OPETH - A második előzetes dal a szeptember végi albumról: Svekets Prins & Dignity

Angol és svéd nyelven is elkészítették a lemezt

2019. augusztus 16. (péntek) 10:26

In Cauda Venenum címmel szeptember 27-én jelenik meg az Opeth új stúdióalbuma, amelynek első előzetes dalát angol és svéd verzióban is bemutattuk már, most pedig itt a második új szám, szintén svéd és angol változatban. Íme a Svekets Prins és a Dignity. Az Opeth legutóbbi nagylemeze a 2016-os Sorceress volt.

A friss dalokat tavaly rögzítették a stockholmi Park stúdióban, a lemez pedig két verzióban is kijön majd, angol, illetve svéd nyelven.
 
 


www.facebook.com/Opeth

 


Mikael Åkerfeldt: "Számunkra, jelen helyzetben az In Cauda Venenum albummal, a súlyosság nem a mélyre hangolt gitárokat jelenti, üvöltős énekkel párosítva. Nem feltétlenül ezt nem nevezem manapság 'súlyos' zenének. Meghallgathatom a Kornt és tudom azt mondani rá, hogy 'ez súlyos'. De igazából ez semmit nem jelent számomra. Úgy értem, figyelem az új cuccokat, a magazinokban vagy online. Olvasok olyan bandákról, akik kihozzák 'az eddigi legsúlyosabb lemezt', és ez túlságosan nem hat meg. Okés, ez menő, de ez mit jelent valójában? Lehetetlen küldetés a legsúlyosabbnak lenni. Ezt már korábban megcsinálták. Ahogy telik az idő, egyre inkább fáraszt az ilyen címke.

Persze, amikor fiatalabb voltam, ez jelentette számomra a mindent. Fiatalon folyton a súlyosság után kutattam, igyekeztem rátalálni a súlyosság következő szintjére. Először ilyen volt a death metal, aztán az olyan bandák, mint a Meshuggah, de a súlyosság számomra ma már inkább az érzelmekről szól, a súlyos akkordmenetekről, az olyan zenékről, amelyekben ott az érzés. A súlyosság ma már nem a Meshuggah-t jelenti számomra, noha az valóban egy kib...ott súlyos csapat. Erre a dologra nem próbálok rácsatlakozni."
 



OPETH - Svekets Prins (a 2019-es In Cauda Venenum albumhoz)




OPETH - Dignity (a 2019-es In Cauda Venenum albumról)




OPETH - Hjärtat Vet Vad Handen Gör / Heart In Hand (a 2019-es In Cauda Venenum albumról)




OPETH - Előzetesek a 2019-es In Cauda Venenum albumhoz #1-3











OPETH - Hjärtat Vet Vad Handen Gör (a 2019-es In Cauda Venenum albumról)












OPETH - In Cauda Venenum
(2019 ősz - Moderbolaget Records/Nuclear Blast Entertainment)

01. Livet's Trädgård / Garden Of Earthly Delights (Intro)
02. Svekets Prins / Dignity
03. Hjärtat Vet Vad Handen Gör / Heart In Hand
04. De Närmast Sörjande / Next Of Kin
05. Minnets Yta / Lovelorn Crime
06. Charlatan
07. Ingen Sanning Är Allas / Universal Truth
08. Banemannen / The Garroter
09. Kontinuerlig Drift / Continuum
10. Allting Tar Slut / All Things Will Pass


















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
NEW FRIEND REQUEST - Jön az új album, friss klipes dal: Hiányzik
2019. december 7. (szombat) 10:46

Lélekgyilkosság címmel még ebben a hónapban megjelenik a modern metal vonalas budapesti New Friend Request második albuma, a 2018-as Nem kel fel a Nap folytatása, amelynek friss előzetese a klippel kísért Hiányzik dal. A legközelebbi budapesti koncertjük január 18-án lesz a Barba Negrában, ahol a Fish! és a Polytrip társaságában játszanak majd. Az új klipet a frontember, Kerecsen László saját filmes csapata készítette: "Egy lendületes, energiával teli klipet szerettem volna, mindennemű mellékszál és túlgondolás nélkül. Ha nem így teszünk, akkor a kép szembement volna a szám mondanivalójával. Ennek egy olyan őszinte, kompromisszummentes rock videónak kellett lennie, amilyen maga a dal is. A szövege arról szól, hogy rengeteg tehetséges, valódi értékekkel bíró produkció létezik, amelyekben hosszú évek kemény munkája fekszik. Ezzel szemben sajnos a mai zeneipar eljutott oda, hogy egyik napról a másikra sztárt csinálnak...

ARCHON ANGEL - Savatage-stílusú bandával tér vissza Zak Stevens énekes, klippel az első dal: Fallen
ARCHON ANGEL - Savatage-stílusú bandával tér vissza Zak Stevens énekes, klippel az első dal: Fallen

Fallen címmel jelenik meg február 14-én a bemutatkozó albuma annak az Archon Angel nevű új csapatnak, amelynek élén Zak Stevens énekes (ex-Savatage, Circle II Circle, T.S.O.) áll. Zak...

KORPIKLAANI - Klipes, bulizós óda született a Jägermeisterhez
KORPIKLAANI - Klipes, bulizós óda született a Jägermeisterhez

Jövőre is folytatja a Land Of A Thousand Drinks elnevezésű turnéját a folk metalos finn Korpiklaani és ennek örömére egy klipes új dallal jelentkeztek. A Jägermeistert ünneplő nóta...

WHILE SHE SLEEPS - Klippel a vadonatúj daluk: Fakers Plague
WHILE SHE SLEEPS - Klippel a vadonatúj daluk: Fakers Plague

Fakers Plague címmel egy klippel kísért vadonatúj dallal jelentkezett a modern metalos brit While She Sleeps, amelynek negyedik albuma, a So What? március elején jött ki. Sean Long...

BROTHERS OF METAL - Dal- és klippremier a svéd bandától: One
BROTHERS OF METAL - Dal- és klippremier a svéd bandától: One

Emblas Saga címmel január 10-én a folkos heavy/power metalt játszó svéd Brothers Of Metal második albuma, az eredetileg 2017-ben kiadott, de tavaly már rendes terjesztést kapott Prophecy...

SYLOSIS - 5 év után új album érkezik, klippel az első dal: I Sever
SYLOSIS - 5 év után új album érkezik, klippel az első dal: I Sever

Cycle Of Suffering címmel február 7-én jelenik meg a modern thrash vonalas brit Sylosis ötödik albuma, a 2015-ös Dormant Heart lemez folytatása, és a Josh Middleton frontember/alapító...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS