MACHINE HEAD - A Barbás koncertre ma indul a jegyértékesítés

"Egy este a Machine Headdel" ezúttal is, de kétrészes programmal

2019. március 29. (péntek) 10:15

A Burn My Eyes című 1994-es debütáló album tagságának háromnegyedével és egy spéci turnéval ünnepli meg a Machine Head a klasszikus első album 25 éves évfordulóját, azaz Robb Flynn (és Jared MacEachern basszer) mellé felsorakozott a csapat régi dobosa, Chris Kontos, valamint a régi gitáros, Logan Mader. A legjobb hír az, hogy az őszi jubileumi turnénak lesz magyar állomása is, október 20-án a Barba Negrában.

"A hét legnagyobb metal zenei bejelentése volt, hogy a Machine Head idén egy komplett turné keretén belül megünnepli a ma már klasszikusnak számító, Burn My Eyes album huszonöt éves jubileumát. A koncert szinte biztos, hogy egyszeri és megismételhetetlen lesz, röviden összefoglalva nem csak azoknak kötelező, akik ezen a valóban klasszikusnak számító albumon nőttek fel, hanem azoknak is, akik metal történelmet szeretnének látni a Machine Head klasszikus felállásával. Éppen ezért jó előre jelezzük, hogy a ma 10 órától kapható jegyek száma, a Barba Negra befogadó képessége miatt véges, tehát érdemes időben gondoskodni róla...

 


A koncert Facebook oldala




...Robb Flynn frontember és Jared MacEachern basszusgitáros ráadásul visszahívta az akkori felállás két tagját, Logan Mader gitárost és Chris Kontos dobost.

A hazai Machine Head fanatikusoknak sem kellett sokáig várni a legfontosabb kérdés megválaszolására, a turné október 20-án Budapestet is eléri, a zenekar a Barba Negrábán ünnepli meg ezt a különleges jubileumot. A koncert szinte biztos, hogy egyszeri és megismételhetetlen lesz, röviden összefoglalva nem csak azoknak kötelező, akik ezen a valóban klasszikusnak számító albumon nőttek fel, hanem azoknak is, akik metal történelmet szeretnének látni a Machine Head klasszikus felállásával. Éppen ezért jó előre jelezzük, hogy a ma 10 órától kapható jegyek száma, a Barba Negra befogadó képessége miatt véges, tehát érdemes időben gondoskodni róla.


A Machine Head debütáló albuma, 1994. augusztus 09-én jelent meg. A lemez akkora siker volt világszerte, hogy az 1980 óta működő Roadrunner kiadó legsikeresebb kiadványaként tartották számon egészen 1999-ig. A Burn My Eyes minden értelemben klasszikus.


A korszak kemény rock és metal zenei színterén annyira újnak és frissnek számított zenéjével, mondanivalójával, hangzásával és persze Flynn karizmatikus egyéniségével, illetve karcos orgánumával, hogy később egy komplett metal zenei generációra lett hatással. Zenekarok százai próbálták másolni, vagy követni a stílust, ezzel a Machine Head nagyon hamar a műfaj egyik meghatározó zenekarává vált. Ha ma kellene divatos kifejezéssel megfogalmazni azt, hogy mit alkottak meg a kilencvenes években, akkor csak annyit mondanának rá a zeneipari kritikusok, hogy egy új, izgalmas és kreatív innovációt hoztak be a heavy, pontosabban thrash metalba."

A turné 2019. október 20-án éri el Budapestet, ahol a Barba Negra Music Club színpadán lesz látható a Burn My Eyes 25 műsor. A helyszín már többször is bizonyított: 2015-ben és 2018-ban is játszott a budai klubban a zenekar.

Jegyek és információk:


Rock1

valamint a Barba Negra jegypénztárában!


 

A különleges este programja két részből áll majd: az első részben Robb Flynn, Jared MacEachern, valamint két, egyelőre meg nem nevezett zenész, egy gitáros és egy dobos társaságában a csapat modern klasszikusait nyomja el (pl. Imperium, Halo, és The Blood, The Sweat, The Tears), a második részben pedig jön a klasszikus Burn My Eyes album, teljes egészében, az eredeti dobossal és az eredeti gitárossal.
 







 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GEOFF TATE - Végighallgatható a második Sweet Oblivion lemez: Relentless
2021. április 10. (szombat) 08:52

Sweet Oblivion a neve annak a projektnek, amelyet a Frontiers kiadó pár éve szervezett az ex-Queensryche, ma Operation: Mindcrime énekes, Geoff Tate köré. 2019 nyarán jelent meg az első album, most pedig már végighallgatható a Relentless címet viselő második nagylemez. A 2019-es album Simone Mularoni (a prog metalos DGM gitáros/főnöke) vezetésével készült el, és a tavasszal érkező új lemezen is olasz muzsikusok szerepelnek majd, de ezúttal egy teljesen új gárda sorakozott fel Geoff Tate mellé. Aldo Lonobile gitáros (Secret Sphere, Archon Angel, Timo Tolkki's Avalon) volt az anyag fő zeneszerzője és producere. Geoff Tate: "Az utóbbi években egyre több időt töltöttem Olaszországban, az ottani kultúra és az ott élő emberek rabul ejtették a szívemet. Nagyon élveztem azt is, ahogy az olasz társaimmal elkészítettem ezt a klasszikus metal albumot."   SWEET OBLIVION 2021: Geoff Tate énekes Aldo Lonobile gitáros...

THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2
THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2

A klasszikus Dokken felállás zenészei, George Lynch gitáros, Jeff Pilson basszer és Mick Brown dobos, valamint a Warrant énekeseként ismert Robert Mason (ex-Lynch Mob) még 2018-ban hozta...

RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn
RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn

Tavaly nyáron már bemutatott egy Time To Die című, klippel kísért lemezelőzetes dalt a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp, most pedig itt egy másik klipes, friss nóta, a Goddamn....

LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light
LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja. Első...

SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard
SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard

Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal...

FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky
FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky

Blood In The Water címmel június 4-én jelenik meg a veterán arizonai metalos Flotsam And Jetsam új albuma, a 2019-es The End Of Chaos lemez utódja. Jason Newsted eredeti bandájának ez lesz...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS