LEANDER KILLS - "Nem vagyok egy popsztár karakter, sokkal inkább egy jóllakott napközis fazon"

Az interjú eredetileg a HammerWorld februári számában jelent meg

2019. március 7. (csütörtök) 15:13 | utoljára módosítva: 2019. december 7. (szombat) 06:42

Luxusnyomor címmel február 22-én jelent meg a Leander Kills harmadik albuma, és aznap el is indult a lemezbemutató turné Gödöllőn.

A Mudfield zenekarral közös turné legközelebbi állomása Pécsen lesz március 15-én, március 14-én pedig lesz egy újabb Leander Szimfonik koncert - ezúttal a RAM Colosseumban. Az alábbiakban elolvashatod azt az interjút Leanderrel, amit Cselő készített. Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin februári számában jelent meg.

 


www.facebook.com/leanderkills



A Leander Kills a megalakulása óta félelmetes tempóban hódította meg a közönséget, mégpedig annak is egy új generációját. Az Élet a halál előtt című 2017-es album óta pedig még tovább tudták fokozni a sebességet. Az éves szinten közel 100 koncert mellett a csapatnak még arra is volt ideje, hogy részt vegyen A Dal 2018 vetélkedőn, összepróbáljon, lejátsszon és felvegyen egy különleges, szimfonikus koncertet, amelyből kiadvány is készült, és persze megírták a friss lemez nótáit. A Luxus­nyomor című új album kapcsán Cselő érte utol Köteles Leandert, aki éppen megkezdte a lemezanyag leadása utáni megérdemelt pihenőjét.


Mintha csak tegnap lett volna, hogy Leanderrel leültem a Hammer irodában, hogy átbeszéljük az Élet a halál előtt című album elkészítésének részleteit. Pedig közben elmúlt másfél év, amely Leander számára igen intenzíven telt. De mennyire is?

"Nekem főleg egy szempillantás alatt telt el. Mindenkinek mondtam, hogy figyeljetek, mert jövünk ki a második lemezzel. Erre néztek rám és szóltak, hogy ez már a harmadik lesz!" (nevet)



A múltkor nekem azt mondtad, ha kész vagy az akkori anyaggal, akkor fél évig biztosan nem írsz majd nótát. Lénárd Laci­nak pedig azt, hogy elég húzós tempóban kell megírnod az új album dalait. Végül hogy is történt mindez?


"Augusztusban forgattuk le a klipet az Úgy sírsz értem című dalhoz. Ez volt az első új nóta a mostani lemezhez, tehát ismét úgy fél évem volt az írásra. De amíg a múltkor az utolsó három témát úgy kellett kifacsarnom magamból, és szerintem ezek nem is lettek igazán különlegesek, ezúttal az utolsó három dal, a Sötét Én, a Luxusnyomor és az Aranymetszet sikerült talán a legjobban. Most tele voltam ötletekkel, és attól is sokkal színesebb lett az új anyag, hogy legalább a lemez felén Czifra Miki, és jó pár nótában Vermes Andris is közreműködött a dalírás tekintetében.

Tavaly nyáron lementünk egy barátomhoz Horvátországba, ahol összeültünk egy rekesz sörrel és rögtön született is két nóta. Sokan mondják, de én is úgy érzem, hogy mostanra nagyon összeért ez a négyes. A múltkori lemeznél lelkileg eléggé mélyponton voltam, most sokkal összeszedettebben tudtam gondolkodni. Emiatt úgy érzem, hogy ez egy korszakot lezáró album lett. Van az embernek egy lelki érése, dolgok, amelyeket meg kell élni, ami talán biológiailag is belénk van kódolva, tehát, hogy miről szólnak a húszas, a harmincas éveid és azután. És ez eléggé meghatározza a dalírást."



Luxusnyomor lett az album címe. Meghökkentő a szóösszetétel. Mi az üzenete?

"Azt szoktam mondani, hogy olyan világban élünk, ahol mindenki sokat szenved, de leginkább ok nélkül. Szerintem éppen az emberiség utolsó aranykorát éljük, tehát nem kéne ennyire kínlódni, rosszul érezni magunkat. Valahogy az ember úgy van kitalálva, hogy szeret szenvedni, akkor is ha amúgy nem kéne."



LEANDER KILLS - Luxusnyomor (a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)


A szövegeid gyakran elvontak, nem direkt, egyszerű üzenetekkel operálsz. Az új lemezen a Képtükör, a Fraktálok és az Aranymetszet nóták szövegein is jókat lehet agyalni. Szerinted mennyire jön át a közönségnek a szövegeid igazi mondanivalója?

"Szinte hetente kapok fotókat a Facebookon vagy Instagramon rajongóktól, akik feltetováltatták magukra a nekik tetsző sorokat. Szerintem az az igazán fontos, hogy egy-egy szövegen belül legyenek olyan részletek, sorok, amelyek megérintik a hallgatót. Amire azt mondják, hogy 'hű, én is ugyanezt gondolom, érzem, csak nem tudtam így megfogalmazni'. Rengeteg levelet kapok és koncerten is sokan megnyílnak nekem, elmondják, hogy súlyos betegségen segítette át őket a dalaim egy-egy sora, de volt, akinek a párkapcsolatát mentette meg, és olyan is, aki már azon gondolkodott, hogy kilép az életből, de az egyik dal szövege, szövegrészlete erőt adott neki a folytatáshoz. Nekem nem az kell, hogy irodalomórán elemezzék, mire is gondolt a költő! (nevet) Mert ilyen is volt. A szavaknak a közönségre gyakorolt hatása a fontos."



A zenéden szerintem nagyon érződik a népzene szeretete, egyben a Magyarország iránti vonzalom, elkötelezettség is. Már a tavalyi A Dal vetélkedőre is egy ilyen érzésekkel teli nótát, a Nem szól harangot választottad, most pedig az akusztikus, hegedűvel fűszerezett Hazavágyom dallal indultok. Miért fontos neked ez az érzésvilág és témakör?

"Ez nálam egyáltalán nem egy tudatos dolog. Sosem verem az asztalt, hogy magyar vagyok, de emlékszem a pillanatra, amikor a Nem szól harang szövegötlete eszembe jutott. Harangszót hallottam és egyből beugrott, hogy mennyire jó, hogy ez van nekünk. Ha külföldön járok, és egy keveset éltem is a határon túl, akkor mindig jó érzés volt hazajönni. És úgy gondolom, fontos, hogy megőrizzük mindazt a gyerekeinknek, unokáinknak, amit a nagyapáinktól, apáinktól kaptunk, hogy nekik is mindig jó legyen ide visszajönni. Fontos a haza szeretete.

Ahogy az ember felnő, sok mindent megért a körülötte lévő világból. Amikor gyerek voltam, katolikus iskolába jártam és ki kellett iratni onnan, mert egész nap imádkoztunk és az nekem nem ment. Én is az a tizenhárom éves tinédzser voltam, aki verte az asztalt, hogy ő bizony ateista. Aztán fenőttem, sok mindent tapasztaltam és úgy gondolom, kereszténynek tartom magam. Ezek a dolgok változnak, megérnek az emberben. Szerintem az értékrend fontos… tehát, ha betartod a tíz parancsolatot, akkor nagy baj már nem lehet. Legalábbis az ember igyekszik!" (nevet)
 


LEANDER KILLS - Kell a háború (szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)


A Nem szól harang egy veretes metal téma volt, A Dal 2019-es évadjára viszont egy akusztikus, kicsit népies tételt választottatok. Miért egy ballada és miért pont a Hazavágyom?

"A nóta azért ilyen, mert megtetszett egy akusztikus gitár, megvettem, és amikor megjött, elkezdtem rajta játszani. Egyből ki is gurult ennek a dalnak a zenéje. Aztán felakasztottam a falra a gitárt, és azóta sem nyúltam hozzá. Neki ennyi volt egyelőre a szerepe!" (nevet)



Most már nem először indultok A Dal vetélkedőn. Miért futtok neki újra és újra?

"Mindig úgy gondolom, hogy nem érdemes elindulni, de aztán éppen mindig van egy nóta a fiókban, amelyet alkalmasnak találok erre. És az sem baj, ha nem jutunk tovább. De aztán valahogy mindig továbbjutunk! (nevet) A két évvel ezelőtti műsor, ahol három alkalommal voltunk a képernyőn, nagyon sokat segített. Hetek alatt érezhetően nőtt a közönségünk.

Szerintem A Dal vetélkedő és az egész Eurovíziós Dalfesztivál egy nagyon jó csatorna. Ez nem egy valóságshow. Itt van egy zsűri, elmondják a véleményüket, bár még ez sem igazán számít. A lényeg, hogy eljutsz pár százezer emberhez, akik talán hallották a neved, de még nem ismerik a zenédet, vagy még a nevedet sem ismerik és a zenédet sem hallották. És amikor rádöbbennek, hogy hú, ez de rohadt jó, akkor legközelebb, amikor a közelben járunk, eljönnek a koncertünkre. És az a tapasztalatom, hogy aki egyszer eljött megnézni minket, az onnantól kezdve folyamatosan jön, amiért nagyon hálásak vagyunk!"



Visszatérve az új albumra: a zárónóta ismét egy feldolgozás. Ezúttal a Hull az elsárgult Llvél című örökzöldet vetted elő, amit sikerült alaposan "leanderesíteni". Minek alapján választottad ki és miért tartod fontosnak, hogy felkerüljön a lemezre?


"Őszintén szólva azért, mert ez anyukám kedvenc dala! (nevet) Én is baromira átéreztem azt az iszonyatos szintű mélységet, amivel Máté Péter annak idején elénekelte, és ilyenkor mindig az az első gondolatom, hogy a saját érzéseimen keresztül vajon hogyan tudnám előadni..."

 


LEANDER KILLS - Képtükör (szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)


Az elmúlt évek alatt kiderült, hogy jó dalszerző vagy. Gondoltál már rá, hogy másoknak is írj nótákat?


"Volt már erre példa, ami nagyon jól is sikerült. Felkérést kaptam, hogy Keresztes Ildikónak írjak egy számot A Dal vetélkedőre. Minimális időt kaptam a feladatra. Ildikót sem ismertem, mindössze néhány Youtube-videóját néztem meg. Hallgattam a megérzéseimre, úgy írtam, és jól is sikerült. Ildikó ugyanis egy nagyon karakteres énekesnő. Ez sokat segít. Voltak egyéb próbálkozások is, de ott hiányzott az előadóból az egyéniség, és így nekem sem sikerült úgy megfogni, megérezni a lényeget. Az a tapasztalat, hogy ha tudok azonosulni az előadóval, akkor tudok jó nótát írni neki, ha nem, akkor nem. És sajnos a legtöbb előadóval nem tudok azonosulni!" (nevet)



El tudnád képzelni magad popelőadóként?

"Én nem vagyok egy popsztár karakter. Sokkal inkább egy jóllakott napközis fazon, aki lassan egy mázsa, és aki áll a színpad közepén és gyomorból ordít. Nekem erre szükségem van. Elég sokat játszunk az Amigod zenekarral is, és ott van is néha egy kis hiányérzetem emiatt. De ettől függetlenül szoktam mondani, hogy mi nem feltétlenül vagyunk egy metal zenekar. Igen, metal zenét játszunk, de popdalokat adunk elő. Én a popdalokban hiszek. A pop előadókban már kevésbé. Vagy mondjuk inkább úgy: én a jó dalokban hiszek, ahol az érzelmek erősen kifejeződésre jutnak, arra pedig a metal a legalkalmasabb!" (nevet)


LEANDER KILLS - Aranymetszet (szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)



Még 2017-ben készült egy angol nyelvű EP-tek, a Stabbing Westward, amely a külföldi hódításaitokat volt hivatott előkészíteni. Volt szó müncheni, párizsi, londoni koncertekről. Végül eljutottatok ezekre a helyekre?


"Az égvilágon semmi sem történt végül. Mégpedig azért nem, mert amikor elővettük a következő évi naptárat, az derült ki, hogy sehová sem fér be egy külföldi koncert. Annyi felkérést kapunk belföldről, hogy már azon is gondolkodnunk kell, hogy mit vállalunk el, mert nem akarjuk túljátszani magunkat. Nagy álmom a külföld, lehet, most is csinálunk majd angol nyelvű EP-t, de igazság szerint ha Németországtól, Ausztriától keletre élsz, és onnan indulsz neki, akkor nem sok az esélyed. Ez mostanában a Jinjer zenekaron kívül senkinek sem sikerült. Ott is, ha Tatiana hangja nem lenne annyira érdekes, különleges, akkor nem tudom, hogy el tudták volna-e érni, amit már elértek. A Leander Kills jelenleg is hatalmas fejlődésben van idehaza. Az elmúlt nyáron három hónap alatt kb. 40 koncertünk volt, éves szinten pedig próbálunk nem menni a 100 buli fölé, hogy életben maradjunk!" (nevet)



Február közepén megjelenik az új album. Utána ismét jön a 100 állomásos turné évad?


"Igen, február 22-én jön ki a Luxusnyomor album, és akkor indul a tavaszi turné is. Március 14-én pedig ismét adunk egy nagy volumenű szimfonikus koncertet.”



Ezek szerint a BMC-ben tavaly meg­rendezett szimfonikus koncertnek valóban lesz folytatása. Az első eseményből CD-Blu-ray kiadvány is készült. Milyenek voltak a visszajelzések?

"A mostani koncertre eladott jegyek száma már közelíti a teltházat, pedig egy ilyen koncert olyan drága mulatság, hogy a jegyárak láttán talán még én sem mennék el saját magamra! (nevet) Azt hiszem, hogy ennél jobb visszajelzés nem is lehetséges. A közönség nagyon szerette azt az előadást. Ezúttal a RAM Colosseumban játszunk majd és mivel az első koncert tényleg zseniális volt, nagyon élveztem az előkészületeket és játszani is, alig várom már ezt a következőt!"


Az interjú eredetileg a HammerWorld magazin februári számában jelent meg.
 


LEANDER KILLS - A ti dalotok (a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)




LEANDER KILLS - Fraktálok (szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)




LEANDER KILLS - Sötét én (szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)




LEANDER KILLS - Majd úgy sírsz értem (a 2019-es Luxusnyomor albumról)




LEANDER KILLS - Hazavágyom (a 2019-es Luxusnyomor albumról)




LEANDER KILLS - Hull az elsárgult levél (Máté Péter, szöveges videó a 2019-es Luxusnyomor albumhoz)








LEANDER KILLS - Hazavágyom (A Dal 2019)




LEANDER KILLS - Majd úgy sírsz értem (2018)













 

 






A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.





 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
MONASTERY - "Én mindig is death metalt akartam játszani"
2021. április 19. (hétfő) 09:16

A HammerWorld magazin áprilisi számának egyik extra CD-melléklete a zalaegerszegi Monastery zenekar Chimera című visszatérő EP-je. A death metal banda egy igen hosszú, 12 éves pihenő után ismét aktivizálta magát, hogy megmutassa, a magyar death/thrash korántsem halott. Kovács Billy Róbert, a banda alapító dobosa beszélt az új EP születéséről és a csapat terveiről.   A zalaegerszegi Monastery még a klasszikus hősidőkben, A 80-as évek végén, egészen konkrétan 1989-ben szabadította először a világra a durva, kompromisszummentes death/thrash muzsikáját. A következő évtizedben két nagylemezt is kiadtak, hogy aztán hosszabb szünet után a 2000-es esztendők közepén jelentkezzenek csak új anyaggal. A banda pályafutását tagcserék sora kísérte, így nem csoda, hogy 2008-ban úgy döntöttek, egy időre felfüggesztik a működést. Ebből a 12 esztendős tetszhalálból éledt most újjá a csapat, amelyben Kovács...

HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj
HAVÁRIA - Jön egy új EP, videóval a címadó dal: Degenerált faj

Degenerált faj címmel hamarosan egy új EP-vel jelentkezik a mindössze két tagból álló hardcore/metal vonalass Havária. Előzetesként a címadó dallal és a hozzá forgatott klippel lehet...

METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz
METALIUM - Tragikus repülőbaleset Mallorcán: elhunyt Lars Ratz

Vasárnap halálos balesetet szenvedett Mallorcán az egykori Metalium basszusgitáros, Lars Ratz (Lars Ranzenberger). Az 53 éves zenész 2006 óta Mallorcán élt, ahol egy Skycruiser típusú...

BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett
BILLOG - 11 év után ledobtak egy új albumot, és mellé egy friss klip is érkezett

A Bitterweet Symphony címmel váratlanul egy új album érkezett a hardcore/metal vonalas Billog zenekartól - 11 év után. Az Ektomorfban 2018 óta basszusgitározó Zahorán Csaba eredeti...

BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High
BILLY GIBBONS - Új szólóalbum jön a ZZ Top főnökétől, dalpremier: Desert High

Hardware címmel június 4-én jelenik meg Billy Gibbons harmadik szólóalbuma, első előzetesként pedig a Desert High dallal lehet barátkozni. A ZZ Top gitáros/énekese 2015-ben adta ki...

CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined
CANNIBAL CORPSE - Hallgasd meg az új albumot, itt a Violence Unimagined

Megjelent és végig is hallgatható az új Cannibal Corpse lemez, a Violence Unimagined. A 2017-es Red Before Black lemez utódjának producere/hangmérnöke ezúttal is Erik Rutan volt (Hate...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS