GRETA VAN FLEET - Friss dal a Led Zep-hangulatú fiatal rockerektől: Lover, Leaver

Október 19-én jelenik meg a debütáló nagylemezük

2018. szeptember 21. (péntek) 12:45

Már korábban bemutattuk a When The Curtain Falls című első lemezelőzetes dalt az utóbbi pár év egyik legnagyobb amerikai rockszenzációjától, a négy fiatal srác alkotta Greta Van Fleettől. Most itt a harmadik friss dal, a Lover, Leaver, a srácok régóta várt debütáló albuma pedig október 19-én lát majd napvilágot, a címe Anthem Of The Peaceful Army lesz.

A ma is csupán 20-22 éves három Kiszka-tesó 2012-ben indította el a blues-alapú és kimondottan Led Zeppelin-hangulatú zenét játszó bandát (a most 18 éves Danny Wagner dobos 2013 óta a csapat tagja), és a tavalyi bemutatkozó EP-jük (Black Smoke Rising) Highway Tune dala tette őket igazán ismertté. From The Fires címmel egy második EP is kijött tavaly (négy új dallal és az első EP négy dalával).

 


 

www.facebook.com/gretavanfleet





GRETA VAN FLEET - Lover, Leaver (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumról)








GRETA VAN FLEET - Watching Over (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumról)




GRETA VAN FLEET - When The Curtain Falls (a 2018-as Anthem Of The Peaceful Army albumhoz)












GRETA VAN FLEET - Highway Tune (a 2017-es Black Smoke Rising EP-hez)




 








GRETA VAN FLEET - Anthem Of The Peaceful Army
(10/19 - Lava/Republic Records)

01. Age Of Man
02. The Cold Wind
03. When The Curtain Falls
04. Watching Over
05. Lover Leaver (Taker Believer)
06. You're The One
07. The New Day
08. Mountain Of The Sun
09. Brave New World
10. Anthem





















 



 

Hammer TV

 
THE CRAZY ROGUES - Új album a veszprémi zsiványoktól: Advanced Roguery
2021. október 27. (szerda) 18:35

Advanced Roguery címmel megjelent és végig is hallgatható a "keltapunk" vonalas veszprémi The Crazy Rogues új lemeze. "Az új lemezünket egy négyéves munka előzte meg, hiszen a legutóbbi, még 2017-ben kiadott kislemezünk idején elhatároztuk, hogy a következő anyagunk már a nagylemez lesz. A dalok lassan álltak össze, sokat csúszott a projekt, de nem akartuk elkapkodni. 2019-ben a Grenma stúdióban, Botlik Matyinál felvettünk kísérleti jelleggel három dalt, ezeket egyenként ki is hoztuk. A közös munka annyira bejött, hogy végül idén tavasszal a nagylemez többi dalát is nála rögzítettük. A három korábbi dalt újra maszterelve tettük fel az albumra. A lemezbemutató koncertünk október 29-én lesz az Analog Music Hall kistermében, ahol a Weinkillers (ethno-punk) és a debütáló Visszaesők (folk punk) lesz a két vendégünk."     www.facebook.com/TheCrazyRoguesBand “A 12 dal jól bemutatja a zenekar...

CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"
CARCASS - "Túl butának éreztem a szokásos sátános, belezős szövegeket"

Ha azt vesszük, hogy 17 évet vártunk a Carcass visszatérő albumára, nem is tűnik olyan soknak az a nyolc év, ami a Surgical Steel lemez óta eltelt. Az egykori goregrind-úttörők a...

K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"
K.K. DOWNING - "Ez az én örökségem is, ebből engem nem lehet kizárni"

Sermons Of The Sinner címmel a hónap elején jelent meg a debütáló albuma annak az új metal bandának, a K.K.'s Priestnek, amit az ex-Judas Priest gitáros, K.K. Downing az utóbbi években...

AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone
AEPHANEMER - Szimfonikus melo-death, klippel a novemberi album második dala: Antigone

A Dream Of Wilderness címmel november 19-én jelenik meg a szimfonikus, melodikus death metalt játszó francia Aephanemer harmadik albuma, a 2019-es Prokopton lemezük (kritika itt) utódja,...

THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur
THULCANDRA - Hat év után új album jön, itt a harmadik dal: Scarred Grandeur

A Dying Wish címmel pénteken jelenik meg a melodikus black/death vonalas Thulcandra negyedik nagylemeze, a 2015 elején kiadott Ascension Lost album utódja, harmadik előzetesként pedig már...

STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában
STAR ONE - Tony Martin és Roy Khan énekel a februárban érkező album első epikus dalában

Arjen Lucassen (Ayreon) prog metal projektje, Star One egy új albummal jelentkezik február 18-án, a Revel In Time lemez első előzeteseként pedig már itt is van a Lost Children Of The...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS