VAMPIRE - Horror és death/thrash, dalpremier a nyári albumról: Serafim

Rex címmel érkezik majd a göteborgi ötösfogat harmadik nagylemeze

2020. június 5. (péntek) 13:17

Rex címmel június 19-én jön ki az infernális hangulatú old school death/thrash metalt játszó svéd Vampire harmadik albuma. A 2017-es With Primeval Force album folytatásáról máris itt a legfrissebb előzetes dal, a szöveges videóval kísért Serafim.

Az Autopsy, Possessed, korai Death, korai Celtic Frost vonalon mozgó göteborgi csapat 2011-ben állt össze és a következő évben kiadott demójuk azonnal óriási feltűnést keltett az underground világban, majd miután a Darkthrone vezér Fenriz is méltatta a blogjában, limitált példányos kislemez verzióban is kiadásra került. Ezt követte a 2014-es debütáló lemez...

A 2020-as album felvezetéseként a csapat már tavaly bemutatott egy új dalt, azonban még csak nyers keveréssel.



 

www.facebook.com/vampiretheband



"Akárcsak a With Primevil Force lemezt, az újat is Göteborgban rögzítettük a Nacksving stúdióban. Ezúttal is két részletben folyt a felvétel, és a kettő között több hónap is eltelt. Azért szeretünk így dolgozni, mert ezzel a módszerrel könnyen kiderülhet, hogy a friss anyag merre is akar elmozdulni. A dalírási folyamat során ez bizonyos kreatív rugalmasságot biztosít számunkra."

 


VAMPIRE - Serafim (szöveges videó a 2020-as Rex albumhoz)




VAMPIRE - Rex (a 2020-as Rex albumhoz)




VAMPIRE - Melek-Taus (szöveges videó a 2020-as Rex albumhoz)












VAMPIRE - Wiru-Akka (2019, nyers verzió a 2020-as Rex album előzeteseként)








VAMPIRE - Rex
(06/19 - Century Media)

01. Prelusion
02. Rex
03. Inspiritus
04. Wiru-Akka
05. Pandemoni
06. Moloch
07. Rekviem
08. Serafim
09. Anima
10. Melek-Taus










 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
2021. április 14. (szerda) 09:24

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez utódjáról máűr itt is van az első előzetes dal, a Learn To Love The Void. Új dobossal készült el a lemez, hiszen Husky (Stefan Hüsken) 2018-ban a Sodom dobosa lett, legalábbis egy időre, mellesleg az Asphyx biztos tagja. Az új srác Marco Hontheim, azaz Hont,aki már 2019-ben bemutatkozott egy kislemezen. Infernal: "Ez egy tipikus, régisulis black-death-thrash lemez, jó adagnyi agresszióval, de hatalmas atmoszférával és epikus tételekkel! Ugyanakkor nagy célom volt a hangzás módosítása. A legutóbbi lemezünk nagyon nyersen szólt, főleg a közép és magas frekvenciák domináltak. Egy melegebb, finomabb megszólalást akartam most. Mindig is nagyon bírtam a 2000-es Tyrants of the Netherworld albumunk hangzását, ezúttal arra törekedtünk, hogy több...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól
IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól

Már dolgozik a harmadik albumán a szimfo-metalos moszkvai Imperial Age, most azonban egy Powerwolf feldolgozással jelentkeztek, a Demons Are A Girl's Best Friend-hez pedig egy videó is...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS