TURILLI / LIONE RHAPSODY - Dalpremier a június végi albumról, duett az Amaranthe énekesnőjével: D.N.A.

A 2019-es Rockmaratonon ők is ott lesznek

2019. június 7. (péntek) 11:25

Zero Gravity (Rebirth And Evolution) címmel június 28-án jelenik meg a Luca Turilli gitáros és Fabio Lione énekes fémjelezte Turilli / Lione Rhapsody albuma. A lemezen a két meghatározó Rhapsody zenész mellett Dominique Leurquin, Patrice Guers és Alex Holzwarth is játszik, a banda pedig július 9-én fellép majd a Rockmaratonon is. Második előzetes dalként máris itt a szöveges videóval kísért D.N.A. (Demon And Angel), amelyben az Amaranthe énekesnője, Elize Ryd duettezik Fabióval.

Ez a felállás a 2017-2018-as búcsúturné után határozott úgy, hogy a végső búcsú helyett inkább új albumot készít. Luca és Fabio voltak a producerek, a keverést és a masztert pedig
Simone Mularoni készítette. A lemezen Elize Ryd (Amaranthe) és Mark Basile (DGM) is közreműködik, a borítót pedug az a Stefan Heilemann (Epica, Pain, Lindemann) készítette, aki a Luca Turilli's Rhapsody mindkét albumának borítójáért is felelt.

 


www.facebook.com/tlrhapsody



Fabio Lione: "Az elsőként bemutatott Phoenix Rising dalunk főként egyfajta hidat képviselt a múltunk és a jövőnk között, ezzel a D.N.A. (Demon And Angel) dallal az új csapatunk modern oldalát akarjuk felvillantani. Ez egy súlyos gitárokra és szintikre épülő dal, amelyben van egy különleges vendégünk is, Elize Ryyd az Amaranthe-ból. Mindannyian imádjuk Elize csodás hangját, és amikor felmerült a duett ötlete, azonnal ő jutott eszünkbe!"



TURILLI / LIONE RHAPSODY feat. Elize Ryd - D.N.A. [Demon and Angel](szöveges videó a 2019-es albumhoz)





 

 


Fabio Lione:
"A Phoenix Rising dal amolyan hidat képvisel a múltunk és a művészi jövőnk között, a hagyományos szimfo-metal iskola elemei mellett ott vannak benne a súlyos gitárok is, azok a modern hangzások, amiket manapság kedvelünk, de van egy etnikus közjáték is az Uyanga Bold nevű mongol művész különleges hangjával.

Ahogy felvettük ezt a számot, durván beült a fülünkbe, egész nap a refrénjét énekelgettük magunknak. Mindezek miatt döntöttünk úgy, hogy remek nyitánya lenne a debütáló albumunknak, akárcsak a jövőbeni koncertjeinknek."



TURILLI / LIONE RHAPSODY - Phoenix Rising (szöveges videó a 2019-es albumhoz)














Luca Turilli: "A búcsúturné kezdetén még véletlenül sem gondoltam volna, hogy folytatom a tevékenységemet a metal műfaján belül. Miután azonban részese lehettem a klasszikus Rhapsody, valamint a banda eredetének megünneplésének, új művészi víziók robbantak az agyamba, az elmémben pedig megszólalt egy mantra: 'újjászületés és evolúció'."


Fabio Lione: "Totálisan hiszünk és bízunk ebben az új Turilli / Lione Rhapsody projektben, a vízióinkban és a lehetőségeinkben; továbbá abban, hogy valami igazán különlegeset, innovatívat, valami modern és friss dolgot teszünk le az asztalra. Kompromisszumok nélkül, a lehető legmodernebb technológiák segítségével. Ugyanakkor hiszünk abban is, hogy a rajongóink segítségével képesek leszünk elérni minden célunkat, így jómagam, Luca, Dominique Leurquin, Patrice Guers és Alex Holzwarth tiszta lappal kezdhetjük újra zenei karrierünk legjelentősebb fejezetét."



 



Luca Turilli:
"A Zero Gravity (Rebirth And Evolution) sokkal több, mint egy albumcím. Ez egy igazi zenekari mantra, amely kiemeli a modern megközelítés evolúcióját, valamint annak szándékát is, hogy a zenekar hangzását új határok felé terjesszük ki, koncepcionálisan, de zeneileg és szövegileg. Ez a bemutatkozó album határozottan mutatja az új zenekar sokoldalúságát: modern, ultrasúlyos gitárjáték, a Queen mesterművei által ihletett ének-hullámvasút, drámai megoldások, különböző kontinensek etnikai zenei elemeivel gazdagítva. Továbbá a legérzelmesebb és legintenzívebb dalszövegek, amelyeket valaha írtunk."










TURILLI / LIONE RHAPSODY - Zero Gravity (Rebirth And Evolution)
(06/28 - Nuclear Blast)

01. Phoenix Rising
02. D.N.A. (Demon And Angel) (feat. Elize Ryd)
03. Zero Gravity
04. Fast Radio Burst
05. Decoding The Multiverse
06. Origins
07. Multidimensional
08. Amata Immortale
09. I Am (feat. Mark Basile - DGM)
10. Arcanum (Da Vinci's Enigma)
11. Oceano (feat. Sascha Paeth, Arne Wiegand)
(bónuszdal, csak a limitált digipak CD-n és a 2 LP kiadáson)



















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
2021. április 14. (szerda) 09:24

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez utódjáról máűr itt is van az első előzetes dal, a Learn To Love The Void. Új dobossal készült el a lemez, hiszen Husky (Stefan Hüsken) 2018-ban a Sodom dobosa lett, legalábbis egy időre, mellesleg az Asphyx biztos tagja. Az új srác Marco Hontheim, azaz Hont,aki már 2019-ben bemutatkozott egy kislemezen. Infernal: "Ez egy tipikus, régisulis black-death-thrash lemez, jó adagnyi agresszióval, de hatalmas atmoszférával és epikus tételekkel! Ugyanakkor nagy célom volt a hangzás módosítása. A legutóbbi lemezünk nagyon nyersen szólt, főleg a közép és magas frekvenciák domináltak. Egy melegebb, finomabb megszólalást akartam most. Mindig is nagyon bírtam a 2000-es Tyrants of the Netherworld albumunk hangzását, ezúttal arra törekedtünk, hogy több...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól
IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól

Már dolgozik a harmadik albumán a szimfo-metalos moszkvai Imperial Age, most azonban egy Powerwolf feldolgozással jelentkeztek, a Demons Are A Girl's Best Friend-hez pedig egy videó is...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS