KHYMERA - Dallamrock/AOR premier Dennis Wardtól: The First Time

Március elején jön ki az ötödik nagylemez

2020. február 20. (csütörtök) 08:02

Master Of Illusions címmel március 6-án jelenik meg a dallamos rock, AOR projekt Khymera ötödik albuma, amelynek második előzeteseként már meg is hallgatható a The First Time dal.

A kétezres évek elején a Khymera alkalmi társulásként indult, amelyben az olasz producer, gitáros/billentyűs Daniele Liverani (Genius Rock Opera, Twinspirits stb.) fogott össze Steve Walsh énekessel (ex-Kansas, Streets), de csak a Pink Cream 69-ból és a Unisonic-ból ismert Dennis Ward basszer/producer csatlakozásával lett igazán aktív a Khymera. A brit Magnumhoz tavaly csatlakozó Dennis Ward énekel az új lemezen is, és a zenei vonal sem változott. A Khymera legutóbbi lemeze a 2015-ben kiadott The Grand Design volt.

 




Dennis: "2017-ben kezdtem írni az új dalokat, de ez lassú folyamat volt. Kezdetben pár dalszerzővel társultam, kevés eredménnyel, magam sem tudtam olyan ötletekkel előállni, amilyenekkel szerettem volna. Szerencsére aztán Michael Palace felajánlott egy számot, abból született meg az After All This Time, majd elkezdtem összedolgozni Pete Newdeck dobossal, Michael Klein gitárossal, Eric Ragno billentyűssel, valamint Jean Funes gitárossal (Hearts On Fire, Silent Tiger). Utána már gyorsan a helyükre kerültek a dolgok..."


Khymera 2020:

Dennis Ward - basszusgitár/ének
Pete Newdeck - dobok
Michael Klein - gitár
Eric Ragno - billentyűs hangszerek




KHYMERA - The First Time (a 2020-as Master Of Illusions albumról)




KHYMERA - Walk Away (szöveges videó a 2020-as Master Of Illusions albumhoz)








KHYMERA - Master Of Illusions
(03/06 - Frontiers)

01. Walk Away
02. The First Time
03. Master Of Illusions
04. The Sun Goes Down
05. Paradise
06. The Rhythm Of My Life
07. Follow The Sun
08. Father To Son
09. After All This Time
10. Victim Of Your Love
11. Let It Happen













Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
JOE SLAVE - Dalpremier az ex-The Idoru énekes friss csapatától: Up & Gone
2020. április 7. (kedd) 18:39

Joe Slave néven hozott össze egy új zenekart az egykori The Idoru énekes, Szolga József. Ismerkedj meg a bandával és az első dalaikkal, melyek közül az Up & Gone a legfrissebb. Olyannyira, hogy ez itt a premierje. "Több mint 5 év telt el, amióta az Idoru befejezte munkásságát az akkori formációval, leszámítva a két flashback koncertet. Rengeteg dolgon ment keresztül mindenki, más zenekarokhoz csatlakoztak vagy újakat alapítottak. Én is részt vettem más projektekben, rengeteget tanultam dalírásról és előadásmódról. Mindig is voltak témáim és kész dalaim is, amelyekre úgy gondoltam, hogy megtartom őket egy lehetséges, jövőbeli, saját zenekarba. Tavaly márciusban jött el az a pillanat, amikor biztosan éreztem és akartam, hogy legyen egy saját zenekarom...   www.facebook.com/joeslaveband ...Anélkül, hogy tudtam volna, hogy kikkel és milyen név alatt fogunk zenélni, elkezdtem egy saját próbatermet...

HELFRÓ - Black metal Izlandról, dalpremier: Ávöxtur af rotnu tré
HELFRÓ - Black metal Izlandról, dalpremier: Ávöxtur af rotnu tré

Április 24-én jelenik meg az izlandi black metal duó, a Helfró bemutatkozó albuma a Season Of Mist gondozásában, a lemezt indító Afeitrun dalhoz forgatott klip után itt a harmadik...

METALLICA - Hetente egy teljes koncert felvétele, ezúttal Koppenhágából
METALLICA - Hetente egy teljes koncert felvétele, ezúttal Koppenhágából

Gondol a karanténban unatkozó rajongókra a Metallica, minden hétfőn egy teljes koncert felvételét teszik közzé a Youtube-csatornájukon. A két hete elindított Metallica Mondays akció...

MENTES NORBERT & RENATO PAVESI - Dal és videópremier: Múzsa
MENTES NORBERT & RENATO PAVESI - Dal és videópremier: Múzsa

Egy stúdióban rögzített akusztikus előadás-sorozat első részét nézheted meg máris Mentes Norberttől (Moby Dick, Hungarica) és Renato Pavesitől. A két gitáros most egy izgalmas...

BENIGHTED - Albumpremier a francia death/grind brigádtól: Obscene Repressed
BENIGHTED - Albumpremier a francia death/grind brigádtól: Obscene Repressed

Obscene Repressed címmel pénteken jelenik meg a death/grind vonalas francia Benighted kilencedik nagylemeze, amelynek borítóját Borbás Robi (Grindesign) készítette. Az albumot máris...

ROAD - Közönség-videó született: A jó reménység foka
ROAD - Közönség-videó született: A jó reménység foka

A jó reménység foka című dalhoz a közönséggel együtt készített videót a Road zenekar. A felvételt minden résztvevő az otthonában énekelte el, ebből született ez a különleges...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS