ALAPI ISTVÁN - Az Edda gitárosa Szandival nyomja az AC/DC-himnuszt: Highway To Hell

Beindult Alapi Steve karantén projektje

2020. március 24. (kedd) 15:46

Az Edda gitárosa, Alapi István nem tétlenkedik a koronavírus okozta önkéntes karanténban sem, létrehozta az István Alapi's Quarantine Project-et, amelynek keretében távfelvételeket készít olyan zenésztársaival, barátaival, akik hozzá hasonlóan rendelkeznek odahaza a szükséges technikai feltételekkel.

Az első két felvétel már el is készült. Az elsőt Kovács Péterrel (művésznevén Kovax) hozta össze, akivel a Jeff Porcaro Emlékzenekarban játszott együtt, ez a Toto dala, a Hold The Line. A második pedig a klasszikus AC/DC himnusz, a Highway To Hell, ezt Szandi énekli és Bogdán Csaba (Solaris, Beatrice, Első Emelet - Szandi férje) is gitározik benne.

 


Alapi István a Facebookon


Alapi István:

"Aki ismer, az jól tudja, hogy a közösségi médiában a vírus megjelenése előtt is aktív voltam. Megmutattam magamat zeneszerzés és gyakorlás közben a közönségnek, olykor improvizatív dalokkal kedveskedtem rajongóimnak. Most, amikor alapvetően változtak meg a mindennapok, amikor az emberek nagy része bezártságban él, úgy gondoltam, az internet nagy segítséget nyújthat a kapcsolatok őrzésére."



ISTVÁN ALAPI'S QUARANTINE PROJECT feat. Szandi & Csaba Bogdán - Highway To Hell (AC/DC)





ISTVÁN ALAPI'S QUARANTINE PROJECT feat. Kovax - Hold The Line (Toto)










 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
JOE SLAVE - Dalpremier az ex-The Idoru énekes friss csapatától: Up & Gone
2020. április 7. (kedd) 18:39

Joe Slave néven hozott össze egy új zenekart az egykori The Idoru énekes, Szolga József. Ismerkedj meg a bandával és az első dalaikkal, melyek közül az Up & Gone a legfrissebb. Olyannyira, hogy ez itt a premierje. "Több mint 5 év telt el, amióta az Idoru befejezte munkásságát az akkori formációval, leszámítva a két flashback koncertet. Rengeteg dolgon ment keresztül mindenki, más zenekarokhoz csatlakoztak vagy újakat alapítottak. Én is részt vettem más projektekben, rengeteget tanultam dalírásról és előadásmódról. Mindig is voltak témáim és kész dalaim is, amelyekre úgy gondoltam, hogy megtartom őket egy lehetséges, jövőbeli, saját zenekarba. Tavaly márciusban jött el az a pillanat, amikor biztosan éreztem és akartam, hogy legyen egy saját zenekarom...   www.facebook.com/joeslaveband ...Anélkül, hogy tudtam volna, hogy kikkel és milyen név alatt fogunk zenélni, elkezdtem egy saját próbatermet...

HELFRÓ - Black metal Izlandról, dalpremier: Ávöxtur af rotnu tré
HELFRÓ - Black metal Izlandról, dalpremier: Ávöxtur af rotnu tré

Április 24-én jelenik meg az izlandi black metal duó, a Helfró bemutatkozó albuma a Season Of Mist gondozásában, a lemezt indító Afeitrun dalhoz forgatott klip után itt a harmadik...

METALLICA - Hetente egy teljes koncert felvétele, ezúttal Koppenhágából
METALLICA - Hetente egy teljes koncert felvétele, ezúttal Koppenhágából

Gondol a karanténban unatkozó rajongókra a Metallica, minden hétfőn egy teljes koncert felvételét teszik közzé a Youtube-csatornájukon. A két hete elindított Metallica Mondays akció...

MENTES NORBERT & RENATO PAVESI - Dal és videópremier: Múzsa
MENTES NORBERT & RENATO PAVESI - Dal és videópremier: Múzsa

Egy stúdióban rögzített akusztikus előadás-sorozat első részét nézheted meg máris Mentes Norberttől (Moby Dick, Hungarica) és Renato Pavesitől. A két gitáros most egy izgalmas...

BENIGHTED - Albumpremier a francia death/grind brigádtól: Obscene Repressed
BENIGHTED - Albumpremier a francia death/grind brigádtól: Obscene Repressed

Obscene Repressed címmel pénteken jelenik meg a death/grind vonalas francia Benighted kilencedik nagylemeze, amelynek borítóját Borbás Robi (Grindesign) készítette. Az albumot máris...

ROAD - Közönség-videó született: A jó reménység foka
ROAD - Közönség-videó született: A jó reménység foka

A jó reménység foka című dalhoz a közönséggel együtt készített videót a Road zenekar. A felvételt minden résztvevő az otthonában énekelte el, ebből született ez a különleges...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS