OZZY OSBOURNE - Itt vannak a kétszer halasztott Európa-turné új állomásai

Továbbra is az 50 éves Judas Priest lesz a különleges vendég

2019. november 11. (hétfő) 12:13 | utoljára módosítva: 2019. november 11. (hétfő) 12:20

Ozzy Osbourne október elején jelentette be, hogy kénytelen elhalasztani a korábban 2020 elejére átpakolt európai koncertjeit, most pedig itt vannak a friss koncertdátumok, 2020 októberére, novemberére, decemberére. Az nem változott, hogy a turné különleges vendége az 50 éves jubileumát ünneplő Judas Priest lesz. 

A legendás énekes 2019 elején elesett az otthonában és úgy fogalmazott, hogy a teljes gyógyulásához több időre van szüksége, mint azt gondolták volna, így türelmet kér, de nem megy nyugdíjba, és jön az új album is. A Judas Priesttel közös Európa-turné 2020. január 31-én indult volna Nottinghamben, és tartott volna egészen március 16-ig.

Prágában 2020. november 13-án lesz az Ozzy & Judas Priest koncert, Bécsben pedig november 16-án. Az összes dátumot megtalálod kicsit lejjebb. A korábban megvett jegyek mind érvényesek, de vissza is válthatók a vásárlás helyén.



 


www.facebook.com/ozzyosbourne







 

OZZY OSBOURNE
vendég: JUDAS PRIEST

UK/Europe Tour 2020

Október
23 Newcastle, Utilita Arena, UK
25 Glasgow, SSE Hydro, UK
28 London, The O2, UK
31 Birmingham, Resorts World Arena, UK



November
02 Manchester, Manchester Arena, UK
05 Dublin, 3Arena, Ireland
08 Nottingham, Motorpoint Arena, UK
11 Dortmund, Westfalenhalle, Germany
13 Prága, O2 Arena, Czech Republic
16 Bécs, Stadthalle, Austria
19 Bologna, Unipol Arena, Italy
22 Madrid, WiZink Arena, Spain
24 Zürich, Hallenstadion, Switzerland
26 München, Olympiahalle, Germany
28 Mannheim, SAP Arena, Germany
30 Berlin, Mercedes-Benz Arena, Germany



December
03 Hamburg, Barclaycard Arena, Germany
05 Stockholm, Friends Arena, Sweden
07 Helsinki, Hartwall Arena, Finland









 


Under The Graveyard címmel már meg is hallgatható egy új Ozzy Osbourne dal, mégpedig annak a januárra várható 9 nótás új albumnak az előzeteseként, amely Andrew Watt producerkedésével készült el. A lemez címe Ordinary Man lesz.


Andrew Watt gitáros, dalszerző 2013-ban még Glenn Hughes és Jason Bonham oldalán bukkant fel a California Breed zenekarban, majd szólókarrierbe kezdett, de igazából a produceri tevékenysége révén vált ismertté, idén Grammy-díjat is kapott Cardi B lemezén végzett munkájáért. Ozzy szerepelt a rapper Post Malone friss lemezének egyik dalában, a Take What You Want-ban, ezután kezdett dolgozni Malone producerével ezen az új albumon.

Az Under The Graveyard zenéjét és szövegét Andy Watt írta, de voltak szerzőtársai is, a dalszerző-énekes Ali Tamposi, valamint a Red Hot Chili Peppers dobosa, Chad Smith, akinek a keze már a Take What You Want dalban is benne volt. A nóta keverését Alan Moulder (Nine Inch Nails, U2, Queens Of The Stone Age stb.) volt. Zakk Wylde gitáros nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy ez az új lemez nélküle született meg.

Az új Ozzy album felvételei Los Angelesben zajlottak, a dalokban Andrew Watt producer gitározik, a basszusgitárt a Guns N' Roses-ból ismert Duff McKagan kezeli, dobokon pedig a Red Hot Chili Peppers-ből Chad Smith játszik.


OZZY OSBOURNE - Under The Graveyard (a 2020-as Ordinary Man album előzeteseként)







Zakk Wylde az új Ozzy lemezről:

"Nem, nem, semmit sem dolgoztunk rajta. Ozz csak pár barátjával jammelt, az ismerőseivel. Valahogy így jelezte: 'Szia, Zakk, végül felvettünk pár cuccot', vagy ilyesmi, én meg: 'Ó, az király, Ozz'. Az a Post Malone cucc (a Take What You Want dal), amit hallottam, nagyszerű volt. Post lejött valamelyik Black Label Society bulira, mikor is... Talán fél évvel ezelőtt, még az Ozz-sztori előtt. Csak lejött cimbizni. Egy igazán rendes srác. Aztán hallottam a számot, Ozzy óriási benne, ember. De nem, semmi közöm ahhoz a cucchoz, amit Ozzy most felvett."


Zakk is tudja, hogy sokan azt várták, ő játszik majd az új lemezen:

"Az a nagy helyzet, hogy összejöhetünk akármikor és felvehetünk egy újabb lemezt. Szóval, ezzel nincs semmi gond."


Ozzy egészségéről pedig ezt mondta:

"Nemrég találkoztam vele, a lányom esküvőjén. Még nyomja a rehabját, meg minden ilyesmit. Nyilván arra készültünk, hogy megcsináljuk ezt a turnét, de a dokija azt mondta neki, hogy erre még nem áll készen. Ez pont olyan, mint a sportolóknál. Ha még nem vagy készen a meccsre, akkor nem érdemes kockáztatni, mert csak súlyosabb lesz a sérülésed. Érted, mire gondolok? Akkor lehet menni, ha már rendben vagy... Szerintem nem kell amiatt aggódni, hogy a kutya sem lesz ott, amikor végül nekivág a turnénak! (nevet) 'Ozz, ne aggódj emiatt!' Ha jól vagy, ha készen állsz rá, akkor megyünk és nyomjuk. És akkor is ott lesz mindenki!" (nevet) 






Andrew Watt a kooperációval kapcsolatban így fogalmazott a Billboardnak:

"Ozzy lányával, Kellyvel találkoztam egy partin, ahol bedobtam ezt a Post és Ozzy közös munka ötletet. Kelly aztán megmutatta neki a zenét, Ozzynak meg be is jött, de aztán jó ideig nem történt semmi, én meg küldtem az sms-eket Kellynek... Aztán váratlanul azt írta vissza, hogy Ozzy megcsinálja a nótát. Tetszik neki."

Watt véleménye a Take What You Want dalról:

"Ez a 2019-es Ozzy, jó ízléssel, és jön majd egy rakás ilyen, ami leolvasztja majd az emberek arcát." 


 
Ozzy korábban ezt mondta Post Malone kapcsán:

"Soha nem is hallottam korábban erről a srácról. Azt akarta, hogy énekeljek az egyik dalában, a Take What You Want-ban, úgyhogy ezt meg is csináltam, aztán az egyik dolog hozta a másikat. Elkezdtem dolgozni egy új lemezen Post Malone producerével, Andrew Watt-tal. Csak kilenc dalról van szó, de amolyan katalizátor volt ahhoz, hogy most itt legyek.

Ha nincs ez a lemezkészítés, még mindig otthon lógnék, arra gondolva, hogy örökké itt fogok heverni. Piszokil hiányzott a zene. A rajongóim annyira lojálisak és annyira jók. Amíg nem jött ez a lemez, azt hittem, hogy haldoklom. De így végre felemeltem a seggemet. 

10 éve ez az első stúdiómunkám, szóval, kicsit el is veszítettem a fonalat. Manapság a zenék azonnal a netre mennek, gyorsabban, mint amennyi idő alatt megírok egy sms-t. Minden a letöltésről és a streamingről szól. Egyáltalán mi a f...t jelent ez?! Mi az a Spotify? Azt hittem, az valami bőrpobléma, amikor tele lesz az ember bőre pöttyökkel... A lemezt négy hét alatt be is fejeztük. Mondtam is Sharonnal, hogy nem is éreztem, hogy lemezt készítek, mert nem az lett a vége, hogy üvöltözünk egymással."
 



POST MALONE feat. Ozzy - Take What You Want (a 2019-es Post Malone albumról)


 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DIKTÁTOR - Új lemez született, itt a címadó dal: A hős kisteknős
2019. december 9. (hétfő) 16:32

A hős kisteknős címmel megjelent a debreceni Diktátor új lemeze, 4 friss dallal és 12 koncertnótával, amelyeket a Kaptár klubban rögzített a kultikus banda. A címadó dalhoz született szöveges videóval máris megismerkedhetsz. Derzsi vezér: "A Diktátor zenekar az elmúlt három évben, vagyis az előző lemezünk kiadása óta többszörösen megfiatalodott. A koncertek, a próbák és az összecsiszolódás ideje alatt született néhány új dal, ezekkel indul ez a lemez, pontosabban az első négy szám az, amit a jövőre nézve programadónak tekinthetünk. Eredetileg egy komplett koncertanyag rögzítését terveztük, melynek egy része az új dalok elhangzása után következik... www.facebook.com/diktatormusic  ...Egymás után két koncertet vettünk fel, mert biztosra akartunk menni, a pontosság és a minőség érdekében, mert ugye mi lesz, ha mégiscsak hibázunk valahol? Az eredmény hallható. Nem cizelláltuk túl a...

SOLIDITY - Progos thrash/death/power, új EP a budapesti csapattól: Controlled?
SOLIDITY - Progos thrash/death/power, új EP a budapesti csapattól: Controlled?

Controlled? címmel megjelent a progresszív thrash/death/power vonalas budapesti Solidity új EP-je. "Ez a 4 új dal betekintést nyújt a jövőre megjelenő második nagylemezünk...

PALAYE ROYALE - Klippel és dallal a fegyverek ellen: Massacre, The New American Dream
PALAYE ROYALE - Klippel és dallal a fegyverek ellen: Massacre, The New American Dream

Massacre, The New American Dream címmel egy fegyverellenes nótával jelentkezett nemrég a kanadai Palaye Royale, a dalhoz pedig most a klip is megérkezett.  Jó hír, hogy jövő tavasszal...

NUMENOREAN - Titkos helyen egy 'last minute' black metal buli most pénteken
NUMENOREAN - Titkos helyen egy 'last minute' black metal buli most pénteken

Adore címmel idén tavasszal adta ki a második albumát a kanadai post-black brigád Numenorean, pénteken, december 13-án pedig 'last minute' jelleggel játszanak majd Budapesten a portugál...

UADA - Tavasszal három másik black bandával tér vissza az amerikai négyes
UADA - Tavasszal három másik black bandával tér vissza az amerikai négyes

Idén nyáron a Dürer Kertben koncertezett a black metalos amerikai Uada, jövő tavasszal pedig egy újabb turnéval térnek vissza Budapestre. Három bandát hoznak magukkal, a svéd Griftet, a...

RAM - Új videoklip a svéd heavy metal csapattól: The Trap
RAM - Új videoklip a svéd heavy metal csapattól: The Trap

The Throne Within címmel még szeptemberben jelent meg a tradicionális heavy metalt nyomató svéd Ram hatodik albuma, a 2017-es Rod lemez folytatása, amelynek The Trap daláhopz készült el a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS