HOBO - "Mi mindenkinek játszottunk, akit érdekelt a zenénk"

Boldog születésnapot, Hobo!

2020. február 13. (csütörtök) 10:35 | utoljára módosítva: 2020. február 13. (csütörtök) 10:36

Földes László, azaz Hobo a mai napon ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik.

A turné utolsó állomása 2020. december 28-án lesz a Papp László Budapest Sportarénában, ahol Hobo színházi és irodalmi szerepei háttérbe kerülnek és a zenét állítja a középpontba. A koncertre február 13-tól, azaz a mai naptól kaphatók jegyek.

A 75. születésnap alkalmából Vági Barbara készített interjút Hobóval az origo.hu számára.

 


hobo.hu


Hobo 75 - az Arénában




Ha most találkozna a fiatalkori önmagával, ön szerint a fiatalember - saját maga - mit kérne számon most önön?


"Azt hiszem, semmit, hiszen nem gondoltam soha, hogy ezt csinálom majd egész életemben. Ötven évvel ezelőtt kezdtem írni - és sikeresek voltak a novelláim. Egy-két filmben is kaptam szerepet - volt olyan alkotás, amit ugyan betiltottak, és volt, amit bemutattak. De még akkor sem gondoltam semmire. Leginkább tagadásban voltam. Csak azt tudtam biztosan, hogy mi nem akarok lenni."



És mi nem akart lenni?

"Az apám fia."




Mikor volt az első, igazán átütő sikere?

"A legelső koncert volt talán a legjobb az életemben, a Lőrinci Ifjúsági Parkban. Hiszen minden akkor dőlt el 33 éves koromban, 1978-ban. Semmire sem emlékszem, csak, hogy elképesztően fogadták. Amatőrök voltunk, hobbiból zenéltünk. Rolling Stones és Doors dalokat játszottunk, meg néhány fekete bluest. Mindet magyarul. De még ekkor sem gondoltam, hogy ebből élek majd. Írtam, gimnáziumban tanítottam - úgy gondoltam, hogy ez az én utam. Egyébként szerettem is tanítani."



1979-ben a Rolling Stones Blues című dalban azt írta: 'a házra, ahol születtem, tíz bomba repült, a cigányasszony mondta, mikor anyám szült: fiadnak az Isten nehéz sorsot küld, de ha eljön az idő, gördül, mint a kő'.


"A környékre, ahol születtem, valóban több bombát dobtak a második világháborúban. 'Gördülő kövön pedig nem nő moha'. Ez a mondás a rolling stone mitológia alapköve. Már kissrác korom óta csavarogtam, stoppoltam, később, 18 éves korom után meg nem volt otthonom."

 




Abból nem volt baja, amikor a Moszkva tér blues-ben azt írta: 'A Moszkva térig jár az 56-os busz (...), hideg keleti szél a szoknyák alá fúj, langyos nyugati szél újságokat fúj'?

"Na, az kicsapta a biztosítékot. Mondtam Tóth Dezső miniszterhelyettesnek, hogy az 56-os busz tényleg a Moszkva térig jár. Tajtékzott, mert a Moszkva szó együtt szerepelt egy dalszövegben 56-tal együtt. Ők nemcsak az embereket, a gondolatot is üldözték.

Nagy előnyöm volt az, hogy nem készültem erre szerepre, nem érdekelt, hogy van-e lemezem, vagy nincs. Az első lemezeink dalait élőben próbáltuk ki, az emberek előtt. Így sokan már megjelenésük előtt ismerték azokat. Kis kazettás magnóval felvették őket a bulikon és másolatokban terjesztették egymást között. A Budai Ifjúsági Park hangmérnökének parancsba adták, hogy a Hobo koncerteken még az összekötőszövegeket is rögzítsék. Képzelem, milyen hatása lehetett annak a felvételnek, ahol az MSZMP KB által kiadott május elsejei jelszavak között hangzott el a Gazember, a Moszkva tér blues."






Mindezzel együtt állítja azt, hogy nem üldözték?

"Igen. De a Beatricét tényleg üldözték. Nagy Feróék voltak az első számú célpont. Kiadták, hogy fel kell oszlatni a zenekart, és el kell terjeszteni róluk, hogy fasiszták. Rájuk küldtek egy álszociológust, aki tönkredumálta őket és szétmentek. Ők az úgynevezett csöveseknek játszottak. Mi mindenkinek játszottunk, akit érdekelt a zenénk."


A teljes interjúhoz kattints ide!



 




Megjelent Hobo Viharban születtem című könyve is, 2 CD-vel, amely a tavaly március 30-i arénabeli koncert kivonatos anyaga. A 48 oldalas könyv fotókat és Hobónak a dalokhoz fűzött gondolatait tartalmazza.






 

 



 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ARCHAIC - Eldöntötték: nem keresnek új énekest, négyesben folytatják
2020. május 24. (vasárnap) 09:36

Még május elején jelentette be Jósa Tamás énekes, hogy kiszáll a thrasher Archaic-ból, a csapat pedig némi tanakodást követően úgy döntött, hogy nem keresnek új énekest, Erdélyi Péter gitáros veszi át a frontemberi szerepet. "Néha megéri csúszni egy bejelentéssel, mert lehet, hogy kettő lesz belőle... Elsőként, a zenekar némi tanakodás és pár próba után úgy döntött, hogy négyesben folytatja tovább, az énekesi posztot pedig a gitárosunk, Peti fogja átvenni, akinek egyáltalán nem ismeretlen ez a terep, hiszen több korábbi zenekarában is évekig volt front énekes. Ezenfelül pedig csatlakoztunk a No Name Agency szervezői csapatához, akik a nemzetközi koncertek és fesztiválok szervezésében segédkeznek majd. Izgalmas idők jönnek, alig várjuk, hogy ősszel találkozzunk élőben is!" (Fotó: Galambos Helga)   www.facebook.com/ArchaicBand   ARCHAIC - Wacken Metal Battle (2019 - Wacken Open...

JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai
JOURNEY - Újra teljes a felállás, megvannak a kirúgott tagok utódai

Az még márciusi hír volt, hogy a legendás arénarocker Journey megvált Steve Smith dobostól és Ross Valory basszusgitárostól - üzleti és jogi nézeteltérések miatt. Az 1973 óta...

STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here
STABBED - Groove-os, progos metal súly, új EP a budapesti csapattól: Never Here

Never Here címmel megjelent és végig is hallgatható a groove-os, progos, súlyos metalt nyomató Stabbed új EP-je, a 2017 tavaszán megjelent Long Way Down album folytatása. Az egyik dalhoz...

FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk
FLOOD IN THE DESERT - Lemezelőzetes új dal érkezett: Egy új nap virrad ránk

Egy új nap virrad ránk címmel egy szöveges videóval kísért friss dallal jelentkezett a budapesti Flood In The Desert. A 2008-ban alakult heavy metal banda 2015-ben adta ki az Árvíz a...

SOULFLY - Új koncert EP New Yorkból és mellé egy friss koncertvideó is
SOULFLY - Új koncert EP New Yorkból és mellé egy friss koncertvideó is

Live Ritual NYC MMXIX címmel egy digitális koncert EP-vel jelentkezett a Max Cavalera vezette Soulfly. A 7 nótát tartalmazó EP anyagát a 2018-as Ritual album turnéjának New York-i...

COREY TAYLOR - A Slipknot és Stone Sour frontember befejezte az első szólóalbumát
COREY TAYLOR - A Slipknot és Stone Sour frontember befejezte az első szólóalbumát

Lzzy Hale (Halestorm) műsorában, a We Are Hear podcastjében volt vendég a Slipknot és Stone Sour frontember, Corey Taylor, ahol többek között arról is beszámolt, hogy befejezte első...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS