SLIPKNOT - Chris Fehn ütős már nem tagja a csapatnak!

A pert elindításának súlyos következménye lett

2019. március 18. (hétfő) 10:02 | utoljára módosítva: 2019. március 18. (hétfő) 10:19

Miután a Slipknot ütőse, Chris Fehn pert indított zenésztársaival szemben, miszerint az elmúlt évek turnézásai után nem kapta meg az összes neki járó pénzt, a csapat a honlapján azt az üzenetet tette közzé, hogy Fehn már nem tagja a csapatnak. Az új albumon dolgozó Slipknot június 26-án lép majd fel a soproni Volt fesztiválon.

"A Slipknot a #6-os sorszámú album elkészítésére fókuszál, valamint az elkövetkezendő koncertekre, és hogy ezek az eddigi legjobbak legyenek. Chris tudja, hogy miért nem tagja már a Slipknotnak. Csalódottak vagyunk, hogy a gyanúsítgatás mellett döntött és hogy követeléseket gyártott, ahelyett hogy azt tette volna, ami szükséges ahhoz, hogy továbbra is a Slipknot része legyen. Szívesebben vettük volna, ha nem erre az útra lép, de a mindenkori fejlődés szükségszerű része ennek az életnek. Long Live the Knot."

 

 

Chris Fehn a keresetében azt állította, hogy a Slipknot egyes tagjainak - konkrétan Corey Taylor énekesnek és Shawn Crahan ütősnek – külön cégei működnek az USA különböző államaiban, a Slipknothoz kapcsolódnak, a turnézásból és a merchandise-ból származó bevételek egy része pedig ezekhez fut be, egyetlen közös cég helyett. Azt is állította, hogy korábban nem tudott ezen gazdasági társaságok létezéséről. Chris Fehn törvényszéki vizsgálatot szorgalmazott a cégekkel kapcsolatban, igényt tartva a neki szerinte járó nyereségre, valamint az őt ért károk kompenzációjára.


Az új Slipknot album megjelenése augusztus 9-re várható.
 

 





 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
THE MILFGLUE! - Már négytagú a szolnoki brigád, új dal és videó: Hiányzom
2021. április 13. (kedd) 06:29

Hiányzom címmel egy videóval kísért új dallal jelentkezett a szolnoki The Milfglue! zenekar, a stílusuk "a rock, a grunge és a punk rock jegyeit hordozza". "A nemrég alakult, korábban trióként zenélő szolnoki banda időközben 4 tagúra bővült. A dalonként csepegtetett 10 számos albumuk soron következő tétele a Hiányzom."   www.facebook.com/Milfglue THE MILFGLUE! - Hiányzom (2021) THE MILFGLUE! - Perverz tél (2021) www.instagram.com/themilfglue  

GOJIRA - Dalpremier szöveges videóval: Into The Storm
GOJIRA - Dalpremier szöveges videóval: Into The Storm

Fortitude címmel április végén jelenik meg a Gojira új albuma, a 2016-os Magma lemez utódja, negyedik előzetesként pedig a szöveges videóval kísért Into The Storm dallal lehet...

BIPØLÄRIS - Jön a győri brigád első albuma, új szöveges videó: Szinapszisøk
BIPØLÄRIS - Jön a győri brigád első albuma, új szöveges videó: Szinapszisøk

Sagittarius A* címmel és 13 számmal érkezik majd a tavasz folyamán a 2018 novemberében alakult győri Bipøläris első albuma. Az új gitárossal megerősített hardcore punk bandától már...

PUSCIFER - Klippremier a Tool frontember, Maynard James Keenan csapatától: Bullet Train To Iowa
PUSCIFER - Klippremier a Tool frontember, Maynard James Keenan csapatától: Bullet Train To Iowa

Existential Reckoning címmel még tavaly ősszel látott napvilágot a negyedik Puscifer nagylemez, a Tool frontember, Maynard James Keenan másik bandájának friss videója pedig a Bullet Train...

BLACKBERRY SMOKE - Southern rock lazulás, dalpremier: Ain't The Same
BLACKBERRY SMOKE - Southern rock lazulás, dalpremier: Ain't The Same

You Hear Georgia címmel május 28-án lát napvilágot az atlantai southern rocker Blackberry Smoke új stúdióalbuma, a 2018-as Find A Light lemez utódja. Harmadik előzetesként a szöveges...

ZISKÓ OLIVÉR - Videók a vulkán kráteréből
ZISKÓ OLIVÉR - Videók a vulkán kráteréből

Global Warning című harmadik albumán dolgozik Ziskó Olivér dobos (ex-Sear Bliss, ex-Alfred’s Violin), most pedig egy olyan dalhoz készült el a különleges videója, amelyben a könnyen...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS