiracyt."


A zenekarból a többieknek van most valami extra melójuk, vállalkozásuk a Nevermore mellett, vagy meg tudnak élni pusztán a zenélésből?

"Jelenleg Van (Van Williams dobos) az egyetlen, aki saját vállalkozást is vezet a csapat mellett. Pólókat gyárt és ad el, a saját ötleteit, mintáit, amiket KillRwill néven forgalmaz az interneten és a viszonteladóknál. Régebben a Nintendo-nál dolgozott grafikusként, sőt, mint azt megtudtam, Van tervezte az összes Nevermore logót is. Jeff, Warrel és Jim a Godless lemez megjelenése óta engedheti meg magának, hogy ne dolgozzon a szabadidejében, előtte viszont többek közt közösen is vezettek egy éttermet, ahol mindhárman szakácsok voltak. Sőt, a Politics albumos időkben Pat O’Brian-nel még együtt is laktak egy háztartásban.

Sajnálatos módon mindez még most sem jelenti azt, hogy hátradőlhetnének, egyikük sem milliomos, inkább a nagy amerikai átlaghoz húznak ezen a téren. Ami azért eléggé szomorú. Én pedig amikor csak tehetem, tanítok online módszerrel, vagy két turné között akár itthon, személyesen is. Nyugodtan keressen fel tehát bárki, aki szeretne hozzám jönni gitározni! (nevet) A mailcímem: vorosattila86@gmail.com"


Ha jól tudom, a legközelebbi Nevermore buli ezen a gigantikus óceánjárón lesz január vége felé, ahol a Nevermore-előd Sanctuary is fellép. Hogy kell elképzelni ezt a 40 zenekaros, 4 napos karibi hajós tripet? A hajó gyomrában lesznek a koncertek?

"Az már most biztos, hogy ez az út életre szóló élmény lesz! Öt napról van szó, pontosabban négy estéről, és valóban 40 zenekar fog fellépni (a listát ld. legalul - a szerk.) a luxus óceánjárón, ami Miamiból indul és valahol a Mexikói-öbölben fog kikötni. A Nevermore-nak két koncertje lesz a hajón, az egyik egy nagyobb beltéri színpadon, a másik egy kisebb kültérin. A setlist még nincs meg, de szinte biztos, hogy az eddigiekhez képest frissíteni fogunk. Mindez attól is függ, hogy előzetesen mennyit sikerül próbálnunk. Eddig kábé három próbánál tartunk… Összesen!" (nevet)


Március 14-én lesz egy újabb pesti bulitok is, mégpedig a Symphony X és a Psychotic Waltz társaságában. Erre a Power Of Metal elnevezésű turnéra milyen programmal készültök?


"A Dead Heart-os, a Godless-es és egyéb klasszikusok mellett az új lemezről legalább 4-5 nótát biztosan el fogunk tolni. Hogy ezek melyek lesznek, legyen inkább meglepetés! Pontosabban szólva jelenleg ez még mindenki számára meglepetés..." (nevet)



Az interjú második része holnap reggeltől lesz olvasható itt, a hammerworld.hu-n!




70000TONS OF METAL
The World's Biggest Floating Heavy Metal Festival
January 24-28, 2011
Miami, FL - Coumel MEXICO - Miami, FL


Agent Steel

Amon Amarth
Blackguard
Blind Guardian
Cripper
Dark Tranquillity
Death Angel
Destruction
DuskMachine
Ensiferum
Epica
Exodus
Fear Factory
Finntroll
Forbidden
Gamma Ray
Iced Earth
Korpiklaani
Malevolent Creation
Marduk
Moonspell
Nevermore
Obituary
Rage
Raven
Sabaton
Sanctuary
Saxon
Sodom
Sonata Arctica
Swashbuckle
Testament
Trouble
Twilight Of The Gods
Týr
Uli Jon Roth
Unleashed
Voivod
Witchburner

 


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
STONE TEMPLE PILOTS - Szöveges videó az új énekest bemutató Meadow dalhoz
2017. december 17. (vasárnap) 09:42

November közepén tette hivatalossá a Stone Temple Pilots, hogy megtalálták az új frontemberüket, akit a tengerentúli rajongók az amerikai X Factor 2013-as évadából már jól ismerhettek. Jeff Gutt tavaly szeptemberben volt meghallgatáson a bandánál és már akkortájt elterjedt a hír, hogy ő lesz az új énekes, de a Stone Temple Pilots zenészei akkor azt mondták, hogy a végleges döntést még nem hozták meg. A STP eredeti énekese, Scott Weiland 2015-ben hunyt el, de már 2013-tól a Linkin Park frontembere, Chester Bennington énekelt náluk, aki az anyacsapata miatt szállt ki tőlük 2015 novemberében. Chester az idén nyáron hunyt el. A korábban bemutatott Meadow című új dalhoz most egy szöveges videó is elkészült.   Jeff Gutt: "Hallottam a meghallgatásokról, de akkor éppen a Közel-Keleten turnéztam a bandámmal, szóval jártam a magam útját és mással nem is törődtem. Amikor aztán hazaértem és vezettem a...

GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates
GALACTIC EMPIRE - Darth Vaderék új klippel jelentkeztek: Duel Of The Fates

Pár éve már bemutattuk a Star Wars tematikájú Galactic Empire zenekart, ahol Darth Vader a gitáros, most pedig egy klippel jelentkeztek, amit John Williams Duel Of The Fates...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside
PEARLS OF LONG LOVED YEARS - Friss dal Polonkai Tamás új csapatától: Inside

Inside címmel egy új dallal jelentkezett a Polly Is Deadből, a Bálnalovasból és a Napok Romjaiból jól ismert Polonkai Tamás új bandája, a Pearls Of Long Loved Years. A csapat harmadik...

WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről
WARREL DANE - Felvétel az utolsó nyilvános fellépésről

A szerdán éjjel szívrohamban elhunyt Sanctuary, Nevermore énekes, Warrel Dane két héttel a halála előtt az egyik legnézettebb brazil tévécsatornán szerepelt helyi zenésztársaival,...

ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!
ZZ TOP - Boldog születésnapot Billy Gibbons-nak!

1949-ben ezen a napon született Billy Gibbons, a ZZ Top frontembere, akinek a Rolling Stone tett fel néhány kérdést, és nem is feltétlenül zenei jellegűeket. A legjobb tanács,...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS