NIGHTWISH - Zenei szempontból már teljesen összeállt az új lemez

Még jó sokat kell várni rá, 2020 tavaszára várható az album

2018. november 26. (hétfő) 17:22

Azt már a nyár óta tudni lehet, hogy a 2019-es évet a következő stúdióalbum elkészítésével fogja tölteni a Nightwish, a lemez megjelenése pedig 2020 tavaszára várható. Egy friss videós interjúban így fogalmazott Tuomas Holopainen billentyűs, zeneszerző:

"Még dolgozom néhány új dalszövegen. Zenei szempontból viszont már az összes dal elkészült. A hangszerelés folyamata, a stúdiózás előtti próbák azonban még hónapokat vesznek majd igénybe. Valójában az egész jövő évben a lemezen fogunk dolgozni. De az összes dal megvan már, dalcímekkel és lemezcímmel együtt. Szóval, a mostani turné után már csak a hangszerelés, a részletek finomítása zajlik majd."



A konkrétabb tervekről jelenleg annyit tudni, hogy az új Nightwish lemez, amely a második stúdióanyaguk lesz Floor Jansen énekesnővel, 10-11 dalt tartalmaz majd, a stúdiózás pedig júliusban indul.


Az első, már Floor Jansennel készült Nightwish lemez a 2015-ben kiadott Endless Forms Most Beuatiful volt.






NIGHTWISH - Budapest Sportaréna 2018 (rajongói videó)




 

 
 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ANGELUS APATRIDA - Dalpremier a spanyol thrasherek februári albumáról: The Age Of Disinformation
2021. január 22. (péntek) 18:52

Szimplán Angelus Apatrida címmel jön majd ki február 5-én a spanyol thrasher Angelus Apatrida hetedik nagylemeze, a 2018-as Cabaret de la Guillotine utódja, harmadik előzetesként pedig már lehet is ismerkedni a szöveges videóval kísért The Age Of Disinformation dallal. A lemezborítót ezúttal is Havancsák Gyula készítette. "Vissza a gyökerekhez... A The Age Of Disinformation egy friss és fülbemászó régisulis thrash dal. A nóta címe önmagáért beszél. Egy olyan korban élünk, amelyben sokkal több az információ; ott van a zsebünkben, az okostelefonunkban, az interneten. Ironikus módon ez ugyanakkor egy olyan kor, amely tele van téves információkkal is, az álhírek rabszolgái lettünk. Minél több az információ, annál kevésbé ellenőrizzük ezeket."   www.facebook.com/angelusapatrida ANGELUS APATRIDA - The Age Of Disinformation (szöveges videó a 2021-es Angelus Apatrida albumhoz) "Amikor egy globális...

EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers
EPICA - Február végén érkezik az Omega album, a harmadik új dal: Rivers

A Simone Simons énekesnő vezette holland Epica új albuma Omega címmel jön majd ki február 26-án, a legfrissebb előzetes dal a Rivers címet viseli - ismerkedj meg vele! Simone Simons:...

LAKE OF TEARS - 10 év után új album érkezik februárban, dalpremier: In Wait And In Worries
LAKE OF TEARS - 10 év után új album érkezik februárban, dalpremier: In Wait And In Worries

10 évvel az Illwill lemez után egy új albummal jelentkezik a Daniel Brennare vezette darkos, doomos svéd Lake Of Tears. Az Ominous című nyolcadik album február 19-én jön majd ki az...

SOEN - Január végén új album jön az ex-Opeth dobos prog bandájától, új dal és klip: Illusion
SOEN - Január végén új album jön az ex-Opeth dobos prog bandájától, új dal és klip: Illusion

Imperial címmel január 29-én jelenik meg az ötödik albuma annak a svéd prog metal bandának, a Soennek, amit Martin Lopez dobos alakított 2003 táján, amikor még az Opeth tagja volt. A...

LIQUID TENSION EXPERIMENT - Az első új dal Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: The Passage Of Time
LIQUID TENSION EXPERIMENT - Az első új dal Portnoy és Petrucci eszement prog bandájától: The Passage Of Time

Az még decemberben derült ki, hogy 22 év után egy új albummal jelentkezik a a Liquid Tension Experiment, azaz John Petrucci (Dream Theater), Mike Portnoy (Transatlantic, Sons Of Apollo),...

THERION - Új videoklip a friss album mellé, Marko Hietalával a Tuonela
THERION - Új videoklip a friss album mellé, Marko Hietalával a Tuonela

Leviathan címmel megjelent és végig is hallgatható a svéd Therion új albuma, a Tuonela című dalhoz pedig egy friss videoklip is érkezett. Ebben a számban a Therion vendége nem más, mint...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS