SLOGAN - Koncert a Robotban (beszámoló)

A Rattle Inc. egy régi arcok által készített, a neten újjáélesztett ősi metal fanzine, amely a 3. születésnapját a Robotban ünnepelte, egy beszélgetéssel, tombolával, tortázással egybekötött Slogan koncerttel. Híven a ’zine hagyományaihoz, hiszen elsősorban a régi (és jelenkori) undergroundra koncentrálnak.

 

A Slogan a ’90-es évek első felében valami egészen egyedülállót és elképesztőt alkotott, ám a közöny és értetlenség falát nem tudták sem lebontani, sem átugrani, küzdeni ellene viszont fájdalmas, pláne éveken keresztül, úgyhogy végül feladták. Egy kérészéletű reuniont nem számítva néhány évvel ezelőtt éledt újjá úgy igazán a csapat, akkor már másik énekessel.

Az Előbújhat minden állat című visszatérő album hatványozottan extrém és elvont lett, még a régi rajongók egy részét is kiakasztotta, de van abban valami, hogy ahhoz, hogy az emberek bármit észrevegyenek, egyre inkább sokkoló valamivel kell előállni… Aztán, hogy ez így célravezető-e, az már relatív – de ha csak egy embernek is felnyitotta a szemét az az album, már jó. Mindenesetre nagy siker nem lett az Előbújhat…, a tagoknak minimális ideje van erre a zenekarra, így nagyon ritkán koncerteznek.

 

A Robot-beli fellépés amiatt lett történelmi/ünnepi alkalom, hogy az eredeti énekes, Valachi László és a régi basszer, Márkus Attila (Masher) is fellépett velük (bár ősz fejszőrzete miatt Lucu sem tűnik kimondottan újnak, hehe). Hol így, hol úgy szerepeltek, volt, hogy míg Lacika énekelt, Rüjön Hönt, a jelen felállás napszemüveges messiásra hasonlító énekese a közönség körében zúzott, de olyan is, hogy mind fenn voltak a színpadon, és volt ennek valami jó értelemben családias hangulata.

 

 

Miközben a koncert zöme azért elég sűrű és zúzós volt, legyen szó az utolsó anyag olyan dalairól, mint a Kapukód: B4zm3g Sl0g4n és a Mé Forog, Mé Lángol, vagy a korai időkből elővett Accidentről és Near to the Horizon-ról. Az egyik csúcspont persze az ennyi év után is hátborzongató Art of Ego volt, a másik számomra a Rüjönnel készült, hipnotikus Angyal. De ami mindent vitt, az a Pendulum (Inga) volt, a Voluntary Swoon albumról.

Az sem ártott neki, hogy Laci nem sikoltozta ki a magasakat, ez így is tökéletes volt – még a régi szép időkben sem szólalt meg mindig ilyen irgalmatlanul vaskosan. Szürreális és felvillanozó élmény volt, ahogy az egész koncert. A buli előtt volt egy kb. ¾ órás beszélgetés a zenekar négy régi tagjával (a két Valachi, emblematikus fehér jégeralsójában Horváth Endriske és Juhász Rob). Ott hangzott el, hogy nincs idő (nem metafizikai értelemben, hanem arra, hogy összejöjjenek új dalokat írni), és a dobos Attila szőrmentén utalt rá, hogy a világban zajló folyamatok végképp az ellen dolgoznak, hogy ezt a zenét valaha is megértsék az emberek.

 

 

Aztán egy ponton odajött Masher, és Coelho-t megszégyenítő pozitív hozzáállással rámutatott, hogy ejszen a jelenlévők azért vannak itt, mert szeretik a Slogant. Persze, hogy nem voltunk sokan, illetve az apró Robotban az ötven ember is sok, de az a helyzet, hogy ha csak olyan koncertre mennék el, amiről biztosan tudhatom, hogy olyan jó lesz, mint ez volt, akkor évi néhány bulin vennék csak részt. Sokat filóztam azon, hogy mit jelent és mit ér a Slogan életműve. Nem hiszek abban, hogy tömegeket lehetne ráébreszteni, hogy ellopják az életüket, noha egyetlen jól irányzott tudati átkapcsolás elég lenne az emberhez méltóbb, tartalmasabb élethez, ezért nem is remélem már rég, hogy majd a Slogan (vagy bárki más) megcsinálja.

 

Önmagában az, hogy van Slogan (és még néhány hasonló világképtágító zenekar), csak néhányunknak jelent vigaszt, és ez a vigasz sem elég ahhoz, hogy kiléphessünk a „mátrixból” – hiszen még ők maguk sem tudnak az élet minden feladata, viszontagsága mellett annyit foglalkozni a zenekarral, mint szeretnének. S persze végül mind meghalunk, és az alapján, ami biztosan tudható, nincs rá semmi bizonyíték, hogy jobbak a halál utáni kilátásai annak, aki a valóság nagyobb részét látja, mint a – mondjuk így – átlagemberek.

Viszont az említett néhányaknak a Slogan azt a biztos tudást adta, hogy a dolgokat lehet máshogy is csinálni, lehet szabadon, nyitottan állni a világhoz, és nem kell mindent elfogadni, amit elénk dob a gép. Továbbá adott egy újabb emlékkönyvbe való koncertet, egy félhomályos pinceklubban és a leghosszabb éjszakán bár, egy olyan koncertet, amely egyszerűen ragyogott, izzott a zenétől, a belétett és általa felélesztett energiáktól. Hogy az ember ilyesminek részese lehet, az önmagában elég indok, hogy kijelentsem: élni jó.

U.N.


Összes fotó Uzsena Norbitól