PERFECT PILL - Ismerkedj meg a Maze című albumukkal!

Május 12-én Békéscsabán játszanak majd

2018. május 7. (hétfő) 12:08 | utoljára módosítva: 2019. január 7. (hétfő) 05:41

Maze címmel márciusban jelent meg a dallamos rockzene és grunge keverékét progos ízekkel játszó budapesti Perfect Pill nagylemeze, amit Nóniusz Gábor producerrel készítettek el, aki az első pillanattól fogva bábáskodott az anyag felett.

"Már korán felismertük azt, hogy a dalaink bár sok dologban különböznek, egy dologban mégis egy irányba mutatnak: mind az útkeresésről szólnak. Ennek allegóriája az a végtelen labirintus, amelyet a lemez előfutáraként - a címadó dalhoz - megjelent szövegvideóban is bemutattunk már a közönségnek. A szövegvideóban látható rajzokat Hukaya Simon készítette, aki egyúttal a lemez grafikai megvalósításáért is felelt...

 


www.facebook.com/perfectpillband



...A lemezhez - a korábbi szövegvideóban bemutatott világot is továbbfejlesztve - egy olyan térbeli labirintust alkotott, amelynek bejárata a lemez első (Enter), míg kijárata a lemez utolsó dala (Exit Sign).

Ez a labirintus formázza meg azt a végtelen bolyongást és útkeresést, amelyről a lemez dalai szólnak, a zenével együtt pedig bevezeti a hallgatót az általunk elképzelt világba is."
 


PERFECT PILL - Maze (a 2018-as album)


 


01. Enter

"A labirintus bejárata. Régóta játsszuk már Perfect Pill koncertek nyitányaként, soha nem készült hozzá szöveg, csak egy kisebb kórus került rá a felvételek során. Tömeg, gyerekzsivaj, visszhangok - ez az utazás kezdete."


02. Mission

"Ehhez a dalhoz már klip is készült, szintén a lemez előfutáraként jelent meg. A klip koncepciója a dal koncepcióját is követi: a főhős egy ismeretlent követ."





03. Nothing's Unclear

"Egyre többször érezzük úgy, hogy mintha már mi is beletörődtünk volna abba, ahová a világ halad. A főhős úgy érzi: talán nincs kiút, de érdemes felvenni a harcot a butulás és a pusztítás ellen."


04. Maze

"A címadó dal, ez a labirintus közepe. Önmarcangolás, útkeresés, a kései húszas generáció története. Van-e jövőnk, s ha igen, hol?"


05. Remedy

"Kell lennie reménynek is valahol."


06. Wheel Of Time

"Tavaly tavasszal ez a dal, akkor még egy live-session videóként. A főhős megrekedt két világ között: se a múltba, se a jövőbe nem megy tovább."





07. Exit Sign

"A dalt a 2015-ös párizsi mészárlás tragikus története ihlette. Ez a labirintus kijárata is egyben."



"A zenekar egyébként jelenleg egy kisebb klubturnét tart a lemez bemutatása céljából, bejárva az ország kisebb-nagyobb szegleteit (Szeged, Szentes, Békéscsaba, Veszprém, Győr), majd július elején a fővárosba visszatérve az A38 teraszán zárjuk le a lemez turnéját.

A Perfect Pill zenéje leginkább a progresszív rock és a 90-es évek grunge zenéjének elegyeként írható le. A Maze címre keresztelt új lemezt Nóniusz Gábor producerrel közösen készítettük el. A Bandcamp mellett már a nagyobb streamszolgáltatók (Spotify, Deezer, Apple Music, stb.) felületein is elérhető."

 





A Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával.


 

 

Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
ZAKK WYLDE - Az örök klasszikus Black Sabbath dal a Zakk Sabbath előadásában
2020. július 4. (szombat) 12:16

A Black Sabbath debütáló albuma 1970. február 13-án jelent meg, azaz már több mint 50 éve, a Zakk Wylde vezette Black Sabbath tribute csapat, a Zakk Sabbath pedig ünnepelte meg ezt a különleges jubileumot, hogy elkészített egy Vertigo című albumot: a teljes Sabbath debütalbum újra felvett verziójával. Zakk Wylde: "Az volt a célunk, hogy maximális hűséggel újra rögzítsük a teljes lemezt, az eredeti felvétel szellemiségét megőrizve. Egy teljesen analóg stúdióban dolgoztunk, élőben játszottunk, két-inches szalagokra dolgoztunk, és ugyanúgy 24 óra alatt készítettük el az anyagot, ahogy a Black Sabbath tette 1969 októberében. A Magnetic Eye Records szeptember 24-én adja majd ki a Vertigo című lemezt, amelyről a Black Sabbath című dal már meg is hallgatható - Zakk Wylde, Blasko basszer (Ozzy, Rob Zombie) és Joey Castillo (Danzig, Queens of the Stone Age) előadásában.    ...

U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond
U.D.O. - Közös album jön a Bundeswehr zenekarával, új klipes dal: Neon Diamond

Eredetileg úgy volt, hogy Udo Dirkschneider és csapata, a U.D.O. két különleges koncertet is ad az idei Wacken fesztiválon: az egyiken megünnepli az Accept idén 35 éves Metal Heart...

THUNDERMOTHER - Dal- és klippremier a svéd rock'n'roll csajoktól: Sleep
THUNDERMOTHER - Dal- és klippremier a svéd rock'n'roll csajoktól: Sleep

Heat Wave címmel július 31-én jelenik meg a dögös, metalos rock'n'rollt nyomató svéd Thundermother negyedik albuma, a 2018-as Thundermother lemez folytatása. Első előzetesként már...

NEKROGOBLIKON - Friss System Of A Down feldolgozás a goblinoktól: Chop Suey!
NEKROGOBLIKON - Friss System Of A Down feldolgozás a goblinoktól: Chop Suey!

A kaliforniai Nekrogoblikon azt mondja magáról, hogy goblin metalt játszik, ami egyébként folkos, hörgős szimfonikus metalt jelent, a legfrissebb felvételük pedig egy System Of A Down...

EVANESCENCE - Felkavaró klippel a második új dal Amy Lee-éktől: The Game Is Over
EVANESCENCE - Felkavaró klippel a második új dal Amy Lee-éktől: The Game Is Over

Még tavaly novemberben mutattuk be az Amy Lee énekesnő vezette Evanescence-től egy klasszikus Fleetwood Mac dal, a The Chain átdolgozását, pár hónapja pedig az új, ötödik stúdióalbum...

LINKIN PARK - Újabb álomhatárt léptek át, ezúttal az In The End dalukkal
LINKIN PARK - Újabb álomhatárt léptek át, ezúttal az In The End dalukkal

Az In The End dalhoz készült Linkin Park videoklipet már több mint egymilliárdszor játszották le a Youtube-on. Kevés rock/metal videó éri el ezt a 10 számjegyű álomhatárt, de a Linkin...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS