NILE - Szöveges videóval a novemberi album címadó dala: Vile Nilotic Rites

Négy év után érkezik az új stúdióalbum

2019. október 8. (kedd) 11:12

Még javában tart a Karl Sanders vezette Nile és a Hate Eternal közös Európa-turnéja, amelynek budapesti koncertje a múlt hónap közepén volt, de már az új Nile album megjelenése sincs messze. Az új lemez november 1-jén lát majd napvilágot Vile Nilotic Rites címmel, a pár napja bemutatott címadó dalhoz pedig most a szöveges videó is megérkezett.

Karl Sanders énekes/gitáros: "A Vile Nilotic Rites egy fogós nóta, változatos tempókkal, a zúzós súlyosságtól az ellenállhatatlan középtempós groove-on át a pörgős blastig. Van egy súlyosan gonosz hangulata, és épp annyi technikázást tartalmaz, hogy élvezetes legyen játszani. A turnén már nyomjuk is, nagy sikerrel. A szövege az egyik kedvencem a lemezről, akárcsak Brian és Brad énektémái, nem elfeledkezve persze George hihetetlenül brutális, mégis ízléses és élvezetes dobolásáról. A Vile volt az egyik első dal, amelyik megszületett az új albumhoz, így aztán jó ideje türelmetlenül vártuk, hogy megmutathassuk a rajongóknak."
 


www.facebook.com/nilecatacombs
 



NILE - Vile Nilotic Rites (szöveges videó a 2019-es Vile Nilotic Rites albumhoz)




NILE - Long Shadows Of Dread (a 2019-es Vile Nilotic Rites albumhoz)





 



















NILE - Vile Nilotic Rites
(11/01 - Nuclear Blast)

01. Long Shadows Of Dread
02. The Oxford Handbook Of Savage Genocidal Warfare
03. Vile Nilotic Rites
04. Seven Horns Of War
05. That Which Is Forbidden
06. Snake Pit Mating Frenzy
07. Revel In Their Suffering
08. Thus Sayeth The Parasites Of The Mind
09. Where Is The Wrathful Skies
10. The Imperishable Stars Are Sickened
11. We Are Cursed



























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
LINDEMANN - Mesterséges intelligencia készítette az új klipet: Ich weiß es nicht
2019. október 20. (vasárnap) 19:35

A Rammstein énekes Till Lindemann, valamint a Hypocrisy és a Pain éléről ismert Peter Tägtgren közös projektjének első albuma Skills In Pills címmel jött ki 2015 nyarán, a folytatás, a második Lindemann nagylemez pedig november 22-én jelenik meg, a címe F & M (Frau & Mann) lesz. A Steh Auf című első előzetes dal után pénteken kijött a második teljes nóta is, az Ich weiß es nicht, amelyhez most megérkezett egy különleges klip is, amelyet teljes egészében Mesterséges Intelligencia (MI, AI) alkotott. A GAN (generatív ellenséges hálózat - generative adversarial networks) technológia lényege, hogy az algoritmusok versenyeznek egymással. A MI két, egymással vetélkedő hálózatot használ fel az információk "ütköztetéséhez", hogy az emberi agyhoz hasonlóan - amelyben az új ötletek meglévő ismeretek, korábbi gondolatok hirtelen találkozásából születnek - kreatív tartalmat hozzon létre.  ...

THE HELLFREAKS - Új klipes dal a januárban érkező album elé: Red Sky
THE HELLFREAKS - Új klipes dal a januárban érkező album elé: Red Sky

God On The Run címmel 2020 januárjában jön majd ki a frontcsajos budapesti punk rocker The Hellfreaks negyedik albuma, amelynek második előzetes dalát, a Red Sky-t most a Mihaszna-stábbal...

ROB HALFORD - Megjelent a karácsonyi album, szöveges videóval az egyik új dal: Morning Star
ROB HALFORD - Megjelent a karácsonyi album, szöveges videóval az egyik új dal: Morning Star

Rob Halford With Family & Friends: Celestial címmel egy újabb metalosított karácsonyi albummal jelentkezett tegnap a Judas Priest frontembere, Rob Halford, a Morning Star című...

RAGE - Januárban jön ki Peavy-ék új lemeze, klippel az első dal: Let Them Rest In Peace
RAGE - Januárban jön ki Peavy-ék új lemeze, klippel az első dal: Let Them Rest In Peace

Wings Of Rage címmel 2020. januárjában jön majd ki a Peavy vezette Rage új stúdióalbuma, a banda mai felállásának harmadik lemeze. A 2017-es Seasons Of The Black lemez folytatásáráról...

FIT FOR AN AUTOPSY - Új dal és hozzá egy vágás nélküli klip: Shepherd
FIT FOR AN AUTOPSY - Új dal és hozzá egy vágás nélküli klip: Shepherd

The Sea Of Tragic Beasts címmel október 25-én jelenik meg az amerikai deathcore fogat Fit For An Autopsy ötödik albuma. A 2017-es The Great Collapse lemez folytatásának is az alapító...

AIRBOURNE - Jövő pénteken új album, dalpremier: She Gives Me Hell
AIRBOURNE - Jövő pénteken új album, dalpremier: She Gives Me Hell

Júliusban a Fezen fesztivált nyitotta meg egy óriási koncerttel az ausztrál Airbourne, majd az is kiderült, hogy az új album turnéjával novemberben visszatérnek Magyarországra. A koncert...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS