NEST OF PLAGUES - Új dal a budapesti bandától, már négyes felállásban: Choke

Augusztus 12-én játszanak a Mini Alpárfeszten a Barba Negra Trackben

2020. augusztus 4. (kedd) 14:09 | utoljára módosítva: 2020. augusztus 9. (vasárnap) 17:36

Choke címmel egy szöveges videóval kísért új dallal jelentkezett a budapesti Nest Of Plagues. A csapat első nagylemeze, a gyulai No Silence stúdióban rögzített és 2018-ban kiadott End Of The Comedy volt, 2019-ben pedig már kihoztak egy új dalt (Memento For Her Deeds), azóta azonban Kövecses Evelin személyében lett egy második gitárosuk is.

A két nóta mellé újabbak is érkeznek majd, erről a metal.hu-nak beszéltek a premier kapcsán:

"Most fel van véve a Memento For Her Deeds-en és a Choke-on kívül 4 dal. Ha a COVID és a pénztárca engedi, akkor ezeket fogjuk kiadni a következő tavaszig tételenként, illetve közben íródik kb. 3 szám, amelyekkel összeállhat jövőre egy nagylemez. Kevesebb lesz a death metal/deathcore vonal a leendő nagylemezen. Több dallam, metalcore, szinti-elem lesz benne, illetve a vokállal is sokat kísérletezünk. A szövegek témáját illetően is egységesedik a körítés. Jobban összpontosulnak bizonyos témakör köré..."

 


www.facebook.com/nestofplagues




Az új dalról:

"Mint minden függőségnek, a kapcsolati függőségnek is egy központi belső fájdalom az okozója és létrehozója. Ahhoz, hogy jobb emberek legyünk, nem külső tényezőkkel (kábítószer, pia stb.) kell elnyomnunk ezt, hanem elfogadnunk és megértenünk, mi az a belső dolog, ami táplálja ezt és vezérli."


Koncertek:

"Augusztus 12-én játszunk a Mini Alpárfeszten a Barba Negra Trackben, utána szeptember 3-án a 'rendes' Alpárfeszten Tiszaalpáron, szeptember 25-én pedig lesz egy saját szervezésű bulink a Dürer Kertben."



NEST OF PLAGUES - Choke (2020)









NEST OF PLAGUES - Memento For Her Deeds (2019)













Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
PUSCIFER - Öt év után új album jön a Tool frontember csapatától, friss dal is van The Underwhelming
2020. szeptember 20. (vasárnap) 09:23

Existential Reckoning címmel október 30-án lát napvilágot a negyedik Puscifer nagylemez, a Tool frontember Maynard James Keenan másik bandájától pedig már a The Underwhelming című második előzetes dallal is lehet ismerkedni. A Money Shot című harmadik Puscifer album 2015 őszén jelent meg.   www.facebook.com/PusciferMusic   PUSCIFER - The Underwhelming (a 2020-as Existential Reckoning album előzeteseként) PUSCIFER - Apocalyptical (a 2020-as Existential Reckoning album előzeteseként) PUSCIFER - Existential Reckoning (10/30 - Alchemy Recordings/Puscifer Entertainment/BMG.) 01. Bread And Circus 02. Apocalyptical 03. The Underwhelming 04. Grey Area 5.1 05. Theorem 06. Upgrade 07. Bullet Train To Iowa 08. Personal Prometheus 09. A Singularity 10. Postulous 11. Fake Affront 12. Bedlamite

NIGHTMARE - Klippel a harmadik előzetes dal az új énekesnővel: Divine Nemesis
NIGHTMARE - Klippel a harmadik előzetes dal az új énekesnővel: Divine Nemesis

Aeternam címmel október 2-án jelenik meg a francia Nightmare új stúdióalbuma. A francia metal színtéren úttörőnek számító Nightmare legutóbbi lemezén (Dead Sun, 2016) még a belga...

SOULBURN - Az első új dal az ex-Asphyx gitáros blackes death bandájától: From Archaeon Into Oblivion
SOULBURN - Az első új dal az ex-Asphyx gitáros blackes death bandájától: From Archaeon Into Oblivion

Noa's D'ark címmel november 13-án jelenik meg a holland Soulburn negyedik albuma, a 2016-os Earthless Pagan Spirit lemez utódja, első előzetesként pedig a szöveges videóval kísért From...

LEE KERSLAKE - 73 évesen elhunyt az ex-Ozzy és Uriah Heep dobos
LEE KERSLAKE - 73 évesen elhunyt az ex-Ozzy és Uriah Heep dobos

73 éves korában elhunyt Lee Kerslake, aki 1971 és 1979, majd 1982 és 2007 között volt a Uriah Heep dobosa, a 80-as évek hajnalán pedig Ozzy első két szólóalbumán (Blizzard Of Ozz,...

BON JOVI - Country-verzió is született Jennifer Nettles-zel az új dalból: Do What You Can
BON JOVI - Country-verzió is született Jennifer Nettles-zel az új dalból: Do What You Can

Az új Bon Jovi album eredetileg májusban jelent volna meg, de a világjárvány miatt a Bon Jovi 2020 című lemez majd csak október 2-án kerül boltokba. A lemez legutóbbi előzetes dala a Do...

DIRKSCHNEIDER - Három ex-Accept zenész klipes közös dala: Where The Angels Fly
DIRKSCHNEIDER - Három ex-Accept zenész klipes közös dala: Where The Angels Fly

Where The Angels Fly címmel egy klippel kísért dalt mutatott be az Accept három egykori tagja, Udo Dirkschneider, Stefan Kaufmann és Peter Baltes. Még májusban Peter Baltes nyilatkozott...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS