OZZY OSBOURNE - Amikor Eddie Van Halen részegen énekesnek hívta a Van Halenbe

"Ilyet már mindannyian csináltunk..."

2020. október 24. (szombat) 06:52

A Sirius XM-en futó Ozzy Speaks legfrissebb epizódjában Ozzy felidézte, hogy akár a Van Halenbe is beszállhatott volna énekesnek. Legalábbis felkérést kapott erre a kissé illuminált Eddie Van Halentől... Ismeretségük egyébként egészen 1978-ig nyúlik vissza, amikor a pályája elején előtt áll Van Halen a Black Sabbath turnéjának vendége volt.

"Az ember azt hitte, hogy már mindent látott, aztán egyszer csak felbukkan valaki, aki forradalmasítja a gitározást. Amikor Eddie játszott, a kezei mintha pókká változtak volna. Ráadásul ezt úgy csinálta, mintha az egész tök egyszerű lenne."

Eddie Van Halen és Ozzy sosem dolgozott együtt, de ez akár be is következhetett volna.


"Egyszer felhívott, és megkérdezte, hogy nem akarok-e énekelni a zenekarában. Ez jóval Sammy után történt (miután Sammy Hagar távozott a Van Halenből). Azt hiszem, hogy Eddie egy kicsit részeg volt.

Ilyet már mindannyian csináltunk, mármint olyat, hogy hajnali négykor nekiállunk telefonálni, és csak hablatyolunk...
"

 


 




Ozzy Osbourne idén októberben egy 6 hetes Európa-turnéra indult volna, azonban a körút csak 2022 január 26-án startol majd Berlinben, tekintettel az előre nem látható körülményekre. A turné vendége a Judas Priest, azonban Budapestre csak Ozzy és csapata jön, a Judas Priest nélkül. A koncert a Budapest Arénában lesz 2022. február 2-án.


Live Nation: "A Rock and Roll Hírességek Csarnokának újonca, a Grammy®-díjas énekes és zeneszerző, Ozzy Osbourne bejelentette No More Tours 2 turnéja közelgő angol és európai koncertjeinek új időpontokra történt átszervezését.

Tekintettel a jelenlegi helyzetre, a 2020 októberére tervezett hat hetes koncertkörút 2022-ben kerül lebonyolításra.

Az új dátumokat kapott arénaturné 2022. január 26-án indul majd Berlinben, és egy vadonatúj várossal is bővült: 2022. február 2-án a Budapest Arénában lép fel Ozzy Osbourne!
"

Ozzy: "Nagyon szeretném megköszönni a rajongóknak a lojalitásukat és hogy továbbra is várnak engem. Higgyétek el, alig várom, hogy találkozzunk! Vigyázzatok magatokra ezekben a bizonytalan időkben. Isten áldjon mindenkit! Szeretet - Ozzy."

 



















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
CADAVER - Újdonság a Megadeth dobosával feltámadt norvég death brigádtól
2020. november 28. (szombat) 09:16

Új szöveges videóval jelentkezett az 1988-ban alakult norvég death metal brigád Cadaver. Az alapító/gitáros Neddo (Anders Odden) mellé még 2014-ben sorakozott fel Dirk Verbeuren dobos (Megadeth, ex-Soilwork), 16 év után pedig megjelent a negyedik nagylemezük is. A 2004-es Necrosis lemez utódja Edder & Bile címmel jött ki, és végig is hallgatható. Az albumon két vendég is hallható: Jeff Becerra, a legendás Possessed főnöke, valamint Kam Lee, a floridai Massacre énekese, aki az egészen korai Death-ben is dobolt és hörgött.   www.facebook.com/cadavertheband Neddo: "Dirkkel még 2014-ben találkoztam, amikor a 70000 Tons Of Metal fesztiválon a Satyriconban helyettesítette Frostot. Gyorsan kiderült, hogy hatalmas rajongója a Cadavernek, én pedig akkoriban már dolgoztam pár új dalon, amelyeket egy esetleges szólóalbumra szántam. De aztán jött az ötlet, hogy Dirkkel összehozhatnánk a Cadaver harmadik...

HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is
HATEBREED - Itt az új album, és mellé egy friss videó is

Megjelent és végig is hallgatható a Hatebreed nyolcadik nagylemeze, a Weight Of The False Self. Eredetileg májusban jött volna ki az új lemez, amit Chris Zeuss Harris producerrel (Rob...

SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom
SCOUR - Hivatalos videoklip Phil Anselmo extrém, blackes projektjétől: Doom

Phil Anselmo blackes, extrém metalos projektje, a Scour tegnap adta ki a három részből álló EP-sorozatának harmadik darabját, a Blacket. A 6 tételes EP-t végig is hallgathatod, a Doom...

VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction
VOIVOD - Itt az új koncertlemez, videópremier: Overreaction

Már dolgozik a 2018-as The Wake album folytatásának dalain a kanadai Voivod, a mai napon viszont egy koncertlemezzel jelentkeztek. A Lost Machine - Live című anyagot máris...

VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones
VOLBEAT - Megjelent az új koncertlemez, videópremier: Sorry Sack Of Bones

Rewind, Replay, Rebound: Live In Deutschland címmel egy koncertanyaggal jelentkezett a Volbeat, nézd meg a legfrissebb élő videójukat, a Sorry Sack Of Bones felvételét - Stuttgartból....

THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon
THE NIGHT FLIGHT ORCHESTRA - Új klipes dal az elfojtott, de felszínre törő érzelmekről: Paper Moon

Aeromantic címmel még február végén jelentkezett egy új albummal a Soilwork énekes Björn "Speed" Strid és az Arch Enemy basszer Sharlee D'Angelo (ld. Spiritual Beggars)...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS