JUNKIES - Dalpremier szöveges videóval: Béke tér

Április 9-én exkluzív akusztikus minikoncert és dedikálás a budapesti Hard Rock Caféban

2019. március 21. (csütörtök) 09:50 | utoljára módosítva: 2019. december 7. (szombat) 06:53

Már előrendelhető a 25. születésnapját ünneplő Junkies új albuma, az április 5-én megjelenő Negyedszázad kockázat és mellékhatás. Az Edge Records-hoz visszatért zenekar digipak csomagolásban érkező különleges 'Best of' lemeze 13 újravett klasszikus nóta mellett 6 új szerzeményt is tartalmaz. A CD mellé rendelhető 'negyedszázados' női és férfi póló, illetve pár korábbi kiadvány megvásárlásával is támogathatod a zenekart.

A Junkies utoljára 2016-ban adott ki stúdióalbumot, így szinte biztos, hogy a friss hangzásban megszólaló alapnótáik, illetve a vadonatúj dalok kellőképpen megalapozzák a jubileumi évben várható koncerteket. Az új Junkies dalok közül máris megismerkedhetsz a szöveges videóval kísért Béke térrel. 


 


www.facebook.com/Junkiesmusic



"1994-es alapítása óta a Junkies igen nagy utat járt be. Az idén 25 éves zenekar a megalakulását követő gyors, fővárosi klubsikerek után 1995-ben jelentette meg az első lemezét, amely már országos ismertséget is hozott. Az igazi áttörésre azonban az 1997 nyarán kiadott, legendás Nihil albumig kellett várni, amit 10 újabb korong, önálló Petőfi Csarnok koncertek, Sziget Nagyszínpad, telt házas Barba Negra bulik és megannyi klubfellépés követett az évek során.

A banda kiadványait rendre Fonogram díjra jelölték, míg 2013-ban a Mi van veled? Semmi? című albumuk rock-metal kategóriában az év legjobb lemeze lett. A zenészek utoljára 2016-ban készítettek stúdiólemezt, így mindenképp jó hír, hogy a 25 éves jubileum apropóján április 5-én egy új koronggal rukkolnak elő.

A Negyedszázad kockázat és mellékhatás című, 73 perces Best of album egy olyan exkluzív kiadvány, melyre az újravett klasszikus dalok mellett 6 vadonatúj szerzemény is került. A friss nóták közül az első már meg is érkezett: a Béke tér című szám.

'Eredetileg nem ezzel akartunk kijönni először az új dalok közül, de mivel a Béke tér a legpopulárisabb nóta a lemezen, jó ötletnek tűnt. Én írtam és én is gitározom a dalban, a szöveg is az én személyes élményeimből táplálkozik.

A szám a csepeli Béke térről szól, ott éltek a nagyszüleim, akiknél nagyon sok időt töltöttem, miután édesanyámmal és édesapámmal Szentpétervárról Budapestre költöztünk. Az ő lakásuk volt az első magyarországi lakhelyem – magyarázza Szekeres András, a Junkies énekese, akiről köztudott, hogy Oroszországban született. - Ez a dal az utolsó szám a lemezen, egyfajta feloldozó tétel - tulajdonképpen a megnyugvásról szól, hogy le kell ülni és hátradőlni, a Béke tér pedig, mivel szinte minden városban van ilyen, ennek egy nagyon szép szimbóluma.'
 


JUNKIES - Béke tér (szöveges videó a 2019-es Negyedszázad kockázat és mellékhatás albumhoz)


"Mindenképp egy olyan kiadvánnyal szerettünk volna előrukkolni, amely valamilyen szinten felöleli az elmúlt negyedszázadot, de egyben újat is ad a közönségnek. Ezért döntöttünk úgy, hogy néhány friss szerzeménnyel kiegészítjük az évforduló kapcsán rögzített Best of albumot.

A lemez egyik érdekessége, hogy a rajta szereplő nóták közül Riki Church, sőt ezúttal a dobosunk, Keresztes Viktor is énekel egyet, ráadásul egy igen hosszú, összesen 73 perces anyagot sikerült összeraknunk - alig fértek rá a dalok a CD-re!"



JUNKIES - Szerelmes vagyok (szöveges videó a 2019-es Negyedszázad kockázat és mellékhatás albumhoz)




 






Junkies - Negyedszázad kockázat és mellékhatás DIGI CD előrendelés:

junkies.hu/negyedszazad


 

Az új albumot április 9-én exkluzív akusztikus minikoncerttel egybekötve dedikálják a budapesti Hard Rock Caféban a Junkies tagjai, június 15-én pedig nagyszabású születésnapi bulijuk lesz a Barba Negra Trackben.

A 2019-es év innentől kezdve egészen december végéig a negyedszázados jubileumról szól, amit a friss lemezre építve, egy látványban is megújult produkcióval tesz még különlegesebbé a fellépések alkalmával a Junkies.

 


















A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





 









JUNKIES - Negyedszázad kockázat és mellékhatás
(04/05 - Edge Records)

01. Szték
02. A szerelmedtől lettem ilyen
03. Vesztettél
04. Ennyi kell
05. Mi vagyunk a többség
06. Már csak a pénzért csinálom
07. Nincs pardon
08. Miattad iszom, te állat
09. Bitter Candy
10. A drog az rossz
11. Halacska
12. Maszk
13. Recseg-ropog a rendszer
14. Mese
15. Ne ébressz fel
16. Hiba van
17. Minden álmom
18. Szerelmes vagyok
19. Béke tér























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
2021. április 17. (szombat) 08:46

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki az első szólólemezét Perfectamundo címmel, majd 2018-ban jött a The Big Bad Blues, az új lemez pedig Matt Sorum dobossal (The Cult, Guns N' Roses stb.) készült, aki már 2018-tól turnézott Billy Gibbons-szal. A dalokban Austin Hanks gitáros is játszik. Ellentétben az első két szólólemezzel, ezúttal a saját dalok vannak túlsúlyban, mindössze egyetlen feldolgozás született, a Hey Baby, Que Paso, amit eredetileg 1990-ben vett lemezre a Texas Tornados. A Stackin' Bones dalban vendégként a Larkin Poe duó is hallható. Az új anyag felvételei a kaliforniai sivatagban készültek, akárcsak az első klip, amit a Joshua Tree Nemzeti Park közelében forgattak, nem messze a Palm Springs-beli Escape stúdiótól. Billy Frederick Gibbons: "A nyári hőségben pár...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom
SERJ TANKIAN - Új videó a System Of A Down énekesétől: Your Mom

Elasticity címmel egy 5 tételes EP-vel jelentkezett a múlt hónapban a System Of A Down énekese, Serj Tankian. Az EP Your Mom című dalához most egy friss szöveges videó is született....

GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom
GO AHEAD AND DIE - Animációs videóval egy friss dal Max Cavalera új csapatától: Toxic Freedom

Attól bizonyára már értesültél, hogy Max Cavalera (Soulfly, Killer Be Killed, Cavalera Conspiracy, ex-Sepultura) egy újabb projektet hozott össze Go Ahead And Die néven. A bandában...

AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem
AURORA - Májusban jön az új stúdióalbum, klippel a címadó dal: Teszt alatt a türelem

Teszt alatt a türelem címmel május 21-én jelenik meg az új Aurora album, a klippel kísért címadó dallal pedig máris megismerkedhetsz. "Elkészült az új Aurora nagylemez! A május...

FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor
FEAR FACTORY - Korhatáros videóval az első dal a júniusi albumról: Disruptor

Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy kijön idén egy új Fear Factory album, a tizedik a sorban, most pedig itt az első dal a június 18-án megjelenő Aggression Continuum lemezről. Ismerkedj...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS