ZÁRTOSZTÁLY - Klippel az első dal az új énekessel, Schrott Péterrel

A Lassíts! című dal alapötlete körülbelül 30 éve született

2019. április 29. (hétfő) 17:50 | utoljára módosítva: 2019. december 10. (kedd) 05:24

Új dallal és a hozzá forgatott klippel jelentkezett a Schrott Péter énekessel kiegészült Zártosztály. A Lassíts! az első Zártosztály nóta a Continoom és a Tűzmadár zenekarokból, valamint a The Voice című műsor legjobb rockhangjaként megismert énekessel, Schrott "Schrotify" Péterrel. A szinte kisfilmnek mondható zenei videó vágója egy nagy szaktudással rendelkező profi film-utómunkás, aki nem más, mint a zenekar gitárosa és a dal szerzője, Csillag Endre.

A Lassíts! című dal alapötlete körülbelül 30 éve született, de végül nem került fel eddig semmilyen lemezre. Ez talán sorsszerű fordulat volt, mert ez a stadion-rock stílusú szám valószínűleg ebben a verziójában a legütősebb. További dalok is kovácsolódnak a korai Edda zenészei által megalapított Zártosztály műhelyében, így idén még számíthatunk pár újdonságra tőlük.

 


www.facebook.com/zartosztalyzenekar




ZÁRTOSZTÁLY - Lassíts (2019)


A csapat munkássága a fél éves összerázódás után koncerteken is látható lesz hamarosan. Az egyelőre publikus helyszínek és időpontok:

Május 11 - Jánossomorja - Rockmájus
Június 28 - Balaton fesztivál - Balatonkenese
Július 19 - Miskolc, Gárdonyi Műv. Ház (Bakancsos Edda tagokkal)
Július 20 - Nyíregyháza, Club Hol (Bakancsos Edda tagokkal)
Október 11 - Budapest

A Zártosztály jelenleg a sok éven át a Lord zenekar menedzsereként ismert Horváth Istvánnal dolgozik együtt, ami azt jelenti, hogy további koncertidőpontok is hamarosan napvilágot látnak.





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.






 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
HINAYANA - Dal- és klippremier a melodikus death-doom csapattól: Cold Conception
2020. július 7. (kedd) 17:44

Death Of The Cosmic címmel augusztus 28-án jelenik meg a melodikus death / doom vonalas texasi Hinayana új EP-je. A Napalm kiadóhoz szerződött csapatot a frontember Casey Hurd indította el még 2014-ben, az első album pedig 2018-ban jelent meg Order Divine címmel. Az új EP lesz az első kiadványuk a Napalmnál, első előzetesként pedig itt a klippel kísért Cold Conception dal, amelyben vendégként a Tengger Cavalry tavaly júniusban elhunyt énekese, frontembere, Nature Ganganbaigal játszik kéthúros, mongol lófejes hegedűn. Casey Hurd: "Ez a dal arról a céltalan, hideg, modern világról szól, amit az ember egyrészt létrehozott, másrészt valahogy belekeveredett. Ez a felgyorsult utazás eljutott már arra pontra, ahonnan nincs visszatérés, ahol a múltban számos civilizáció összeomlott. Megtiszteltetés, hogy a halála előtt együtt dolgozhattunk Nature Ganganbaigallal, aki izgatott és lelkes volt a projekt kapcsán..."  ...

THE WHATEVERS - Az első dal a nyári bemutatkozó albumról: Step Back
THE WHATEVERS - Az első dal a nyári bemutatkozó albumról: Step Back

Egy Step Back című klippel kísért dallal vezeti fel júliusra, de legkésőbb augusztusra várható bemutatkozó albumát a budapesti The Whatevers zenekar. "A banda 2016 júniusában...

GAEREA - Dal- és klippremier a portugál black hordától: Conspiranoia
GAEREA - Dal- és klippremier a portugál black hordától: Conspiranoia

Limbo címmel július 24-én lát majd napvilágot a portugál black metal színtér egyik friss alakjának számító Gaerea második nagylemeze, harmadik előzetesként pedig már lehet is...

PSYCROPTIC - Még a járvány előtt született az új klipjük: Beyond The Black
PSYCROPTIC - Még a járvány előtt született az új klipjük: Beyond The Black

As The Kingdom Drowns címmel még 2018 novemberben jelent meg a technikás death metalt játszó tasmániai Psycroptic hetedik albuma, amellyel hozzánk is eljutottak tavaly februárban. A...

DESOLATOR - Pusztító death metal Svédországból, dalpremier: Creatures Of Habit
DESOLATOR - Pusztító death metal Svédországból, dalpremier: Creatures Of Habit

Sermon Of Apathy címmel szeptember 4-én jelenik meg a death metalt hagyományos módon megközelítő svéd Desolator második albuma. Az Unearthly Monument című debütáló albumuk még...

CAROLINA REAPER - Szöveges videóval a veszprémi csapat új dala: Romlás virága
CAROLINA REAPER - Szöveges videóval a veszprémi csapat új dala: Romlás virága

Romlás virága címmel egy új dallal jelentkezett a modern metalos Carolina Reaper. A 2019-ben alakult veszprémi csapatban Bodnár Juci énekesnő, Stefanics Dávid basszusgitáros, Németh...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS