MONEYROLL - Dalpremier a debreceni P. Box tagok új zenekarától: Mitől jó?

Az egykori Trident frontember, Paszti lett az énekesük, szövegírójuk

2020. augusztus 5. (szerda) 15:00

Pár héttel ezelőtt mutatta be első dalát az a MoneyRoll nevű új csapat, amelyet a debreceni P. Box zenészei alapítottak, most pedig itt a folytatás, a második nótájuk, a Mitől jó?, amelyhez egy szöveges videó született.

"A formáció 2020 márciusában bontott zászlót Hajdú-Bihar megyében. A MoneyRoll a klasszikus rockzenei örökség legnemesebb hagyományait követve, újszerű megszólalással – elsősorban a hazai közönséggel – szeretné megismertetni saját dalaikat, angolszász, ha úgy tetszik, amerikai hangzású nevüket meghazudtolva magyar nyelvű, igényes dalszövegekkel."

 


www.facebook.com/moneyrollofficial



"A MoneyRoll zenekart már korábban is ismert zenészek alapították, Sándor 'Günter' József gitáros, Ferenczi 'Cézi' Tibor basszusgitáros, Szabó Krisztián billentyűs, valamint Kovács Tamás dobos rengeteg időt töltött együtt a Pandora's Box formációban. Asztalos 'Paszti'  Attila énekes (Project, Benzin, Trident) érkezésével került rá a befőttesgumi-karika a rollnira – néhány próba, némi stúdiómunka és máris működőképes zenekarrá váltak. Terveik szerint szűkebb hazájukból, Debrecenből és az ország keleti régiójából kitekintve szeretnének eljutni a fővárosi klubokba, rendezvényekre, valamint a dunántúli, illetve más távolabbi településekre is."


A Mitől jó? dalról...

Günter: "Eredetileg egy rövidebb szólóbetétet gondoltam a dalba, de a többiek elkezdtek győzködni, hogy egyszer végre ne az órát nézzük, hanem legyen egy valódi, ízig-vérig gitárszóló, akármilyen hosszú is. Manapság ugyanis ez már nem divat, mindenki arra figyel, hogy a rádiók nem adnak le dalokat, ha hosszú szólók vannak benne. Krisz viszont azt mondta, hogy ilyen szempontok alapján sose készült volna el egy Child In Time vagy egy Stairway To Heaven, úgyhogy most csak játsszak annyit amennyi jól esik. A többiek is így gondolták, úgyhogy ez lett a leghosszabb szólóm, remélem tetszik majd a közönségnek!"

Krisz: "Ez így volt, ahogy Günter mondja. Úgy érzem, hogy ez a dal két részre bontható, és a szóló egy sokkal komorabb hangulatú, szinte önálló rész lett benne, de szerintem nagyon nagyot gitározik Günter."

Paszti: "Vannak olyan típusú emberek akik elmenekülnek, de akiről ez a dal szól, azt van aki várja..."

Tomi: "Mindenképp szerettük volna megmutatni a líraibb oldalunkat is a nagyérdeműnek, így nem kellett sokat hezitálnunk, hogy ez legyen a következő dal, amelyet kiadunk. Paszti hangja igazán jól passzol ehhez a számhoz, remélem, a közönségünk is olyan nagy örömmel fogadja majd ezt a szerzeményt, mint ahogy mi készítettük."

Cézi: "Az alapötlet régebb óta megvolt, de nem volt biztos, hogy milyen irányba visszük a dalt, nem úgynevezett 'lassú számnak' készült eredetileg. De végül ebbe az irányba fejlődött, és szerintem egy izgalmas dal lett belőle."
 

 

MONEYROLL - Mitől jó? (2020)







 

A Találd meg az utad című első dalról...


Sándor "Günter" József gitáros:

"A Szfinx és a P. Box zenekarokban is voltak olyan zenei ötleteim, amelyek az adott stílus határait feszegették. Most végre minden korlát nélkül kiírhatom, kiírhatjuk magunkból ami összegyűlt az elmúlt években. Nálam már az az egyetlen szempont, hogy azokkal játsszak együtt, akikkel örömet okoz, és olyan zenét, amit szeretek, mindenféle elvárás és megfelelési kényszer nélkül. Ezért maradtam a srácokkal a MoneyRoll-ban és ezért örülök Paszti csatlakozásának is!"


Ferenczi "Cézi" Tibor basszusgitáros:


"Amikor elkezdtünk énekest keresni, akkor a srácok rögtön mondták, hogy kérdezzem meg Pasztit, akivel a Projectben és a Phaidonban is együtt zenéltem. Szerencsére igent mondott és azonnal rámozdult a zenei ötletekre, amiket küldtünk neki. Örülök, hogy a Moneyrollban is együtt zenélhetek vele is és a többiekkel, ahogy Günter is mondta, most már az a legfontosabb, hogy örömet okozzon amit csinálunk."


Asztalos "Paszti" Attila énekes:

"Amikor Cézi felhívott, akkor pont időben jött a megkeresés. Nincsenek véletlenek. Nem volt zenekarom (korábban a Project, a Phaidon, a Trident és a Benzin együttesekben énekeltem), ötleteim viszont igen, és a többi zenekari tagot ismertem például a P. Boxból, tudtam, hogy jó a zenekar. Nekem is az a fontos, hogy higgyjünk abban, amit csinálunk és azt örömmel tegyük. Ezt a közönség úgyis megérzi. Remélem a MoneyRollban el tudjuk mondani, amit fontosnak tartunk."


Szabó "Krisz" Krisztián billentyűs:

"Végül is visszakeveredtem a P. Box után a többiekhez, sosem a velük zenéléssel volt bajom, az mindig jó volt. Fontos, hogy új dolgokat csináljunk, visszajöjjön a kreativitás, a többi úgyis a közönségen múlik. Ismét örömet jelent próbálni, zenét írni és koncertekre készülni. Remélem a MoneyRoll mindvégig olyan marad, amilyennek indult. Közben Tomi zenekarába is elszegődtem, így vele most már két zenekarban is együtt játsszunk, bár a stílusuk jól elhatárolható. Egyébként 2010-ben vendégeskedtem a Project lemezén 2 dalban és egy koncerten, Pasztit már akkor remek frontembernek találtam - jó hogy jött!"


Kovács Tamás dobos:


"Nagyon örülök, hogy végső soron együtt maradtunk a srácokkal és Paszti elvállalta a frontemberi teendőket. A sok eső után most már remélem kisüt a nap. Krisszel a saját zenekaromban is együtt nyomjuk, ott énekelek és gitározom, de az egy bluesosabb stílus. A MoneyRollban kiélhetem a másik énemet a doboknál!"

 


MONEYROLL - Találd meg az utad (2020)
















Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DEMONICAL - Death metal svéd módra, klippel az első dal az új albumról: My Kingdom Done
2020. szeptember 22. (kedd) 08:15

World Domination címmel október 23-án jelenik meg a death metalt svéd módra nyomató Demonical hatodik albuma, a 2018-as Chaos Manifesto utódja, első előzetesként pedig a videóval kísért My Kingdom Done dallal lehet ismerkedni. Ez lesz a svéd brigád első lemeze az új énekessel, Christofer Sätderdallal, aki a tavaly novemberben kiszállt Alexander Högborn helyét vette át. Ugyanakkor az eredeti dobos, Ronnie Bergerstål visszatért társaihoz. Az új anyag rögzítését Johan Hjelm és Jonas Arnberg végezte, a keverést és a masztert Karl Daniel Lidén (Bloodbath, Katatonia) készítette, a borító pedig Susan Wicher. munkája.   www.facebook.com/Demonicalofficial "A World Domination albumunk ugyanazon az ösvényen halad tovább, mint az elődje, más szavakkal: perzselő, HM-2-vezérelte svéd death metal, a brutalitás, a dallam és a sötétség egy pusztító kombinációja."   DEMONICAL - My Kingdom Done (a 2020-as...

HAMMERFALL - Októberben masszív koncertanyag jön, videópremier: Keep The Flame Burning

HAMMERFALL - Októberben masszív koncertanyag jön, videópremier: Keep The Flame Burning


Live! Against The World címmel október 23-án egy új koncertanyaggal jelentkezik a Hammerfall, második előzetesként pedig máris itt a Keep The Flame Burning
 dal felvétele a svéd metal...

BLIND ILLUSION - Új dal a kultikus Bay Area csapattól az ex-Death Angel dobossal
BLIND ILLUSION - Új dal a kultikus Bay Area csapattól az ex-Death Angel dobossal

Pár héttel ezelőtti hír volt, hogy egy új album kiadására készül a Bay Area egyik kultikus csapata, az ex-Death Angel dobossal, Andy Galeonnal megerősített Blind Illusion, most pedig...

LAZARVS - Már végig is hallgatható Apey-ék új lemeze: Lazarvs
LAZARVS - Már végig is hallgatható Apey-ék új lemeze: Lazarvs

Megjelent és végig is hallgatható az Apey & The Pea-ből Lazarvssá változott csapat új nagylemeze, a 2017-es Hex lemez utódja. Az első előzetes dalt, a Godslayert egy színfalak...

LEAVES' EYES - Közeleg a The Last Viking album, dal- és klippremier: Chain Of The Golden Horn
LEAVES' EYES - Közeleg a The Last Viking album, dal- és klippremier: Chain Of The Golden Horn

The Last Viking címmel október 23-án jelenik meg a szimfo-metalos Leaves' Eyes új stúdióalbuma, amely már a második nagylemezük lesz a finn Elina Siirala énekesnővel (EnkElination)....

CRYPTOSIS - Minden megváltozott, csak a felállás nem, az új banda első klipes dala: Decypher
CRYPTOSIS - Minden megváltozott, csak a felállás nem, az új banda első klipes dala: Decypher

Még szeptember elején jelentette be a régulis, technikás thrasht játszó holland Distillator trió, hogy új néven folytatják a zenélést, és hogy a hangzásuk is jelentősen...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS