SCARS ON BROADWAY - Új videó a System Of A Down gitárosától: Angry Guru

Tavaly nyáron jött ki a már 2012-ben felvett Dictator album

2019. május 3. (péntek) 07:22

A System Of A Down továbbra sem képes elszánni magát egy új album elkészítésére, Daron Malakian gitáros csapata, a Scars On Broadway azonban kiadott egy második albumot tavaly nyáron, amelynek Lives című dala például eredetileg a SOAD számára íródott, és annak idején össze is próbálta a csapat. A 2008-as Scars On Broadway bemutatkozó lemez már 2012-ben felvett folytatása Dictator címmel jött ki 2018 nyarán, most pedig az Angry Guru című tétel kapott egy animációs videót

A banda ma már a Daron Malakian And Scars On Broadway nevet voseli, a felállás is teljesen új a 2008-ashoz képest. Még a System dobosa, John Dolmayan sem tagja a friss formációnak.

Daron: "Senki sem lépett ki. Amikor annak idején elkezdtem a Scars-t, eleve azt mondtam, hogy albumról albumra más lesz a felállás. Ez a zenei iránytól függ. Más zenei világhoz másfajta zenészek kellenek. Részben ezért is tettem hozzá a nevemet a banda nevéhez."

 


www.facebook.com/scarsonbroadway




DARON MALAKIAN AND SCARS ON BROADWAY - Angry Guru
(a 2018-as Dictator albumhoz)





DARON MALAKIAN AND SCARS ON BROADWAY - Guns Are Loaded
(a 2018-as Dictator albumhoz)





DARON MALAKIAN AND SCARS ON BROADWAY - Lives
(a 2018-as Dictator albumhoz)





DARON MALAKIAN AND SCARS ON BROADWAY - Dictator (a 2018-as Dictator album előzeteseként)








DARON MALAKIAN AND SCARS ON BROADWAY - Lives (a 2018-as Dictator albumhoz)







 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE BLACK CROWES - Az újjáalakulás mellé a felállást is bejelentették
2019. november 11. (hétfő) 17:41

Reggel már írtunk arról, hogy 2020-ban újra összejön a The Black Crowes - a debütáló albumuk 30 éves jubileuma alkalmából. Most már bejelentette a komplett amerikai turnét az utóbbi csaknem két évtized során több feloszlást is átélt banda, valamint azt is, hogy a Robinson-testvérek mellett ki áll majd színpadra. Chris és Rich mellé felsorakozik Isiah Mitchell gitáros (Earthless), Tim LeFebvre basszer (aki David Bowie utolsó, Blackstar című lemezén játszott), a billentyűs Joel Robinov lesz, a dobos pedig Ojha (Once And Future Band).   Kibékült tehát az egymással jó ideje rossz viszonyban levő két Robinson-tesó, Chris Robinson énekes, valamint Rich Robinson gitáros (The Magpie Salute), a június közepén startoló turnén pedig teljes egészében előadják majd az 1990 februárjában kiadott Shake Your Money Maker albumot, de más sikerdalaikról sem fognak elfeledkezni.   Chris Robinson: "Izgatott vagyok és...

BRING ME THE HORIZON - Hivatalos klip az új dalhoz: Ludens
BRING ME THE HORIZON - Hivatalos klip az új dalhoz: Ludens

Ludens címmel pár napja egy új dallal jelentkezett az Oli Sykes vezette Bring Me The Horizon, most pedig a nóta hivatalos videoklipje is megérkezett. Ezt a számot a Death Stranding...

HITROCK - Különleges dalokkal és ritkaságokkal érkezik a második jubileumi kiadvány
HITROCK - Különleges dalokkal és ritkaságokkal érkezik a második jubileumi kiadvány

November 22-én jelenik meg a 40 éves jubileumát ünneplő HitRock zenekar idei második jubileumi kiadványa, a Nincs helye a rossznak. A májusban a Hammer Records gondozásában napvilágot...

FATAL ERROR - Új videoklippel jelentkeztek: Néma
FATAL ERROR - Új videoklippel jelentkeztek: Néma

Már javában turnézik a múlt hónapban kiadott Halandó című új albumát a Fatal Error, a budapesti lemezbemutató pedig pénteken, november 15-én lesz az Instantban, vendég a Jackie's Gun....

OZZY OSBOURNE - Itt vannak a kétszer halasztott Európa-turné új állomásai
OZZY OSBOURNE - Itt vannak a kétszer halasztott Európa-turné új állomásai

Ozzy Osbourne október elején jelentette be, hogy kénytelen elhalasztani a korábban 2020 elejére átpakolt európai koncertjeit, most pedig itt vannak a friss koncertdátumok, 2020...

JOE SATRIANI - Jövő májusban visszatér Budapestre
JOE SATRIANI - Jövő májusban visszatér Budapestre

Joe Satriani 2018-ban adott egy kiváló koncertet a Barba Negra Trackben, jövő májusban pedig visszatér majd a tett színhelyére. A koncert időpontja május 8., a helyszín pedig ezúttal is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS