ROMER - Megjelent a Betyárballadák album

Március 15-én Nemzeti Dal Ünnep a Barba Negrában

2019. január 12. (szombat) 14:25

Betyárballadák címmel január 3-án került boltokba a csupa törvényen kívüli betyár nótát rejtő új Romantikus Erőszak album. A Hadak Útja Kiadó gondozásában megjelent, hét dalos kiadványon több különleges vendég is szerepel: Gidófalvy Attila (Karthago, Fáraó, Lord), Szebeni Szilvi (Palmetta), Weisz Kicsi (Kalapács) és Petrás János (Kárpátia).

A RomEr 25 éves jubileumot is ünnepel a 2019-es Nemzeti Dal Ünnepen. A nagy sikerű rendezvény március 15-én ismét visszatér a Barba Negra falai közé, ahol a Romantikus Erőszak egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli a negyedszázados évfordulót. A zenekar előtt a színpadot két hazai rocklegenda melegíti be. Kalapács József és Rudán Joe közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P. Mobilon át az István a királyig.

 


www.romantikuseroszak.hu


A márciusi koncert Facebook oldala


 

A Betyárballadák címadó dalához szöveges videó is készült. A Betyárballada még 2004 végén íródott és most ebben a különleges verzióban kerül fel a lemezre.



ROMANTIKUS ERŐSZAK km. Petrás János (Kárpátia) - Betyárballada (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)

"A leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor 1813-ban született. Huszonhárom éves korától élt törvényenkívüliként a Dél-Alföld pusztáin. 1848-ban 150 fős felfegyverzett lovascsapata élén beállt a magyar seregbe. A szabadságharc leverése után az osztrák hatóságok el akarták fogni, de sikerült kitörnie a katonák gyűrűjéből és hosszú éveken át nem akadtak a nyomára annak ellenére sem, hogy elfogatása érdekében hatalmas összeget, 10 ezer ezüst forint vérdíjat tűztek ki a fejére.

1857-ben egy áruló feladta a pandúroknak. Halálra ítélték, amit életfogytiglani rabságra változtattak, mert az osztrákok nem akartak mártírt csinálni a személyéből. Tirolban, Kufstein várában töltötte a büntetését a politikai foglyok között. A kiegyezés után, 1868-ban amnesztiát kapott, de egy év múlva megint elfogták és életfogytiglani fegyházra ítélték. Haláláig Szamosújváron raboskodott, az 1267. számú rabként. A magyar nép körében már életében mítosszá vált, nevét dalok és legendák őrzik."


ROMANTIKUS ERŐSZAK - Rózsa Sándor legendája (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)




"Korábban a Sobri! című nótához született egy szöveges videót. A Rózsa Sándor mellett a leghíresebb magyar betyárnak tartott Sobriról. Sobri Jóska a Bakony erdeiben bujkáló legendás dunántúli betyár volt az 1830-as években. Robin Hood-szerű alak, aki gazdag uraságokon ütött rajta, így vált országszerte ismertté a neve. Sobri körül a szegény nép körében valóságos kultusz alakult ki, mesék, dalok és táncok őrzik az emlékét. 2002-ben kalandfilm készült a történetéből, amelynek egyik jelenetében a RomEr magyar dudása, Bese Botond is feltűnik."
 


ROMANTIKUS ERŐSZAK - Sobri! (a 2019-es Betyárballadák albumhoz)








NEMZETI DAL ÜNNEP

ROMER 25
KALAPÁCS-RUDÁN

Március 15., Barba Negra

"A nagy sikerű rendezvény visszatér a Barba Negra falai közé. Az egyik legnépszerűbb nemzeti rock banda, a Romer egy igazán átfogó, 25 dalt felvonultató koncerttel ünnepli negyedszázados jubileumát. Bízunk benne, hogy mindenki velük ünnepel majd, akinek jelent és jelentett valamit a banda az elmúlt két és fél évtizedben. A két hazai rocklegenda, Kalapács József és Rudán Joe közös ünnepi műsorában elhangzanak majd pályafutásuk legismertebb dalai, valamint megzenésített versek és rockopera részletek, a Pokolgéptől a P. Mobilon át az István a királyig."
 





 

 

 









ROMANTIKUS ERŐSZAK - Betyárballadák
(01/03 - Hadak Útja Kiadó)

01. Rózsa Sándor legendája
02. Sobri!
03. Betyárballada
04. Kilenc zsandár
05. Patkó Bandi
06. Rabnóta
07. Esik eső


























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
EVERGREY - Most már hivatalos: áprilisban koncert Budapesten
2019. január 21. (hétfő) 15:56

The Atlantic címmel e hét pénteken jelenik meg a Tom Englund vezette svéd Evergrey új albuma, a 2016-os The Storm Within lemez folytatása, és most már hivatalosan is bejelentésre került, hogy áprilisban nálunk is bemutatják az új lemezt. A koncert a Dürer Kertben lesz április 11-én, előzenekarként pedig a dallamos death/thrash vonalas finn Bloodred Hourglass játszik majd. Tom S. Englund: "Srácok! Ez már a 11. album! Őrület, nem igaz?!  Ezúttal is súlyos személyes akadályokat kellett legyűrnünk, nem is beszélve egy betörésről a központunkban, szóval most sem volt könnyű és fájdalomtól mentes a folyamat, de megszületett az eddigi legsúlyosabb, legkomorabb, és talán legváltozatosabb lemezünk, egy újabb konceptalbum. Alig várjuk, hogy megoszthassuk veletek ezt az utazást, és hogy belevethessétek magatokat a világunkba, valamint az Atlanti-óceánba!"   www.facebook.com/Evergrey A koncert Facebook oldala...

INHALATOR - Hallgasd meg a győri thrasherek új EP-jét: Notes Of Apathy part I
INHALATOR - Hallgasd meg a győri thrasherek új EP-jét: Notes Of Apathy part I

Notes Of Apathy part I címmel egy 3 tételes új EP-vel jelentkezett a győri thrasher Inhalator. Máris meg is ismerkedhetsz a friss felvételekkel. "Bemutatjuk hát a 3 részesnek tervezett...

TED McKENNA - Elhunyt Michael Schenker, Gary Moore, Ian Gillan egykori zenésztársa
TED McKENNA - Elhunyt Michael Schenker, Gary Moore, Ian Gillan egykori zenésztársa

68 éves korában elhunyt Ted McKenna dobos. A legendás skót zenész a 70-es években a Sensational Alex Harvey Band dobosaként vált ismertté, majd Rory Gallagherrel, Gary Moore-ral, Ian...

U.D.O. - Udo Dirkschneider betegsége ellenére is elindul ma az új turné
U.D.O. - Udo Dirkschneider betegsége ellenére is elindul ma az új turné

A mai napon, Madridban startol a 2019-es U.D.O. turné, a Steelfactory - az ex-Accept énekes, Udo Dirkschneider súlyos térdproblémái ellenére. A körútnak lesz budapesti állomása is,...

NOMAD - Továbbjutottak A Dal 2019 első élő válogatójából
NOMAD - Továbbjutottak A Dal 2019 első élő válogatójából

Tegnap este rendezték A Dal 2019 első élő előválogatóját, a Nomad zenekar pedig tovább is jutott A remény hídjai című dalával. A Dal 2019 élő adásába jutott 30 dal előadói...

RENDORFIN - 27 éves korában elhunyt Balogh Ádám énekes
RENDORFIN - 27 éves korában elhunyt Balogh Ádám énekes

27 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt a Rendorfin zenekar énekese, Balogh Ádám, aki korábban olyan csapatok frontembere volt, mint a Nyugtalan, a Bermuda Rockband és a Chron....

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS