DIMMU BORGIR - Klippel a második dal a májusi albumról: Council Of Wolves And Snakes

2010-ben jelent meg a legutóbbi stúdiólemezük

2018. március 30. (péntek) 13:45

Májusban jön majd ki az új Dimmu Borgir album, amelynek előzeteseként máris itt a második új dal, a klippel kísért Council Of Wolves And Snakes. Az új album május 4-én lát majd napvilágot Eonian címmel.

Shagrath: "Ez a dal más, mint az új album többi tétele, itt a Dimmu Borgir egy kísérletezős irányt vesz, de a nóta középrészében azért jó sok black metalos inspiráció is megjelenik. Egy olyan csapat vagyunk, amelyik sosem félt attól, hogy új irányokat is kipróbáljon és művészi szempontból ez kétségtelenül egy nagyon érdekes és nagyon más jellegű szám."

 


www.facebook.com/dimmuborgir

 

A 25 éves norvég banda frontembere, Shagrath: "Az Eonian az idő illúzióját jeleníti meg, mindent ami van és mindig is volt. Számunkra egyben a Dimmu Borgir 25 éves jubileumát is jelzi, a lemez maga pedig amolyan tisztelgés a saját történelmünk és a norvég black metal történelme előtt."



Shagrath korábban ezt mondta az új lemezről:


"Annyit mondhatok a készülő lemezről, hogy a Dimmu Borgir minden periódusából vannak benne elemek. Ilyen például az a riffelés, amelyről 1994 óta ismertek vagyunk, de ugyanígy ott vannak az új dalokban az Abrahadabrán hallott cuccok is.

Amolyan kombinációja lesz egy csomó különféle világnak, hangulatnak, szóval, izgatott vagyok miatta. Az biztos, hogy a legjobb anyagaink egyike lesz.

A Dimmu Borgir mindig is az előrehaladásról szólt, nem a visszalépésről. Sosem szabad félni az új megközelítések, az új témák kipróbálásától. A legutóbbi lemeznél fehér ruháink voltak, ami sok rajongót megijesztett. Most ugyanez történt a visszafogott, komor új fotó közzétételénél. Bármit is csinálunk, mindig lesznek olyanok, akik panaszkodnak, kárognak, és az egyetlen dolog, amit tehetünk, hogy haladunk előrefelé, mégpedig abba az irányba, amit jónak tartunk. Önmagunkhoz kell hűnek lennünk."

 

DIMMU BORGIR - Council Of Wolves And Snakes (a 2018-as albumhoz)




DIMMU BORGIR - Interdimensional Summit (a 2018-as albumhoz)








DIMMU BORGIR - Progenies Of The Great Apocalypse
(a 2017-es Forces Of The Northern Night DVD-ről)

 









DIMMU BORGIR - Eonian
(05/04 - Nuclear Blast)

01. The Unveiling
02. Interdimensional Summit
03. Ætheric
04. Council Of Wolves And Snakes
05. The Empyrean Phoenix
06. Lightbringer
07. I Am Sovereign
08. Archaic Correspondence
09. Alpha Aeon Omega
10. Rite Of Passage

































Hozzászólások

Nem vagy belépve. A hozzászóláshoz be kell lépni!

Hammer TV

 
XIBALBA - Albumpremier: Años En Infierno
2020. május 30. (szombat) 10:28

Años En Infierno címmel megjelent és végig is hallgatható a hardcore és a death metal határmezsgyéjén dolgozó kaliforniai Xibalba negyedik nagylemeze, amelynek producere Arthur Rizk (Cavalera Conspiracy, Code Orange, Power Trip) volt, a borítóját pedig Dan Seagrave (Dismember, Entombed, Suffocation stb.) készítette. Nate Rebolledo énekes: "Az Años En Infierno - maga a dal és az új lemez is - az életem utóbbi évtizedét tükrözi. Mindazt ami jó és rossz az életemben, a zenekarnak köszönhetem. Ez egy önző életforma, az álmok és a lehetőségek mindig valami vagy valaki kárára válnak valóra. Okoztam fájdalmat és bánatot, de ezeket már nem tudom meg nem történtté tenni, viszont változnom kell. A Xibalba lassabb tempóra kapcsolt... Nem tudom, mit hoz a jövő, azt viszont igen, hogy szükségem volt erre a lassulásra." A Xibalba legutóbbi teljes albuma a 2015-ös Tierra y Libertad volt, 2017-ben pedig egy 3 tételes EP-vel...

TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó
TANKCSAPDA - Ilyen volt az első autós koncertjük, fotók és videó

Tegnap este Debrecenben adta első autós koncertjét a Tankcsapda. Utólag is megnézheted a különleges buli felvételét, de vannak fotók is, ezeket Czeglédi Zsolt (MTI) készítette. Ma...

KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!
KNOTFEST - Nézz Slipknot, Underøath és Code Orange koncerteket!

Idén a Code Orange és az Underøath társaságában turnézott volna a Slipknot, de hát ez nyilvánvalóan másképp alakult, viszont a Knotfest oldal most közzétett egy masszív...

ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled
ATTILA - Új dallal jelentkeztek: Cancelled

Cancelled címmel egy vadonatúj dallal jelentkezett az amerikai metalcore színtér egyik legmegosztóbb csapatának számító Attila. A Chris Fronzak vezette, metalcore/deathcore mixet...

BOB KULICK - 70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer
BOB KULICK - 70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer

70 éves korában elhunyt a legendás gitáros és producer, Bob Kulick. A tragikus hírt a zenész testvére, az ex-KISS gitáros, Bruce Kulick is megerősítette. Bruce Kulick: "Összetört...

CENTINEX - Klasszikus svéd halál, albumpremier: Death In Pieces
CENTINEX - Klasszikus svéd halál, albumpremier: Death In Pieces

Death In Pieces címmel megjelent és végigis hallgatható a veterán svéd death metal banda, az 1990-ben alakult, majd 2006-ban feloszlott, ám 2014 legelejétől ismét aktív Centinex új...

Bejelentkezés
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Your browser doesn't support or you disabled stylesheets.
HammerWorld Facebook oldal HammerWorld YouTube oldal HammerWorld RSS