ALIEN WEAPONRY - Új dallal jelentkezett a maori metal trió: Ahi Ka

Júliusban Budapesten játszanak majd

2019. május 3. (péntek) 05:57 | utoljára módosítva: 2019. május 3. (péntek) 08:54

Tavaly hozta ki Tū című debütáló albumát a három új-zélandi tinédzserből álló Alien Weaponry, akik maori nyelven nyomják a thrashes metalt, a nyári Európa-turnéjukkal pedig hozzánk is eljutnak majd. A koncert a Dürer Kertben lesz július 24-én, most pedig megismerkedhetsz egy új dalukkal. Az Ahi Ka című szám a mai napon boltokba kerülő Adult Swim 2 válogatáson jelenik meg.

Lewis de Jong gitáros: "Az Ahi Ka dalt az aucklandi városi tanács egyik döntése inspirálta, ugyanis II. Erzsébet királynő 1953-as látogatása előtt felégették az Okahu Bay nevű maori falut, mert annak látványa szerintük nem volt kívánatos. Ez aztán egy 40 éven át tartó csatározáshoz vezetett, a Ngāti Whātua törzs vissza akarta szerezni a területét. Tiltakozások folytak, a rendőrséggel vívtak csatákat, majd a nemzetközi bírálatok nyomán a földjük egy részét visszakapták egy bocsánatkérés és némi kompenzáció mellett. Új-Zéland történelmének egy olyan el nem mesélt fejezetéről van szó ebben a dalban, amely óriási hatással volt sok maori emberre."

 


www.facebook.com/AlienWeaponry


A koncert Facebook oldala


ALIEN WEAPONRY (NZ)
+ vendég

2019. július 24., Dürer Kert


jegyárak: 2.000 / 2.500 Ft
 



ALIEN WEAPONRY - Ahi Ka (2019)


"Bár még egy éve sincs, hogy kijött az Alien Weaponry debütáló albuma, a szakma máris a legígéretesebb fiatal metal bandaként említi az új-zélandi triót. A maori nyelven játszó banda zenéjében megelevenedik Új-Zéland történelme, a politika - mindez metalba gyúrva. A zenekar első önálló turnéján Budapestet is útba ejti, így nem érdemes kihagyni első hazai koncertjüket július 24-én a Dürer Kertben.

A csapatnak már az alakulása sem hétköznapi, Lewis (vokál, gitár) és Henry (dobok) mindössze nyolc és tíz évesek voltak, amikor testvérekként megalapították az együttest. Nem sokkal később hozzájuk csapódott Ethan (basszusgitár), hogy aztán az anyanyelvüket thrash metallal keverve egy egészen különleges és újszerű csemegét kínáljanak a keményebb zene kedvelőinek.

 



A maori még csak 1987 óta Új-Zéland hivatalosan beszélt nyelve, és mára már 150,000 fő alá csökkent azok száma, akik beszélik, szóval már ezért is megéri élőben is csekkolni a bandát. A sràcok maori nyelviskolàba jàrtak, ahol a diàkok mindennap együtt ènekeltek, de ezen kívül az is erősen inspirálta zenéjüket, hogy édesapjuk rengeteget mesélt nekik Új-Zéland történelméről, emellett pedig folyamatosan Rage Against the Machine, Metallica, Anthrax, Ministry és Red Hot Chili Peppers lemezeket hallgattak otthon.





A zene, a maori nyelv, a történelem és az aktuál-politikai helyzetre való reagálás összegyúrásából született tehát az Alien Weaponry, akik kétséget kizáróan napjaink egyik legegyedibb produkciója. Nevüket a District 9 című film ihlette. Tavaly jutottak el először Európába, ahol nem kisebb helyszínen játszhattak, mint a Wacken Open Air, mely a világ legnagyobb metál fesztiválja. Ezen kívül a Ministry előtt léphettek fel mind az amerikai és az európai turnéikon.

Most végre elérkezett az idő, hogy önálló turné keretein belül is megmérettessék magukat, július 24-én a Dürer kert színpadán mi is megtudhatjuk, milyen is a maori metal."
 


















 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez
2019. augusztus 17. (szombat) 12:23

Megjelent és végig is hallgatható a Kárpátia új lemeze, a Bujdosók II, amelyet a Pittyendáré zenekar közreműködésével készítettek el. A CD megrendelhető a zenekar online boltjában. Az első Bujdosók album 2011. márciusában jelent meg, szintén népzenei átdolgozásokkal. A Pittyendáré egy halásztelki zenekar, amely Szécsi Attila hegedűs vezetésével autentikus magyar népzenét, népzenei feldolgozásokat, valamint saját szerzeményeket játszik. A legutóbbi rockos Kárpátia album az áprilisban kiadott Egyenes gerinccel volt.   www.facebook.com/Karpatiazenekar    

IRON MAIDEN - 1984. augusztus 17.: az első magyar koncert
IRON MAIDEN - 1984. augusztus 17.: az első magyar koncert

1984. augusztus 17-én adta az első magyar koncertjét az Iron Maiden, mégpedig a Budapest Sportcsarnok parkolójában.  Az Iron Maiden ötödik nagylemeze, a Powerslave 1984. szeptember...

WITCHER - Dalpremier a szombathelyi black metal duótól: Feloldozás
WITCHER - Dalpremier a szombathelyi black metal duótól: Feloldozás

A gyertyák csonkig égnek címmel ősszel érkezik a Witcher néven ismert, 2010-ben alakult szombathelyi black metal duó harmadik nagylemeze, előzetesként pedig máris itt a Feloldozás című...

JUNKIES - Óriási öröm érte őket Dél-Koreában
JUNKIES - Óriási öröm érte őket Dél-Koreában

Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába, ahol augusztus 17-én Gangwon Rock Fesztiválon lépnek fel. A zenészeket ráadásul a landolás után nem sokkal hatalmas öröm érte:...

ARCHAIC - Jótékonysági akcióval akarnak segíteni a hallássérülteknek
ARCHAIC - Jótékonysági akcióval akarnak segíteni a hallássérülteknek

A budapesti thrasher Archaic a 2019-es Wacken fesztiválon a világ minden sarkából érkezett 30 zenekar közül a 2. helyet szerezte meg, és ehhez kapcsolódik a jótékonysági felhívásuk:...

FOUND ITEMS - Albumpremier a budapesti punk rock csapattól: All Bets Are Off
FOUND ITEMS - Albumpremier a budapesti punk rock csapattól: All Bets Are Off

All Bets Are Off címmel megjelent a budapesti Found Items 10 dalos új albuma, a tavalyi Juicy lemez folytatása, amit azonnal végighallgathatsz, de szabadon le is tölthetsz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS