ANN MY GUARD - "Inkább Perszephoné arca mögé bújva incselkedem Hadésszal"

A budapesti lemezbemutató október 26-án lesz a Trip Hajón

2018. október 23. (kedd) 11:33 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 10:49

Még nincs két hete, hogy Moira címmel megjelent a Baumann Eszter Anna énekesnő és basszusgitáros vezette budapesti Ann My Guard harmadik albuma, a Moira. A 2017-es Ourania lemez folytatása a a holland Painted Bass Records-nál jött ki, a 10 dalos album ezúttal is Vári Gábor (Miracle Sound) iránnyításával került rögzítésre, a lemezbemutató buli pedig a Trip Hajón lesz október 26-án - a 2 napos Metal Halloween fesztivál keretén belül.

A Békéscsabáról indult, de Budapesten működő Ann My Guard harmadik albuma, a Moira egy holland kiadónál jelent meg, s ez nem hirtelen jött szerencse, hanem hosszú évek kemény munkájának eredménye, hiszen a Baumann Eszter Anna énekesnő és basszusgitáros vezette négyes már jó ideje járja Európa klubjait. A misztikus hangulatokban és hatalmas refrénekben egyaránt gazdag albumról Uzseka Norbert kérdezte Annát.

 


www.facebook.com/annmyguard


A lemezbemutató Facebook oldala




Kérnék szépen így az első interjúban egy bemutatkozást, zenekari történetet.

"Az első demómat 2007-ben készítettem Békéscsabán, amelyen már az Ann My Guard név szerepelt. Utána felköltöztem Budapestre, ahol hamar sikerült zenészekre lelnem, akikkel élőben is elő tudtam adni a dalaimat. 2012-ig erős útkeresés és formálódási időszak volt a jellemző, igazából az abban az évben megjelent Preparation videokliptől számolom az Ann My Guard igazi létezését. Az első EP-nkkel, majd nagylemezünkkel (Innocence Descent) sikerült leszerződnünk egy norvég, majd angol kiadóhoz, illetve 2015-ben vettem egy nagy levegőt és bátorkodtam leszervezni a zenekar történetének első, két hónapos európai turnéját.

Ezután jött a második Ourania lemez, amelyen sikerült egy érettebb, kiforrottabb hangzást megragadni. Ezt az albumot jelenleg is egy német kiadó terjeszti. Természetesen a 2015-ös kör óta folyamatosan akadtak EU turnék, Angliában például kétszer is megfordultunk már. Na meg Hollandiában, ami már a jelenidőre is kihat, hiszen a harmadik nagylemezünket egy holland kiadó adja ki."



Mit jelent, mire utal a zenekar neve?

"Anyukám szerint a második keresztneved az őrangyalod neve, ami nekem az Anna. 17 évesen sikerült kitalálom a nevünket és azóta is nagyon büszke vagyok rá. Emlékszem, épp Emily The Strange képregényt olvastam, és onnan kanyarítottam ki ezt a szókapcsolatot."




Úgy látom, nagyon céltudatosan alakítottad a zenekar pályáját már az elején is, és tényleg a "legapróbb szögig" mindent magad tettél bele. Mikor és hogyan döntötted el, hogy zenész leszel?

"Köszönöm szépen a kedves szavakat! Valóban életem munkája a zenekarom, amit jóformán 11 éve egyedül viszek a vállamon. Zene tagozatos iskolába jártam, illetve gimnázium mellett esti tagozaton elvégeztem a békéscsabai Bartók Béla Zenei Szakközépiskola fuvola szakát. Sokáig komolyzenésznek készültem, de aztán egy nap édesapám beállított egy Fender Squier bassszusgitárral, és onnantól kezdve nem volt menekülés a rock'n'roll elől. Először egy Counter-feit nevű nu metal zenekarban basszusgitároztam, majd elkezdtem saját dalokat írni.

De a komolyzenét még akkor is talonban tartottam, amikor felkerültem Budapestre egyetemre. Az itteni Bartók konzervatóriumban vettem órákat az ország egyik legnagyobb fuvolaművészétől, Alföldy-Boruss Esztertől. Ő akkor azt mondta nekem, hogy vagy 150 %-ot beleadok és mehetek Bécsbe (a komolyzene fellegvárába) továbbtanulni, vagy pedig leteszek a fuvoláról és a saját utamat járom. Az utóbbit választottam, amit ő is helyeselt, miután meghallgatta a dalaimat. 'Ez a te zenei utad, légy rá büszke!' - mondta, majd elbúcsúztam tőle, illetve a komolyzenei ambícióimtól is."


ANN MY GUARD - Obsidian Tears (a 2017-es Ourania albumhoz)




Hogyan íródnak a dalaitok? És mennyire folynak bele a dalszerzésbe a többiek?

"A dalszerzés magja tőlem ered. Ilyenkor tudatosan felépítek egy koncepciót, hogy dalszövegileg, illetve zeneileg honnan hová szeretnék eljutni, majd hosszú heteken keresztül minden nap leülök írni. Amikor 'megeresztem' ezeket a csatornákat, mintha megszállna valami és állandóan jönnek a dalok. Otthon megírok egy alapdobot, felgitározgatom a dalokat, amiket ezek után átküldök a fiúknak, akik extra ötletekkel állnak elő. Amire rengeteg idő megy el, azok a vonósok, billentyűk és különféle effektek megírása. Szegény Vári Gábor (a producerünk) rendszerint több tízoldalas partitúrákat kap, amivel a végén közösen kiszínezzük a dalokat."



Hogy találtátok meg a holland Painted Bass Records-ot?

"Első magyar fellépőként tavaly meghívást kaptunk Európa legnagyobb női frontemberes rockfesztiváljára, a Female Metal Eventre, amelyen olyan előadók fordultak meg, mint a Lacuna Coil, az Arch Enemy, a Therion, Anneke van Giersbergen és a Delain. Az eindhoveni Blue Collar Theaterben már az első alkalommal teltház előtt játszhattunk, és az előadás annyira megtetszett a kinti holland menedzsmentnek, hogy azonnal visszahívást kaptunk a 2018-as fesztiválra is, ráadásul két nap is felléphettünk, amire eddig a FemME történetében nem volt példa. Ezenkívül a 2017-es fellépés után a szintén holland Painted Bass Records lemezszerződést ajánlott nekünk, így a soron következő harmadik, Moira névre keresztelt Ann My Guard album a kinti kiadó szárnyai alatt jelent meg október 11-én."


 





Úgy tűnik, szinte többet koncerteztetek külföldön, mint itthon. Mennyi munka, szervezés van abban, hogy bejártátok már Európát?

"Most mit mondjak… Nem merem összeszámolni az órákat, mert a végén kiderül, hogy turnészervezéssel töltöttem az elmúlt három év javarészét. Irtó nehéz, nem tagadom, és rengeteg stresszel jár. De ma már egy olyan átfogó kapcsolatrendszerem van, hogy egyre könnyebb leszervezni a köröket. Ehhez viszont tényleg az kellett, hogy 2015-ben lenyomjunk 6 ezer kilométert, plusz bejárjuk egész Angliát.

Mindig mondom is a fiúknak, hogy ha lehetne egy kívánságom, akkor az az lenne, hogy teljesen átadjam a szervezés részét egy megbízható ügynökségnek. Természetesen kapcsolatban állok párral, akik segítenek, de akkor is száz százalékosan ott kell lennem fejben a szervezés alatt. Három éve klubturnézunk, most pedig elérkezettnek látjuk az időt arra, hogy egy nagyobb zenekar elé menjünk 2019 tavaszán. Egy ajánlat már be is érkezett, remélem meg is valósul, mert őszintén mondom, hogy kinőttük az apró külföldi klubokat."



És milyen élmények, tapasztalatok értek? Mik voltak eddig a legjobb és legrosszabb dolgok?

"Turnén lenni maga az álom. A 16 órás utakkal, a pályázati elszámolókkal, a folyamatos szervezéssel és készenléttel egyetemben, komolyan mondhatom. Rossz élmények mindig vannak, szerintem sok hozzánk hasonló zenekar tudna mesélni pár promoter megbízhatatlanságáról, vagy arról, hogy nincs hol aznap aludni, így azon a színpadon ágyazol meg magadnak, ahol pár órával ezelőtt játszottál. Ám évről évre egyre jobbak a turnéink, a szállások, az ételek-italok, és a csapat. Már van egy bizonyos szint, aminél lejjebb nem adjuk. Plusz idén mind a három holland fellépés alkalmával tele tudtuk tölteni a helyeket, amire végtelenül büszkék vagyunk."



A Moira album miben más, mint a korábbiak?

"Sötétebb, komorabb. Zeneileg kiforrottabb és érettebb. Véleményem szerint a Moira az első albumunk, amelyen mind a négyen feltesszük az i-re a pontot, mint előadók és zenészek. Én nagyon egyben érzem a csapatot a felvételeken, csakúgy, mint a koncerteken. El sem tudjátok képzelni, hogy mennyire hálás vagyok minden nap a sorsnak, amiért három ilyen tehetséges emberrel zenélhetek együtt, akik megtisztelnek azzal, hogy a nevüket adják a produkcióhoz."




ANN MY GUARD - Moira (a 2018-as album)




Hogyan és hol zajlottak a Moira album felvételei?


"Vári Gábor nálunk a bevált recept, s habár meghívást kaptunk egy nagyon jónevű holland stúdióba, hogy ott vegyük fel az anyagot, mi mégis Szeged mellett döntöttünk. Nyertes csapaton ne változtass, mondják, és ezzel mélységesen egyetértek. Gábor eléggé ismer minket zeneileg ahhoz, hogy gördülékenyen menjen a munka a stúdióban, ami a Moira felvételével kapcsolatban is így történt."



Több dalban is hallható a fuvolajátékod, s akad más, nem tipikusan metal hangszer is itt-ott. Ezek hogyan kerültek a lemezre?

"Ahogy már említettem, talán a legtöbb időmet a zeneírás alatt a különböző billentyűk, vonósok és fuvolaszólamok megírása teszi ki. Ezekkel tudok igazán ízt adni a kemény alapnak. A cselló pedig sohasem hiányozhat a dalokból, amit ezúttal Csontos Peti (The Void) játszott fel a lemezre."




El tudod mondani, mi mindenről szól a Moira?


"Megpróbálom pár szóba belesűríteni, habár órákig tudnám ecsetelni, honnan és miért merítettem inspirációt. Ez a szó görögül sorsot jelent, a Moirák (más néven Párkák) maguk a sorsistennők, az alvilág szimbólumai. Az Ourania egy felemelő, epikus tétel volt, a Mora pedig ledöngöl a földre és arcon csap az alvilág kapujában, amin át kell küzdened magad. Ha megteszed, jobb és erősebb emberré válsz, ha pedig hagyod, hogy az önsajnálat és a cselekvésképtelenség eluralkodjon rajtad, akkor elveszel.

Én mindig is erősen kötődtem a sötét oldalhoz is, amit abszolút nem démonikusnak látok, hanem egy eszközként, ami lerombolja benned a rosszat, kiirtja a félelmeidet és erősebbé tesz. Az elmúlt másfél év nagyon nehéz volt a számomra, hiszen a családomban rengeteg tragédia történt, illetve én is túl vagyok egy húzós műtéten. Ám ezt a sok rosszat képes voltam a művészetbe átitatni és ezáltal átvészelni a rengeteg tragédiát, s a végén erősebb emberként sikerült kilépnem ebből az egészből. Kisírt szemű, de erős emberként."



A dalszövegek jó részében vannak mitológiai, pogány vagy okkult utalások, képek. Mesélj még egy kicsit a hátterükről!

"Rengeteg kutatómunka előzi meg a dalszövegírást, és nem tagadom, főként a görög és a kelta mitológiai elemek, illetve régi magyar mesék játszanak főszerepet a dalaimban. Ezek a több száz, néhol több ezer éves történetek annyira gyönyörűek és olyan időigazak, hogy úgy érzem, általuk tudom kifejezni az egyetemes mondanivalómat. Én sohase írnám le egy szerelmes dalban, hogy 'szerelmes vagyok beléd, úgy akarlak'. Vagy ha dühös vagyok a világra, 'mindenkinek beverek egyet, csak gyertek, gyertek'...

Inkább Perszephoné arca mögé bújva incselkedem Hadésszal, aki egyébként a lemezen a tüzes szekerén érkező Elijah. Vagy Callistóként térek vissza erősen és önbizalommal telve, miután Zeusz meggyalázott. Ugyanakkor az egész dologban ott van az én-központúság, amit a Sacred I dalban írok meg. A saját erőd magadból nyered, nem pedig egy külső energiaforrástól várod a sült galambot a szádba. Hősként kell küzdened, hogy jobb emberként térj vissza. Ezeket a pogány (de utálom ezt a szót, inkább az egyetemest használnám) történeteket, alakokat, világokat teljes mellszélességgel vállalom, hiszen általuk leszek hiteles előadó."




ANN MY GUARD - Echo (a 2018-as Moira albumhoz)





Az Echo című dalt a Tihanyi visszhang legendája ihlette, és került bele némi magyar szöveg is. Ha még nem korai a kérdés, hogy látod, hogy fogadják a magyarul nem tudó rajongóitok?

"Nem fogod elhinni, de Hollandiában az volt az első reakciójuk, hogy úgy örülnek, hogy az Obsidian Tears után ebben a dalban is magyarul énekelek. A tavalyi kinti fellépésünk alkalmával még egy népdallal is megörvendeztettem a közönséget, név szerint az Édesanyám sok szép szava című, fájdalmasan gyönyörű dalt énekeltem el nekik átvezetőként. Valaki még el is sírta magát a közönség soraiban. Nagyon megható látvány volt."



És az soha fel sem merült, hogy magyarul énekelj?


"Nem. Imádok angol szöveget írni, angol és amerikai irodalmat hallgattam az egyetemen. Ugyanakkor büszkén éneklem a magyar sorokat is az Echo-ban, illetve az Obsidian Tears-ben. Pont elég az a pár sor, amelyek ugyanakkor bivalyerősek."




Az összes fotótok, klipetek, bármilyen megnyilvánulásotok profin néz ki. Mennyire fontos az image, illetve mennyire vagytok ebben benne ti magatok?

"Pont a napokban valaki megjegyezte, hogy mennyire jó, hogy 2012 óta ott van körülöttünk egy elég átfogó vizuális világ. Számomra kritikusan fontos ez a dolog, a szép ruhák, az ütős smink és az 'ann-my-guardos' képi elemek. Szerencsére a fiúk is partnereim ebben. Csak hogy mondjak egy példát: koncertek előtt már hagyják, hogy kisminkeljem őket."



És milyen emberek vagytok a hétköznapokban, mivel foglalkoztok a zenélés mellett?


"Beni nagyon szépen viszi a partnerével a százhalombattai stúdióját. Tobola Norbi dobosunk sokszor megfordul híres hazai zenészek mögött a színpadon, Varga Krisztiánt pedig ki ne ismerné. Kriszuval bárhová, bármikor elmegyek valami zenei rendezvényre, már jönnek oda hozzá pacsizni. Na mindegy, a lényeg, hogy ő is rengeteg mindent csinál, vannak más zenei projectjei is, külön időpontot kell tőle kérnünk, ha össze akarunk hozni egy próbát! (nevet)

Én pedig a Music Channelnél dolgozom, mint szerkesztő, amelyen belül a kedd esténként jelentkező Rock Chart főszerkesztője vagyok. Itt lehetőséget adok a hazai zenekaroknak is a bemutatkozásra, és örömmel látom, hogy rengeteg igényes zenekar van jelen itthon is. Egyfajta mellékmisszióm, hogy ily módon ezeket a csapatokat támogassam. Illetve van egy boltom, a Holdkő, ahol kézzel készített gyógynövényes dolgokat árulok. Szerencsére az is kezd egyre jobban beindulni."



Kinn az album, hogyan tovább? Lesz most is Európa-turné? És mikor-hol láthatnak a hazai rajongók?

"Novemberben a Dystopia társaságában játszunk pár bulit Lengyelországban és Csehországban. Velük 2019. januárjában és februárjában pedig hazai klubturnéra is indulunk, a dátumokat november végén tesszük majd közzé. A jövő év emellett reméljük minél több európai turnédátummal fog bővülni. És ami a legfontosabb: október 26-án a Trip Hajón mutatjuk be a lemezt! A hollandoknál háromszor megtöltöttük a helyeket, reméljük, itthon sem fogunk csalódni!"








Idén a Trip Hajó otthont a Metal Halloween fesztiválnak, amelyen a következő zenekarok lépnek fel:


PÉNTEK, OKTÓBER 26.

20.00 - Over My Dawn (radcore, Szolnok)
20.45 - Dreamgrave (neoclassical metal, Szeged-Budapest)
21.30 - Ann My Guard (doll metal, Budapest) - Moira lemezbemutató
22.45 - Esperfall (Metal, Budapest) - A Leap Of Faith lemezbemutató
23.30 - Fall From Everest (CZ) (post-hardcore, Prága)
00.30 - Heedless Elegance (Metal, Budapest) - lemezbemutató
01.15 - Continoom (Electronic Rock, Budapest)


SZOMBAT, OKTÓBER 27.

20:00 - 58 (fusion metal, Budapest)
20.45 - The Tumor Called Marla (alternatív metal, Budapest) - Limbo City lemezbemutató
21.45 - Dystopia (alternatív metal, Budapest) - Building Bridges lemezbemutató
22.45 - Down For Whatever (popmetal, Budapest)
23.30 - Wall Of Sleep (doom metal, Bécs-Budapest) - The Road Through The Never lemezbemutató
00.30 - DivideD (fusion metal, Budapest)
01.15 - Plastic Ocean (metalcore, Sopron)


Jegyek:
Elővételes (október 1-től): 1499 HUF
A koncert napján és a helyszínen: 1999 HUF
 

A fesztivál Facebook oldala




A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
EREB ALTOR - Dal- és klippremier a svéd viking metalosoktól: With Fire In My Heart
2019. július 23. (kedd) 10:22

Järtecken címmel szeptember 23-án jelenik meg a viking metalos svéd Ereb Altor új albuma, a 2017-es lemez folytatása, amelyről máris megismerkedhetsz az első előzetes dallal, a klippel kísért With Fire In My Heart tétellel. A Bathory-örökséget méltó módon ápoló black/folk/viking csapat tagjai közül ketten is ismertek a doomos Isole soraiból. Az Isole új albuma augusztus 23-án jön majd ki Dystopia címmel.   www.facebook.com/ErebAltorOfficial EREB ALTOR - With Fire In My Heart (a 2019-es Järtecken albumhoz)

ROCKMARATON - Látogatói rekordot döntött az idei fesztivál
ROCKMARATON - Látogatói rekordot döntött az idei fesztivál

Már ismert a 2020-as Rockmaraton időpontja, a jövőre már a 30. születésnapját ünneplő fesztivál július 6. és 12. között kerül megrendezésre - természetesen Dunaújvárosban, a...

SKALTRAX - Új klip a kazincbarcikai melodikus death csapattól: Sands Of Time
SKALTRAX - Új klip a kazincbarcikai melodikus death csapattól: Sands Of Time

Sands Of Time címmel méág februárban jelent meg a melodikus death metalt játszó kazincbarcikai Skaltrax első albuma, amit Simivel rögzítettek a No Silence-ben, a borítót pedig Kassai...

WILLIAM DUVALL - Szólóalbum jön az Alice In Chains frontemberétől, klippel az első dal
WILLIAM DUVALL - Szólóalbum jön az Alice In Chains frontemberétől, klippel az első dal

One Alone címmel október 4-én lát napvilágot az Alice In Chains frontemberének első szólóalbuma, Willain Duvalltól máris itt az első előzetes dal, a klippel kísért 'Til The Light...

VESZTEGZÁR - Klippremier: Sarokba szorítva
VESZTEGZÁR - Klippremier: Sarokba szorítva

A tavaly júniusi HammerWorld magazin extra CD-mellékleteként jelent meg a komáromi Vesztegzár harmadik nagylemeze, a Kárhozat / Damnation, a lemez Sarokba szorítva dalához most elkészült...

BULLET FOR MY VALENTINE - Klippremier: Piece Of Me
BULLET FOR MY VALENTINE - Klippremier: Piece Of Me

A Gravity címmel tavaly nyáron megjelent albumának Piece Of Me dalához készült el a Matt Tuck vezette Bullet For My Valentine új videoklipje. Ismerkedj meg vele! A lemezt nálunk is...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS