PENDRAGON - Love Over Fear (kritika)

Eredetileg a márciusi-áprilisi számunkban jelent meg

2020. június 23. (kedd) 09:27

PENDRAGON
Love Over Fear
(Toff Records/The Merch Desk)


 



Még Zeus Pendragon néven 1978-ban alapította a brit progrock zenekart az énekes/gitáros Nick Barrett. Az első album már a Zeus előtag elhagyásával jött ki 1985-ben, majd egy évvel később az a Clive Nolan billentyűs is csatlakozott a bandához, aki az itteni melóval párhuzamosan az Arena zenekart is pályára tette és üzemben tartja.

A Pendragon azóta is aktív részese az európai prog színtérnek, élő- és stúdióalbumok egész sorát hozták ki, a legutóbbit 2014-ben – ez volt a Men Who Climb Mountains. Az azóta eltelt időszak egy box set és koncertanyag kiadását, valamint egy doboscserét hozott: az új ütős a Craig Blundell helyére érkezett Jan-Vincent Velazco lett.

A Pendragon zenei világa a kezdetektől fogva szervesen illeszkedik az ún. neo-prog vonalhoz, ahol a lényeg gyakorlatilag a klasszikus régi progresszív alapcsapatok (Yes, ELP, korai Genesis, korai Marillion, stb.) örökségének ápolása és továbbvitele. Ennek megfelelően itt is erről van nagy vonalakban szó, bár azért modernebb fordulatok és hangszerelési megoldások is fel-felütik a fejüket.

Sok analóg billentyűvel, részben elektromos, részben akusztikus gitárokkal, gazdag vokálokkal dúsan felszerelt zenét játszik új lemezén is a Pendragon, időnként vonós hangszerekkel, netán folkos-keltás behatásokkal is fűszerezve. Utóbbira jó példa a 360 Degrees dal, amelyben tipikusan angolszász folkos zenei hatások keverednek modernebb-súlyosabb gitáros soundokkal és régisulis progrock hangulatokkal. De a zongorás, lebegős felvezetést követően a Soul And The Sea-ben is hallhatóak keményebben, karcosabban megszólaló gitárok.

A Whirlwindben ehhez képest jazzes témákat és szaxofont hallhatunk, másutt pedig mandolin vagy éppen hegedű színesíti az összképet. A Who We Really Are?-ban pedig eszenciálisan jelenik meg mindez, ebben a majdnem kilenc perces opuszban sűrűsödik talán leginkább össze a Pendragon lényege. A 360 Degrees mellett nálam ez a szerzemény jelenti a lemez csúcspontját. A szövegekbe túlzottan belemélyedni még nem volt időm, de annyi már a dalcímekből és a lemezborítóról is lejön, hogy egyfajta laza koncepció köti össze a nótákat, aminek a fókuszában a víz, a tenger, mint éltető elem jelenik meg.

Azzal együtt, hogy a progrock műfaj régi nagy klasszikusai lényegében már mindent megalkottak, ami ezzel a fajta muzsikával elmondható, az új Pendragont mégis átlagon felül jól esik hallgatni időnként. Egyrészt egész egyszerűen a jó dalok és az ízléses, kulturált hangszerelés miatt, másrészt meg mert az egész albumnak van egyfajta olyan derűs és pozitív, humánus kisugárzása, ami lényegében bármikor képes kisimítani a ráncokat az ember homlokán. Márpedig erre manapság igencsak szükség van.

Engem személy szerint erről a neo-prog vonalról összességében mondjuk jobban megérint az Arena vagy a Spock's Beard muzsikája, de ez inkább szimplán csak ízlésbeli kérdés nálam – ettől még tény, hogy a Pendragon is komoly minőséget mutat fel, konkrétan ezen az albumán éppen úgy, mint korábban. A szimpla változaton túl a Love Over Fear megjelent háromlemezes deluxe kiadásban is, ahol a második korong a daloknak az akusztikus, míg a harmadik az instrumentális verzióit tartalmazza. Komplettistáknak ezt a kiadványt ajánlom.

Sch-dt  8




















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARTILLERY - Májusban jön a dánok új albuma, új dal és klip: Turn Up the Rage
2021. április 14. (szerda) 15:03

X címmel május 7-én lát napvilágot a dán thrasher Artillery új stúdióalbuma, második előzetesként pedig a klippel kísért Turn Up the Rage dallal lehet ismerkedni. Az új anyagot a koppenhágai Medley stúdióban vették fel Søren Andersen producerrel, a 2019 őszén elhunyt alapító gitáros, Morten Stützer helyére Kræn Meier állt be, aki a dalszerzésből is kivette a részét. Michael Stützer gitáros (Morten tesója): "A jellegzetes Artillery-védjegyeket meg akartuk tartani, a riffeket és a fogós témákat, kombinálni az agressziót és a dallamokat. Mindig is a melodikus thrash metalt kevertük a 70-es és a 80-as évek súlyos hangzásaival, ezúttal pedig új elemek is vannak néhány nótában. Nem kell különösebben erőlködnünk, amikor megírunk egy új lemezt, mert szeretjük, amit csinálunk."   www.facebook.com/ARTILLERY.DK   ARTILLERY - Turn Up the Rage (a 2021-es X albumhoz) ARTILLERY - In...

DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS