ANDRÉ MATOS - Szívroham okozta a legendás brazil énekes halálát

Nyugodj békében, André!

2019. június 10. (hétfő) 07:51 | utoljára módosítva: 2019. június 10. (hétfő) 07:54

André Matos hivatalos Facebook oldalán jelent meg az információ, miszerint a június 8-án, 47 éves korában elhunyt brazil énekes halálát szívroham okozta. Az Angra és a Viper zenekarok egykori frontemberét - saját kívánságának megfelelően - szúk családi körben már el is hamvasztották.

André Matos 1993 és 1998 között három albumot és három EP-t készített az Angrával, a csapat nemzetközi áttörését az 1996-os Holy Land lemez jelentette. 2007 és 2012 között André három lemezt is kiadott a saját csapatával, amely az énekes nevét viselte.

 



Az énekes múlt vasárnap még fellépett a Shamannal Sao Paulo-ban, majd vendégeskedett is a főbanda, a Tobias Sammet vezette Avantasia koncertjén:

Tobi: "Összetört a tragikus hír: elhunyt André Matos barátom, akivel napokkal ezelőtt még együtt voltunk a színpadon. Sokkolt a halálhíre. Mélyen együttérzek a családjával. Nyugodj békében, André Matos."
 




Az Angrában 1992 és 2015 között játszó Megadeth gitáros, Kiko Loureiro megemlékezése:



"Micsoda szomorú reggel ez. Jött egy hívás a hírrel, hogy André Matos elhunyt. Az élet túl törékeny. Sírtam.

14 évesen még a Rio Branco suliba jártam, de André már akkor is viszonyítási pontnak számított. Mindannyian olyanok akartunk lenni, mint ő. Páratlan hang, óriási tehetség a zongoránál. Szerencsére a sors összehozott minket kilenc évre. Az együtt töltött évek során hihetetlen dolgokat hoztunk létre és éltünk át, ezek mind különleges helyet foglalnak el az emlékeim között.

Miközben mentünk a busszal a próbákra, volt egy őrült álmunk: létrehozni egy villágszerte híres heavy metal zenekart. A dalok, amiket André írt, mint például a Carry On, időtlenné váltak, az albumok... A bizonytalanságokkal teli első koncertjeinktől a nagy Európa-turnékig. Minden eszembe jut most. André utolérhetetlen magas hangjaitól a pillantásáig a kerek szemüvegen át.

André, mindannyunk számára annyira fontos voltál és örökké az is maradsz. A héten azt azt mondta, hogy újra együtt szeretne játszani a csapattal - 20 év után. Annyira szomorú ez. A hangod, a dalaid és a zongorajátékod mindörökké megmarad számunkra, a rajongók számára. Köszönöm neked, André. RIP."
 











 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
VARG - Hivatalos klippel az őszi vikinges album címadó dala: Zeichen
2020. július 16. (csütörtök) 14:30

Zeichen címmel szeptember 18-án jelenik meg a pagan, death, black metalos német Varg új albuma, első előzetesként pedig máris itt a klippel kísért címadó dal. A Varg tavaly egy Wolfszeit II című lemezt adott ki - újra feljátszották ugyanis az eredetileg 2007 tavaszán még egy kis kiadónál napvilágot látott bemutatkozó albumot. Az ötödik Varg nagylemez a 2016-os Das Ende aller Lügen volt. A csapat egy új korszakot kíván nyitni ezzel a hetedik albummal. Freki, a frontember: "A Zeichen az új albumunk szíve, de talán még az 'új' Vargé is. Fontos volt számunkra, hogy elsőként a címadó dalt tegyük közzé, hivatalos klippel együtt, mert a zene és a látvány szempontjából is az új lemez energiáját tükrözi, egyúttal meghívja a rajongókat a legendás viking-korszakba. Kövessetek minket az utazásunkon!"   www.facebook.com/VargOfficial   VARG - Zeichen (a 2020-as Zeichen albumhoz)  ...

SEPTICFLESH - Nagyzenekarral és kórussal, premier a különleges koncert DVD-jéről: The Vampire From Nazareth
SEPTICFLESH - Nagyzenekarral és kórussal, premier a különleges koncert DVD-jéről: The Vampire From Nazareth

Infernus Sinfonica MMXIX címmel július 31-én egy különleges koncert DVD/Blu-ray kiadvánnyal jelentkezik a szimfonikus, atmoszférikus death metalt mesterien játszó görög SepticFlesh....

VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Eliminate
VENOMOUS CONCEPT - Dalpremier a grindcore, hardcore punk "szupergrupptól": Eliminate

Politics Versus The Erection címmel augusztus 28-án jelenik meg a Napalm Death, Brutal Truth, Lock Up zenészeket felsorakoztató grindcore, hardcore punk csapat, a Venomous Concept negyedik...

STATIC-X - Klip is született az új albumhoz: Bring You Down
STATIC-X - Klip is született az új albumhoz: Bring You Down

Project Regeneration Vol. 1 címmel nemrég jelent meg az új Static-X album, amely az utolsó felvételeket tartalmazza a 2014 őszén elhunyt Wayne Statix énekessel. Az eredeti tagok - Tony...

UNLEASH THE ARCHERS - A nyár végén jön az új album, klippel egy pörgős új dal: Soulbound
UNLEASH THE ARCHERS - A nyár végén jön az új album, klippel egy pörgős új dal: Soulbound

Abyss címmel augusztus 21-én jelenik meg a Brittney Slayes énekesnő vezette kanadai Unleash The Archers ötödik albuma, és az epikus power metalt melodikus death metal témákkal keverő...

DRACONIAN - Öt év után új album jön a svéd gothic/doom csapattól, dalpremier: Sorrow Of Sophia
DRACONIAN - Öt év után új album jön a svéd gothic/doom csapattól, dalpremier: Sorrow Of Sophia

Under A Godless Veil címmel október 30-án jelenik meg az énekesnős doom/gothic metalt játszó svéd Draconian hetedik albuma - napra pontosan 5 évvel az elődje, a Sovran lemez után. A...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS