ICED EARTH - Jön a Purgatory EP-je, íme a nyitódal: In Your Dreams

December 21-én jelenik meg az Iced Earth előd Purgatory zenekar EP-je

2018. december 15. (szombat) 07:52

Arról már tavaly említést tett az Iced Earth főnöke, Jon Schaffer, hogy a csapat korai lemezeinek új felvételeit tervezi, december 21-én pedig napvilágot lát az Iced Earth elődjének számító, 1985 és 1988 között létezett Purgatory zenekar EP-je. A Purgatory annak idején 3 demót készített, majd Iced Earth néven folytatták a munkát, a december 21-én megjelenő Purgatory EP-re pedig az akkori időszak öt demós dala kerül fel - mai verzióban. A Dracula című előzetes dal után most az EP nyitónótáját tették közzé egy szöveges videóval, íme az In Your Dreams.

Jon Schaffer mellett Gene Adam énekes és Bill Owen gitáros (mindketten: Purgatory, ex-Iced Earth) hallható a felvételeken, hiszen Schaffer mester eleve a régi társakkal tervezte ezt az újrafelvevős sorozatot.
A további vendégzenészek a 2018-as Purgatory EP-n:
Jim Morris gitáros, Ruben Drake basszer és Mark Prater dobos. A Purgatory 1985-ös demóján játszó Richard Bateman basszer sajnos már nem vehetett részt a munkában, a Nasty Savage-ből és a Nocturnusból is ismert zenész
idén szeptember 5-én hunyt el.

 


Jon Schaffer 2017-ben a tervekről, a miértről:

"Nagyjából a következő tíz év során régebbi lemezeket veszünk fel újra. Sok régi anyaggal foglalkozunk majd, mert ezek masztereinek a joga nincs nálam, így bevételünk sem származik ezekből a lemezekből. Az új felvételek miatt azonban a jövőben a csapat összes tagjának lesz majd ezekből jogdíja.

Nagyszabású projekt lesz ez, emellett viszont roppant szórakoztatónak is ígérkezik, hogy ismét beleássuk magunkat a korai albumokba, különösen az első hatba. Semmi bajom a régi lemezekkel, mindet nagyon jónak tartom, de rossz üzleti megállapodást kötöttünk akkoriban, és szeretnénk a saját kezünkbe venni a múltunkat és a sorsunkat."


 

JON SCHAFFER'S PURGATORY - In Your Dreams (szöveges videó a 2018-as Purgatory EP-hez)




JON SCHAFFER'S PURGATORY - Dracula (a 2018-as Purgatory EP-ről)













JON SCHAFFER'S PURGATORY - Purgatory EP
(12/21 - Century Media)

1. In Your Dreams (4:55)
2. Dracula (6:08)
3. In Jason’s Mind (5:03)
4. Jack (4:00)
5. Burning Oasis (5:38)


 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
SAINT VITUS - Hét év után új album a doom legendától, dalpremier: Bloodshed
2019. március 19. (kedd) 15:27

Szimplán Saint Vitus címmel jelenik meg május 17-én az amerikai doom legenda Saint Vitus kilencedik albuma, a 2012-es visszatérő album, a Lillie: F-65 folytatása. A 2012-es lemez Scott "Wino" Weinrich énekes/gitárossal (The Obsessed, Spirit Caravan stb.) készült, aki korábban három Vitus-albumon is énekelt, 2015-ben azonban visszatért az 1981-es alapítású csapat eredeti énekese, Scott Reagers, 2016 óta pedig Pat Bruders (Down, ex-Crowbar) a basszusgitáros. A 2019-as album második előzeteseként máros meghallgatható a Bloodshed című dal.   www.facebook.com/saintvitusofficial   SAINT VITUS - Bloodshed (a 2019-es Saint Vitus albumról) SAINT VITUS - 12 Years In The Tomb (a 2019-es Saint Vitus albumról)  

AMON AMARTH - Szerdán érkezik az első új dal, itt egy kis rövid beharangozó
AMON AMARTH - Szerdán érkezik az első új dal, itt egy kis rövid beharangozó

Júniusban már egy új stúdióalbummal érkezik a Barba Negra Trackbe az Amon Amarth, az új lemez első dala szerdán debütál majd, várhatóan Raven's Flight címmel, és egy kis...

NEW FRIEND REQUEST - 5 év & dupla klippremier
NEW FRIEND REQUEST - 5 év & dupla klippremier

A modern metal vonalas budapesti New Friend Request idén ünnepli 5 éves jubileumát, az 5. évforduló alkalmából pedig itt a banda 5 nagy bejelentése a rajongók számára.: 1. Az év...

STORM THE STUDIO - Hárman együtt a régi Bedlamből, a harmadik új dal: Szilícium
STORM THE STUDIO - Hárman együtt a régi Bedlamből, a harmadik új dal: Szilícium

Szilícium címmel már a harmaddik lemezelőzetes dallal is lehet ismerkedni a korábbi Bedlam és Fish! tagokból álló Storm The Studio zenekar március 20-án megjelenő bemutatkozó...

BURNOUT - Jön az új album, videoklippel az első dal: Bolyongó
BURNOUT - Jön az új album, videoklippel az első dal: Bolyongó

Bolyongó címmel egy klippel kísért lemezelőzetes új dallal jelentkezett a székesfehérvári Burnout zenekar. A 2017-es Új évezred rapszódia lemez folytatása tavasszal jelenik meg, a...

BERNIE TORMÉ - Elhunyt az egykori Ian Gillan Band és Ozzy gitáros
BERNIE TORMÉ - Elhunyt az egykori Ian Gillan Band és Ozzy gitáros

Egy nappal a 67. születésnapja előtt elhunyt Bernie Tormé, aki 1979 és 1981 között az Ian Gillan Band három kiváló albumán (Mr. Universe, Glory Road, and Future Shock) gitározott, majd...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS