MOLTO - Albumpremier a debreceni csapattól: Víziók

Szeptember 29., Roncsbár: Omega Diatribe, Cadaveres, Pit Of Saron, Molto

2018. szeptember 4. (kedd) 18:09 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 10:15

Víziók címmel megjelent és végig is hallgatható a 2017 januárjában alakult debreceni Molto zenekar első nagylemeze. Az album a jól ismert internetes zeneáruházak és stream-szolgáltatók kínálatában debütált és megvásárolható CD-n a zenekartól, illetve szeptember 5-től a MediaMarkt boltokban is.

"A lemez kilenc szerzeménye közül három már ismert, a június közepén megjelent Roller kislemezről. A felvételek a debreceni MMP Hangstúdióban készültek Szilágyi Pisti és Mosquito irányításával és a trendekkel ellentétben az anyag külön van ugyan feljátszva, de élő mankó alapra készült a rögzítés, amely egyfajta koncert-feelinget ad a nótáknak."

 

 
www.facebook.com/moltoband



"A csapat a lemezt az ország több pontján is bemutatja ősszel. A nyitó koncert szeptember 29-én lesz a debreceni Roncsbárban az Omega Diatribe, a Cadaveres és a Pit of Saron társaságában. A további őszi koncerteken pedig a Nemzeti Hang vendégeként lép fel a Molto Debrecenben, Budapesten, Kisbéren, Sopronban, Szolnokon, Szegeden, Dunaújvárosban és Mosonmagyaróváron.

A Molto hivatalos YouTube-csatornáján is meghallgatható az új lemez, illetve a Roller dalhoz készített videoklip, amelyet beneveztek az alkotók a Magyar Klipszemlére is.

Elkészült továbbá a csapat honlapja (www.moltoband.hu), ahonnan mindig friss infók olvashatók a Molto körüli történésekről."



MOLTO - Víziók (a 2018-as album)


"Nagyon lendületes, nagyon kemény zene, nagyon őszinte szövegekkel.

A Molto egy új csapat olyan 'veteránok' részvételével, akik korábbi zenekaraikkal (Necropsia, Szeg) - több évtizedes zenei múltjukban - országos turnékat, népszerű lemezeket és nagy sikereket tudhatnak maguk mögött. A Víziók című anyag felrúg minden szabályt, őszinte, karcos és friss.

A Roller című dalhoz készített videoklip képi világa hűen tükrözi a Molto világát: sötét, kritikus, extrém, de nagyon nagy precizitással kimunkált, éles és minőségi. Katona Péter szövegei nem írják körül a mondanivalót, 'ami a szívemen, az a számon'-elvét követve fröcskölik a szavakat a hallgatóra.


A Víziók kilenc szerzeménye más-más témákat boncolgat, kíméletlenül őszinte, változatos.
"


wwwinstagram.com/moltobandhc



Google Play:
play.google.com/store/music/album/Molto_V%C3%ADzi%C3%B3k

 

 


MOLTO - Roller (a 2018-as Roller EP-hez)





 


MOLTO - Temetetlen múlt (szöveges videó 2018-as Roller EP-hez)




MOLTO - Medence (szöveges videó 2018-as Roller EP-hez)



 

 



A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hammer TV

 
ARCH ENEMY - Négy év után az első dal, és itt a hivatalos klipje is: Deceiver, Deceiver
2021. október 21. (csütörtök) 17:58

2017-ben jelent meg a legutóbbi Arch Enemy album, a Will To Power, azóta csak egy feldolgozáslemezt hoztak ki (Covered In Blood, 2019), most azonban itt egy klippel kísért vadonatúj dal, a Deceiver, Deceiver, a következő lemezük első előzetese.     www.facebook.com/archenemyofficial     ARCH ENEMY - Deceiver, Deceiver (2021) Secrets whispered through a veil of lies When did I become this person you despise? Open my eyes You've been in disguise The door is closing You're on the outside now It's curtain call After everything I did for you This is what you choose to put me through? What happened to the concept of loyalty? I guess there really is no more honesty! Open my eyes You've been in disguise The door is closing You're on the outside now It's curtain It's curtain call Deceiver, deceiver My head still spinning from your Judas kiss Deceiver, deceiver Not one thing about you I will miss You...

NECROFIER - Dallamos black Texasból, albumpremier: Prophecies Of Eternal Darkness
NECROFIER - Dallamos black Texasból, albumpremier: Prophecies Of Eternal Darkness

Prophecies Of Eternal Darkness címmel holnap jelenik meg, de már végig is hallgatható a melodikus black metalt nyomató texasi Necrofier négyes első nagylemeze. Dobber Beverly dobost és...

1914 - Dalpremier az első világháború-mániás bandától: FN .380 ACP#19074
1914 - Dalpremier az első világháború-mániás bandától: FN .380 ACP#19074

Where Fear And Weapons Meet címmel holnap jelenik meg az első világháborút death/black stílusban megéneklő ukrán 1914 harmadik albuma, a 2018-as The Blind Leading The Blind lemez utódja,...

SO HIDEOUS - Post-metal New Yorkból, klippel az első dal az új albumról: The Emerald Pearl
SO HIDEOUS - Post-metal New Yorkból, klippel az első dal az új albumról: The Emerald Pearl

None But a Pure Heart Can Sing címmel december 3-án jelenik meg a post-metalos New York-i So Hideous új albuma. A 2015-ös Larestine lemezük utódjának keverését és maszterelését Kevin...

FUNERAL - Közel 10 év után új album a norvég funeral doom csapattól, dalpremier: Materie
FUNERAL - Közel 10 év után új album a norvég funeral doom csapattól, dalpremier: Materie

Csaknem tíz év után egy új albummal jelentkezik a funeral doom vonal norvég mestere, a Funeral. Az 1991-ben alakult csapat 2012-es Oratorium lemezének utódja december 10-én jelenik meg...

SWALLOW THE SUN - Új dal és videó a novemberi albumról: Enemy
SWALLOW THE SUN - Új dal és videó a novemberi albumról: Enemy

Moonflower címmel egy új albummal jelentkezik november 19-én a melankolikus doom/death vonal egyik finn mestere, a Swallow The Sun. A csapat legutóbbi, hetedik lemeze a 2019-es When a Shadow...

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS