ARMORED SAINT - Ősszel érkezik John Bushék új albuma, az első dal: End Of The Attention Span

Jön a kultikus Los Angeles-i metal banda nyolcadik nagylemeze

2020. augusztus 12. (szerda) 06:36

Punching The Sky címmel október 23-án jelenik meg a legendás amerikai power metal banda, az Armored Saint új stúdióalbuma, a 2015-ös Win Hands Down lemez utódja. Máris meghallgatható az első előzetes dal, az End Of The Attention Span, amelyhez a mai nap folyamán egy klip is érkezik majd.

Az 1992 és 2005, valamint 2009 és 2010 között az Anthraxben éneklő John Bush, illetve a Fates Warningból is ismert Joey Vera basszusgitáros eredeti csapatának nyolcadik nagylemeze lesz a Punching The Sky.

Joey Vera az új dalról: "...társadalmunk elektronikus kütyük iránti bűvöletéről van szó, és ironikus, hogy a legtöbben úgy érezzük, hogy a telefonjainkon és a képernyőinken keresztül összekapcsolódunk, de valójában éket képeztünk egymás közé. Az emberi interakciókat megfertőzte egy intenzív információ-éhség. Mindig kutatjuk, keressük a még többet. A végeredmény pedig egy nagyon sérült, lerövidült koncentrálóképesség."

 


www.facebook.com/thearmoredsaint
 




ARMORED SAINT - End Of The Attention Span (a 2020-as Punching The Sky albumról)












ARMORED SAINT - Punching The Sky
(10/23 - Metal Blade)

01. Standing On The Shoulders Of Giants
02. End Of The Attention Span
03. Bubble
04. My Jurisdiction
05. Do Wrong To None
06. Lone Wolf
07. Missile To Gun
08. Fly In The Ointment
09. Bark, No Bite
10. Unfair
11. Never You Fret's















Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SOULBURN - Az első új dal az ex-Asphyx gitáros blackes death bandájától: From Archaeon Into Oblivion
2020. szeptember 19. (szombat) 18:10

Noa's D'ark címmel november 13-án jelenik meg a holland Soulburn negyedik albuma, a 2016-os Earthless Pagan Spirit lemez utódja, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért From Archaeon Into Oblivion dallal lehet ismerkedni. A Soulburn még 1996-ban alakult, amikor az Asphyx átmeneti szünetet tartott, Eric Daniels gitáros és Bob Bagchus dobos összeszövetkezett Wannes Gubbels énekessel (Pentacle), hogy blackes, doomos formában nyomja a metalt. Azóta rendesen megváltozott a felállás Eric Daniels (ex-Asphyx, Grand Supreme Blood Court) körül; a basszer és frontember Twan van Geel (Legion Of The Damned), a másik gitáros Remco Kreft (Graceless, ex-Grand Supreme Blood Court), Marc Verhaar dobos (Graceless) pedig 2018 óta játszik velük. "A Noa's D'ark az élet meséje, de még inkább az eljövendő megszámlálhatatlan halálé. A From Archaeon Into Oblivion pedig egy óda a soha véget nem érő önpusztítás csodálatra méltó erejéhez,...

LEE KERSLAKE - 73 évesen elhunyt az ex-Ozzy és Uriah Heep dobos
LEE KERSLAKE - 73 évesen elhunyt az ex-Ozzy és Uriah Heep dobos

73 éves korában elhunyt Lee Kerslake, aki 1971 és 1979, majd 1982 és 2007 között volt a Uriah Heep dobosa, a 80-as évek hajnalán pedig Ozzy első két szólóalbumán (Blizzard Of Ozz,...

BON JOVI - Country-verzió is született Jennifer Nettles-zel az új dalból: Do What You Can
BON JOVI - Country-verzió is született Jennifer Nettles-zel az új dalból: Do What You Can

Az új Bon Jovi album eredetileg májusban jelent volna meg, de a világjárvány miatt a Bon Jovi 2020 című lemez majd csak október 2-án kerül boltokba. A lemez legutóbbi előzetes dala a Do...

DIRKSCHNEIDER - Három ex-Accept zenész klipes közös dala: Where The Angels Fly
DIRKSCHNEIDER - Három ex-Accept zenész klipes közös dala: Where The Angels Fly

Where The Angels Fly címmel egy klippel kísért dalt mutatott be az Accept három egykori tagja, Udo Dirkschneider, Stefan Kaufmann és Peter Baltes. Még májusban Peter Baltes nyilatkozott...

HEATHEN - Itt az új album, mellé pedig egy friss animációs videoklip
HEATHEN - Itt az új album, mellé pedig egy friss animációs videoklip

2010 elején egy méregerős albummal (The Evolution Of Chaos - 18 év kihagyás után) tért vissza a Heathen, a Bay Area egyik kultikus thrash/speed csapata, a mai napon pedig megjelent a...

PALLBEARER - Dal- és klippremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: The Quicksand Of Existing
PALLBEARER - Dal- és klippremier az arkansasi doom négyes októberi albumáról: The Quicksand Of Existing

Forgotten Days címmel október 23-án jelenik meg az arkansasi doomster Pallbearer negyedik albuma, a 2017-es Heartless lemez folytatása, amelynek harmadik előzetes dala a klippel kísért The...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS