DOWN - Kirk Windstein gitáros visszatért a bandába

2020 lesz 25 éves a Nola lemez, meg akarják ünnepelni

2019. december 18. (szerda) 07:51

Már októberben felröppent a hír a Down visszatéréséről, és Phil Anselmo szavaiból akkor az derült ki, hogy számít Kirk Windstein gitárosra is, aki 2013-ban szállt ki a csapatból, hogy a Crowbarra koncentráljon. Kirk első szólóalbuma január 24-én jön majd ki Dream In Motion címmel, és jelenleg biztosra vehető, hogy ott lesz a színpadon a Down 2020-as koncertjein. Egyelőre azt tudni, hogy a banda fellép a Copenhell, a Graspop és a Hellfest fesztiválokon. Az első Down album, a Nola jövőre lesz 25 éves.

Kirk Windstein: "Az utóbbi négy nap során vagy húsz alkalommal is beszéltem Pepper Keenannek (Down gitáros, C.O.C.), próbáljuk megfejteni ezt a dolgot. Beszéltem Phillel is, évek óta először, volt egy kellemes, 45 perces beszélgetésünk. Minden kétséget kizáróan benne vagyok a dologban. Pepper konkrétan úgy fogalmazott, hogy 'Ha Kirk nincs benne, akkor én sem', ezt mondta Philnek és Jimmynek (Jimmy Bower dobos). Én meg azt mondtam Peppernek, hogy egy csomó mindent éltünk át együtt, de szeretném csinálni, viszont ha te nem vagy benne, akkor én sem...

 



A Nola lemezről van szó! Ennek olyannak kell lennie... Jézus, egyikünk sem lesz már fiatalabb. Szeretnék egy csomó mindent csinálni, mint például a Psycho Las Vegas. Az egyeztetéssel bajlódtunk, ez jelenti a problémát. Én fullosan ott vagyok a Crowbarban, Pepper a C.O.C.-ben, Phil az Illegals-ban... Nehéz ügy ez, de reménykedem, hogy sikerül néhány dátumot beiktatnunk a Downnal...

Vagy én leszek a bulikon, vagy senki. Tudomásom szerint, és ez kétségtelen, mert Philtől és Peppetről jött az infó, nélkülem nem játszanak. És ezt nagyra értékelem! A barátságunk egészen a tinédzser korunking vezet vissza, ma meg már ötvenesek vagyunk. És ez jó érzéssel tölt el. Bármit is csinál mostantól a Down, legyen az egy teljes turné vagy egyetlen buli, 99,9 százalék, hogy részt veszek benne. Felkértek, hogy térjek vissza és ezt igazán nagyra tartom. Oda kanyarodunk vissza, ahonnan annak idején elindultunk, azaz a Down egy mellékprojekt. Őszintén szólva, jobb is, ha az. Mindenki erős egyéniséggel bír, mindenkinek van saját bandája, mindenki írja a saját dalait. De a lényeg az, hogy csinálni akarjuk.
"
 

 

 












 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
FOO FIGHTERS - Hivatalos klip az új dalhoz: Waiting On A War
2021. január 19. (kedd) 17:29

9 dallal és Medicine At Midnight címmel érkezik majd az új Foo Fighters album február 5-én. A klippel kísért Shame Shame volt az első előzetes daluk, a második kedvcsináló új számhoz, a Waiting On A War-hoz pedig most a hivatalos klip is megérkezett. Dave Grohlék a minap a Jimmy Kimmel Live! show-ban vezették elő a Waiting On A War és a No Son Of Mine dalokat, azt a felvételt is mutatjuk. Ez lesz a tizedik Foo Fighters album, a 2017-es Concrete And Gold lemez utódja. Az anyag producere maga a zenekar volt, Greg Kurstin mellett. Dave Grohl: "A múlt ősszel épp a lányomat fuvaroztam a sulijában, amikor odafordult hozzám és megkérdezte: 'Apa, háború lesz?'. Össze is szorult a szívem, amikor leesett, hogy ugyanaz a sötét felleg nyomasztja, mint engem 40 évvel ezelőtt. Aznap meg is írtam a Waiting On A War dalt. Minden nap arra számítani, hogy leszakad az ég. Csakis erről szól ez az egész? Nincs is több, csak annyi, hogy számítasz...

NERVOSA - Dal- és klippremier: Under Ruins
NERVOSA - Dal- és klippremier: Under Ruins

Még tavaly tavasszal történt, hogy Fernanda Lira basszer/énekesnő és Luana Dametto dobos váratlanul kiszállt a brazil thrasher csajtrió Nervosából, Prika Amaral gitáros pedig hamarosan...

GUTTED - Új felállásról, új EP-ről szólnak a friss hírek
GUTTED - Új felállásról, új EP-ről szólnak a friss hírek

Egy 5 dalos új EP-n dolgozik a brutális death/grind vonalon a hazai színtér elitjéhez tartozó Gutted. A csapat legutóbbi, negyedik albuma 2016-ban jött ki Martyr Creation címmel. "Üdv...

ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt
ICED EARTH - Jon Schaffert őrizetbe vették a Capitolium ostroma miatt

Őrizetbe vették az amerikai hatóságok az Iced Earth főnökét, azt követően, hogy január 6-án Jon Schaffer is behatolt tüntetőkkel a washingtoni Capitolium épületébe. Ismert, hogy...

DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától
DREAD SOVEREIGN - Új klip és új album a Primordial-főnök doomos, ős-metalos csapatától

Alchemical Warfare címmel megjelent és végig is hallgatható a Primordial énekes Nemtheanga doomos, ős-metalos csapatának új albuma. A harmadik Dread Sovereign lemez She Wolves Of The...

TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light
TRANSATLANTIC - Rendhagyó konceptanyag jön Portnoyéktól, premier: Looking For The Light

Hét év után egy új albummal jelentkezik a Mike Portnoy dobos, Neal Morse énekes, billentyűs, gitáros (ex-Spock's Beard), Roine Stolt gitáros, énekes (The Flower Kings) és Pete...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS