WITCHER - "Egyfajta modernkori romantikus ellenálló vagyok" (interjú)

Hagyományos értékek mentén

2020. július 6. (hétfő) 07:08 | utoljára módosítva: 2020. július 6. (hétfő) 07:51

A gyertyák csonkig égnek címmel még novemberben jelent meg a Witcher néven ismert, 2010-ben alakult szombathelyi black metal duó harmadik nagylemeze. A Witcher második albuma a 2015-ben megjelent Csendes domb volt, amely az orosz Dark East Productions gondozásában látott napvilágot.

A hazai underground black metal színtér egyik színfoltja a 2010 óta működő Witcher. A Neubauer Roland és Gere Karola által alkotott duó egyszerre nyers és melankolikus, fennkölt és súlyos hangulatú zenéjében kimutatható a ’90-es évek black metalja, azonban stílusuknak markáns magyar vonatkozásai, jegyei vannak, s ezek a zenei, művészi, esztétikai, s a komplex vizualitást is érintő tulajdonságok biztosítanak egy sajátos hangzást a zenekarnak. Milán Péter számos témát érintő, részletekbe menő interjúját Neubauer Roland válaszolta meg.

 


www.facebook.com/witcherband
 

www.facebook.com/filosofemrecords
 

 


Kérlek, először beszélj arról, hogy mikor, milyen körülmények között érintett meg először a zene. Milyen zenei stílusok, zenekarok, előadók gyakoroltak rád hatást fiatalabb korodban, és hogy, milyen hatásokra változott, alakult a zenei ízlésed az évek során?


„Egészen fiatal koromban engem is sodort magával az áradat, mint mindenki mást, önálló gondolatok hiányában csak kora tinédzserkoromban jutottam el oda, hogy céltudatosan kezdtem kutatni az olyan zenék iránt, melyek számomra szokatlan módon nem folytak a zenecsatornákból vagy a rádiókból. Nagybátyám hatására ismertem meg az első metal zenekarokat, elvarázsolt a vadság, a mély mondanivaló, de nem utolsósorban a hangulat, a sötétség, ami a legtöbb ilyen zenekarból áradt. Gyerekfejjel nyilván a szörnyek és a bandák kinézete sem volt éppen elhanyagolható szempont, de szerencsére nagyon sok kortársammal ellentétben hamar sikerült ezen felülemelkednem, és nem leragadnom itt.

Bár az Iron Maiden volt az első nagy szerelem, mégsem őket nevezném az első nagy hatásnak, sokkal inkább a Pokolgép Pokoli színjáték lemezét, valamint a Helloween 1985-ös EP-jét még Hansen énekével. Mindkettőt bakeliten kaptam meg nagybátyámtól – a mai napig őrzöm őket, sőt rendszeresen forognak is ezek a lemezek –, és mindkettő olyan befolyást gyakorolt rám, amit a mai napig nem tudok megfelelő kifejezéssel leírni. Talán a szerelem áll a legközelebb hozzá, egy olyan erős kötődés, ami örökre odaláncolt ehhez a műfajhoz. Nem voltam szokványos gyerek, és ezek a zenék sem voltak éppen szokványosak. A Helloween EP – amit minden idők egyik legjobb heavy metal anyagának tartok, és valami olyan sötét atmoszféra árad belőle, ami véleményem szerint a későbbi másodgenerációs black metal zenekarokra is hatással lehetett – akárhányszor felcsendül, évtizedekre repít vissza az időben, és beindít bennem valami olyan dolgot, amit másnak talán a drogok vagy az alkohol adhat. Nekem ez a zene.

Rengeteg stílussal ismerkedtem az évtizedek során, a legnagyobb hatást azonban a black metal gyakorolta rám. Itt viszont kiemelném még előbb King Diamond Conspiracy lemezét, ami meglökött egy olyan úton, hogy céltudatosan kezdtem keresni azokat a zenéket, amikben ott volt a nagybetűs hangulat. Ez a kutakodás juttatott el teljesen véletlenszerűen – akkor még nem volt internet, nekem nem voltak ilyen ismerőseim sem, akik lemezeket másolgattak volna, csak a Hammer és pár fanzine jelentett tájékozódási pontot – a Mayhem bemutatkozó nagylemezéhez, valamint a Burzum Hvis lyset tar oss című remekművéhez. Bár tudtam, hogy ezt nevezik black metalnak – korábban is volt szerencsém az Immortalhoz például, de az nem mozgatott meg bennem semmit –, egyszerűen képtelen voltam felfogni, hogy miként lehet hangszerekkel, kvázi zajos zörgéssel előállítani ilyen emelkedett hangulatot, ilyen gyönyörű és sötét mizantrópiát. Ez a két album indított el egy olyan úton, mely a folyóhoz hasonlóan később rengeteg mellékágra szakadt, de szorításukból sosem tudtam igazán kiszabadulni, határozottan hozzájárultak ahhoz, hogy mivé lettem.

Persze a felsoroltakon kívül kismillió zenekart tudnék még kiemelni a sorból a korai nagy elmeformálók közül (Nargaroth, Summoning, Falkenbach, Negura Bunget, Darkthrone például), de ezek voltak az abszolút mérföldkövek, melyek alakították a zenei ízlésemet. Egyébként mindig is elég vaskalapos voltam a zene tekintetében, egy-két zsákutcától eltekintve csak a metalban találtam meg magamat, de mivel sokan más szín alá sorolják, a HC-t is kénytelen vagyok itt külön megnevezni, soha nem szégyelltem, hogy ez a vonal – ha bizonyos eszmeiségek tekintetében soha, de más téren – elkísért az évek során. Főleg a magyar Hold X True-t kell kiemelnem a sorból, akik a mai napig hihetetlen energiákat tudnak adni – pláne szövegileg –, ha egy kis lökésre van szükségem valamiért."



Mi az, ami megfogott a metalban? Mi az, ami megvan ebben az irányzatban, és más műfajokból hiányzik?

„Érdekes, de ezen még soha nem gondolkodtam el. Nekem valahogy mindig is az volt a természetes, hogy reggel nem a rádiót kapcsolom be, hanem felteszek egy a hangulatomhoz passzoló lemezt, és egész nap a kedvenceim szólnak, nem az, amit elém raknak. Mint említettem, a vadság, a lázadás volt az, ami leginkább megfogott kezdetben a metalban, és ez az, amit én más műfajokban soha nem találtam meg. A lázadás ma is fontos – még ha nem is olyan gyermeteg módon, mint annak idején –, de sajnálattal látom, hogy egyre több zenekarból kiveszik mindez. A hosszú hajak eltűntek, a fotókról átlagemberek néznek rám, csak éppen hangszer van a kezükben, de inkább tűnnek egy unott gyári melósnak vagy egy informatikusnak, mint zenésznek. Ezt a dolgot én nehezen tudom feldolgozni, elfogadni pedig pláne, mert az rendben van, hogy bizonyos műfajokat, főleg a black metalt belülről kell megélni a leginkább, de amikor meglátok a színpadon olyan zenészeket fekete fémet játszani, akik jól fésült, éppen akkor trendi frizurában vagy kivágott felsőben, vihogva vagy éppen szétcsúszva lépnek színpadra, az nekem maga a stílus megszentségtelenítése. Sajnos rengeteg ilyet láttam az elmúlt években, nulla tartalom és háttér nélkül. Szóval ma már a metalból is elég sok dolog hiányzik nekem…

Viszont nagyon elkalandoztam, rövidre zárva a kérdést: a metal – bizonyos ágazatait és bizonyos zenekarait tekintve – abban különbözik a leginkább a többi stílustól, hogy itt még van mondanivaló, van őszinteség, van művészet és zeneiség, ami a legtöbb stílusból hiányzik. Legalábbis számomra, ami nagyon fontos szempont, hiszen azt sose szabad elfelejteni, hogy nem vagyunk egyformák!"



Nem hiszem, hogy vitatható lenne, hogy a black metal teljesen speciális ága a metalnak, amely több tekintetben is túlnyúlik a metalon – ahogyan a doom metal bizonyos formái is. Szerinted miben áll a black metal különlegessége, egyben mi fogott meg téged ebben a zenében?

„Teljesen egyetértek. A legsokoldalúbb zenei stílus, ami egyben pozitívuma és lépfenéje is az egésznek. Zenekedvelőként például nagyon nehéz megtalálni azokat a zenekarokat, akik tényleg komolyan gondolják a dolgot, és nem csak valami új trendre akarnak felkapaszkodni, mert éppen menő egyszemélyes panelbandát csinálni vagy disszonáns témákkal telepakolni az albumot, netán papi ruhába bújva bohóckodni, zenekarként pedig elképesztő munka kitűnni a sok közül. Hogy miben áll a black metal különlegessége? Számomra abszolút abban, hogy ennyire mély gondolatokat, ennyire egyedülálló hangulatot, ilyen korlátlan szabadságot egyetlen más zenei műfaj sem képes adni, és itt most nem a százezredik Burzum-kópiára gondolok, hanem azokra a zenekarokra, akik szívvel-lélekkel, alkotó szándékkal, művészileg tekintenek erre az egészre. Mert mi ez, ha nem a nagybetűs művészet? Hogy mi fogott meg ebben a zenében? Beszéljen helyettem a zene: ott a De Mysteriis Dom Sathanas vagy a Filosofem. Ha valaki a hallgatásuk közben nem érez semmit, csak a zenét, a riffeket hallja, akkor nincs miről beszélnünk."



Milyen messzire nyúlik vissza a zenei múltad? Mikor döntötted el, hogy magad is zenélni kezdesz? Hirtelen jött ötlettől vezérelve fogtál hangszert, vagy egy lassabb érési folyamat eredményeként?

„Ahogy megismerkedtem a metal zenével, és először láttam, hogy mit művel élőben az Iron Maiden, illetve a Pokolgép – akkor még VHS felvételeken – azonnal színpadon akartam állni. Kezdetben szóba sem jöhetett a hangszer, így gyerekként az éneklés volt a cél, aztán a dobolás tetszett meg, mert két hurkapálcából és az akkori csúcstechnológiának számító Junoszty tévémből szuper dobcuccot készítettem. Ezek nyilván komolytalan gyermeki próbálkozások voltak, de éveken át elkísértek, mígnem tinédzserként kiharcoltam magamnak egy elektromos gitárt, ami évekig porosodott a sarokban, mert fogalmam sem volt róla, hogy eszik vagy isszák, így inkább dobolni kezdtem, ami sokkal jobban ment.

Volt több próbálkozásom több stílusban is, Szombathelyen kifejezetten sokáig leragadtam – például az Under The Surface tagjaként –, de sajnos egyetlen formáció sem ért meg pár koncertnél és egy-két kiadatlan felvételnél többet. Az utolsó jelentősebb kezdeményezés a csornai Trollheimen volt, de miután hosszú évekig nem jutottam egyről a kettőre, és megelégeltem, hogy órákat kell vonatoznom egy-egy próbára, egy hirtelen döntéssel minden zenekaromból kiléptem, eladtam a dobfelszereléseimet, a háttérben pedig egyre gyakrabban előkerült a sarokból a jó öreg elektromos gitár. Hónapokig hallani sem akartam arról, hogy még egyszer zenéljek, az élő fellépésektől egyenesen hányingerem volt, és bár a próbák sokáig hiányoztak, egyre nagyobb késztetést éreztem arra, hogy alkossak. Elfojthatatlan belső kényszer volt ez, amiben nagy szerepe volt Karolának – akivel egyébként már a Trollheimenben is együtt zenéltünk, de az ismeretségünk még korábbra nyúlik vissza –, mert képzett zenészként segített rávezetni olyan dolgokra, melyek magamtól nem mentek volna."



Két aktív zenekarod van, a Witcher és a Vrag, mindkettő 2010-ben indult. Miért két zenekart hoztál létre? Úgy gondoltad, hogy olyan ötleteid születtek, amelyek két formációt igényeltek, vagy más ok volt a háttérben?

„Mint a fentiekből kiderült, kifejezetten hosszú folyamat vezetett el odáig, hogy a két jelenlegi aktív formációm testet ölthessen. A duplázásnak több oka volt. Egyrészt a Vrag bár hivatalosan 2010-ben indult, de már legalább 10 évvel korábban kitaláltam, hogy ezen a néven szeretnék egy egyszemélyes black metal zenekart működtetni. Valahol még megvannak a korai logótervek, pár szöveg, és az eddig megjelent lemezeken volt olyan gitártéma, melyek akkoriból származnak. Ma már örülök, hogy abban az időben nem sikerült megvalósítanom ezt, és bőven felnőtt fejjel, lehiggadva, nem kevés világlátás és tapasztalat után jutottam el az első demókig, mert korábban biztosan más lett volna az egész.

Amikor Karolával 2008-2009 tájékán elkezdtünk beszélgetni a közös formáció létrehozásáról, úgy gondoltam, hogy a kettő tökéletesen megférhet egymás mellett, mert a Vrag kapcsán egy határozottan ortodoxabb irányt képzeltem el, maximálisan a saját elképzeléseimet követve, kompromisszummentesen, addig a Witcher esetében már az első dalok alapján éreztem, hogy ez ahhoz mérten valami teljesen más lesz. Nem merném egyedinek nevezni, de mindenképpen egyedibbnek mondanám, mint a Vragot, hiszen gyakorlatilag Karola komolyzenei múltját az én nyers black metalos hatásaimmal elegyítettük benne már akkor is.

Kezdetben görcsösen próbáltam szétválasztani a két dolgot, ma már teljesen ösztönös az egész, ha születik egy új téma, rögtön tudom, hogy hová passzol, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Witcher esetében a zenei anyag jelentős részét, a dallamokat Karola hozza. Mára a két projekt úgy érzem teljesen saját arcot kapott, még ha a szövegeim révén nagyon súlyos párhuzamok húzhatók köztük – gyakran készakarva –, de ezen a téren nem tudok kifordulni magamból, és őszintén szólva nem is akarok."




WITCHER - A gyertyák csonkig égnek (a 2019-es album)





A két zenekarnak nagyjából párhuzamosan jelentek meg a kiadványai. Kissé talán általánosnak tűnik a kérdés, de hogyan értékelnéd a Witcher és a Vrag fejlődési folyamatát, ha van ilyen, és mindazt, amit eddig megvalósítottál rajtuk keresztül? Egyébként miben állapítanád meg a különbséget a két projekt között?


„Nehezet kérdezel, mert soha nem szoktam ilyesmin gondolkozni, soha nem érdekel például, hogy az új dalok jobbak lesznek-e, mint a korábbiak, vagy jobban szólnak-e. Nyilvánvalóan van bennünk egy folyamatos fejlődési kényszer, hiszen az egész életünk a tanulásról, az építésről, a kiteljesedésről kell(ene), hogy szóljon, de addig nem érdekel mindez, amíg én elégedett vagyok a végeredménnyel abban a tekintetben, hogy sikerült visszaadnom a zenével és a szövegekkel azt, amit szerettem volna, ami a fejemben összeállt. Nekem rengeteg gyakorlásra volt szükségem az elmúlt években, így gitárosként mindenképpen sokat fejlődtem, most a stúdiótechnikával léptünk szinteket, így a jövőben kicsivel jobb megszólalású anyagokkal akarunk előállni, bár őszintén szólva engem ez sem érdekelt soha. Hogy szólnak például a Burzum lemezei? Hadd ne mondjam… Érdekelt ez egy igazi rajongót valaha is? Nem igazán, tehát innentől fogva engem sem, sőt meggyőződésem, hogy a black metalt csak megöli a steril hangzás.

Visszatérve a kérdésedre, a fejlődési folyamatot sokféleképpen meg lehetne közelíteni, a kiadványok vagy éppen a zenei oldalról, nekem a legfontosabb mégis az, hogy én mivé váltam ezektől a lemezektől. Úgy érzem, hogy minden egyes megírt dallal egyre közelebb kerülök valamihez, megkönnyebbülök, megnyugszom, ha összeállnak, és annak örülök a legjobban, hogy ezen a téren ma már nem függök, nem függünk semmitől és senkitől, legyen szó akár hátráltató vagy rocksztárt játszó zenésztársakról, akár az ígérgető vagy lehúzó kiadókról."



A gyertyák csonkig égnek címmel tavaly novemberben jelent meg a Witcher második albuma. Ez talán az eddigi legérettebb munkád/munkátok. Négy kiérlelt saját szerzemény a Witcher mélyen melankolikus, komor, de szép, fennkölt vonalán, valamint egy Csajkovszkij-átirat. Hogy zajlik a dalszerzés a Witcherben? Kérlek, beszélj az alkotási folyamatról.

„Köszönjük a megtisztelő szavakat. A dalszerzés általában úgy indul, hogy Karola fejéből kipattan egy dallam – nem ritkán alvás közben. Azt lekottázza, majd ahogy van időnk leülni a hangszerekkel, akkor elővesszük, és megnézzük, hogy a korábban összejött témák közül – esetleg egy kis transzponálás után –, melyekhez illik a hangulata. Nem követünk zeneszerzési szabályokat, abszolút ösztönszerű az egész. Igyekszünk sokat kísérletezni, majd ilyenkor megszületik a dal váza. Ezt követően én nekiállok kidolgozni a gitárszólamokat és a kíséreteket – kivéve akkor, ha esetleg tőlem származik az alapötlet –, de ekkor még mindig nem beszélhetünk kész dalokról. A végső vázat akkor kapja meg, amikor összerakom a dobokat, majd elkezdjük felvenni a billentyűs-sávokat, helyet adva az improvizációnak, hiszen gyakran ilyenkor születnek a legjobb ötletek. Ettől a ponttól kezdve a dalok tempója, hossza és szerkezete kőbe van vésve, majd jöhetnek a gitárok, végül pedig egy több hónapos szövegírási ciklus következik, amivel gyakorlatilag véglegesednek a dalok."



Feleségeddel, Karolával együtt alkotjátok a Witchert. Hogy osztjátok meg egymás között a feladatokat a zenekarban a komponálást, a hangszerelést, a stúdiómunkát vagy bármi egyéb szempontot illetően? Úgy tudom, Karola klasszikus zenei képzettséggel rendelkezik.

„Igen, Karola hivatalosan zeneelmélet-szolfézstanár, karvezetés szakon végzett, gyerekkora óta zongorázik, így minden, ami ide kapcsolódó dolog, az maximálisan az ő asztala. A zenekarban a legfontosabb feladata a dallamok kidolgozása, hogy a számok a tonnányi szólam segítségével megtöltődjenek élettel, de fontos szerepet vállal a dalok kialakításától kezdve, az összes munkafolyamatban, ha másként nem, akkor egyfajta kontrollként, hogy ne lépjek át bizonyos határokat, illetve persze az összes billentyűs hangszert ő szólaltatja meg a dalokban. A stúdiós feladatok az én hatáskörömbe tartoznak, illetve a szövegírás még maximálisan az én feladatom, abban nagyon makacs vagyok. Előfordul olyan, hogy hetekig rugózok csak sorokon, mert azt akarom, hogy a végeredmény ezen a téren is értékes legyen, még ha nem is igazán érdekel sokakat a szöveg, illetve a magyar versek miatt rengetegen nem értik. Számomra azonban így kerek az egész!”



A Witcher zenéjében érződik a klasszikus zenei hatás, és a Csajkovszkij-darab feldolgozása is beszédes ezen a téren. Miért pont ezt a kompozíciót választottátok? Milyen klasszikus zeneműveket kedveltek még? Várhatók hasonló átiratok a jövőben? Mit ad számodra a klasszikus zene?

„Talán a fentiekből is kiderült, hogy a zenekarba nem éppen én hoztam a klasszikus zenei hatásokat, de Karola ezen a téren egy élő zenei lexikon, így neki a kisujjában van minden zeneszerző, illetve több fontos mű is. Közös kedvencként leginkább az orosz alkotók munkáit nevezném meg, és bár nem igazán kerül fel itthon klasszikus zenemű, ha mégis, akkor az felér egy időutazással, olyan korszakok lenyomataival, melyek az értékrend tekintetében már morzsaként sincsenek jelen gyakran a mai világban. Hogy miért pont Csajkovszkij? Természetesen Karola dobta be a témát. Nekem először elkerekedett a szemem, hogy egy balettot miként lehet átültetni a mi stílusunkba, de ahogy elkezdte kottázni a művet, és összepróbáltuk, rájöttem arra, hogy ez gyakorlatilag olyan lesz, mintha egy saját dalunk lenne. Igen, feltétlenül szeretnénk rendszeresíteni ezeket a feldolgozásokat, később pedig óriási dolog lenne egy komplett lemezt szentelni ezeknek. A következő albumra már van is egy kiválasztottunk, és az is hasonlóan meglepő lesz majd, bár kevésbé ismert. Egyébként az előző lemezen is volt egy ilyen átiratunk, egy nem túl ismert angol zeneszerző, Ralph Vaughan Williams egyik kórusművéből faragtunk egy rövidke ambient tételt. Ezt sikerült anno élőben hallanom, igazi kórustól, méghozzá Karola vezénylésével, és már akkor borsódzott a hátam, annyira részegítő volt a hangulata, mint egy jobb Burzum ambient dalnak."


 



Hőseinkért... címmel 2012-ben megjelent egy érdekes Witcher/Vrag split kiadvány. Kérlek, beszélj erről a különleges lemezről, mi célból jelent meg, honnan jött az ötlet...

„Ennek az osztott kiadványnak az ötletét a Vas és vér című válogatáslemez adta, melyet a sajnos időközben földbe állt Hungaryan Records álmodott meg. A lemezre magyar népdalok és katonadalok átiratai kerültek a honi underground akkori képviselőitől, és erre a CD-re készítettük el a Katona vagyok én című átdolgozást a Witcherrel. Miután a történelem, a háborúk és a katonásdi számomra mindig is örök szerelem volt, ezért sikerült egy kicsit túlontúl beleásni magamat az egykori katonadalokba – népdalhoz eszünk ágában sem volt nyúlni –, és nekiálltam átdolgozni párat a Vraggal, majd adta magát az ötlet, hogy legyen belőle egy split kiadvány.

A honi Hét Vezér Haragja kiadó részben a régi ismeretség, részben a különleges ötlet miatt azonnal ráharapott az ötletre, és bár mai füllel egy kicsit több energiát is szentelhettünk volna neki – akkoriban persze ez volt a maximum –, de nagyon büszke vagyok arra, hogy sem előtte, sem azóta nem csinált még hasonlót itthon senki. Hadd ne mondjam, hogy nem is annyira a zene, mint inkább a tematika miatt kaptuk rá a legtöbb visszajelzést, de számítottunk is erre, hiszen manapság nem igazán nézik jó szemmel, ha az ember a történelemhez nyúl ihletért, pláne ha az a történelem a második világháború… És akkor most nagyon finoman fogalmaztam."



Ami a Witcher zenéjét illeti, szinte semmit sem érezni a lemezeken a black metal jelenlegi trendjeiből, áramlataiból. Ez szándékos, vagyis nem figyeled a jelenlegi hangzásokat a black metalon belül, vagy egyszerűen ez az a világ, ami belőled/belőletek jön? Hallgatsz egyébként újabb lemezeket?

„Nagyon érzékeny pontra tapintottál, mert több helyről is kaptunk olyan visszajelzést, hogy mi végre nem a friss trendeket akarjuk meglovagolni, hanem olyanok vagyunk, mintha a kilencvenes évekből szabadultunk volna, aminél megtisztelőbb dolgot nem is mondhattak volna az emberek. Enyhén szólva is vicces, amikor látom a frissen alakuló black metal zenekarokat, akik vagy a Harakiri For The Sky-t, vagy a Mgła-t akarják lenyúlni, és már-már görcsösen erőlködve, minden dalukat teletömik disszonáns hangokkal és egyéb klisétémákkal, csakhogy bekerüljenek egy skatulyába. Meg sem próbálnak egyediek lenni, vagy esetleg azt játszani, ami ösztönösen jön belőlük. Sajnos itthon is van ilyenre példa, de elég régóta vagyok már a színtéren ahhoz, hogy tudjam: ezek a formációk egy klip vagy egy kiadvány után úgyis lemorzsolódnak majd. Eszemben sincs azt állítani, hogy amit mi játszunk, az eredeti lenne, de az első demónkkal ráléptünk egy útra, és azóta is azon járunk. Sem akkor nem érdekelt, sem most nem érdekel, hogy éppen mi a trendi, egyszerűen ez jön belőlünk, amikor kezünkbe vesszük a hangszert.

Eszemben sincs direkt lenyúlni valamelyik mai trendi banda hangzását csak azért, hogy valakinél elismerést szerezzek, hogy valami nagyszájú véleményvezér elégedetten bólintson, abszolút a magunk útját járjuk, és ha nem is hallgatnak minket annyian, mint valamelyik kópiabandát, én legalább nem láncok között zenélek, hanem úgy, ahogyan kedvem tartja, ahogy számomra az a leginkább kifejező. Az pedig, hogy most te is azt mondod, semmit sem érezni a zenénkben a mai trendekből, nagyobb megtiszteltetés nem is lehetne számomra. Mondanám, hogy ez cél volt, de azzal is hazudnék, mert tényleg semmiféle erőlködés nincs a dalokban, egyszerűen hagyjuk, hogy az ösztönök vezessenek minket, teljesen őszintén.

Természetesen rengeteg új zenét hallgatok, sőt már-már betegesen gyűjtöm a lemezeket, így kis túlzással elvonási tüneteim vannak, ha egy héten nem jut el hozzám egy-két újdonság. Black metalból és a stílushoz közelálló avantgard műfajból amihez hozzájutok, azt általában megveszem vagy beszerzem, néhány óriási hatást gyakorol rám, mások megmaradnak hangulatzenének a munka mellé. Az utóbbi hónapokban például az új Saor, a Denial of God, az utolsó Mgła, a Thromos albumai, a Khaospath, a legutolsó Drudkh, valamint az új 1349 is nagyon bejött, de persze a Burzum 'friss' anyaga is elképesztően sokat pörög, sőt az utolsó Borknagar és a Thy Catafalque-tól a Naiv szintén kifejezetten emlékezetesek maradtak. Persze napestig tudnám sorolni a bandákat, természetesen más stílusokból is, hiszen a régi nagy kedvenceim újabb műveit szintén igyekszem gyűjteni, még ha azok ma már inkább csak a tiszteletadás miatt kerülnek a polcra, különösebb hatást viszont nem gyakorolnak rám."



A magyar black metalnak vannak bizonyos jellemzői, egyfajta puritánság, lényegre törő zenei fogalmazás, minimalista megközelítés, és ez sok hazai zenekarban megvan. Mit gondolsz erről? Mi az a plusz sajátosság, amit a magyar föld, vagy lelkület ad hozzá ehhez a zenéhez, aminek a Witcher vagy a Vrag is része?

„Soha nem gondolkodtam még ezen, de tény, hogy a magyar színtér olyan bandákat és olyan felvételeket termelt ki az évtizedek alatt a black metal zászlaja alatt, ami páratlannak nevezhető. Ha visszanyúlunk az őskorig, ott van az Angel Reaper vagy a Fantom, akik soha nem látott bestialitással közelítettek a műfajhoz, aztán a Tormentor, akik olyan egyedi oldalról közelítették meg a műfajt, mint azóta senki más, és ezzel a legnagyobbakra is hatással voltak. A szintén páratlan és óriási kedvencemnek tekinthető Sear Bliss, vagy az Ahriman is micsoda hangulatot varázsoltak a felvételeikre, de az undergroundban voltak még zseniális próbálkozások, mint a Hetumoger, a Baskíria vagy a Fagyhamu részéről a kétezres évek elején, de ma is bőséges a kínálat az érdekes újdonságokból. Igyekszem követni a színteret, a legtöbb kiadvány eljut hozzám az itthoni zenekaroktól, tehát van rálátásom a színtérre, de hogy mitől ennyire sajátosak a produkciók, azt nem tudom. Én a puritánság helyett mondjuk inkább a kreativitással jellemeznék nagyon sok honi zenekart, ami alapból jellemző a népünkre, hiszen a művészetben és a tudományban gyakran óriási ellenszélben is képesek voltunk/vagyunk különleges dolgokat alkotni szinte a semmiből. Nyilvánvalóan földrajzi-, történelmi- és őstörténeti oldalról is érdemes lenne körbejárni ezt a témát, de ha ebbe belemegyek, akkor ez nem interjú, hanem szakdolgozat lesz."






Mi a véleményed a metalban (is) elharapódzott közösségi oldalas aktivitásról; hogy egyes zenekarok naponta raknak ki magukról fotókat stb.? Ezzel szemben pedig egyre több zenekar van, amelyek e kórosan kitárulkozó korban is meg akarják tartani az inkognitójukat. Mit gondolsz erről?


„Én ezen a téren is az arany középutat képviselem. Egyenesen gusztustalannak tartom, amikor underground zenekarok vagy legendásabb együttesek napi szinten arról posztolnak, hogy mit csinálnak a hétköznapokban, amivel gyakran akkora kultuszrombolást végeznek, hogy azt fel sem tudják fogni. Emlékezz vissza, annak idején sokszor csak másolt kazettákon jutottunk hozzá a zenékhez, még a bandatagok neveit sem tudtuk, most pedig gyakorlatilag beköltöztek a mindennapjainkba, még azt is látjuk, hogy mit esznek, vagy hogyan aludtak. A legszomorúbb, amikor ezt egy underground zenekar csinálja. Elég sok csalódásom volt emiatt mostanában, a Saor élő bejelentkezései például gyakran egyenesen nevetségesek, a Nargaroth-os Ash is írt már olyan bejegyzéseket a zenekari oldalon, hogy az a múltjából kifolyólag felháborító volt, de például nagy kedvencem, az ukrán Severoth is kiverte a biztosítékot a minap, amikor arról posztolt videót a hivatalos zenekari Youtube-oldalán, hogy a párjával parkettázzák a szobát. Hadd ne fűzzek ehhez kommentárt!

A Facebookot és a közösségi oldalakat abból a szempontból jó dolognak tartom, hogy nagyon könnyű általa elérni azokat az embereket, akiket érdekel a zenekar, de én meglennék nélküle. A Vragnak például nincs ilyen oldala, és szerintem nem is lesz, mert feleslegesnek tartom, a Witcher esetében pedig van, de kizárólag olyan bejegyzések kerülnek ki, melyek hasznosak a követőknek. Nem akarom magunkat nevetség tárgyává tenni. Ezt sokan valamiféle elitizmusnak gondolják, én szimplán normális gondolkodásnak és értékrendnek. A legnagyobb röhej számomra leginkább az, amikor zenekarok versenyeznek egymással, hogy kinek van több lájk az oldalán, és ezért szép pénzeket kifizetnek a Facebooknak, mert talán ettől várják a presztízst, vagy azt hiszik, hogy ettől majd többen felfigyelnek rájuk. Csak azt nem veszik észre, hogy ez egy orbitális nagy átverés, attól senki sem lesz jobb, vagy ad el több lemezt, mert több ezren követik a Facebookon. Én azt akarom, hogy aki ránk talál, az tényleg azért jöjjön az oldalunkra, mert érdekli a zenénk, és ne azért, mert egy fizetett hirdetéssel az orra alá nyomtam magunkat. Alapvetően tehát nem a Facebook rossz, szokás szerint a legtöbb ember nem tudja megfelelően használni. Szerencsére még bőven vannak, akik őrzik a misztikumot, maximális tisztelet feléjük, ott van például a Falkenbach vagy a Summoning, akik egyébként más tekintetben is hatással voltak ránk."



A Witcher zenéje számos érzelmet hordoz, jelenít meg, s ezek egyike a magány. Mit gondolsz arról a jelenségről, amit sokan csapásnak tartanak – mármint az egyedüllétet – azonban az alkotó/szellemi ember számára, úgy gondolom, elengedhetetlen a megléte?

„Rendkívül emberfüggő, hogy ki és hogyan éli meg a magányt. Egy átlagember, akinek az élete a munka, a televízió és a kocsma körül forog, nyilván beleőrül, ha úgy hozza a sors, hogy egyedül marad, sőt sokan már attól is frászt kapnak, ha egyedül kell otthon lenniük néhány órát. Én viszont azok közé tartozom, akiknek szükségük van az egyedüllétre. Alkotói magány. Csak így tudok zenét és szöveget írni, csak akkor jönnek az ötletek, ha egymagam vagyok, ha nem zavar senki. Aki alkot, aki spirituális beállítottságú, az hozzám hasonlóan biztosan kincsnek tartja a magányt. Nekem szerencsém van, mert a munkám miatt van, hogy napokig el sem hagyom a házat, nem kell találkoznom olyanokkal, akikkel nem akarok, csak közvetlen családtagokkal érintkezem, amitől sokan megbolondulnának, én viszont nagyon élvezem. Persze a magányt nem csak feltétlenül úgy lehet megélni, hogy teljesen remeteként él az ember. Azonnal magányosnak érezhetjük magunkat, ha kikapcsoljuk pár órára a telefont és a számítógépet. A mai elbutított társadalom kétségbe esik és megijed, ha pár órára egyedül marad saját magával, mert a legtöbben egy színházban élnek, és ha elmegy az internet vagy az áram, akkor nincs színjátszás, csak a valóság. Ettől sokan megőrülnek, alkoholhoz, drogokhoz nyúlnak – mert képtelenek megtalálni önmagukat, a benső énjüket –, én ilyenkor csak kinyitok egy jó könyvet, a kezembe veszem a gitárt vagy elmegyek sétálni. Ez is egyfajta szembenállás a mai romlott értékrendek ellen!"



A Witcher zenéjében érezni a romantika jelenlétét. Mit gondolsz a romantikáról mint eszményről és mint művészeti ágról? Akár az irodalmi, festészeti vetületeit is górcső alá véve... Egyáltalán jogosnak tartod a felvetést, hogy a Witcherben van romantikus szál?

„Romantikus hatásokról beszélni a zenénk kapcsán egyenesen megtisztelő felvetés, azonban én nem igazán hangoztatnám ezt a párhuzamot, aminek az oka leginkább az, hogy a kifejezésről manapság sokaknak nem az eszmény és a művészeti ágazat, hanem valami nyálas hollywoodi film vagy egy ponyvaregény jut az eszébe. Romantikusnak nevezni valamit, pláne egy black metal albumot tehát sokak szemében sértő lehet, ha az illető nem rendelkezik elég művészeti ismerettel. Holott a romantika eszméi számomra maximálisan párhuzamba állítható a black metallal. A szabadosság elve, a felvilágosodással szembeni maximális szembefordulás, az érzelemgazdagság, az elvágyódás, az epikusság, a folklór előkerülése, az egyházakból való kiábrándulás, de maga a komplett idealista filozófia is rengeteg kapcsolatot ápol ezzel a műfajjal. Az irodalom, a zene és a festészet terén egyaránt az emberiség egyik csúcskorszakának tartom a romantika időszakát (Friedrich néhány festménye tökéletes ábrázolása lehetne például pár black metal lemeznek). Sőt, ha a kapitalizmust, a fogyasztói társadalmat, a polkorrektséget egyfajta felvilágosodásként értelmezzük, akkor őszintén hiszem, hogy egyfajta modernkori romantikus ellenálló vagyok ezekkel szemben."







A ’90-es években hangzott el, hogy a black metalban a szépség megjelenése is lényeges. Ugyan sok zenekarnál ez nincs éppen előtérben, a Witcherben, és főleg az aktuális albumon, jelen vagy egy fennköltség, szépség. Miként vélekedsz erről? Törekedsz arra, hogy ilyen eszmény megjelenjen a zenétekben?


„Karola gyakran komolyzenébe hajló epikus és fennkölt témái valóban egyfajta szépséget adnak a zenének, de óvatosan bánnék ezzel a jelzővel is, inkább egyfajta hangulatteremtésről beszélnék, ami mindenkiben más képeket fest, mindenkiből mást vált ki. Semmiféle törekvés vagy tudatosság nincs a részünkről azzal kapcsolatban, hogy ilyesmi megjelenjen a zenénkben. Egy dolog fontos, hogy kizárólag erős témákat válogassunk egy-egy dalhoz. Ha egy dallamfolyam nem elég jó, nincs meg az a hangulata, ami rögtön elvarázsol minket, akkor nem is foglalkozunk vele tovább. Rendkívül szigorúak vagyunk ezen a téren, ha valami nem ragad meg minket, ha nem mozgat meg ott belül érzéseket, akkor biztosan nem is kerül fel a lemezre. Ezen a téren beszélhetünk egyedül tudatosságról, szeretjük a jó témákat, szeretünk hangulatot teremteni a zenénkkel."



Ha az értékeknél tartunk, milyen értékeket kíván megjeleníteni a Witcher a szövegeken keresztül? Egyes szövegekben – pl. Feloldozás – mintha egyfajta istenkeresés jelenne meg. Jól látom?

„Először is hadd mondjam el, hogy nagyon fontosnak tartom a tartalmas, igényesen megírt szövegeket, melyek akár önállóan is megállják a helyüket. Bár messze vagyok a nagy költőktől, de szeretném azt hinni, hogy a szövegek által sikerül tényleg extra értéket adni a zenénknek, még ha ezt csak a magyar közönség is érti, hiszen ezen a téren ragaszkodom imádott anyanyelvemhez. Teljes magányra van szükségem ahhoz, hogy írjak, hogy fejben nekiálljak dobálózni a szavakkal, ezért egy-egy ilyen vers sokszor hetekig és hónapokig készül. Néha csak ülök a lap felett, és utánaolvasok néhány kifejezésnek. Számomra ez hatalmas kikapcsolódás.

Hogy milyen értékeket jelenítenek meg a szövegek? Az új lemezen leginkább arról, hogy vissza kell találni a gyökereinkhez, az igazi értékrendhez, mert túl rövid ez az élet ahhoz, hogy belepusztuljunk a digitális méregbe, és minden egyes nap önmagunk kiirtásán dolgozzunk. Az emberi élet értelme a teremtés, ha nem vagyunk képesek teremteni – akár csak gondolati szinten, például néhány értelmes és önálló gondolatot –, akkor ennek az egésznek nincs értelme. Természetesen a szövegek rengeteg témát érintenek, minden egyes sor vagy kifejezés okkal kerül a helyére, de nem akarom túlmagyarázni őket, olvassa el, akit érdekel, talán neki is tudok majd adni valamit egy-két gondolattal.

A Feloldozás kapcsán kiválóan észrevetted az istenkeresés témakörét. Ez egy rendkívül érzékeny téma a műfajban, hiszen sajnos nagyon sokan az „isten” szó hallatán rögtön egy keresztre feszített holttestet látnak a szemük előtt, esetleg addig jutnak a jellemfejlődésben, hogy megfordítják ezt a jelképet. Fontos azonban, hogy tovább lássunk a jelképeknél, a kizsákmányoló egyházaknál vagy a hamis prófétáknál. Istenkereső ember vagyok, de ezt oldalakon keresztül tudnám magyarázni. Legyen elég annyi, hogy hiszek egy felsőbb – nevezzük talán így – erő létezésében, hogy valami van a halál után, hiszen csodálatos dolog a tudomány, de mindent nem lehet megmagyarázni vele. Ehhez keresek valami fogózkodót, de attól tartok, hogy csak akkor találom meg, amikor már mennem kell."



Az utolsó album Márai Sándor regényének címét viseli. Miért pont ezt a könyvet választottad és hogyan jelenik meg a mű a szövegekben?

„Ez egy szerencsés véletlennek köszönhető. Márai művét már sok-sok évvel ezelőtt megismertem egy színházi előadás során, és bár csak a történet vázára emlékeztem, ellenben az tisztán megmaradt bennem, hogy tele volt olyan gondolatokkal, melyek már tinédzserként megérintettek. A lemez készülésekor valamiért többször eszembe jutott az a nyomasztó légkör, ami ezt a rövidke regényt jellemezte, majd nem bírtam magammal, megrendeltem a könyvet. Talán mondanom sem kell, hogy mekkora hatást gyakorolt rám. Nem nevezném mesterműnek vagy remekműnek, sőt kifejezetten sok hiba van benne szakmai szemmel, de olyan elképesztő atmoszférája van, olyan sok rejtett utalással találkozhatunk benne, hogy az egyenesen félelmetes. Ott van minden, ami számomra fontos egy szépirodalmi alkotásban, de konkrét gondolatokat nem vettem át onnan, inkább csak érzéseket, hangulatokat, valamint olyan alapvető foszlányokat, melyek már korábban is megvoltak bennem. Közvetlenül tehát csak a lemezünk címe azonos Márai munkájával, de a mondanivaló terén rengeteg a közös pont a régmúlthoz való ragaszkodástól kezdve, az elvágyódáson és a megrögzöttségen át, egészen olyan hétköznapi, mára sajnos kihalóban lévő emberi értékekig, mint a Becsület és a Hűség. Igen, így nagybetűvel."



Gondolom, szeretsz olvasni. Milyen meghatározó olvasmányélményeid voltak akár régen, akár a közelmúltban?

„Szeretek. Bár sokkal több időt tudnék a könyvek forgatásával tölteni… Nehezen emelek ki csak néhány művet a sok közül, melyek hatással voltak rám, hiszen alapból azokat a könyveket néhány oldal után inkább félredobom, melyekből nem tudok semmit sem tanulni, vagy nem váltanak ki belőle semmit sem. Nagyon imádom a regényeket, a szépirodalomból rengeteg kedvencem van, jelenleg is Móricz Zsigmond egyik könyvét bújom esténként, imádom a régies nyelvezetet, hogy ezekben a művekben minden oldalon találni értéket, ellentétben nagyon sok kortárs alkotással, melyek már a magyartalan címükkel is elriasztanak. Imádom a fantasy-t, hatalmas nagy hatással volt rám a Sapkowski-féle The Witcher-sorozat, ami nálunk Vaják címmel fut, de betegesen rajongok a történelemért, főleg a második világháborús könyvek nagyon sokat forognak a kezeim között. Hogy konkrétan említsek pár szerzőt, Evola művei elég sokat adtak, a tanulmányaim során Heideggerre is rátaláltam, de ott van Wass Albert, Dosztojevszkij vagy Móricz Zsigmond, akiktől eddig csak olyan dolgokat olvastam, melyek azóta is velem maradtak útmutatás gyanánt.

Egyébként nemcsak a könyvek vannak rám hatással, ha olvasásról van szó, hanem például sok interjú, más zenekarok gondolatai, imádok beszélgetéseket olvasni olyanokkal, akik hasonlóképpen gondolkoznak. De nagy szenvedélyem például a képregény és a videojáték is. Egy tartalmas szerepjáték (The Witcher, Skyrim, Neverwinter Nights) vagy egy szuper kalandjáték (Life is Strange) sokszor ugyanolyan hatást tud gyakorolni rám, mint egy jó könyv, és ugyanez igaz rengeteg képregényre, ami művészi oldalról sajnos egy nagyon alulértékelt műfaj, pedig elég csak megnézni például a magyarok által készített Királyok és Keresztek című kötetet. Egyszerűen zseniális."



Finoman fogalmazok, amikor azt mondom, hogy a jelenkor "hivatalos" hangjai semmilyen hagyományos értéket nem támogatnak, sőt egyre kevésbé tűrnek. Tudomásom szerint nem vagy nagy híve a polkorrektnek kikiáltott jelenlegi globális szemléleti kánonnak. Nyilván 24 órán keresztül lehetne beszélni erről a témakomplexumról, de mi a véleményed arról, ami a jelenlegi világban történik; a folyamatokról, amelyek Európában és a világban zajlanak, akár konkrét ügyekre is kitérve?

„Nagyon ingoványos talajhoz érkeztünk ezzel a kérdéssel, hiszen oda jutott ez a világ, hogy az embernek ma már nem szabad tisztelnie a saját múltját, a saját gyökereit, sőt egyenesen nácinak titulálják, ha fehér emberként a kultúrájáról mer beszélni. Jól tudod, a politikai korrektség nem az én asztalom, és örömmel látom, hogy a black metal színtér jelentős százaléka, ha nagyon óvatosan vagy burkoltan, de ugyanígy vélekedik erről a témáról. Valóban egy könyvet tudnék megtölteni a téma kapcsán, de úgy gondolom, hogy aki egy kicsit is képes gondolkodni, azaz olvasott és tanult ember, hovatovább nem hagyja, hogy az őrült média vagy a hazug politika irányítsa a mindennapjait, vagy a gyűlölet elvakítsa bármelyik irányban, mert képes oldalak nélkül gondolkozni – saját világkép kialakítása és tapasztalat mellett –, annak semmi újdonságot nem tudnék elmondani. Mindenki másnak pedig feleslegesen magyaráznám – hiszen csak jönne az érvek nélküli fröcsögés –, hogy ami jelenleg történik a világban, az igazi tragikomédia.

Tragikum, hiszen ennek nem lesz jó vége – lásd, mi történik manapság Amerikában az utcákon, hogy lassan élhetetlenek lesznek az európai nagyvárosok, hogy a környezettudatos gondolkodás üzlet lett a normalitás helyett, hogy láthatatlan fenyegetésekkel döntik romba a világgazdaságot –, egyben viszont komédia, hiszen aki átlátja a háttérben futó szálakat, az hozzám hasonlóan tátott szájjal és elkerekedett szemekkel bámul, hogy ez most komolyan megtörténik velünk? Sokakkal az a baj a nagy nyugaton, hogy kitömött zsebekkel éli életét a maga 20 négyzetméterén. Van internet, van tévé, van gyorsétel és ezzel minden vágyuk kielégítésre talált. Nincs cél, nincs holnap, a mai Facebook bejegyzés legyen meg, a mai Instagram fotót lájkolják elegen, és a nap fénypontja elérkezett. Gondolkodni nem kell, az igazságot látni nem kell, még vigyorog, megköszöni, sőt le is térdel, ha leszúrják az utcán és elveszik a pénzét, mert ha megvédi magát, netán gondolkodni mer, hovatovább véleményt formálni, akkor szélsőséges. Szólásszabadság van, de én mégsem mondhatom el szabadon, amit gondolok, mert van merszem kérdéseket feltenni és gondolkodni. Mindenki hirdeti a szabadságot, de csak kevesen látják, hogy micsoda digitális rabszolgaságban élünk. Régen két kiadós pofonnal fenyítettek, ma zavaros jogi paragrafusok mögé bújva, és olyan bélyegeket az emberre sütve, ami bizonyos esetekben tönkreteheti az életét. Én maximális tiszteletben tartom más véleményét, még akkor is, ha homlokegyenest más a világlátásunk, nem fogok nekirontani senkinek, amíg ő képes tiszteletben tartani azt, hogy én másképpen látom ezt a világot. Különben meg már Orwell is leírta annak idején: 'Minden állat egyenlő, de egyes állatok egyenlőbbek a többinél'."


VRAG - Remete (2017)

 

 



Ami az értékeket illeti, a modern kor ellenséges környezetében hogyan lehet olyan emberként/zenészként/alkotóként funkcionálni, aki nem kíván együtt futni ezzel az áradattal? Téged mi motivál ebben a harcban? Mert bizonyos értelemben harcról van szó.

„Nagyon egyszerűen: én totál elzárom magam mindentől. Egyedül dolgozom a négy fal között, nem igazán olvasok híreket – csak a szakterületeimhez kapcsolódva, de annak nincs sok köze a napi történésekhez –, nem nézek tévét, nem beszélgetek olyanokkal, akikkel nincs dolgom, de folyamatosan kutatom a számomra értékes dolgokat, könyveket, zenéket, filmeket, sorozatokat, videojátékokat vagy bármi mást, ami elég szellemi táplálékot ad ahhoz, hogy egyáltalán ne érdekeljen, mi zajlik a kis világomon kívül. Ugyanígy vagyok az emberekkel is, csak azt engedem be a privát szférámba tartósan, aki el tudja fogadni, hogy nálam más szabályok uralkodnak. Szerencsére vannak azért bőven, akik nem rombolni, hanem hozzám hasonlóan építeni szeretnének. A motivációm pusztán az alkotás szenvedélye, nincs bennem prófétahajlam, nem akarok utat mutatni senkinek. Nyilván ez a totális ellenállás már önmagában egy kicsit harc – érdekesség, hogy a készülő Vrag lemez címe is nemes egyszerűséggel ennyi lesz: „Harcom”. A maga harcát mindenkinek meg kell vívnia ebben az életben, pláne a hozzám hasonlóknak, akik folyamatosan szemben állnak a modern világ torz ideáival, és ez itt a lényeg: nem a saját hitével, hanem a saját hitéért harcol ilyenkor az ember.”



Ha nem titok, egy kis nyugat-magyarországi községben laktok. Nekem is vannak csaknem harmincéves személyes emlékeim a településről. Milyen a környék, ahol éltek? Mintha a „sorok között” a Witcher zenéjében is érezhető lenne a vidéki, falusi élet idillje, nyugalma. Egyébként oda nem gyűrűzött be a modern élet megannyi "áldása", pl. zaj, forgalom, nagy cégek stb.?

„Falusi gyerek vagyok, és erre mindig is büszke voltam. Olyan értékeket, olyan tudást adott nekem ez a környezet, ami hatalmas világlátással, rengeteg tapasztalással és megannyi tanulással kiegészülve hozzájárult ahhoz, hogy ma azt mondjam: köszönöm szépen, én nem úgy akarom élni az életem, ahogy azt a fogyasztói társadalom szeretné. Bizonyára hatással van a zenénkre, hogy ha kinézek az ablakon, akkor nem undorító panelrengeteg tárul elém, hanem egy hatalmas erdő. Ha kedvem támad túrázni, nem kell autóba ülnöm, ha patakot akarok látni, elég kimennem a házam mellé, ha gombát akarok enni, csak sétálni egy nagyot, ha friss gyümölcsre vagy zöldségre vágyom, csak kimenni a kertbe. Már ha éppen nem tél van ugye. Hozzánk a modern élet általad említett vonulata nem gyűrűzött be, bár azt azért kiemelném, hogy míg pár éve mindenki menekült innen, addig manapság inkább maradnak a fiatalok, sőt egyre többen térnek vissza, vagy érkeznek ide nagyvárosokból. Nem tudom az okát, de érdekes.

A régi falusi élet idilljének azonban nyoma sincs. A falu nem attól falu, mert messze van a várostól, hiszen ma már itt is van minden, ami ott. A falut az emberek teszik faluvá, és nem a buta, tanulatlan réteg – ezt sajnálatos módon az előző rendszer termelte ki magából –, hanem az igazi parasztemberek, a szó legnemesebb értelmében, akik együtt tudtak élni a természettel úgy, hogy amennyit elvettek, azt vissza is adták neki, nem pusztítottak, nem romboltak, csak építettek és félelmetesen nagy tudással rendelkeztek arról, miként működik ez a világ, és miként teremtsenek elő maguknak mindent. Ebből a szempontból a környékünk, és a legtöbb nyugat-magyarországi falu rothadásnak indult, köszönhető főként annak, hogy rengetegen a közeli Ausztriában dolgoznak. A pénz a legtöbb ember eszét elvette, sokan elfelejtették, hogy egy komfort nélküli vályogházban nőttek fel, odakint pedig a jó keresetük miatt most szinte bármit megtehetnek, nagyúrnak képzelik magukat, mert többet keresnek, mint az átlag. A kis település egyet jelent a kis közösséggel is, hogy mindenki ismer mindenkit – már ha hagyják –, és ez irigységet, ellenségeskedést, állandó versenyzést produkál. Nincs őszinte mosoly, nincs segíteni akarás, nincs összetartás, nincs közösség, ez egy régi világ emléke, ami ma már csak emlék. Nincs középosztály sem. Vannak szegények és vannak gazdagok, szóval falun élni ma ebből a szempontból nem áldás, hanem átok, hiszen aki nyitott szemmel jár, az elképesztő morális pusztulást, az értékek totális kihalását látja. Nyilván, ha az ember mindezt elereszti maga mellett, és úgy éli az életét, hogy másokat kizár az életéből, akkor a falusi életnek megvannak a szépségei, hiszen itt ezt meg lehet tenni. Azonban a falu ma már sajnos nem azt a csodát jelenti, mint egykoron…"



Anvil Kvlt alkotta A gyertyák csonkig égnek borítóját. Nagyon hangulatos illusztráció, ahogy a többi rajz is a CD-kiadáson. Milyen borító és külcsín volt a célotok? ismertétek Anvil Kvlt korábbi munkáit?

„Vele most dolgoztunk együtt második alkalommal, de a Vrag második lemezének a borítója is az ő keze munkáját dicséri, szóval tudtuk, hogy mire számítsunk tőle. Ezúttal nagyon határozott leírást adtam neki arról, hogy mit szeretnék viszontlátni a borítón, és azt is, hogy Kittelsen-stílusban szeretném, ha alkotna. Mindenképpen régi vágású dolgot akartam, arra kértem őt is, hogy emlékezzen vissza a gyerekkorára, a nagyszülői házra, legyen friss, de mégis régies hatású az élmény. Ezt alkotta, és ahogy megláttuk, azonnal beleszerettünk, tökéletes összhangban volt a zenével. A többi alkotást a frontborító ihlette, azokat nem kértük eredetileg, de ahogy megláttam őket, azonnal kellettek, annyira illettek a koncepcióhoz."



Tudomásom szerint sem a Witcher, sem a Vrag nem koncertezik. Ezen a helyzeten a jövőben sem kívántok változtatni?


„Röviden nem. Már több mint 10 éve, hogy teljesen betelt nálam a pohár az állandó próbák és koncertek terén. Előtte volt sok fellépésünk ilyen-olyan formációkkal, álltunk színpadon együtt Karolával nem is egyszer, játszottunk maroknyi embernek és kisebb tömegeknek, de valahogy én sose találtam a helyem ebben az egészben. A Vrag egyáltalán nem való színpadra, túl személyes. A Witcher esetében nem zárom ki, hogy egyszer, valahol és valamikor talán színpadra viszünk pár számot, de egyelőre sem időnk, sem energiánk, de ami még fontosabb: motivációnk sincs arra, hogy ilyesmit tegyünk. Tökéletesen elegendő, hogy alkothatunk és lemezeket adhatunk ki, nekem jelenleg nincs más vágyam."



Visszatérve az új albumra. Nemrég megjelent A gyertyák csonkig égnek LP-változata. Régi tervetek volt már a vinyl-verzió? Sokat kellett dolgozni a megvalósításon?

„A legnagyobb álmunk vált valóra azzal, hogy bakeliten is kézbe vehettük a zenénket. Nagyon régóta terveztük, de sajnos az anyagiak mindig közbeszóltak, most azonban olyan jól ment a CD, a kazetta és a többi merch, hogy a Hunug Records segítségével – ezúttal is köszönet Lacinak – sikerült felesben összehoznunk egy 100 példányos limitált kiadást belőle. Túl sokat nem kellett dolgoznunk rajta, az egész az anyagiak függvénye volt. Egy kis háttérinfó, hogy amint leadtuk az anyagot a lemezgyárnak, bejelentkezett egy az undergroundban kisebb legendának tekinthető kiadó, hogy szeretnék kiadni a lemezünket bakeliten, amit most így sajnos el kellett utasítanunk, de ígéretet tettünk, hogy a következő lemez – amire már nagyon készülünk – ott jelenik meg bakeliten, így legközelebb talán már kezdetben elérhető lesz mindhárom formátum."



A Filosofem Records a saját kiadótok, ha jól tudom. Terveztek kiadni más csapatoktól is lemezeket? Egyébként mennyire rentábilis manapság egy ilyen underground kiadó?


„Így van, a Filosofem Records a saját kiadónk, ami nem nagy ügy, gyakorlatilag nevet adtunk vele a szerzői kiadásnak, mert így komolyabban veszik az embert, ha bejelentkezik egy magazinnál kritikára vagy cserélni akar egy másik kiadóval. Rengeteg megkeresést kaptunk külföldi és magyar zenekaroktól egyaránt azzal kapcsolatban, hogy adjuk ki a lemezüket, de senkit nem fogadunk, a név alatt egyelőre csak a saját projektjeinknek adunk otthont. Hamarosan újra kiadjuk rendes CD-n – feljavított hangzással, bónusz dallal, új borítóval – a 2012-es kislemezünket, amit szinte senki sem ismer, aztán jön egy új formációm – Frozen Wreath név alatt -, az első lemez jövőre jelenhet meg, majd az új Vrag van soron, ami talán még szintén belefér a jövő évbe. Egyelőre ennyi biztos. Hogy mennyire rentábilis egy ilyen kiadó? Soha nem érdekelt a pénz, szóval ez a része sem foglalkoztat.

Egy dolog érdekelt minket: a lemezünk legyen kiadva normális minőségben, olyan külalakkal, amilyennek mi szeretnénk, és akkor, amikor mi szeretnénk, ezen felül jusson el pár magazinhoz és azokhoz az emberekhez, akik értik ezt a zenét. Bár volt pár álmatlan éjszakánk, hiszen a megjelenés után napokig éjszakába nyúlóan csomagoltuk a rendeléseket, mert elképesztően sokan érdeklődtek – ezen bevallom mi is meglepődtünk –, de ha csak 100 CD ment volna el, én akkor sem szomorkodtam volna. Én az undergroundnak élek már közel 20 éve, tehát a saját lemezeinket a világ minden tájára cserélgetem, és a cserébe behozott lemezek egy jelentős része a saját gyűjteményben köt ki, mert egyrészt imádok friss zenékre lelni, másrészt így terjesztjük a saját albumunkat is. A mi szintünkön a kiadók annyit tesznek, hogy kiadják a CD-t, aztán ülnek rajta. Jó esetben cserélgetnek belőle pár darabot. Mi ennek nem láttuk semmi értelmét, inkább totális csináld magad módon kiadtuk mi, és szerencsére nagyon jól sült el a dolog, így szinte biztos, hogy ezen a jövőben sem változtatunk majd."






 


Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MACHINE HEAD - Hivatalos szöveges videó az egyik új dalukhoz: Bulletproof
2020. augusztus 11. (kedd) 18:44

Még június közepén egy 2 dalt tartalmazó digitális kislemezzel jelentkezett a Machine Head. A Civil Unrest címet viselő single A oldalára a Stop The Bleeding dal került, amelyben a Killswitch Engage frontembere, Jesse Leach a vendég, a B oldalra pedig egy Bulletproof című nóta. Mindkét dal az amerikai rendőri brutalitásra reflektál, a nóták a nemrég történt események után pár nappal születtek meg. A Stop The Bleeding dalhoz készült videót már akkpor bemutattuk, most pedig megszületett egy hivatalos szöveges videó a Bulletproofhoz is.   Akárcsak a Stop The Bleeding, a Bulletproof dal is Jared és Carlos segítségével került rögzítésre 2018 decemberében. Robb Flynn: "A Bulletproof szövege nem csupán annak nyomán született, hogy fehér felsőbbrendűséget hirdetők megölték Ahmaud Arberyt (februárban), de annak nyomán is, hogy a világunk teljesen kifordult önmagából. A világjárvány őrülete és a...

HAMMERFALL - Októberben masszív koncertanyag jön, videópremier: Never Forgive, Never Forget
HAMMERFALL - Októberben masszív koncertanyag jön, videópremier: Never Forgive, Never Forget

Live! Against The World címmel október 23-án egy új koncertanyaggal jelentkezik a Hammerfall, első előzetesként pedig máris itt a Never Forgive, Never Forget dal felvétele a svéd metal...

FINNTROLL - Jövő áprilisban visszatérnek Budapestre, jön az új lemez is
FINNTROLL - Jövő áprilisban visszatérnek Budapestre, jön az új lemez is

Vredesvävd (Wrath-woven) címmel  nem az eredetileg tervezett időpontban, augusztus közepén, hanem szeptember 18-án jelenik meg a Finntroll hetedik albuma. A finn folk mesterek hét éve...

STARDUST - Dal- és klippremier a Frontiers kiadó első magyar zenekarától: 2nd Hand Love
STARDUST - Dal- és klippremier a Frontiers kiadó első magyar zenekarától: 2nd Hand Love

Az AOR, melodikus rock vonalas budapesti Stardust még 2019 elején kötött szerződést az olasz Frontiers kiadóval, amely jelenleg az egyik legjelentősebb nemzetközi hard rock/metal...

AT NIGHT I FLY - Új karanténklip készült az Afterlife dalhoz
AT NIGHT I FLY - Új karanténklip készült az Afterlife dalhoz

Újabb élő karantén-videót készített az At Night I Fly zenekar, hasonlóan a májusi The Pit videóhoz. Ezúttal is különböző helyszíneken, de élőben játszották el a decemberben...

EiLEMA - Klip született a komolyabb, grunge-osabb Mother dalukhoz
EiLEMA - Klip született a komolyabb, grunge-osabb Mother dalukhoz

Uzseka Norbert szerint a budapesti EiLEMA 2019 egyik legjobb dalát adta ki Mother címmel a bemutatkozó EP-jén, a tavalyi Take Wingen. Most ehhez a nótához egy klip is született. "Ezúttal...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS