TANKCSAPDA - Itt az új videoklip: Liliput Hollywood

A hónap végén startol a 2020-as Európa-turnéjuk

2020. február 12. (szerda) 09:17 | utoljára módosítva: 2020. február 13. (csütörtök) 10:07

Február 29-én Innsbruckban startol majd a Tankcsapda tavaszi Európa-turnéja, Magyarországon pedig idén csak 11 kiemelt koncertjük lesz. 

A tavaly kiadott Liliput Hollywood album címadó dalához készült el a Tankok friss klipje - ismerkedj meg vele!

 


www.facebook.com/Tankcsapda



"Mozgalmas hónapokat tudhat maga mögött a debreceni Tankcsapda. A 2019-ben 30 esztendős zenekar több kiemelt eseménnyel is előrukkolt a jubileumi évben – tripla budapesti buli, körszínpados aréna koncertek, sőt még egy kaliforniai miniturné is belefért az ünneplésbe. Amerika már ismerős terep a triónak, a 2015-ös USA-Kanada és a 2017-es New York-Toronto kör után a zenészek immáron harmadszor koncerteztek az Egyesült Államokban.

Ezúttal két helyszínen, a San Franciscói DNA Lounge-ban, illetve a Los Angeles-i Whisky a Go Go-ban találkozhatott velük a közönség, ahol a 2015-ös bulijuk sikere után már visszatérő vendégnek számítanak. A banda a rockzene melegágyaként emlegetett legendás hollywoodi klubban tartotta a születésnapi koncertjét, amit élőben követhettek a Youtube-on idehaza a rajongók."

 


TANKCSAPDA - Liliput Hollywood (a 2019-es Liliput Hollywood albumhoz)













 



2020 folyamán nem turnézik Magyarországon a Tankcsapda, lesz viszont 11 kiemelt nagykoncertjük, melyek közül háromnak a helyszíne a Budapest Park lesz - ráadásul tematikus jellegű bulikat adnak majd május 1-jén, július 31-én és október 2-án.


Az első koncerten csak az 1999-ig megírt dalaikból válogatnak, a másodikon a kétezres években született dalokból, az őszi koncerten pedig az utóbbi évtized nótái kerülnek majd terítékre. A 'Legyen mindig péntek' bulikra öt-öt dalt a közönség szavazhat majd be (szigorúan az adott korszakból).



 



"Hazánk legnépszerűbb rockzenekara - a háromtagú Tankcsapda - a hármas szám jegyében, a tavalyi 30 éves jubileuma után idén három részletben vonultatja fel eddigi életművét a Budapest Park közönségének.

Május 1-jén a Tankok az 1989-től 1999-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal – olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint a Baj van, A legjobb méreg, A Rock & Roll rugója az Egyszerű dal vagy a Fiúk ölébe lányok.

Július 31-én a Tankok a 2000-től 2009-ig megjelent dalaikat hozzák magukkal. Olyan korszakalkotó rockhimnuszok születtek ekkor, mint az Ez az a ház, az Adjon az ég, a Rock a nevem, vagy a Köszönet doktor.

Október 2-án a Tankok a 2010-es évek számaiból válogatnak – mint a Hatalom nélküli rend, a Köpök rátok, a Mi a f@sz van vagy az Alföldi gyerek – de a legutóbbi album dalai – a Liliput Hollywood, a Pattanások és szemüvegek vagy a Megölni engem - is fontos szerepet kapnak ezen az estén.


Hamarosan pedig Neked is lehetőséged lesz leadni a voksod, hogy a három évtized terméséből melyik TCS-dalokra zúznál legszívesebben!

A jegyértékesítés január 10-én 10 órakor indul. A három koncertre bérlet is váltható. A bérletvásárlók közül néhány szerencsés ráadásul személyes találkozót nyerhet a zenekarral - részletek hamarosan!"

 

Legyen mindig péntek - első évtized


Legyen mindig péntek - második évtized


Legyen mindig péntek - harmadik évtized






 









 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BRIAN MAY - Szívrohama volt a Queen gitárosának
2020. május 25. (hétfő) 13:12

Szívrohamon esett át, de már jobban van Brian May, a Queen gitárosa. "Sokkoló volt ezt megélni. Azt hittem, egészséges fickó vagyok. Negyven percen át éreztem nagy fájdalmat a mellkasomban, a karjaimban és erősen izzadtam. A csodálatos orvosom személyesen szállított be a kórházba" - idézte fel Brian May abban a videóban, amelyet hétfőn tett fel a közösségi oldalára.   Mint elmesélte, a szívroham előtt egy héten át komoly fájdalmai voltak gerince alsó részében, az ülőidegében, és MRI-vizsgálatot is végeztek rajta. Megjegyezte: olyan volt, mintha egy csavarhúzót szúrtak volna a hátába. Szörnyű, ijesztő fájdalmat érzett, ami sokkoló volt számára, és ez vezetett a szívrohamhoz. "A kórházban elvégeztek rajtam egy érrajzolatot, vagyis a vérereim röntgenvizsgálatát. Az orvosi stáb megállapította, hogy három artériám záródott el, ami miatt felvetődött egy nyitott szívműtét...

MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját
MAN ON MAN - A Youtube leszedte a Faith No More billentyűs meleg projektjének videóját

Pár nappal ezelőtt jelentette be új projektjét a Faith No More billentyűse, Roddy Bottum, és akkor be is mutatta a Man On Man első klipes dalát, a Daddy-t, amit azóta letiltott a Youtube....

ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS