ADRIAN VANDENBERG - "Én hoztam össze Angus Youngot a feleségével"

Eddig más sztorit ismertünk, de a holland előbanda stimmelt...

2018. május 22. (kedd) 17:51

Eddig ugyan úgy tudtuk, hogy Angus Young és holland felesége, Ellen, 1979-ben úgy ismerkedtek össze, hogy Ellen van Lochem egy holland banda, a Normaal énekesének volt a barátnője, 1979 júliusában pedig a Normaal nyitóbandája volt Anguséknak.

Most azonban az ex-Whitesnake gitáros, a szintén holland Adrian Vandenberg egy újabb verzióval állt elő. Adrian szerint lényegében neki köszönhető Angus Young évtizedek óta tartó házassága.

 



"Amit talán nem tudtok: Angust én hoztam össze a feleségével, és máig is boldog házasságban élnek. Ellen, Angus felesége, a barátom volt, egy suliba jártunk, az arnhemi Művészeti Egyetemre, és persze egy csomószor összefutottunk bárokban, rockbulikon.

 



Akkoriban voltam 21-22 éves, és a Teaser nevű csapatommal ki is adtunk egy lemezt, majd pár bulin az AC/DC előzenekaraként játszhattunk. Az egyik koncert Arnhem közelében volt, Nijmegenben, Ellen pedig megkérdezte, hogy nem tudnám-e feltenni a vendéglistára. Mondtam neki, hogy megpróbálom, de íhérni semmit nem tudok, hiszen mi magnk is az AC/DC vendégei leszünk. Végül azonban sikerült feltenni a listára Ellen és két barátnője nevét.

 



És ezt képzeld el: Ellen csaknem olyan magas, mint én, én pedig 190 centis vagyok. Ellen úgy 187 centi magas lehet, Angusról meg mindenki tudja, hogy nem a világ legmagasabb embere. Az AC/DC testőrének szóltam is, hogy jön majd hozzánk a backstage-be három nagyon magas, szőke csaj. És mókás lenne, ha bemutatná őket az AC/DC-s srácoknak, tudod, mert hogy ő mind elég picik. A fickó meg azt mondta, hogy persze, és be is vitte őket a bandához.


 



Ellen pár héttel később hívott fel, hogy 'Ad, találd ki, hol vagyok!' Akkor épp Párizsban volt, Angus-szal, és mondta, hogy már nem is jön vissza. Úgy egy évvel később össze is házasodtak. Most is van egy kastélyuk Aaltenben. Annak idején dolgoztam ott egy reklámügynökségnél, és néhány alkalommal el is mentünk kávézni hármasban."


 







 


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
KÁRPÁTIA - Új album népzenei átdolgozásokkal, itt a Bujdosó II. lemez
2019. augusztus 17. (szombat) 12:23

Megjelent és végig is hallgatható a Kárpátia új lemeze, a Bujdosók II, amelyet a Pittyendáré zenekar közreműködésével készítettek el. A CD megrendelhető a zenekar online boltjában. Az első Bujdosók album 2011. márciusában jelent meg, szintén népzenei átdolgozásokkal. A Pittyendáré egy halásztelki zenekar, amely Szécsi Attila hegedűs vezetésével autentikus magyar népzenét, népzenei feldolgozásokat, valamint saját szerzeményeket játszik. A legutóbbi rockos Kárpátia album az áprilisban kiadott Egyenes gerinccel volt.   www.facebook.com/Karpatiazenekar    

IRON MAIDEN - 1984. augusztus 17.: az első magyar koncert
IRON MAIDEN - 1984. augusztus 17.: az első magyar koncert

1984. augusztus 17-én adta az első magyar koncertjét az Iron Maiden, mégpedig a Budapest Sportcsarnok parkolójában.  Az Iron Maiden ötödik nagylemeze, a Powerslave 1984. szeptember...

WITCHER - Dalpremier a szombathelyi black metal duótól: Feloldozás
WITCHER - Dalpremier a szombathelyi black metal duótól: Feloldozás

A gyertyák csonkig égnek címmel ősszel érkezik a Witcher néven ismert, 2010-ben alakult szombathelyi black metal duó harmadik nagylemeze, előzetesként pedig máris itt a Feloldozás című...

JUNKIES - Óriási öröm érte őket Dél-Koreában
JUNKIES - Óriási öröm érte őket Dél-Koreában

Szerencsésen megérkeztek a Junkies tagjai Dél-Koreába, ahol augusztus 17-én Gangwon Rock Fesztiválon lépnek fel. A zenészeket ráadásul a landolás után nem sokkal hatalmas öröm érte:...

ARCHAIC - Jótékonysági akcióval akarnak segíteni a hallássérülteknek
ARCHAIC - Jótékonysági akcióval akarnak segíteni a hallássérülteknek

A budapesti thrasher Archaic a 2019-es Wacken fesztiválon a világ minden sarkából érkezett 30 zenekar közül a 2. helyet szerezte meg, és ehhez kapcsolódik a jótékonysági felhívásuk:...

FOUND ITEMS - Albumpremier a budapesti punk rock csapattól: All Bets Are Off
FOUND ITEMS - Albumpremier a budapesti punk rock csapattól: All Bets Are Off

All Bets Are Off címmel megjelent a budapesti Found Items 10 dalos új albuma, a tavalyi Juicy lemez folytatása, amit azonnal végighallgathatsz, de szabadon le is tölthetsz a...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS