BLINK-182 - Vadonatúj dallal jelentkeztek: Blame It On My Youth

A nyáron Lil Wayne-nel turnéznak majd az USA-ban

2019. május 8. (szerda) 18:48

Nemrég jelentette be az amerikai pop punk császár Blink-182, hogy a nyáron együtt turnéznak majd az USA-ban a rapper Lil Wayne-nel, most pedig egy vadonatúj dallal jelentkeztek. A Blame Ot On My Youth című szám,hoz egy szöveges videót is készített a graffitis RISK.

Az 1992-es indulása óta több mint 50 millió lemezt eladó és Grammy-re is jelölt Blink-182 zenekarban 2016 óta Matt Skiba (Alkaline Trio) a gitáros/énekes, aki Tom DeLonge helyét vette át. Skibával eddig egyetlen albumot adtak ki, 2016-ban a Californiát.

 






BLINK-182 - Blame It On My Youth (2019)







 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
INNISTRAD - Október elején érkezik a soproni csapat első albuma: A hatalom figyel
2019. augusztus 22. (csütörtök) 17:21

A 2016 tavaszán alakult soproni Innistrad zenekar bemutatkozó EP-je, az 5 tételes Múló jövő 2017-ben jelent meg, a nyár folyamán a thrash csapat pedig elkészült az első nagylemez felvételeivel is. A Hatalom figyel címet viselő lemez október 5-én jelenik meg, a borítóját Kertész Enikő (Keni Graphic) készítette. Lesz lemezbemutató koncert is, a megjelenés napján, október 5-én, a III. Soproni Metal Invázió fesztiválon a Hangár Music Gardenben. A lemez felvételeit Schmiedl Tamás és Schmiedl Balázs segítette. "A hatalom figyel címmel érkezik az első Innistrad nagylemez! Az új korongon 8+1 dal lesz hallható, melyeket a soproni MD Stúdió rögzítettünk. Előrendelés az innistrad.metal@gmail.com e-mail címen vagy Facebook-üzenet formájában lehetséges."ű www.facebook.com/innistradband   INNISTRAD: Unger János - ének Kassai Ádám - gitár Lőrincz Ádám - gitár Lőrincz Zoltán - basszusgitár Rácz János...

ALTER BRIDGE - Októberben új album, dalpremier: Take The Crown
ALTER BRIDGE - Októberben új album, dalpremier: Take The Crown

Walk The Sky címmel október 18-án jelenik meg az Alter Bridge hatodik stúdióalbuma, a 2016-os The Last Hero lemez folytatása. A Myles Kennedy énekes/gitáros és Mark Tremonti gitáros...

FOO FIGHTERS - Közeli videón a kerekesszékes rajongó gitárzúzása a Szigetről
FOO FIGHTERS - Közeli videón a kerekesszékes rajongó gitárzúzása a Szigetről

A Foo Fighters többek között egy olyan exkluzív koncertfelvételt adott a Sziget Fesztiválnak, amelyen a két és fél órás műsoruk utolsó számában, az Everlongban egy, a közönségből...

KRISIUN - Tripla death metal támadás, a Gruesome-mal és a Vitriollal jönnek Budapestre
KRISIUN - Tripla death metal támadás, a Gruesome-mal és a Vitriollal jönnek Budapestre

Scourge Of The Enthroned címmel tavaly ősszel jött ki a brazil death metal gépezet Krisiun tizenegyedik albuma, amelynek turnéjával Budapestet is útba ejtik majd. "Tripla death metal...

THE NEW DEATH CULT - Melodikus, pszichedelikus, maszkos norvég rock, dalpremier: Moon
THE NEW DEATH CULT - Melodikus, pszichedelikus, maszkos norvég rock, dalpremier: Moon

Szeptember 6-án jelenik meg a debütáló albuma annak a norvég hard rock csapatnak, amelynek négy tagja csak művészneveket visel, a fotókon és a színpadon pedig álarc mögé rejtőznek....

SLIPCHAOS - A Slipknot újra eljön hozzánk, a hazai tribute csapat viszont búcsúzik
SLIPCHAOS - A Slipknot újra eljön hozzánk, a hazai tribute csapat viszont búcsúzik

Az újabb budapesti Slipknot koncert hivatalos bejelentésével egy időben a hazai Slipknot tribute, a Slipchaos bejelentette, hogy nem folytatják tovább a tevékenységüket. "Sziasztok! A...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS