WYTCH HAZEL - II: Sojourner

Schmidt Péter kritikája a februári HammerWorldben jelent meg

2019. március 10. (vasárnap) 08:23

WYTCH HAZEL
II: Sojourn
(Bad Omen Records)


 



Az angliai Lancasterben indult 2011-ben ez a négytagú formáció, hogy néhány split és egy EP után 2016-ban előálljanak első albumukkal. Ez volt a Prelude, amit aránylag gyorsan követett is a folytatás, a Sojourn, amely a brit Bad Omen Records égisze alatt jelent meg. Mint oly sok csapat mostanában, ők is erősen retrós ízú, régisulis hard rockban, proto-metalban utaznak.

Tény, hogy napjainkra jócskán túlzsúfolttá vált ez vonal, a Wytch Hazel-re ennek ellenére azonban érdemes extra figyelmet fordítani. Ebben a csapatban ugyanis tényleg ott van az a bizonyos kis plusz, ott lobog az a pici szikra, ami az átlag fölé emeli őket. A zenekar hatásai között minden bizonnyal előkelő helyet foglalhat el a Thin Lizzy, nekik is főleg a hetvenes években született albumaik: a Black Rose, a Bad Reputation, a Jailbreak. De erős bennem a sejtés, hogy a klasszikus Jethro Tull lemezek sem hagyhatták érintetlenül a Wytch Hazel agyának számító Colin Hendra énekes/gitáros/szövegírót. Fuvolát itt ugyan nem hallhatunk, de amilyen énekdallamokat kanyarít a finom ikergitáros témák és a hangulatos akusztikus részek fölé, meg amilyen átszellemülten, történetmesélős módon adja elő spirituális töltetű, költői képekben gazdag sorait, az bizony erre enged következtetni.

Helyenként a Falconer neve is eszembe jut a Sojourn dalai hallatán, azzal a megjegyzéssel, hogy a svédekhez képest a zenei alapozás itt összességében azért visszafogottabb tempójú és kevésbé fémes. Organikusabb-rockosabb a hangzás, és több az akusztikus, hangulatfestő jellegű rész is, ugyanakkor a mesélős jelleg és egyfajta folkos-középkorias atmoszférájú dallamvilág itt is markánsan jelen van. Ahogy pedig ez az egész így együtt megszólal, az annyira nagyon angol, hogy az ember szinte látja maga előtt a régi várkastélyokat, a hadba induló keresztes lovagok gyülekező seregét, meg az erdőségek mélyén a moha-lepte, félig már a földbe süllyedt ősi kelta kereszteket.

A Sojourn terjedelmi és mennyiségi szempontból is abszolút a klasszikus érát idézi a maga tíz dalával és negyvenhat perces játékidejével. Pedig turbózhatták volna a dolgot, a CD játékideje ugyebár elbírja ennek szinte a dupláját is – azonban szerencsére jó arányérzékkel és időben zárták kerekre a történetet. Az emberben cseppnyi hiányérzet sem marad a végére, ellenben hajlamos akár egyből újra megnyomni a Play-gombot a távkapcsolón. Bizonyos szerzemények egyenkénti kiemelésétől ezúttal eltekintenék: annyira okosan szövik sorba az egyes dalokat, és olyan jó érzékkel csúsztatják egymásba a különféle hangulatokat az angolok, hogy ebből bármit is kinyesni olyan volna, mint egy regény valamelyik fejezetét önmagában szemlélni.

Csakis azt tudom javasolni, hogy szánd rá azt a bő háromnegyed órát, dőlj hátra, engedd el a napi aktuális nyűgöket, és hagyd, hogy zenéjével elvarázsoljon és elrepítsen ez a négy angol fickó. Nagyon muzikális és kiemelkedően erős atmoszférával bíró anyag a Sojourn, a Wytch Hazel pedig egy remek zenekar. Minden bizonnyal hallunk még felőlük.

Sch-dt  9
 


WYTCH HAZEL - II: Sojourn (2018)








www.facebook.com/wytchhazel

 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
GEOFF TATE - Végighallgatható a második Sweet Oblivion lemez: Relentless
2021. április 10. (szombat) 08:52

Sweet Oblivion a neve annak a projektnek, amelyet a Frontiers kiadó pár éve szervezett az ex-Queensryche, ma Operation: Mindcrime énekes, Geoff Tate köré. 2019 nyarán jelent meg az első album, most pedig már végighallgatható a Relentless címet viselő második nagylemez. A 2019-es album Simone Mularoni (a prog metalos DGM gitáros/főnöke) vezetésével készült el, és a tavasszal érkező új lemezen is olasz muzsikusok szerepelnek majd, de ezúttal egy teljesen új gárda sorakozott fel Geoff Tate mellé. Aldo Lonobile gitáros (Secret Sphere, Archon Angel, Timo Tolkki's Avalon) volt az anyag fő zeneszerzője és producere. Geoff Tate: "Az utóbbi években egyre több időt töltöttem Olaszországban, az ottani kultúra és az ott élő emberek rabul ejtették a szívemet. Nagyon élveztem azt is, ahogy az olasz társaimmal elkészítettem ezt a klasszikus metal albumot."   SWEET OBLIVION 2021: Geoff Tate énekes Aldo Lonobile gitáros...

THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2
THE END MACHINE - Új album az ex-Dokken zenészek csapatától: Phase 2

A klasszikus Dokken felállás zenészei, George Lynch gitáros, Jeff Pilson basszer és Mick Brown dobos, valamint a Warrant énekeseként ismert Robert Mason (ex-Lynch Mob) még 2018-ban hozta...

RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn
RED SWAMP - Videoklippel egy új albumelőzetes dal a budapesti csapattól: Goddamn

Tavaly nyáron már bemutatott egy Time To Die című, klippel kísért lemezelőzetes dalt a stoner/sludge vonalas budapesti Red Swamp, most pedig itt egy másik klipes, friss nóta, a Goddamn....

LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light
LIGHT THE TORCH - Klippremier az ex-Killswitch Engage énekes bandájától: Wilting In The Light

You Will Be The Death Of Me címmel június 25-én jelenik meg az ex-Killswitch Engage énekes Howard Jones vezette Light The Torch zenekar második albuma, a 2018-as Revival lemez utódja. Első...

SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard
SABATON - Itt az új videoklip: Royal Guard

Még februárban jelentette be a Sabaton, hogy meghosszabbította a szerződését a Nuclear Blast kiadóval, és már akkor megígérték, hogy Livgardet címmel egy vadonatúj számmal...

FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky
FLOTSAM AND JETSAM - Hivatalos klippel az első dal a júniusi albumról: Burn The Sky

Blood In The Water címmel június 4-én jelenik meg a veterán arizonai metalos Flotsam And Jetsam új albuma, a 2019-es The End Of Chaos lemez utódja. Jason Newsted eredeti bandájának ez lesz...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS