HEILUNG - Experimentális viking folk, dalpremier: Traust

Június végén jön ki a második stúdiólemezük

2019. június 6. (csütörtök) 16:49

Futha címmel június 28-án jön ki a dán, norvég és német tagokból álló, experimentális viking folk zenét játszó Heilung új stúdióalbuma. Ez lesz a csapat második lemeze a Season Of Mistnél, akik tavaly újra kihozták az Ofnir címmel eredetileg 2015-ben kiadott első Heilung albumot. A második kiadványuk a 2017-es Lifa koncertlemez volt, a 2019-es album harmadik előzeteseként pedig máris itt a Traust című tétel.

"A Traust minden bizonnyal az eddigi legpozitívabb Heilung dal. Női hangok uralják a dalt, az elején óizlandi nyelven Leysigaldr hallható, egy áldás, amely kiszabadítja a megkötözött harcost. Ezt az áldást a színpadon is előadja a Heilung a dal közben. Majd jön kilenc áldás, mégpedig egy régesrégi izlandi költeményből, a Grogaldrból. Szerencsét a harcban, jókívánságok... majd egy újabb szabadító áldás. A kórus aztán egy nem olyan régi izlandi védelmi varázst ad elő."

 


www.facebook.com/amplifiedhistory




HEILUNG - Traust (a 2019-es Futha albumról)


Maria Franz énekesnő: "Az Othan az egyik olyan szerzemény, amely - legalábbis a Heilung vonatkozásában - egy nyugodt dalnak tűnhet. Ennek dacára van benne ősi harci védelmi varázslat, Odin pedig, a legnagyobb északi isten, a háború uraként jelenik meg."
 


HEILUNG - Othan (a 2019-es Futha albumról)

 


"A Norupo egy olyan költeményen alapszik, amelyet 'norvég rúna költeményként' lehet ismerni. Egy mára elveszett 13. századbeli kézirat 17. századbeli másolataként maradt fenn. A rúnaábécének a fiatalabb Futhark változatából mind a 16 rúnáját tartalmazza ez a költemény, ezeket viking rúnákként is szokták emlegetni. Ezek a rúnák képezik a Futha album artworkjének alapját is."
 


HEILUNG - Norupo (a 2019-es Futha albumról)





 



















 








HEILUNG - Futha
(06/28 - Season Of Mist)

01. Galgaldr (10:22)
02. Norupo (4:18)
03. Othan (10:19)
04. Traust (9:49)
05. Vapnatak (4:03)
06. Svanrand (3:36)
07. Elivagar (8:45)
08. Elddansurin (8:05)
09. Hamrer Hippyer (14:17)





















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
DESASTER - Dalpremier a teuton black/death/thrash hordától: Learn To Love The Void
2021. április 14. (szerda) 09:24

Churches Without Saints címmel június 4-én jelenik meg a veterán teuton black/thrash alakulat, az 1988-ban alakult Desaster kilencedik albuma. A 2016-os The Oath Of An Iron Ritual lemez utódjáról máűr itt is van az első előzetes dal, a Learn To Love The Void. Új dobossal készült el a lemez, hiszen Husky (Stefan Hüsken) 2018-ban a Sodom dobosa lett, legalábbis egy időre, mellesleg az Asphyx biztos tagja. Az új srác Marco Hontheim, azaz Hont,aki már 2019-ben bemutatkozott egy kislemezen. Infernal: "Ez egy tipikus, régisulis black-death-thrash lemez, jó adagnyi agresszióval, de hatalmas atmoszférával és epikus tételekkel! Ugyanakkor nagy célom volt a hangzás módosítása. A legutóbbi lemezünk nagyon nyersen szólt, főleg a közép és magas frekvenciák domináltak. Egy melegebb, finomabb megszólalást akartam most. Mindig is nagyon bírtam a 2000-es Tyrants of the Netherworld albumunk hangzását, ezúttal arra törekedtünk, hogy több...

AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes
AC/DC - Október végén önéletrajzi könyvvel jelentkezik Brian Johnson énekes

Október végén egy önéletrajzi könyvvel jelentkezik az AC/DC frontembere, Brian Johnson. A The Lives Of Brian: AC/DC, Me, And The Making Of Back In Black című könyv október 26-án...

H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban
H.E.A.T. - Erik Grönwallt leukémiával kezelik egy svéd kórházban

Még október végén jött a hír, hogy énekest cserélt a svéd dallamrocker H.E.A.T.: elbúcsúztatták Erik Grönwall énekest, akivel 2020 februárjában hozták ki a hatodik albumukat, a...

MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy
MICK JAGGER - Közös dal Dave Grohllal a brit lazítások örömére: Eazy Sleazy

A Rolling Stones frontembere egy vadonatúj klipes dallal ünepelte meg a brit lezárások feloldását. Az Eazy Sleazy dalban Mick Jagger énekel és gitározik, Dave Grolh pedig dobok, gitározik...

VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains
VREID - Dal- és klippremier a norvég black'n'rollerektől: Into The Mountains

Wild North West címmel április 30-án jelenik meg a black metal egy dallamosabb vonalát képviselő norvég Vreid kielncedik albuma, és a 2018-as Lifehunger lemez utódjáról pedig már itt...

IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól
IMPERIAL AGE - Videoklipes Powerwolf feldolgozás a moszkvai szimfo-metal csapattól

Már dolgozik a harmadik albumán a szimfo-metalos moszkvai Imperial Age, most azonban egy Powerwolf feldolgozással jelentkeztek, a Demons Are A Girl's Best Friend-hez pedig egy videó is...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS