DREAM THEATER - Februárban új album, az első előzetes és a borító

Súlyos, progresszív, dallamos, tekerős és epikus

2018. november 3. (szombat) 09:55

Februárban jelenik meg a Dream Theater tizennegyedik stúdióalbuma, Distance Over Time címmel és a lemezborító mellé egy kis beharangozót is közzétett az amerikai prog metal alapcsapat. Az új albummal már márciusban elkezdenek turnézni Észak-Amerikában, a körút elnevezése, a Celebrating 20 Years Of Scenes From A Memory pedig mintha azt sejtetné, hogy az 1999-es konceptlemezre, amelyet teljes egészében csaknem két évtizede nem adtak elő, nagy hangsúlyt akarnak fektetni.

A sajtóközlemény szerint az új lemez visszatérés lesz a banda gyökereihez, és John Petrucci gitáros is azt mondta korábban, hogy a jubileumi Images, Words & Beyond turné hatással volt a friss dalokra. James LaBrie énekes a nóták súlyosságát, agressszív jellegét emelte ki, Petrucci pedig úgy fogalmazott pár hónapja, hogy az addig megírt zene súlyos, progresszív, melodikus, tekerős, de epikus is. Azaz minden tekintetben igazi Dream Theater.

 
























 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
METALLICA - Így született meg az Enter Night Pilsner, a hivatalos sörük
2019. január 16. (szerda) 07:29

A 2018-as észak-amerikai Metallica turné arénakoncertjein már megkóstolható volt a Metallica és a Stone Brewing közösen elkészített söre, az Enter Night Pilsner, mostantól pedig már az amerikai boltokban is kapható lesz. A csapat tervei szerint a tavaszi-nyári turnéval egyidejűleg Európában, Ausztráliában, de még Kínában is hozzá lehet majd jutni. Az Enter Night Pilsner sör háttérsztorijáról egy 10 perces dokufilmet is közzétett a Metallica.          

ANGERTEA - Új klippel jelentkeztek: Loam
ANGERTEA - Új klippel jelentkeztek: Loam

Új klippel jelentkezett a nagymágocsi Angertea trió, amelyet az A Sidetrack (An Acoustic Act to Eradicate Torture) című akusztikus EP Loam dalához forgattak Lóránt Demeterrel. Az Angertea...

SLIPKNOT - Már a stúdióban
SLIPKNOT - Már a stúdióban

Az idei Volt fesztiválon június 26-án fellépő Slipknot új albuma a nyárra várható, és a legfrissebb Corey Taylor Instagram-kép alapján minden a terv szerint halad: már a stúdióban...

PAGANINI - Elhunyt Marc Paganini svájci énekes
PAGANINI - Elhunyt Marc Paganini svájci énekes

57 évesen elhunyt Marc Paganini svájci énekes, a német Viva, majd a svájci Paganini frontembere. A haláleset még január 11-én történt, de a körülményei egyelőre ismeretlenek. Marc...

KING DIAMOND - Premier a januári koncert DVD-ről: Black Horsemen
KING DIAMOND - Premier a januári koncert DVD-ről: Black Horsemen

King Diamond régóta várt új koncertanyaga, a Songs For The Dead Live DVD/Blu-ray január 25-én jön majd ki, és két teljes koncert felvételét fogja tartalmazni. Az egyik bulit 2016....

QUEENSRYCHE - Az új album dalait Todd Le Torre énekes dobolta fel
QUEENSRYCHE - Az új album dalait Todd Le Torre énekes dobolta fel

The Verdict címmel március 1-jén jelenik meg a Queensryche új stúdióalbuma, a 2015 őszén kiadott Condition Hüman lemez folytatása. A The Verdict lesz a csapat harmadik albuma Todd La...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS